Húsvét hétfő, csendesek az utcák, még a szokásosnál is jobban. Úgy döntöttem, hogy a megszokott útvonal helyett inkább a promenádon fogok sétálni. Erős vagyok, felkelek korán, nem maradok ágyban, miután megzörren a csuklómon az óra. Manci - miután kitessékelem a tányérkája mellől -, egészen az első, ágait szinte a földig lógató telepi fenyőig kísér, s később kiderül, ott is vár meg, míg hazaérek.
A tengeren halványkék és ólomszürke csíkok húzódnak, de a tegnapi hideg eső már eltűnt, tiszta az idő, látni a Kish világítótornyot a távolban. A körülötte lévő sekély vízre szélerőmű farmot terveznek már egy ideje. Egyedüli sétáló vagyok, míg le nem érek a promenádra, csak egy futó liheg el mellettem, felfelé a dombnak. Lent azért már nagyobb az élet, mindjárt két kutyasétáltató öregember jön velem szemben, s meglep, hogy mindkettő köszön, és így váltuk egy-egy mondatot a remek időről. Ez feldob.
Halk, szinte csilingelő hang hallatszik a víz felől, apály van, a hullámok forgatta kis kavicsok csilingelnek. A promenád, illetve a part másik végében látom, éppen jönnek ki az úszók a vízből. Egyikük fekvőtámaszokat csinál, a másikuk fel-le ugrálva, karkörzéssel melegedik fel. Beleborzongok a látványba, de Wim Hof biztos örömmel nézné őket. Nekem már a zuhanyozást záró hidegvíz is nagy erőfeszítésembe kerül, eszembe sem jutna a tengerben úszni. Aztán rögvest észbe kapok, hogy ne hasonlítgassam össze magam ezekkel az edzett emberekkel, örüljek annak, hogy a hidegvizes zuhany sikerül. Megbámulom azt a férfit, aki fürdőköpenyben, strandpapucsban, két jókora kutyával és a feleségével jön le úszni.
Sirályok hangoskodnak egy közeli lámpa tetején, egyikük hangja határozottan macskanyávogásszerű. Három hattyú egészen messze bemerészkedik a tengerre, hosszú csíkot húznak maguk után, majd hirtelen visszafordulnak a part felé, mert megijeszti őket egy úszó, aki narancssárga bóját húz maga után. Már máskor is láttam, amikor a Bray Head felé mentem fel. Végigússza a part hosszát, ami úgy 3-3.5 km lehet, oda-vissza.
A promenád végén lévő házsor erkélyén kékre és sárgára festett napozószékek állnak egymás mellett.
A közeli kávézó előtt két, valamilyen kelet-európai nyelven beszélő férfi egy zöld egyterűt mos, a kávézóból kifelé tekergőző locsolócső segítségével. Beszélgetésüket a madárriasztóból hallatszó madárhangok szakítják meg. Ami alighanem hatástalan, vagy más madárra van kitalálva, mert számos seregély üldögél az épület erkélyének korlátján.
A promenád füve tiszta, sehol egy szélfútta maszk, vagy szemét, tudom, hogy a council emberei ott milyen lelkiismeretesen takarítanak. Sajnos, a kutyakakával ők sem tudnak mit kezdeni. Hiába vannak kukák végig a promenád hosszán, nem mindenki takarít fel a kutyája után. Foltok az aszfalton, de szerencsére nem túl sűrűn. Amikor ellenben később hazafelé indulok, fel a telep felé, megsűrűsödnek a kakarakások, mindjárt a sarkon túl, nem lehet felemelt tekintettel sétálni a járdán.
Elsétálok a kikötő végéig, mindössze egyetlen hajó áll az iszapba süllyedve, a többit még nem rakták vízre. Hattyak úszkálnak itt is a sekély vízben, szétterülő hullámokkal jön befelé a dagály. Küldök pár fotót V.-mek, s visszafelé a móló felső szintjén megyek. Itt-ot homokos, viharos időben ugyanis átcsapnak rajta a hullámok. Megkívánok egy jó forró, erős kávét. Majd otthon.
Az új lakótömb szoszédságában álló, egykor Ulysses névre hallgató B and B épületéről lekerült az állványzat: nem ismerni rá. Francia ablakokat kapott az épület, új vakolat, új bejárati ajtó és sötét ablakkeretek. Nagyon szürke, valahogy négyszögletesebb lett, s igen modern. Vajon továbbra is B and B lesz, vagy lakásokat alakítottak ki odabent? Ha végignézek a promenád házain, alig találni már olyat, amelyik felújításra szorul. Szép színes a sor. Sinead O'Connor régi háza is elég lepukkant, elhagyatottnak látszik: vajon sikerült végül eladnia?
A promenád déli végében megkezdődött a Bray Head Hotel kipakolása. Az első emeleti ablakot, amely mögött egykor vendégeink töltöttek egy nem túl kényelmes éjszakát, s amiből sokáig lengett kifelé a tépett függöny, most falap fedi. Remélem, sikerül szépen felújítani. Lakások lesznek benne.
Kimelegedve érek fel az enyhe dombon a telep bejáratához. Majdnem öt kilométeres ez a sétám, büszkén jegyzem be az éppen soron következő virtuális túrám aznap lejárt távolságát. Kanadában mászkálok, a Cabot Trail-en. Csakis az érmen látható puffin-ok miatt választottam ezt a túrát. Újabb tárgy... Manci a fenyő alól nyervákolva az ajtóig kísér, kiegészíti a reggelijét, simogatást kér, aztán megy a dolgára.
Ünnepszerűen csendes ez a reggel, de van dolog. Csak előbb kell egy kávé, s egy megnyugtató beszélgetés V.-vel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése