Rég látott arc

Éppen V. régi főnökével beszélgettem, szokatlan időpontban (mármint nekem), a közeli kávézó előtt, a sorunkra várva, amikor feltűnt egy rovásírásos szöveggel díszített póló, lassan közeledve felénk az árnyékos oldalon. V. korábbi főnöke már sokadik hónapja Spanyolországban él, visszaköltöztek, de ügyintézés miatt visszanéztek még, s ebből kifolyólag találkoztunk. Én még frissen zsibbasztott arccal a fogorvos után, kora délelőtt, máskor ilyenkor a sütőt izzítom a szerdai kenyérrendelések sütéséhez. De mindenképpen össze akartunk futni vele, csúsztattam mindent.

Szóval, V. kávéért áll sorban, mi a járda szélénél, csevegve. Nap süt, fények, rovásírásos póló közeleg. 

Egy férfihason.

Jééé, magyar? - futott át az agyamon, s feljebb néztem, fel, a póló viselőjének arcára. Kifejezéstelen, kissé unott tekintet, amilyet az ember általában az utcának tartogat, a férfi nem nézett a szemembe, ahogy közeledett: miért is tette volna, egy maszkos nő, semmi sem árulja el róla, hogy esetleg "ismerős" lenne.

Jesszusom, Imre - ismertem meg én az embert, s kissé riadtan elfordultam. Utoljára tizensok éve láttam, azok után, hogy eldöntöttem, hogy egy életem, egy halálom, inkább vezetek, de ne kelljen megint kellemetlen élményt átélnem Imre bőbeszédűsége miatt. Amiről itt írtam. 

Most is ugyanúgy nézett ki, csak az arca volt semmilyen. Félrehúztam az útjából a főnököt, s amikor Imre már hallótávolságon kívül volt, pirulva magyarázgattam elfordulásom okát. Utánanéztem: a pólót a hátán is jókora rovásírásos szöveg és ősmagyar motívumok díszítették. 

Imre, akinek - nem kis részben - a jogosítványommal tartozom. Néztem már párszor a kockaseggű buszt, amit régen vezetett, ha összetalálkoztam vele a városon áthajtva, de egy idő után már csak a foncsoros szemüvegű lengyel sofőrt láttam mindig, Imrét soha. 

Vajon hol dolgozik? Remélem, jól van, s arcán az unott kifejezés tényleg csak a világnak szólt, jól van és elégedett. S talán még most is a kicsi házban él a Rocky Valley-ben, s buszt vezet, valahol, máshol.