Derült égből fecskendő

Hétfőn éppen ebédszüneteltünk, ha jól emlékszem, amikor V. hívást kapott a mobilján. A házidokija recepciósa hívta, s közölte, hogy mint "veszélyeztetett", jár neki egy Pfizer oltás, csütörtökön kora délután jó lesz? Az ember nem mond nemet, amikor egy áhított oltás hullik az ölébe, örömmel vettük tudomásul, hogy megkapja, ráadásul soron kívül. Próbálta kifacsarni a recepciósból a kedvező választ, hogy esetleg én is kaphatnék-e Pfizert, ugye, az ember próbálkozik, de persze lerázta a nő, mint kutya a vizet. Elképzeltem, amint szegény recepciós kapott egy listát X névvel, hogy akkor ezeket hívd fel, s hányan álltak neki érdeklődni, hogy esetleg a párjuknak is... pretty please...

Csak utána kezdtünk gondolkodni hogy miért is veszélyeztetett? Az oltást beadó nővér később csak annyit mondott, V. kérdésére, hogy "because you have a condition". Semmi baja. Talán a súlya miatt? V. magas ugyan, de elég, khm, nagydarab. Nézegettem a testtömeg indexét, s arra jutottunk, hogy alighanem ezért veszélyeztetett, súlyos embereket jobban megvisel, megkínoz, és - no igen -, jóval nagyobb számban öl meg a vírus.

Megvan részemről a kellő vakcinairigység, mert nekem majd AstraZeneca lesz kiosztva, ma regisztrálhattam rá, mert - jé! - valóban elkezdődött az ötvenesek regisztrálása a héten. Hozzáállásunk az 'én aztán Pfizert akarok'-tól elég hamar eljutott az "AstraZeneca lesz, sebaj, majd vigyázok rád" szintig. Őszintén? Hálás vagyok, hogy kapok valamit, igaz, kicsit félek az esetleges mellékhatásoktól, mert mint amolyan született hipochonder, hajlamos vagyok a legrosszabbra számítani. V. nagyokat szórakozik a félelmeimen. 

Amelyekből van bőven. Pl. mikor leszek beoltva? Ütközik az majd egy megrendeléssel? Mert jaj, mi lesz, ha belázasodom s gyönge leszek, mint az őszi légy, s nem lesz erőm kenyeret csinálni, sütit dekorálni, piacra menni? Mi van, ha oltásom ideje egybeesik a várt, de rettegett, fogorvosnál való jelenésemmel? Ugyanis rá kellett jönnöm, hogy sajnos, sem én, sem fogaim nem bírják kivárni, amíg megint Czuki doki keze alá kerülhetek Budapesten, aki mindig jót szórakozik leizzadós félelmemen (biztos nem járt iskolafogászaton kisgyerek korában), s rutinszerűen nyomja belém a "bátorságot", fájdalomcsillapító injekció képében. Pár látogatás után betéve tudom a várója falán lévő jaj-de-romantikus, olasz városkát ábrázoló bolti tucatnyomat részleteit. Amit izzadós tenyérrel üldögélve lehet sorravenni, amíg az ember a belépésre vár. 

Szóval, férj szemet forgat, amikor én félhangosan rettegek, s aggodalmaskodom, de mindenek felett ott a megkönnyebbülés, hogy ő, akármilyen vélt vagy valós "condition"-nak köszönhetően megkapta a vágyott Pfizert. Nekem meg majd lesz valami más. Hozzá kell szokni, mert érzésem és az olvasottak szerint ez a vakcinásdi maradni látszik az elkövetkező években.

***

Annak ellenére, hogy május van, egy reggeli sétánál még megdöbbenve láttam a fagyott (sőt, keményre fagyott!) füvet, mohákat a telep útja mentén. Vastagon beöltözve mentem sétálni, de fagyott fűre nem számítottam. Ír nyár, valóban. Hidegek reggelek, de ennek ellenére már sikerül kétszer is ruhát szárítanom a kertben. Igaz, hogy utána kicsit meg kellett forgatnom a szárítógépben, de mégis! 

Péntek éjjel jókora esőzésben volt részünk, reggelre mindenhol állt a víz, mehettem törölgetni az elárasztott ablakárkányt. Mázli volt, hogy mire nyitott a piac, s az épülethez közelebb húzódott az addig kocsiban váró vevők _tömege_, addigra elállt az eső. Amikor reggel autóztam a piac felé, a hegy még derékig felhőben állt, s féltem, hogy a múlt heti nagyon sikeres piac hatására sütött extrákat majd hozhatom haza. De nem, ez is nagyon piac jó volt. Kétségtelen, hogy az új házakból érkező érdeklődők segítenek ebben.

***

Megkaptam első, Angliából érkezett megrendelésemet! Ilyen sem volt még, amennyire emlékszem. Meglepetésként kell majd leszállítanom. S az érdekesség az, hogy alighanem a megrendelő mesélhetett rólam, mert - annak ellenére, hogy kiraktam a Facebokra, hogy betelt a május - egy újabb megrendelés érkezett Angliából tegnap. Lehetőleg minél hamarabbra kérte a sütiket az új megrendelő. Ezt sajnos, nem tudom teljesíteni, mert májusban tele vagyok. Végül a kora júniusba is beleegyezett. 

A kenyeremre is érkezett egy újabb érdeklődő a telepről, sütöttem is neki, de egyelőre még nem írt vissza, hogy ízlett, nem ízlett.

Apropó, kenyerek. Továbbra is a Tartine-féle kenyereket sütöm, Őrnagy úrék pihennek. Egy kelesztési kérdés kapcsán tévedtem egy weboldalra, ahol kovászos kenyeret sütők segítenek egymásnak, s meglepve tapasztaltam, hogy a Tartine sütöde receptjei mennyire megosztóak. Meglepett, hogy már egy ilyen témánál is egymásnak ugranak az emberek. Háborúk, pandémia, globális felmegelegedés? A fenét, kovászos kenyér a téma, Tartine, gyerünk, öljük egymást. Nevetséges.

***

A telepen konténeres lomtalanítás volt, sikerült megszabadulni pár dologtól. A kertünk régi kis házikójából is kidobtam pár dolgot, már amit elértem az ajtó fél szárnyát kifeszegetve. Most vettem észre, hogy már beszakadt a teteje, s az oldala is megroppant. Nincs mese, le kell bontani. A benne lévő négy nehéz, de jó minőségű kerti széken kívül más nincs benne, ami érték, a többit szétette az idő, az eső, az évek. Egy tekercs, padló alá való műanyag bélés áll bent feltekerve, az alja szétfoszlott az évek folyamán. Nem lesz kis munka, az biztos, halogatom is. Közben barátnőm küldött képeket a teljesen felújított kertjükről, csodálatosan szép, rendezett, csupaszín, főleg a sok új növénnyel. Én már annak is örülnék, ha a kis háztól és tartalmától meg tudnánk szabadulni s leszórhatnám a helyét valami kéregmorzsalékkal, s odarakhatnám a számos cserepemet a napos(abb) foltra. Az árnyékos helyre pedig mehetnének az árnyékliliomok, esetleg elterjeszthetném a medvehagymát, és kiültethetném a cserépben élő harasztokat. Terv az van!

Az egyetlen újítás a kertben, hogy rendeltem egy csupa műanyag, de masszív, teherbíró ruhaszárító állványt a régi rozsdás, gyenge helyett. Ő is a napos foltra fog kerülni, ha egyszer odáig jut a kertrendezés. Itt tartok: a napjaim annyira eseménytelenek, hogy egy új szárítóállvány izgalmat okoz! De ha egyszer olyan jó ránézni, amint a hozzávaló zoknicsiptetőkön sorban száradnak a zoknik, s nem kell a lábát valami nehéz cseréppel lenehezékelnem, hogy fel ne borítsa a szél.

***

Ma, mivel csak kicsit felhős időt jelzett a levelibéka, V. javaslatára lementünk az Usher Garden-be. Biztos voltam benne, hogy tömve lesz, mert mostanában nyílnak a rhododendronok, a bluebell-ek, a medvehagymák, s ilyenkor az a kert maga a csoda. Van ott rhododendron allé, mezőnyi medvehagyma és bluebell, látni kell. Nos, a kicsit felhős idő helyett folyamatosan esni kezdett, amikor elindultunk hazulról.

Aligha a megszorításnak volt köszönhető, hogy a kert üres volt, inkább a szeles idő és a folyamatos eső tántorította el a népeket a sétától. Mi is haboztunk, de bent a jegyárus néni annyira kapacitált minket, még ernyőket is felajánlott, így bementünk. De jól tettük! Ugyan néha vadul kopogott ernyőnkön a szélrázta esőcseppek tömege, de ezt a látványt, ennyi szépséget kár lett volna kihagyni. 

Folyamatosan ujjongtam, mint egy gyerek, simogattam a leveleket, a virágok törékeny fejét, az ágakat, a rhododendron virágtömegét, amibe legszívesebben belefúrná az ember az arcát. A rhododendronoknak kell még egy hét a teljes virágzáshoz, sok még csak bimbós, de a medvehagyma és a bluebellek (fehér és rózsaszín változataival egyetemben) már virágzanak. Sajnos, az esők - amiknek nyomát a lejtős ösvényeken nagyon jól lehetett látni - sok felé elfektette magas és vékony leveleiket, mintha csak egy óriás tenyerelt volna rájuk. De még így is találtunk részeket, ahol nem lehetett mást csinálni, mint állni, és szívni magunkba a látványt: a zöldek sokféle árnyalatát, a levelek friss üde zöldjét, a kékeket, a csillagszerű virágok fehérjét, és a rhododendronok virágainak élénk, szinte ragyogó színeit. Igaz, hogy invazív faj, pl. a Killarney Nemzeti parkban irtani kell, s alig bírnak vele, de itt, ebben  a kertben (mint pl. Magyarországon, a Jeli arborétumban) felemelően gyönyörű látvány. Persze, rengeteget fotóztam, pedig igérgettem magamnak, hogy engem most nem fog magával ragadni a szépség, csak a szememmel iszom majd a látványt, de nem bírtam magammal. Íme, jópár fotó, kedvcsinálónak:

Kedvencek temetője

Az amerikai tulajdonosnő házának emlékköve