A csendes időszak továbbra is tart a piacon. A sütik, a kenyér továbbra is fogynak, inkább mézes emberből marad, de érezhetően lanyhul a forgalom, miután lemegy a nyitáshoz sorban állók sora. Ellenben többen kávéznak,mindenki nagyon élvezi, hogy kiülhetnek az újabban rendszeresen kisütő napra, vagy a fa alá, s lehet csevegni a végre nem papírpohárban felszolgált kávé mellett. Öröm volt nézni a kis vázákban rózsákkal díszített asztalokat, s most már újra rendes teáskannát adtam a teához, tálcán, mellette kis edényben tej. Inkább mosogatok többet, fertőtlenítem a kezem, de hadd menjen minden úgy, ahogy régen.
A Delta variáns miatt már ezer fölé ugrott a betegszám az elmúlt napokban, de, s ez egy nagy DE, a kórházban ápoltak száma (még) alacsony: 91 ember, intenzíven 22. Jobbára fiatal, 40 év alattiak betegednek meg. A kormány, s NPHET továbbra sem hozza nyilvánosságra az elhunytak számát, a meghekkelt számgépes rendszerre hivatkozva (vagy azzal takarózva?), de úgy tűnik, a megbetegedések nem okoznak komoly tüneteket, csak a számok tűnnek ijesztőnek. Fingers crossed. Emellett nyomják a vakcinát teljes erővel, hogy a fiatalokat is mielőbb be legyenek oltva.
A kenyér rendelésem is visszaesett egy csöppet, több telepbeli család is nyaral, az augusztusi Bank Holiday fogja lezárni sokuk vidéken töltött szabadságát. Jól időzítettek, ez a hétvége, s az elkövetkező hét melegnek ígérkezik. Eső csak elszórva, a tengerpartok tele fürdőzőkkel, Bray-ben a parton folyik az élet, rengetegen fürdőznek, s Brittas Bay is csurig... V. egyik nap elment ebédért, s jelentette, hogy a környező utcákon csupa könnyű ruhába öltözött nő mászkál, mintha a Földközi -tenger partján lett volna: mediterrán hangulat, vidáman rohangáló gyerekek itt is, a telepen, mindenki élvezi a napos időt. Csak a virágok pihegnek. Állítólg pénteken lesz egy kis eső.
***
Múlt hét végén nekiestem a kertbéli, magát fának álcázott bokor felnyírásának. Rémlett, hogy a szerszámos dobozban van egy kicsike fűrész, azzal éppen beférek a 'bokor' törzséhez, a sűrű ágak közé, s lefűrészelhetem azokat az ágakat, amelyek mélyen belógnak a kert fölé, s árnyékolnak. A puha, lehullott levelek-borostyánok miatt kicsit fura volt a kissé billegő létrán állva, hangoskönyv kíséretében húzni-vonni a fűrészt, de viszonylag rövid idő alatt sikerült levágnom néhányat a nagyobb ágak közül. S közben, az alacsony falon/kerítésen átpillantva az is kiderült, hogy a szomszédék velünk határos szobája amolyan dolgozószoba, s nem az ikrek hálószobája - így esténként a fürdetéskor előadott síráson túl már nincs zaj, mert nem ott alszanak. Hurrá!
Nagyon büszke voltam a fegyvertényre, hogy a törzshöz egészen közel sikerült levágnom a hosszú ágakat, amiket majd át kell lódítanom a falon túlra, ki a gyepre, aztán elvisszük őket a közösségi kert melletti halomra, ahonl majd a telep kertésze ledarálja őket egy faaprítóval. Közben átláttam a fallal körülvett kertbe is, ahol a vártnál alacsonyabban fekszik a szedres réteg, oda majd alaposabban is benézek. Büszkén mutattam V.-nek, hogy a kurta kis fűrésszel mit értem el, ő pedig jót nevetett rajtam, ugyanis a szerszámosláda fémfűrészével estem neki az ágaknak... Kit érdekel, nem tudtam, hogy ez a kurta, ám remekül működő kis fűrész fémre van kitalálva. Viszi a fát, ez a lényeg!
Vár rám még a borostyán ujjnyinál vastagabb ágainak levágása, s a falról való lepucolása is. Mint egy szolid, mindent befonó, vaskos réteg, úgy ül a fal tetején, rajta meggyűlve a lehullott levelek tömege... Ha a piaci kertészeknek emlegetem a borostyánt, arcukra kiül a gyűlölet: mélydégesen megvetik a mindenhová befurakodó, felkapaszkodó, gyorsan növő, és nehéz borostyánt. A madarak ellenben szeretik, ősszel, amikor érnek a bogyók, nagy zabálás folyik az ágak között.
***
A madáritató/fürdető továbbra is roppant szórakoztató, annyit meséltem róla, hogy Trish is kirakott egyet a kertjébe, s egyelőre csak egy erdei galamb jár oda inni. Aminek már nevet is adott, Percy. Különösen akkor szórakoztató, amikor a cinke család jön rá, s nagy fürdőzést csapnak, kettesével, vagy egymás után, s utána a kis család csapzott tollasan felül az ágakra, s ott szépítkeznek-szárítkoznak. A madáritató macskaitató is egyben, a minap rajtakaptam Mancit, amint hosszan lefetyel belőle. Nem árt tisztán tartani, s naponta cserélni benne a vizet, hamar bekoszolódik. Egy ideje egy pirók pár is jár a kertbe, a hímnek szépen világít a vöröses mellkasa, őket is láttam már fürdeni.
A mókus miatt az egyedi, házi készítésű madáretetőmet visszaraktam a kis kerti asztalkám tetejére, mert oda nem kapaszkodik fel a mókus, túl közel van az ablakhoz, s alighanem fél. Az asztalka pedig a munkaszobám ablaka előtt van, így munka közben láthatom a jövést-menést, a néha fellángoló területi vitát a vörösbegyek és a cinkék között. A pirókok mellett jön még rá szürkebegy, ökörszem, rigó, szőlőrigó... Nagy az élet. Sőt, egyik nap, munka közben megláttam egy egérkét, amint megpróbált felkapaszkodni a fém asztalka íves lábán magáig az asztal tetejéig. Az első akadályt sikerrel vette, s sikerült felérnie az alsó szintig, de amikor a kifelé hajló lábon próbált továbbkapaszkodni, s egyik lábát megakasztani az asztal oldalán, kudarcot vallott, s némi kepesztés után visszaesett a földre. Jól kinevettem szegényt. Utána már csak a terasz cserepei között láttam rohangálni, el-elfutva a földre rebbenő madarak elől.
***
Manci, mint egy óramű, vár reggelente, séta előtti reggelire. Sőt, újabban gyakran tovább nyávog, miután befalt egy-két adag száraz kaját. Jön utánam, dörgölődzik, s lassan, de leesett, hogy ilyenkor bundakefélésre vár. Gondolom, a bőven vedlő szőre alatt viszket a bőre, s jól esik neki egy alapos tisztogatás a merev szálú, de puha kefével. Mivel a szőre ezerfelé száll, s főleg az ablakra szokott tapadni, vagy a cserepes rózsa ágaira, ezért kezemben a kefével elcsábítom az ajtó előtti sövény túloldalára, a gyepre. Ott aztán forgolódhat, hol a jobb, hol a bal oldalát kínálva fel a kefének. Maroknyi szőrt szokott összegyűjteni a kefe minden alkalommal. A múltkor már láttam, hogy az egyik szomszéd furcsálló pillantást vetett kettősünkre, amikor ment el dolgozni, s én éppen a hosszan elnyúlt macskatestet dolgoztam meg a kefével.
Hogy Manci mit fog csinálni, amíg szabadságon vagyunk, nem tudom. Az új szomszédokkal nem vagyunk annyira jóban, hogy etetésre kérjem meg őket. Most azon dolgozom, hogy leszoktassam Mancit arról, hogy hazahozza nekem az áldozatait s hangos vernyákolással hirdesse az ajándék megérkeztét. Elkövettem azt a hibát, hogy korábban azonnal kimentem a vernyákolásra ("úgy hallom, megint kaptál valamit" - szokta jelenteni V.) s eltakarítottam a tetemet. Most várok egy fél órát, s amikor már Manci továbbállt, akkor takarítok. Nincs jutalomfalat (korábbi hiba!), nincs szörnyülködés. Tegnap két bébiegér teteme várt félóra eltéréssel. Összeszorított szájjal vártam, amíg Manci újra eltűnt az előkertből, s aztán szedtem össze őket. V. szerint, mire visszajövünk a szabadságról egy nagy halom tetem fog érni a napon az ajtó előtt, alaposan kiakasztva Trisht, akit - mint mindig - a virágok öntözésére és a postaláda ürítésére kértünk meg.
Alternatíva, hogy Mancinak feltűnik majd a rendszeres kajaforrás megszünte, s megeszi őket. Reménykedjünk.
***
Tegnap korábban keltünk, s leautóztunk Cork-ba, találkozni V. egy régi kollégájával, s japán feleségével. Hiroko-val, akinél egyszer japán főzőórán voltam. A hozzájuk közeli hotelbe tervezett ebéd nem sikerült, már akkor sejtettem, amikor beálltunk a hotel parkolójába, ami tele volt. Ugyan hivatalosan nem szabad még vendéglőkben enni, zárt helyen tilos, de ha valaki a hotelben megszáll, vagy oda bemegy, akkor ehet a hotel éttermében. Tudom, semmi logika nincs benne!
Tehát ott a vendéglőben nem volt hely, ezért ők azt javasolták, menjünk át a folyó déli oldalára, ahol gyakorlatilag egy ipartelepen, egy hatalmas hodályban volt egy piac, ahol főleg kaját árultak. Találtunk árnyékos parkolót, s a Lee folyó partján sétálva a ragyogó napsütésben mentünk az egykor hétvégi, most már minden nap nyitva tartó piac felé. Fedett helyen számtalan kis stand, a vegán kajától kezdve a csirkesütőig, pizzásig minden volt. Élő zene szórakoztatta a nagyérdeműt, de aki inkább beszélgetett volna, az kint talált ülőhelyet, kecskelábú asztalok mellett, itt-ott fák árnyékában. Odabent inkább csak hordók mellett álldogálva lehetett enni. Nagyon tetszett a hely, kicsit olyan volt, mint Lisszabonban a Time Out market, csak nem annyira szofisztikált, s nem a helyi vendéglők standjait lehetett látni, hanem kézművesek és kis vállalkozások, helyi termelők standjait. Tele volt, természetesen, de még így is találtunk egy árnyékos asztalt, ahol leülhettünk, beszélgetni a terveikről, apróságokról. Nagyon régen nem találkoztunk.
Kaptam egy shiso növényt, ezeknek vannak azok az élénkzöld levelei, amit húsok mellé raknak a japán vendéglőkben, vagy apróra vagdosva rakják rizs tetejére. Mi annak idején először dekorációnak néztük, amig ki nem derült, hogy ehető. Érdekes illata, íze van, szerintem nálunk csak salátába fog kerülni. Hirokonak 29 növénye van, magról nevelte őket, s kicsike lakásuk ablakpárkányain laknak, félbevágott műanyag palackban. Mindenhez eszi!
Jut eszembe, hosszú érlelés, sok-sok javítgatás után elkészült a családnak tartogatott japán útinaplóm, ezúttal kinyomtatott példányban. Az online naplót ezen a felületen szó szerint éveken át csiszolgattam, egészítgettem ki, amikor éppen ihletem támadt. A fotók beillesztését egy idő után meguntam, megtörte a lendületet, s nem volt valami gyors folyamat. De amikor megérkezett a kinyomtatott példány, igen boldogan nézegettem. Jól mutat a polcon, jó lesz belelapozgatni, ha éppen nosztalgiázni akarnánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése