Sztrájk

Thibault megetetett kovászából finom, de elég zömök kenyérke sikerült, igaz, nem volt időm, hogy hagyjam a teljes 18 órát végigülni a hűtőben, dolog volt tegnap délelőtt, előbb ki kellett sütnöm. Nem volt annyira savanykás, mint az én kenyereim, igaz, azokhoz érett "illatú" kovászt használok. Ajándékba kapott sapnyol sonkával ettük, közben arról beszélgettünk, hogy vissza kellene menni majd egyszer megint Bilbaóba, San Sebastián-ba. Bogi ugyan tíz év után elköltözik, így az ő társasága és támogatása nélkül, de vissza kellene menni. A baszk vidék (kaja...) iránti vágyat nagyban növelte egy új szakácskönyv, amit V.-től kaptam, s amely a baszk konyhát (és a baszk hozzávalók ihlette ételeket) mutatja be, szép, honvágykeltő képek kíséretében. Már be is jelöltem egy-két receptet, amit ki kellene próbálni.

San Sebastián pontosan egy olyan hely, hogy az ember kifekszik a partra, néha felkel, hogy egyen valamit, s visszafekszik, vagy úszik egyet (s néha elveri a délutánját a gyakran megjelenő eső, amit Bogi mindig felhánytorgat a baszk vidéknek). S közben kiürül a feje a gondoktól, a világ marhaságaitól, s emellé még megtanul néhány nélkülözhetetlen spanyol (urambocsá' baszk!) szót is, ami a kajarendeléshez kell. S egyszer mindenképpen ki szeretnénk próbálni a La Vina étterem sajttortáját, amit az itteni hozzávalókkal nyilvánvalóan nem lehet reprodukálni.

Ugyanezt várom Toszkánától, ami megint egy szépségekben és finomságokban gazdag hely! V. már most sóhajtozik, hogy miket fogunk enni-inni. Vajon milyen lesz majd élőben látni azokat a festményeket, szobrokat, amikről az iskolában tanultunk? Tegnap megjött a részletes autós térkép, így mindjárt valahogy elképzelhetőnek tartottam, hogy az azon felfedezett, cérnavékonyan kanyargó mellékutakon fogunk autózni. Lehetőleg cédrusok között, napsütésben, tavaszi langymelegben...

***

 

No, de addig még munka van. Tegnap sűrű nap volt, reggel szállítás a kávézónak, a most már ragyogó szemű Julie-val. Ahogy felálltam a keskeny járdára a kihalt utcácskában, a szokott megállóhelyemen egy bicikli roncsa volt a falhoz támasztva. Mire odahúzódtam mögéje, észrevettem, hogy éppen eltakarom a hátsómmal az ott lévő irodaház vészkijáratát. Óvatos tolatás következett, s hiába meregettem a szemem a sötétben, sikerült eltalálnom Julie fenekével a falakból szabályos időközönként kiálló szegélyek egyikét. Kellemetlen reszelős hang hátulról, riadt lepattanás a járdáról. Kínomban mentem egy kört, s újra felálltam a járdára, de ezúttal biztos távolságban biciklironcstól és vészkijárattól. Remegő kézzel szálltam ki a kocsiból, jaj, mit csináltam?! Julie fenekén jókora karcolás, nagyon elkeseredtem: mindig büszke voltam rá, hogy sikerült ilyen látványos nyomok nélkül jönnöm-mennem vele. Az eddig nekem köszönhető sérülések ott vannak, ahol nem feltűnőek, ugyanis meghúztam már az orrát, egy eldőlt, sötétben rejtőző korlátdarabban, s párszor sikerült ráállnom a Tesco-nál a járdára, ami szintén meghúzta az elülső lökhárítót, alul, csak kitapogatni lehet, látni nem. A szomszéd kislány ugye, múltkor nekiesett a biciklijével Julie hátsójának, de az sem hagyott enyire csúnya és feltűnő nyomot, mint az én butaságom.

Aztán haza, kenyérsütés, majd amikor elült a forgalom, újabb szállítás. Egy új vevőnek, annak a hölgynek, akiről írtam, hogy a Google segítségével talált meg. Igyekeztem nagyon szépen becsomagolni a sütiket, s nem a szokott fehér papírdobozva raktam őket, hanem egy aranyszegélyű, régről maradt, feliratmentes csokisdoboz aljába, s az egészet celofánba csomagoltam, nagy fehér szalaggal. Egyből látni lehetett, mi van benne. Szép környékre vittem, Sandymount-ba, az öböl mellé. A háznál nem a kismama, hanem egy idős asszony nyitott ajtót, pongyolában. Pedig nagyon vártam, hogy láthatom majd a megajándékozott arcát, mert semmi sem árulkodóbb, mint az első reakció, ami kiül az emberek arcára. Alig kanyarodtam el a kocsival az utcából, már jött az sms a megrendelőtől, hogy a sütemények tetszést arattak, köszöni a munkát. Jó érzés volt.

Utána irány a nagybani, cukor, kenyér- és simaliszt, csokilencse... Mindenből kifogytam. Majd útbaesett a szép Windyridge kertészet, nagy zacskó madárkaja kellett a madaraknak, olcsóbb, mint kilónként venni a Tesco-ban. Barátkozás a kertészet öregecske német juhászával, hogy valami szőrös, "kicsiállat" is legyen a héten. Majd haza, útközben bevásárlás a Supervalu-ban. A hozzánk közeli Tesco-ban ugyanis sztrájkolnak, folyik az egyezkedés, hogy a cég megváltoztathatja-e a Tesco-nál 1996, vagy annál régebben ott dolgozók eredeti szerződését (kevesebb pénzért, előnytelenebb feltételekkel dolgoznának). Sokan inkább elfogadták az (egyesek szerint igen nagylelkű) végkielégítést, s inkább elhagyták a Tesco-t, mint a megváltoztatott szerződés. Akik ezt nem fogadják el, azok és szakszervezeti pártolóik sztrájkolnak, így az itteni bolt előtt is ott járkálnak körbe-körbe a sárga mellényes emberek, s - mivel az emberek 99 %-a egyetért velük - nem megy be senki a boltba. Én sem. Meddig tart, ki tudja, tény, hogy a Supervalu tömve volt, alig lehetett mozdulni a vásárlóktól. 

Dél lett, mire hazaértem, s nekiálltam összerakni a kenyereket. Így a mai kisütésük is tolódik, majd csak délben állok neki sütőt melegíteni. Kint a kertben mérsékelt a forgalom, enyhe, de borús az idő. "Teacher! Teacher!" - éneklik angolul a cinkék, s két, nagyon kövér erdei galamb kergeti egymást suta bájjal botladozva a borostyán sűrű ágain. Még mindig van rajtuk termés, gyakran jönnek a galambok enni, de ahogy innen nézem, itt inkább udvarlásról van szó, mint hatalmi harcról...

Nagy örömömre kezdenek hajtani azok a nárciszok, amiket tavaly rendeltem egy kertészettől. Nagyon emlékeztetnek szép, még Magyarországon megismert nárciszokra, olyanok, mintha kokárdák lennének. Fácánszem nárcisznak hívják őket. A fürdőszobából nemrég kiebrudalt dinoszaurusz felügyeli a növekedésüket:

Ez saját fotó, az Usher Garden-ben készült. Hát nem gyöngyörűek?!

S ha bárkinek van fölös, befektetnivaló 300 000 eurója, a kávézó épülete eladó. Ennek kapcsán megtanultam egy új kifejezést: "going concern". Ami annyit tesz, hogy az eladandó épületben van egy profitot termelő üzlet, amelynek működése biztosított, s nem fog a közeljövőben tönkremenni.

http://www.daft.ie/dublin/commercial-property-for-sale/investment-property/cake-cafe-the-daintre-building-6163-pleasant-place-dublin-2-dublin-299985/