Tegnap két szatyorral felpakolva mentem körbe, vittem a kenyereket, a bedobozolt sütiszeleteket és pluszként mindenkinek pár darabot abból a földimogyorósvaj "lencse"/csokis sütiből, amit kísérletképpen sütöttem. Most már tudom az emeletes ház ajtókódját, nem kell lehívnom a megrendelőt a ház elé. Az utolsó megrendelő, aki gyakorlatilag szemben lakik, sokadik kérdő sms után kissé pirulva jelent meg az ajtónál, amikor már lassan letettem róla, hogy ki tudom neki vinni a veknit. Aztán hosszasan magyarázkodott, hogy ő azt hitte, a kenyeret ingyen adom, s hogy nem hozott készpénzt... Jajistenem... Mondtam, hogy semmi gond, akár rendel tőlem még, akár nem, majd rendezi később, nem probléma.
Szállítás közben a csodás égbolt adta a hátteret, naplemente után valami elképesztően tűzvörös volt az ég, többen meg is álltak a telepi sétálók közül fényképezni. Mellette pedig ott volt az egyik megrendelő háza előtt álló fa, fehér virágfelhőbe öltözve. Legszívesebben belefúrnám az arcom a virágokba, olyan csodás.
Talán látni, mennyire ráférne a festés a telep korlátaira
A teljes fát nem mertem fotózni, de hatalmas, tömött ágakkal, tele virágokkal.
A fotó a tűzvörös naplemente előtt készült még.
***
Besózva
Kis levet eresztett délutánra
Lenehezékelve, szilvaborban fermentálódik egy hétig - remélhetőleg!
A japáncseresznye-virágokat előírás szerint megmostam, nedvszívó papíron szétterítettem, aztán besóztam. Míg elmentem a további hozzávalókat levadászni, kis levet is eresztett. A kinézett bevásárlóközpont előtt, ahol van külön egészséges/etnikai szekció japán dolgokkal, olyan hosszú sor várt bebocsátásra, hogy visszafordultam. (Ugyanígy nem álltam végig a sort a barkácsáruház előtt, hogy van-e maszk.) Végül az ázsiai boltban kötöttem ki, ahol nem kaptam ugyan japánszilva ecetet, de volt ellenben kicsi üveg japánszilva bor/likőr, azt vettem, s abban áznak a szirmok. (Az ume, vagyis japán/ázsiai szilva nem szokott ehetőre érni, ecetesen, fermentálva eszik-isszák, umeboshi-ként, étkezés előtt pár darab igen jót tesz a gyomornak, emésztésnek. Sajnos, itt csak aranyárban árulják.)
Kicsit megkéstem ezzel a recepttel, mert inkább alig, vagy éppen csak kinyíló virágokat kellene áztatni a teljes siker érdekében, az enyémek pedig már erősen ki voltak robbanva... De a halvány, szinte alig érezhető szilvaillat így is finom volt, ami a besózott szirmokról áradt. Meglátjuk, mi lesz egy hét múlva, addig elvileg fermentálódik.
***
Apámnak így 3 nap után kezd ártani a szobafogság, unatkozik, a sok netezés nem javít a hangulatán... kimenni sétálni nem mer, csak szellőztet, D-vitamint nem akar szedni, de talán a ház udvarára ki fog ülni, a bíztatásomra. Ma felhívtam, jó sokat beszélgettünk. Próbálok neki több emailt írni, mert az arra írott válaszai lefoglalják, bár panaszkodik, hogy nem történik semmi. Testvérei bíztatták, hogy itt az alkalom, tanuljon meg főzni, de nincs kedve. Megmarad a mikróban melegítendő kajáknál. Pedig tudnék neki recepteket adni, de nyilván nem vénségére fogom tudni rávenni, hogy valami újba kezdjen.
Ma visszakaptuk V. Loláját, holnap tesztkirándulás valami klassz helyre, ahol egy nagyot sétálni is tudunk. Kellő távolságtartással, persze.
A sportcentrum zárva, ugye, nincs tornaterem. Hízom is, mint a disznó. Ugyan előzékenyen felrakják a FB oldalukra a napi tornafeladat-sorokat, de még egyiket sem csináltam meg. Pedig ha valamikor, most igazán itt lenne az ideje...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése