Újabb nagyszerű hétvége

A fürdőszoba felől egy ingerült, sarokba szorított darázs sokszorosára felhangosított dönögése hangzik, mert egy Ilidio nevű, impresszív méretű szakállal rendelkező szakember éppen most újítja fel a fúgát, s ez jelentős zajjal jár. Facebook-on jött fel a hirdetés, fűgafelújítást és alapos tisztítást hirdettek, s amikor a cégre kerestem, csupa jó feedback jött fel. Az érdeklődő emailre öt percen belül jött a válasz, majd az árajánlat. Tekintve, hogy a fúga több mint húsz éves, és javító szándékom ellenére is pocsékul néz ki, s a rendszeres hipózás alaposan megviselte, ideje volt rászabadítani egy hozzáértőt. Így került ma reggel Ilidio a fürdőbe, ahol most valami hangos eszközzel és egy porszívóval megtámogatva régi fúgát irt. 

Korai kelés, korai zuhanyozás várt ma ránk a tegnapi remekül sikerült vidéki kirándulás után. Érdekes és nagy várakozással várt két hét következik, amit majd a higiénikus néni látogatása és egy szállítással egybekötött tortarendelés zár. Talán az elmúlt hónapok lelki edzését bizonyítja, hogy nem izgulok, nem drámázok, 'que sera, sera' attitűddel várom az eseményeket, főleg a higiénikust és a tortát. 

De a lényeg: lesz baráti látogatás, koncert, online kvíz, érdekes sütirendelés... nem lesz unalmas ez a hónap sem.

***

Szóval a hétvége. Egy általam még nem ismert Facebook-os Alfa Romeo tulajdonosi csoport vezetője szervezett autózást a sziget délnyugati részbe, West Cork-ba, ami ugye, szépségét illetően vetekedik Kerry-vel, a Királysággal, és Connemara tengerpartjaival. - "A keleti rész lapos és unalmas - legyintett a szálláson vasárnap reggel megismert logisztikus ember, aki - micsoda meglepetés! - Cork-ból való volt, s egyetlen mondattal summásan elintézte az Ancient East látványosságait, annak elenére, hogy Ashford-ban él, s ő is csak látogatóba ment le a gyerekeihez, Cobh-ba. Na de erről majd később.

David-et, a szervezőt bizony nagyon régen látta V., még a Julie előtti időkben, tehát több, mint tíz éve. Most ő is egy szépséges, fekete-piros Julie-val jött a találkozóra. Mivel elég messze volt ez tőlünk, ezért lementünk előző este (let's make a weekend of it), s Monkstown-ban találtunk olcsóbban szállást. Nem tudtam, de ezen a hétvégén Elton John-koncert volt Cork-ban, így Cork tele volt, s az árak is ezt tükrözték. De amúgy is megdrágult minden szállás, lassan olcsóbb már külföldön nyaralni mint magán a szigeten.

A The Bosun nevű szálloda/vendéglő/kocsmakomplexum mindjárt a tengeröböl partján van, vagyis az még nem tengeröböl, hanem a Cork-on átfolyó Lee folyó ömlik ott a tengeröbölbe, ugyanabba az öbölbe, ahonnan egykor a Titanic is elindult utolsó útjára. Szép sétaút kíséri a folyómedret, lehet bámészkodni az evezősöket, a sétálókat, a pár perces átkelést kínáló kompot, s a közelben lévő tengeri kikötőt, ahonnan elkompozhatunk Franciaországba. Elvileg innen indul a Bilbao menő kompjárat is, a Britanny Ferries üzemeltetésében, amelynek kipróbálása a wishlist-ünkön szerepel. 

A reggelinél megismert logisztikus bácsi (ezzel foglalkozik) sokat mesélt a környékről, én pedig örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy egy helyivel beszélgessek - miután megszólított bennünket a reggelinél. Megtudtam, hogy a folyó túloldalán látott hatalmas daruk nem itt dolgoznak, hanem elszállításra várnak, itt lettek összeszerelve. Nem állítom, hogy mindent tudok már a tengeri konténeres szállításról, de elég sok új infóval látott el nemcsak a környéket, de az üzletelését illetően is. "Dublinban csupa kényelmes, puhányoknak való munkahely van, multinacionálisok, IT, a kormányzat" - mondta lenézően -, "bezzeg itt Corkban és Cobh-ban volt a nehézipar, a vaskohó, a nagy kikötő, a földgáztároló, az erőmű, csupa egészségre káros kibocsátással, milyen sokan megbetegedtek...!" Kissé elfogult volt, de melyik corki nem az? Kedves volt amúgy, jót beszélgettünk, s a végén együtt szidtuk Putint és reménykedtünk a háború mielőbbi befejezésében.

Vacsora előző este a szálláson (hogy mennyire más vidék, jelezte, hogy a kiszolgáló kislánynak nem mondott semmit Glendalough neve). Majd szunya, reggel ráérős kelés, reggelinél ismerkedés, reggeli után séta a sétaúton, egy fürdőző német hölgyön való szörnyülködés, majd autózás Clonakiltybe, ahonnan a híres black pudding, az angolszászoktól megismert "májashurka" származik. Saját múzeuma van, kérem! Még Corkban, tőle nem messze, a reptér melletti kávézóban egy nem éppen gyorsan felszolgált mézeskalács fűszerezésű kávé után mentünk Clonakiltybe, mert annyira elbeszélgettem a logisztikus emberrel egy térkép előtt, hogy a hátam mögött letakarították a reggelim maradványait és a félig megivott kávémat. 

Egy autókereskedés parkolójában ismerkedős beszélgetés következett, s annak megállapítása, hogy összevissza négyen jöttek el a találkozóra, amire tucatnyi érdeklődő volt. Végül csak hárman maradtunk, s a trió az irányt Skibberren felé vette, végig a Wild Atlantic Way-es táblák által kijelölt úton. Csodás öblök, nyaralókkal teli tengerparti falvacskák, vitorlások, evezősök, fürdőzők... a zöld ezernyi árnyalata a dimbes-dombos, néhol birkákkal és rengeteg virággal, fuksziasövényekkel tarkított vidéken, no és a tenger! Távolban HATALMAS konténerhajóval, micsoda, micsoda vidék! "Végül is, itt is éldegélhet az ember nyugdíjas korában" -, mondtam vágyakozva, néhány meglepően modern és vonzó ház láttán, annak azért biztos tudatában, hogy egy ilyen házhoz kellene egy lottónyeremény. 

Unionhall kikötőjében álltunk meg fotózkodni, s meglepve fedeztem fel a Glenmar halfeldolgozó cég halászhajóflottáját: már vettem párszor a termékeikből, most legalább látom, honnan jön a beléjük való. Míg folyt egymás autóinak gusztálása, addig én sirályokat fényképeztem, s halászhajókat, szívtam magamba a hínárszagot, lestem a környék házait, a szárazra vontatott vitorláson dolgozó férfiak munkáját... Nos, igen, csodaszép hely ez a kis falu. Ez is.

Aztán autózás tovább, Toe Head felé, ahol megint megálltunk nézelődni, s az angol résztvevő megmutatta nekem, hogy az a kis bütyök a látóhatáron nem egyéb, mint a Fastnet világítótornya. Ó, a Fastnet! Még emlékszem rá, hogy amíg fent északon a Húsvéti Egyezmény aláírásán dolgoztak a politikusok, addig mi ott, Schullban éjszakáztunk, s néztem, ahogy szállásunk falán újra és újra végigsimított Fastnet fénye a sötétben.

Tragumna kicsi, de igen szép, tiszta és fürdőzésre csábító, lifeguard-dal őrzött strandja volt az utolsó látnivaló, utána már Skibbereen következett, itt búcsúztunk el egymástól. Az angol férfi ment haza, ő Sheep Head félszigetén lakik, David pedig ment vissza, Cork-ba. Mi pedig kicsit más útvonalon, de Dublin felé vettük az irányt, s megállás nélkül úgy négy óra alatt haza is értünk. Közben elautóztunk Michael Collins halálának helyszíne mellett, amit a jelek szerint éppen felújítanak, mintha parkolót és nagyobb megállóhelyet alakítanának ki a kőkereszt környékén, amely az 1922-es merénylet helyszínét jelzi. Minden évben, augusztus 22-éhez legközelebb eső hétvégén tartanak itt ünnepséget, megemlékezve az évfordulóról. Idén lesz ennek 100 éve, biztosan azért a felújítás.

Néhány kép:

Union Hall vagy Unionhall halászhajói (válogatás)

Fastnet with added Englishman

Rosa Toe Head-nél, ügyesen takarja a másik két autót