2017. október 9.

Popsika

Nagy újság van: Popsika eladó.

Folyamatosan nőtt az a lista, hogy mi mindent kellene rajta javítani, szépíteni, modenizálni, s bár nálam bölcsebb emberek azt mondták, ez V. hobbija, fogjam fel a fontosságát, én csak azt láttam, a kocsival mindig lenne valami tenni-, vagy javítanivaló, mindig volt valami. Persze, a segítségével találkoztunk hasonlóan megszállott emberekkel, elmentünk autós találkozókra, fotózkodtunk szép vidékeken... S átutaztunk vele kétszer is Európán, s az élvezetes utak során - még a szerelő meglepetésére is - kitartott, nem hagyott ott bennünket sehol. 

 A francia Alpokban, sülzanótsárgán


Popsika San Marino legtetején, tavasszal, alkonyi árnyalatban

Ellenben két hete megmakacsolta magát, otthagyta V.-t egy autós találkozó színhelyén, nem kis felfordulást okozva. Bár van biztosítás ilyen alkalmakra, mégis elég problémás egy hétvégi napon összeszedetni az autót, a biztosító feltételeivel. Bevontatni, szereldét keresni: milyen közel vannak? megbízhatók? megengedhető áron dolgoznak? Láttak már ilyen autót? Megannyi aggasztó kérdés. Piac után leautóztam V.-ért, s míg az N11-esen igyekeztem Arklow felé, ahol Popsika a hétvégét töltötte, inkább aggódtam, mint bosszantott a "viselkedése".

Amíg sajnos, a legtöbb szerelőnek Popsika munka, és nem szenvedély, a rendbehozatala elég nehézkes. Ez az autó érzésem szerint olyan embernek való, aki alkalmanként a saját garázsában nekiáll és szerel, bütyköl, s aztán élvezi az autó teljesítményét, de az, hogy V. csak fizet, mint a katonatiszt és még a szerelés hatékonyságában sem lehet biztos, elég - hogy is mondjam - úri passziónak tűnt.

Ezeken morfondírozva, valahol félúton eszembe jutott, hogy ez az a pillanat, amikor megkérem V.-t, szerezzen be egy megbízhatóbb autót magának. Egy olyat, ami nem egy folyamatos "projekt", ami nem annyira sportos, hogy szétrázza az ember gerincét, s amihez - bár neki ez nyilván örömet és elfoglaltságot okoz - nem legtöbbször más városból, urambocsá', országból kell levadászni az egyre ritkábban fellelhető alkatrészeket.

Azzal érveltem, hogy nem vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy legyen egy ilyen hobbiautó, amivel ugyan munkába jár, de amivel - lásd fent - mindig van valami. Bár, ahogy most ezt írom, enyhe lelkifurdalás kezd gyötörni, hiszen ez neki a hobbija, de mégis, valahogy bosszant, hogy ahhoz képest, hogy mennyit költ(ött) rá, a kocsi nem megbízható. Igen, szép sülzanótsárga, ritka, de... sokba kerül, nna.

Elkényelmesedtem. Megszoktam, hogy az én fenekem alatt is van egy autó, hogy nem kell osztozni, s ha esik, akkor kényelmesen el tudok ugrani vásárolni. Hogy nem kell hosszasan tervezgetni, hogy ha V. elviszi az én kocsimat, hogyan jutok fel Dublinba. Kényelmesen. Gyorsan. Mert átszállásokkal be lehet jutni, hiszen mások is csinálják, nap mint nap, csak éppen hosszadalmas. Szállítani pedig végképp nehézkes: a múltkor, mert V. vidéken volt, megcsináltam, s nehéz sütis dobozokkal buszozni, átszállni villamosra, másfél órán keresztül oda, majd vissza, nem volt egy élmény. Elment vele majdnem az egész délelőtt, s igen, többe került, mint autóval.

Szóval, valahol a saját önzésem is az, hogy valami megbízhatóbb autó megvételére bíztattam. Nem is nagyon kellett bíztatnom, mert vagy elég volt neki ez a 4 év Popsikából, s már alig várta, hogy valami mást vehessen, vagy - ahogy fogalmazott - Popsika "hálátlansága" fárasztotta el. Az autó nyújtotta örömök valahogy nem állnak arányban a rá költött pénzzel, ha jól értettem.

De annyira már nem is gyötör a lelkifurdalás, mert mégis csak megmaradhatott a hobbijánál: már vadássza az új autót, de nem is ő lenne, ha nem lennének határozott feltételei. Legyen sportos, ne legyen unalmas, mindennapi, legyen valami... dögös autó. Vigyen minket át Európán, legyen benn hely hátul... Amikor céloztam rá, hogy Julie széles fenekében bőven van hely utasoknak, s biztos elvinne minket hosszabb utakra, megkaptam, hogy Julie "családi" autó, valami sportosabbra vágyik. Ha!

Mostanság sok a kiadás, az őszi hónapok az az időszak, amikor mindenféle adókat fizetünk, kocsik után, éves adózás, könyvelő, satöbbi, ez mind meghatározza, hogy mennyit költhet majd egy - természetesen - használt autóra. A jó hír, hogy már van érdeklődő, az olaszautó klubtagok közül, így talán nem kell sokáig hirdetni Popsikát. Mondhatni, ismerik. S kvázi rajongó kezébe kerülne. De az eladásig még hosszú az út, ugyanis Popsikán rendbe kell hozatni ezt-azt...

Így történt, hogy vasárnap (megint) vidékre mentünk, alkatrészt vadászni. Carlow megye volt az úticél, egy félreeső vidéki ház, ahol a tulaj autókat bont, és volt neki olyan alkatrésze, aminek a hegesztéséért a wicklow-i szerelde vagyonokat kért, itt megkaptuk olcsóbban. Én is mentem, mert a) ha már vasárnap, legyen valami kirándulás, b) a kirándulás során kerülni akartam egyet a látványos Blessington-i tavak mentén lakó ismerősömék felé, hogy  beadhassak neki két flakon természetbarát mosogatószert, amivel V. nem volt elégedett, s kérte, ne használjam őket többet. Annáéknál, akik biogazdálkodást folytatnak, az ilyen dolgok szívesen látottak, így még korábban nekik ígértem a flakonokat.

Végül is kellemes autózás-kirándulás sikeredett az alkatrész beszerzésből. Már az főútról látottak is szépek voltak, a táj őszies színei miatt. Az a rengeteg árnyalat igen jól esett a szememnek, a fehérre meszelt farmházak, a fekete-fehér-barna tehenek, a domboldalakon elszórt pontokként legelő birkák, és az a sokféle zöld... Már színesednek a fák, hullanak a levelek, de a java még odébb van. Így is csodás volt a ködöcskékbe, arany árnyalatokba öltözött vidék.

A ház eléggé el volt dugva: keskeny, szántóföldeket és legelőket határoló ösvények közé szorult utacska mentén áll, s az udvarán tárolt autók (értsd: roncsok) nem néztek ki valami bizalomgerjesztően, de engem nem nagyon érdekelt. Ugyanis a tulajnak volt két kutyája, egyikük gyanakvó, távolságtartó, a másik, a Blue nevű azonban nagyon játékos volt, így jobbára vele töltöttem az időmet. V. és a tulaj hosszas szenvedés (makacs csavar fűrészelése, több eszközzel való feszítgetése) árán kiszerelték az alkatrészt a motorból, amelyet elhanyagolt, felgazosodott udvar szélén, két romos épület között evett az idő. Én kötélhúzást jászottam a kutyával, rövid sétát tettem a környező szántóföldek szélén, s élveztem a vidéki csendet. Az a friss levegő! A szántóföldek mély barnája, a távoli házacskákból kanyargó füst... a látóhatáron húzódó országúton apró bogarakként araszoló autók... A közeli fákon zajongó varjak... a tenyerembe nyomott kutyaorr... csupa élmény...


 
 A látszat csal: mindig vigyázott, az ujjaimat ne fogja oda

Majdnem két órába tellett, míg mindent kiszereltek... A fickó beszédes volt, érdekes élettúttal. Mint kiderült, a Félcsöcsű nyári és karácsonyi bulijain is fel szokott lépni, mint "entertainer". Egy doboznyi alkatrész birtokában ráztunk vele kezet, s indultunk Annáék felé. Ott nem zavartunk, a postaláda mellé csak leraktam a zacskót, s a hegyen, a látványosabb úton át indultunk Roundwood felé, ahol az ebédet terveztük. 

Még nagyon régen, csoportkísérőként voltam ebédelni a Roundwood Inn-ben, amelyről akkor úgy hírlett, német tulaja/szakácsa van. Akkoriban volt Hungarian Goulash az étlapon... Jelenthetem, hogy a gulyás most is megtalálható a menün, de én inkább a vesztfáliai sonkát választottam, amely spanyolosan érkezett, vagyis kevéske körettel... Kicsit furcsállottam a kanálnyi nyers hagymát a sonkán (díszítés?), de az uborkasaláta és krumplisaláta kárpótolt ezért. Talán egy kis bucit is adtam volna mellé... V. sült sertésszeleteket kapott, rengeteg krumplival. Kellemesen zajló volt az élet a fogadóban, hatalmas kandallóban égő tűz melegítette a nagyérdeműt, úgy tűnt, népszerű hely még mindig. Ugyan elnyílt a szemem némelyik ár láttán, de az adagok elég nagyok voltak. 

Utána kissé pilledten autóztunk Bray felé, végig a ködbe és felhőbe borult felvidéki tájon. Olyan mélyen ültek a felhők, hogy a Sugarloaf hegynek csak a dereka látszott. Igazi, korán sötétedős, borongós vasárnap volt, sok esőcskével, nyirkos őszi illattal a levegőben. S záróakkordként ezt a könyvkritikát találtam a hétvégi újságban: egy Orbán-életrajzot elemez. Vajon lefordítják magyarra?

3 megjegyzés:

Zsuzsa Gerleiné Varga írta...

Élmény olvasni soraidat.

Camelbird írta...

Egyetértek! :-) Tényleg jó kis poszt lett. (már megint.)
Kíváncsian várom, hogy milyen lesz az új kocsi! Ugye beszámolsz róla? ;-)

kisrumpf írta...

Köszönöm! S természetesen beszámolok.