A mai Ausztrália-napra készült sütik elsöprő győzelmet, vagyis inkább sikert hoztak: a piacon 11-re elfogyott mind, s rengeteg bankó hevert az edények alján, s kétmaréknyi apró.
Az adakozók pénztárcája elleni attak (= jótékonysági gyűjtés) már pénteken megkezdődött, mert V. is bevitt magával 50 sütit a Félcsöcsűhöz, s kiállt velük a kantinba, gyűjteni. Nagyon értékeltem, hogy képes volt ott állni, s így felügyelni a dolgot. Sajnos, elég kevesen mentek oda, bár ment kör-email. Ellenben később többen is ráírtak, hogy meetingen voltak, most jönnének, van-e süti, illetve hogy már adakoztak is, s erről küldték a screenshot-okat, s kérnének sütiket cserébe. Volt, aki csak később érkezett meg az USA-ból, de már egy hete megrendelte a maga sütijeit... Összegyűlt kb. 100 euró. A maradék sütiket hazahozta, hozzácsaptam őket a magam adagjához, s pontosan 76 sütivel indultam neki az akciónak.
A piacon sajnos nem lehetett háttérnek használni az Edééktől kapott, remek ausztrál motívumokkal díszített konyharuháimat, mert nem engedi az itteni ÁNTSZ, így tányérra, tálcára kerültek a sütik: kétfelé osztottam őket, két magyarázó felirat kíséretében kerültek a kávékuckó pultjára és a pénztárosokhoz. Nem akartam a levegőbe beszélni, előtte körbenéztem, s a választás egy Wires Wildlife Rescue nevű szervezetre esett, s önkéntes tűzoltókra gondoltunk még, vagy a Vöröskeresztre, de erről később letettünk.
Előtte természetesen a piac is, én is kiraktuk a sütiket a Facebook-oldalakra, volt is pár üzenet, hogy jaj, rakjunk félre ennyit meg ennyit, magyarázkodni kellett, hogy sajnos, a nagy érdeklődésre tekintettel ezek nem eladók, hanem egy adományhoz jár egy süti. Szerencsére csak egyetlen vevő emelt kifogást. Nyitáskor Betty, az elnök bejelentette a vevőknek is, hogy ma mi kapcsán lesz gyűjtés, így mindenki tudta, mire megy majd a pénz.
Az egyik kolléga büszkén mesélte, hogy bevásárolni ment az egyik szupermarketbe, s ott az egyik eladó, akinek amolyan kóstoltató pultja van, mondta neki, hogy látta a sütiket a FB-on, és ugyan, rakjon már félre neki egy koalát... Mondanom sem kell, hogy koalák fogytak el leghamarabb, majd a kenguruk, majd a kacsacsőrű emlősök, s legvégül maradtak a duci wombatok a szigorú tekintetükkel.
423.53 euro jött össze! Volt, aki egy ötvenest dobott be, hát és nahát! Amikor már kezdett nyilvánvaló lenni, hogy kiugróan jól sikerül a gyűjtés, akkor az elnök odajött hozzám, mondván, hogy ő gondolja, nem kell ám ezt az összeget V.-nek megdupláznia, ez rengeteg... De az ígéret, az ígéret, s különben is. Vannak ott élő barátaink, ismerőseink.
Szóval, sikeres volt a gyűjtés. Magyarázhatnám a bájosra sikerült sütikkel, de inkább az hatott, hogy nagyon sok írnek van odatelepedett rokona, aki oda vándorolt ki, vagy ott dolgozik nővérként, építőmunkásként, vagy ott rója az egyetemistáknak szinte kötelező gap year-ként a farmról farmra járó, gyümölcsszedős-bulizós köreit.
Közben Pat kolléga, akinek a fia Melbourne-ben él, küldött linkeket, hogy hova célszerű adakozni (mert, sajnos, nagyon sok hamis oldal is van, ahol "gyűjtenek"), s így tudtam meg, hogy a Vöröskereszt adminisztrációs díjként elég sokat leemelne a befolyt pénzekből, illetve azzal vádolják őket, hogy nem elég gyorsan osztják szét a befolyt adományokat. Hasonlót már eljátszottak egyszer itt, amikor Cork-ot és környékét ellepte az ár, s hónapokig nem adták ki a pénzt a kezükből az elárasztott házak tulajdonosainak, s hallgattak róla, mint tehénlepény a fűben. Volt belőle botrány, akkor hagytam abba a rendszeres adakozást nekik.
Így Vöröskereszt inkább kilőve, néztem kisebb, helyi csoportokat, önkéntes tűzoltókat... Piacon mesélték, hogy egy helyi leányt gyakorlatilag az oltár előtt hagyott ott a napokban a vőlegénye, s a leányzó érthető módon magába omlott, s most váltásként elmegy önkéntes tűzoltónak-segédnek Ausztráliába (nagyon messzebb nem tudna menni a legénytől és az emlékeitől). Úgyhogy Pat fiának javaslata alapján erre a csoportra esett a választás.
Nagyon örülök, hogy ez ilyen jól sikerült. A nagy izgalom után valaki odajött hozzám, hogy nem akarom ezt megismételni jövő héten? Kétlem, hogy sikere lenne.
Aztán egy gyors szendvicsezős-teázós ebéd után mindössze egy órában megesett az éves nagy meeting, ahol az elnökség végleg félretette azt a szabályt, hogy valaki csak 3 évig tölthet be egy pozíciót. Elfogadtam a titkárságot, s vettem elemet az elemlámpámba, s majd úgy megyek az első meetingre, felszerelkezve az esti sötétben való ajtónyitáshoz. Remélhetőleg hamar eljön a tavasz, s vele a világosság. Sikeresnek nevezhető évet zártunk, a kártyás fizetési lehetőséget egyre többen használják, s a környéken épült új lakóházaknak hála, vevőből is több van, főleg fiatal családok jönnek.
Ahogy sejtettük, Willie feljött a meetingre, s hivatalosan is bejelentette, hogy nem fog tudni jönni, csak "nagynéha". S virágkosarakat sem készít már, magamnak kell ezután. Nem mondta ki, hogy gyakorlatilag vak, úgy fogalmazott, hogy "nagyon nagy lett a sötétség", s hozzátette, úgyse hiányozna senkinek. Tiltakoztunk, hiszen minden héten kérdezik a vevők, hol van, mikor jön vissza... Én osztom helyette a docket-eket. Nagyon féltem őt... mi lesz a kertjével, nem tud olvasni sem, emlékszem, minden szombaton több hétvégi újsággal volt kibélelve a szatyra. Hamarosan születésnapja lesz, ha jól emlékszem, februárban, majd készítek neki a kedvenc sütijéből egy adaggal. Most is vicceltünk vele, hogy azóta minden szombat reggel szenvedés, nincs, aki segítsen az asztalokra kirakni a tejet, cukrot... nincs, akivel pletyizzek s háborogjak a világ dolgain.
***
Egy hete esténként a kerti lámpa és a telefonos zseblámpa fényénél gumikesztyűben megyek meztelen csigákat vadászni (torch and torture, hehe). Mivel elég kicsik, nem öldököltem, hanem eleinte hajigáltam őket a falon túlra, már amelyiket sikerült elhajítani, mert ugye, hozzáragadtak a kesztyűhöz, s ez néha komikus kézrázásokat eredményezett, s nem célzottan repülő csigákat. Más megoldás után kellett néznem, s a vízbefojtást választottam. A múltkori véletlen egérölésem után (amikor szegényre ráfordítottam egy cserepet, s két tátogás után visszadta lelkét teremtőjének) valami kevésbé szadista megoldásra gondoltam, s vittem magammal egy mély esővizes edényt, s abba pottyantottam a delikvenseket. Le is süllyedtek az edény aljára, néztem, semmi látványos jele annak, hogy fuldokolnak, remek, ennyi volt, a jól végzett munka örömével mentem csigagyűjtés után vissza a meleg szobába.
Ma reggel kinéztem a kerti ajtón át a vizes edénybe, s arra gondoltam, kidöntöm a földre, hadd egyék meg a víz lazította tetemeket a madarak. Az edény üres volt... Hitetlenkedve közvetítettem V.-nek, aki az ágyból a mindentudók felsőbbrendűségével közölte, hogy a csigák kimásztak, köszönik a frissítő fürdőt, legközelebb valami más módszert válasszak. Hitetlenkedve gugliztam a dolgot, s nyilván nem én voltam az első, mert jöttek fel egyből a magyarázó oldalak, hogy igen, pucérék kimásznak a vízből, tessék mély edényben sört választani, minél élesztősebb, annál jobb, az beteszi nekik az ajtót. V. leengedte a kindle-t, s tiltakozott, szó sem lehet sörről, még ideszoknak a mókusok, itt fognak dajdajozni, nem elég Zajosék gyerekének döngetése odaföntről (most éppen ez az új műsor, ajtó vagy korlát, amit dönget, nem tudom, jól visszhangzova döng, s így vasárnap délelőtt elég zavaró). S V. már meg is idézte a látványt: füves cigiből slukkozó napszemüveges mókusok tántorognak a meztelencsigák gazdagította sörtől, a patkányok ijedten figyelnek a shed alól, a szarkák felháborodottan csattogva beszélik ki az erkölcstelen viselkedést, a tuják tetején billegve... Jót mulattunk. De az biztos, hogy pucérék - Moni 1:0, ráadásul megint kitúrta valami a gumóimat az edényből, szerencsére nem túrt nagyon mélyre, de érdekelne, mi lehetett: részeg mókus, rigó vagy egy egér?
Akiket szerencsére Pocak/Manci továbbra is ritkít, nem panszkodhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése