Északon

Tegnapelőtt délután körbenéztem a kedvencek között, kivel mi van, s a legtöbben éppen olyan ritkán írnak, mint én. Hiába, lefoglalja az embert az élet. Egyre kevésbé van türelmem a blogoláshoz, vagyis inkább az a helyzet, hogy amit "fejben" megírok, azt hazaérve már nincs türelmem bepötyögni. Közben pedig zúg az agyam a sok gondolattól, ajaj. Apósomék úgy mentek el nyaralni egy hétre, hogy remélték, visszajőve, újra internetes közegbe csöppenve majd sok-sok tartalmas bejegyzést olvashatnak tőlem - elnézést, de ez nem valósult meg. Pedig azon kívül, hogy voltunk északon, voltam jó színházban, voltunk repülőnapon, kertészkedtem, gazoltam, kétszer síkideget kaptam (erre nem vagyok büszke, de megtörtént), körmöt és ajakszélet rágtam, utóbbiakat okkal: a lényeg, hogy megvagyunk, egészségesen.

Az északi út remekül sikerült, felhős volt ugyan az ég, de autózás alatt nem esett, így szépen látni lehetett Skóciát. Egyik ismerős kanyar bukkant elő a másik után, rengeteg faluban még fent vannak a királynő uralkodásának gyémánt évfordulóját hirdető zászlók, plakátok. (Emese, rossz hírem is van: az általad pár éve megcsodált, tengerre néző öregek otthona Carnlough-ban most borostyánnal befutva, bedeszkázott ablakokkal, csendben hámló vakolattal, elhagyottan áll...)

Egy be nem tervezett kanyarnak köszönhetően (hiába, régen jártunk errefelé, az ember felejt) még az új Titanic-múzeum épületét is megnézhettük. Igen fura a környéke, mert a terület félkész benyomást tesz az autósra, mintha egy eddig elhanyagolt gyártelep lenne rohamos felújítás alatt. A két hatalmas darut, Sámsont és Góliátot is megnézhettük közvetlen közelről, míg keresgéltük az A2-re visszavivő utat a belfasti forgalomban.

Szállásunk Ballycastle-ben volt, úgy 10 km-re a White Park Bay-től, ahol felállították a Peacecamp sátrait. A kellemes, félreeső, csendes zsákutcában lévő B and B-t egy másik szállásadó néni ajánlotta, amikor nem sikerült nála foglalni ágyat éjszakára. A neve Hillsea, de a weboldalát nem ajánlom megnyitásra, mert vírusos (hacsak azóta le nem pucolták).

Ballycastle kisváros, érezhetően angolhű, s az, aki csak átautózik rajta a tengerparti A2-esen, a parti házsorokon, a kikötőn kívül nem lát belőle semmit, pedig vannak szép utcácskái, épületei, ápolt gyepei a parttól távolabb eső városközpontban. Meg is lepődtem, amikor a háziúr által javasolt vendéglő felé mentünk, hogy milyen kellemes hely, milyen gondozott, de látnivaló kevés akad. Egy északi túra bázisaként azonban tökéletes. 

A vacsora után elbóbiskoltam, s kissé émelyegve ébredtem. A zsíros, de nagyon finom kaja miatt jelzett a gyomrom, hogy ácsi. Egészen eddig nem volt problémám az epém miatt, ezért csak hosszú gondolkodás után jöttem rá, hogy aha, ez a gond. Szétcsapatáshoz pálinka nem volt kézénl, így ittam némi vizet, s reménykedtem, hogy a régvárt estét nem szúrja el egy rosszullét. A sötétben óvatosan autózva kerestük a parti helyszínt, magunk sem tudva, mire számítsunk. Meg voltunk róla győződve, hogy egy ilyen "artsy-fartsy" eseményt kevesen fognak megnézni, főleg így az éjszaka közepén. A Peacecamp este fél tíztől, sötétedéstől reggel 5:30-ig volt látogatható. Mi valamivel tíz után értünk oda. S mint később kiderült, mázlink volt, mert vasárnap, az utolsó este a nagy szél miatt már nem volt látogatható a helyszín.

Nagy meglepetés volt a gondos kitáblázás, amitől hamar elszokik az ember délen. Nemcsak tábla volt ám, hanem elemlámpás, mellényes személyzet az odavezető keskeny út mentén, hatalmas zászlók, hirdetve az eseményt, s az északíreknek ezt a speciális, rendezvényekkel és kiállításokkal alaposan megtűzdelt ünnepi évét. Diszkrét sorban Toi-Toi wc-k, elvágólagosan álló autósorok, büfékocsi, kávészag, jupiterlámpákkal megvilágított ösvény - legalábbis az első szakasz, utána már saját elemlámpánkra kellett bíznunk magunkat.

S rengeteg ember! Mennyi érdeklődő... Főleg középkorúak, de jöttek fiatalokból álló csapatok is, akik a távolban feltűnő sátorsorok láttán idétlen poénokat sütöttek el, elvégre egy kamasz nem fog elérzékenyülve megnyilvánulni egy olyan "kiállítás" láttán, ami a szerelemről szól. "Fúj, nyáálas".... De azért lebaktattak a partra, mert "cool", s talán titokban, két sátor között szorítottak egyet egymáson, mert mégis, romantika vagy mi... Az ösvény fölött itt-ott denevérek cikáztak, vadászták a sok, fényre gyűlő rovart. Hiába volt saját elemlámpa, s hiába őrködtek minden kanyarban további elemlámpás emberek a lépteink felett, azért itt-ott megcsúszva, botolva tapogatóztunk le a homokos partig.

Ahol már nagyon sokan voltak. A vízhez közel állították fel a sátrakat, hogy hallani lehessen a hullámokat, Ötven, fehéren és sárgán világító sátor állt ott a parton, hosszú sorokba rendezve. Ahogy közelebb mentünk, először csak egy fura, mély sóhajt hallottunk, a sátrakból jött. Úgynevezett "hangképpel" volt dolgunk. Ahogy mentünk előre, úgy hallottuk meg a hangkép további részeit. Interjútöredékek, versrészletek, visszaemlékezések foszlányai... Ismert és ismeretlen emberek hangján. A sátrak között imbolygó árnyak, a sötétből kiváló arcok, itt-ott hallgatózva ülő párok, hol közelebbről, hol távolabbról hallható hangok, s mindehhez a hullámok kitartó, rendszeres időközökben érkező moraja... Számomra tovább bonyolította az élményt a rossz hallásom, így, mint egy bagoly, forgathattam a fejem, hogy honnan hallom jobban a szöveget, mert nem volt mindegy, melyik sátorhoz állok közelebb, s melyik fülemmel fordulok oda.

Unszolásomra leültünk, hallgatóztunk egy darabig, miután készítettem pár fotót, folyattuk a finoman selymes, igen puha homokot az ujjaink között. White Park Bay azért is érdekes, mert sokkal finomabb homokú, mint a többi tengerpart, ezért a szél könnyebben mozgatja a felső rétegét. Éneklő homoknak is hívják, szeles napokon, vagy ha sétálunk rajta, elvileg érdekes csikorgó hangokat lehet hallani - földöntúli élmény lehet, amiben még nem volt részem. Hiába hallgatóztam, hiába tapostam gondosan, nem énekelt nekem a homok.

Akit érdekel, a hangkép innen letölthető. A helyszínről készült rövidfilmeket itt lehet megnézni. A látogatók által javasolt verseket később majd egy kötetbe gyűjtik. Még van pár hónapunk rá, hogy beküldjük kedvenc (angolszász) szerelmes versünket!

Hazajövetel közben még megnéztük a Giant's Causeway új látogatóközpontját, erről majd legközelebb.

***

Gyorsan, befejezésül, a hét jelentős híre még, hogy V. állása alatt megnyílt a padló, de legalább most már biztosat tud, nemcsak sutyorgásokra, pletykákra támaszthatja a gyanúját. Meg fog szűnni a csoportja. Nem aggódik. Pozitív. Sőt, állítása szerint váltana is már, tekintve az elmúlt évek csalódásait. Az elmaradt előléptetések, a nem értékelt erőfeszítések hamar elveszik az ember lelkesedését. A Vanity Fair-ben jelent meg egy hosszú cikk a Gyár hanyatlásáról, sokat megmagyaráz a belső dolgokról, hogyan is mentek/mennek a dolgok, s miért lesz egyre csalódottabb az alkalmazottak többsége. Elolvastam, szomorkodtam, mert mindig szomorú, ha valami tönkremegy. 

A váltásig lesz még nyaralás, Halloween, Karácsony, aztán majd meglátjuk, hogyan indul 2013.