2023. október 18.

Színesedő levelek

Mire ezt írom, már nemcsak erősen színesednek, de hullanak is, a gyepeket mindenhol magukba pöndörödött, néhol fűnyírótépte levelek borítják. (S most már esőázatták is.) Egyik szomszédom háza előtt ismét aranyszínű a japán juhar, ha megsüti a nap, valami csodás színben ragyog. Bezzeg az én hátsó kertemben a lassan elvirágzó ciklámeneken kívül talán csak a tree fern zöldje az, ami színes és élénk, kicsit fakónak tűnik minden, mivel a hátsó traktust is száraz levelek és kidobásra váró ágak borítják. Végre úgy döntött a resident association, hogy konténereket igényelnek, idén csak kettőt, a takarékos mindenüket, úgyhogy most pénteken végre ki lehet az ágakat is dobni. S vele a régi shed falait, már ha le tudom választani az alapzatáról, a ráfonódott borostyántól, mert  van, ahol már félig megette  az idő, a patkányok és a nedvesség. 

Közben megérkezett Babet, a következő vihar, de szerencsére felénk "csak" kitartó, de nem vad esőket hozott. Ma térdig vizes lettem, míg leadtam a kenyereket, pedig még ernyő is volt nálam. Máshol áradásokat jelent, nagy szelet, itt csak egész napos félsötét eget, s a szintén egész nap alvó Mancit a dobozában. Örülök hogy nem volt nagy szél, nem kellett levenni az ajtóról a dekorációt, s az ablakon át sem jött be a víz.

Ha a nagy esők ellenére sikerül összegyűjteni a kertből a kidobandókat, annak nagyon fogok örülni. A konténerbe kerül majd a régi hűtőnket magába foglaló szekrény is. Beépített hűtőszekrény, ez lesz mostantól a legutálatosabb kifejezés a Rationale ablakmárka mellett. Először is, nincs ugyanolyan keskeny hűtő, ami belefért volna, de amúgy is meg kellett szabadulnunk az egész építménytől, hogy az új hűtőt és a mosógépet is ki tudjuk nyitni. Sajnos, ez az új hűtő beszerzése után sem volt lehetséges, el kellett fordítanunk kilencven fokkal, így most az ajtaja kifelé, a konyhaajtó felé néz. S persze, nagyobb. Így még kisebb hely lett a csöpp konyhában, de legalább működik, s lehet megint keleszteni benn a kenyereket. 

A szekrényt alaposan megerőszakoltuk, hogy elváljon az alapzatától, amit szétáztatott a régi hűtőből egy kis tartályba elfolyó víz. Elvileg ennek el kellett volna párolognia a tartálykából, de nem mindig tette, hanem foltosra áztatta azt a deszkából épített arasznyi magas alapot, amin a hűtő/fagyasztó állt. Felszedtük azt is, menjen minden a kukába, nem kell. Alatta nem volt járólap... Miért is lenne. A fal sem volt mögötte lefestve, így a felújításból maradt halványszürke festékkel lefestettem az ottani falrészt, így most a konyha egyharmarmada szürke. A régi hűtőt elvitték a szállítók, de a fa elemeit (ajtók) nem, az majd megy a konténerbe. Néha még megszokásból dobnám a szemetet a hűtő mellé, de hát a kis kuka sem fért oda elé, átkerült egy másik sarokba. 

Szóval ez a saga is véget ért.

***

A piac leheletnyit jobban megyeget, cseresznyés-csokicseppes aprósütit csináltam, s gondolkodom egy diós puszedlin is. Újra rendelhettem a szárított cseresznyét a német Amazonról, mert az ír beszállítóknál találhatók cukorral vannak dúsítva és napraforgó olajjal kenve, hogy ne tapadjanak össze a szemek, a bolgár pedig, amit a németektől kaptam, nincs ilyen vacakságokkal megspékelve. Találtam egy igen bájos receptet, ami kenyértésztából formáz fehér tésztacsíkokból bevont múmiát. Az első adag elfogyott, a másodikból csak a felét tudtam eladni, pedig még lekvárt is töltöttem a fejükbe, hadd "vérezzenek" (morbid, tudom). A sima, vaníliás-citromos sütijeim továbbra is népszerűek, továbbra is virágmintákat nyomok beléjük, aztán lassan áttérek majd a karácsonyi mintákra. 

Halloweenra akad elég megrendelés, nem is akarok már többet felvenni. Befutottak az első mézesház-rendelések, a visszatérő kliensek jóvoltából már tíz, ennek örömére a több mint egy évtizedes, erősen meggyötört kartonpapír sablon helyett rendeltem egy műanyag, szebb formájú házpanel kiszúrókat attól a holland nőtől, akinek mondhatni rendszeres vevője vagyok, mert nagyon klassz formájú kiszúrókat nyomtat. Már úton van errefelé az új mézesház kiszúró, s akkor elkezdhetem gyártani a paneleket. 

Jön az adózás izgalmas ideje, azzal is van még némi papírmunka, mert - természetesen - nem értem ezzel utol magamat. Ami jó hír, hogy csökken majd a gáz/villany ára novembertől. Most már csak meg kell találni a legmegfelelőbb szolgáltatót...

Nincsenek megjegyzések: