Süti, süti.... kalácsot?

Ma hősiesen elmentem a Tesco-ba, újságért, s néhány olyan dologért, amely váratlanul szükségessé vált. A bolt előtt egymástól két méterre álló emberek sora fogadott, hossza elnyúlva az épület fala mellett. Nincs mese, sorba álltam én is. Mint kiderült, egyszerre csak bizonyos számú ember lehetett a boltban, a szájmaszkos, mikrofonos eladók láthatósági mellényben az ajtónál irányították a forgalmat, s nem volt zúgolódás, megértően várakoztak az emberek.

Ilyenkor, amikor az ember sorban áll, s lomhán jár a szeme körbe, olyan dolgokat is észrevesz, amit máskor, siettében nem. Egyrészt, hogyan tele lett ragasztgatva sok felület vírusos plakátokkal, hasznos telefonszámokat feltűntetve, helyes kézmosást ismertetve. Hogy még megvan az ezer éve bezárt videókölcsönző éjszakai bedobó nyílása. Hogy az egyik kőoszlop alighanem csatornát rejt magában, mert az egyik oldala feltűnően penészesedik, míg az összes többi szép tiszta. Hogy a varjak milyen peckesen, az egész földindulásra szó szerint is magasról szarva magabiztosan járkálnak az autók és az emberek bevásárlókocsijai között, mintha tudnák, hogy őket aztán semmi vírus nem fenyegeti, legalábbis ez nem. Hogy szinte tízpercenként érkeznek a hatalmas, DHL és egyéb feliratú kamionok, lomha dinoszauruszként fordulva be a bejárón, a kicsike parkoló autók között.

Szép idő volt a bevásárláshoz, csak a szél ne fújt volna. Egymásnak széles ívben utat adva mentek el egymás mellett az emberek. Néha akaratlanul is visszatartottam a lélegzetem, míg elmentem valaki mellett. Vadidegenek mosolyogtak egymásra a járdabalett előadásakor. A vastag fekete naddrágban, teljes felszerelésben a dombon felbicikliző rendőrt (most több van belőlük, vagy legalábbis sűrűbben látni őket) két sétáló hölgy megdicsérte a kitartásárt. Rájövök, hogy a dupla rétegű vékony körsál alatt remekül beizzad az arcom, s a lélegzetem inkább a szemüvegem felé távozik, bepárásítva azt. Legközelebb majd a könnyű papírmaszkot használom, amit ajándékba kaptam az egyik szomszédtól. Állítólag az egyik ázsiai boltban lehet kapni. 

S végre, végre! Megjött az eső! Tegnap már kornyadoztak a lobéliák, alaposan kihasználtam a víztározó edány adta készleteket. Ma már erre nincs szükség. S felfedeztem, hogy tavaly vett hortenziám egyetlen, picike megmaradt levélkéje is megadta magát, s összeszáradva feküdt az ágacskája alatt. Nem tudom, kivegyem-e a tövet, s beültessem az újat a helyére, vagy adjak neki esélyt? Az ágacskák némelyike még nem száraz egészen.

***

Virágvasárnap. A Facebook-on misét közvetítenek a híveknek. Biztos nagy forgalma van most a weboldalnak, amelyen át különböző városok templomaiból lehet misét nézni. A nagy húsvéti készülődésben el is felejtettem, hogy szép-szép, hogy én itt kenyereket sütök 11 családnak, de nem ártana ezeket dokumentálni is, mondjuk számlával, mert két dolog biztos: a halál és az adózás. Amit pedig, Covid-19 ide vagy oda, be kell majd fizetnem. Úgyhogy majd számlázok, pedig a márciusi pénzt már beszedtem. Paypal-ra fizetnek legtöbben, de van, aki bankszámlára, s van, aki borítékban adta  oda a pénzt, lelkemre kötve, hogy pár napig ne érjek a bankóhoz. 

Kissé óvatlanul a nagypénteki hot cross bun mellé Simnel tortát ígértem a népeknek. Illetve kérdeztem, kit érdekel a kicsi változat? Nyolcat rendeltek, hot cross bun-ból ötvenhetet kértek. A gyerekeknek (s mint kiderült, nagyszülőknek is, ha kérhetik szépen) nyúlsüti készül, egyik legeslegelső süti-dizájnom, s festek tojást is, meglepetésnek. Ezúttal céklával, s a tavalyelőttről megmaradt kék és zöld tojásfestő porral. Úgyhogy muszáj volt menni a boltba, mert nem volt elég mazsolám és marcipánom e hagyományos torta elkészítéséhez. Sokfordulós lesz, mert csak 3 kisebb tortaformám van... Hugh Fearnley-Whittingstall bevált receptjét fogom megcsinálni, az jó narancsos-citromos, s nincs benne koktélcseresznye, amitől olyan karácsonyi gyümölcstorta-benyomása lesz az embernek. Csak mazsola van benne, szárított ribizli és szárított narancs-citromhéjak. Ez utóbbit én bizony narancslébe áztatom, hadd legyen jó puha a torta.

De most a Limara-féle kovászos kakaóscsiga van soron. Egyetlen dolgot változtattam csak a receptjén: raktam egy kis mexikói vaníliát a tésztába... Ó, az az illat! S most várom, izgatottan, megkel-e a tészta, hogyan lehet majd vele dolgozni. 

S kalács is kellene... ha már sonka nem lesz, legalább az legyen a húsvéti reggelihez. Hm....