A főnökömmel ma egyeztettünk szabadságolások ügyében, mivel már három reménykedő ember is jelentkezett a megürülő szakács állásra (emlékeztetőül, imádott szakácsunk, Jasper elhagyja a kávézót, s utazni fog), s előfordulhat, hogy valamelyikük fog engem helyettesíteni, ha távol leszek. Egy szőke brazil lány (erős németes akcentussal, hm), és egy fekete hajú másik brazil lány is jelentkezett az állásra, valamint egy Ray nevű ír fiatalember is esélyes. Ő már kéthetes próbamunkát is fog végezni az Üzemben, jövő hét végétől.
Amikor bekarikáztam a nagyjábóli dátumokat (még semmi sem biztos), főnököm kérdezte, nem tudnék-e egy héttel később menni, mert ő az első, tervezett szabad hetem idején Angliában lesz. Az újság, amiben szombatonként recepteket közöl, elküldi ebbe az iskolába, cserébe írnia kell egy cikket róla. Bath-ba megy, mondta. Ahol még sosem volt. Gyanakodva néztem rá, csak nem a Bertinet-féle iskolába? De...
Leesett állal néztem rá, meglepődve, irigykedve. Két Bertinet könyv boldog tulajdonosa vagyok... főnököm most hallott róla először, "valami francia"' néven aposztrofálta a fickót, akitől megtanultam (na jó, a könyveiből, videójából), hogy a kenyeret nem csak gyúrni lehet, megy az másképpen is...
Igaz, az a fajta igen magas szinten űzött kenyérsütés, amit Bertinet művel, az én sütőmtől és tőlem is kissé távol áll, főleg most, hogy a piacra nem sütök már kenyeret. De kísérletezni mindeképpen érdemes a profi receptjeivel, csak bírja a sütőnk. Az Üzembeli kliensek már azokért a kenyerekért is hálásak, amit reggelente, sok-sok élesztőszemecske segítségével gyorsítva dobok össze. Ha tudnák, milyen is az igazi, jó kenyér... az a fajta, amikről a könyvek írnak... valószínűleg már régen elpártoltak volna az Üzemtől.
Addig is, aki jó francia kenyeret akar enni Dublinban, menjen el a Paris Bakery-be, a Moore Street 18 alá. Csodákat regélnek róla...
Amikor bekarikáztam a nagyjábóli dátumokat (még semmi sem biztos), főnököm kérdezte, nem tudnék-e egy héttel később menni, mert ő az első, tervezett szabad hetem idején Angliában lesz. Az újság, amiben szombatonként recepteket közöl, elküldi ebbe az iskolába, cserébe írnia kell egy cikket róla. Bath-ba megy, mondta. Ahol még sosem volt. Gyanakodva néztem rá, csak nem a Bertinet-féle iskolába? De...
Leesett állal néztem rá, meglepődve, irigykedve. Két Bertinet könyv boldog tulajdonosa vagyok... főnököm most hallott róla először, "valami francia"' néven aposztrofálta a fickót, akitől megtanultam (na jó, a könyveiből, videójából), hogy a kenyeret nem csak gyúrni lehet, megy az másképpen is...
Igaz, az a fajta igen magas szinten űzött kenyérsütés, amit Bertinet művel, az én sütőmtől és tőlem is kissé távol áll, főleg most, hogy a piacra nem sütök már kenyeret. De kísérletezni mindeképpen érdemes a profi receptjeivel, csak bírja a sütőnk. Az Üzembeli kliensek már azokért a kenyerekért is hálásak, amit reggelente, sok-sok élesztőszemecske segítségével gyorsítva dobok össze. Ha tudnák, milyen is az igazi, jó kenyér... az a fajta, amikről a könyvek írnak... valószínűleg már régen elpártoltak volna az Üzemtől.
Addig is, aki jó francia kenyeret akar enni Dublinban, menjen el a Paris Bakery-be, a Moore Street 18 alá. Csodákat regélnek róla...
1 megjegyzés:
Hát, valószínűleg nem csak Argentínába költöztek tömegével németek 1945 körül (bár oda a legtöbben), hanem a többi környező országba is. 2 hete felmentem a Gloria nevű kolumbiai fregatt fedélzetére, a teljes legénység kreol bőrű, alacsony emberekből állt, egy magas, szőke fickó kivételével, ő viszont a külseje alapján aligha tudta volna letagadni, hogy a tősgyökeres német...
Bertinet-re ránézek, bár én Ditte kenyerére esküszöm :). Ő se gyúrja sose, de finom újításokra mindig vevő vagyok.
Megjegyzés küldése