Hétfőn reggel fogcsikorgatva végrehajtott, sietős, sávváltásos, mennyeninnenmárelőlem-módra végrehajtott autózás után úgy estünk be a követség kapuján. Az utakon a szokásos reggeli tömeg volt, pedig sikerült "majdnem" időben elindulnunk, s elkerülnünk a dugót!
Beestünk volna, de előtte sorba kellett állni a bebocsátásért, le kellett adni mindent, ami "elektronikus", telefont, USB-kulcsokat, kaptunk helyette nyakba akasztott számot... Mint a birkák, éppen csak a fülünkbe nem lőttek egy színes műanyag izét. De készültem, nem vittem semmi olyat, aminek az idegenek általi tapogatása fájt volna, csak könyvet - ahhoz nyúlhatnak.
Nem pikírtkedem, mert összehasonlíthatatlanabbul udvariasabbak voltak, mint tíz éve, amikor a fogadó ablakok függönyeinek elhúzása után egy testes nő, összecsapta a kezét, s odaszólt a kollégáinak: "Come on guys, let's get rid off these people!" Mi pedig, a "people" ott ültünk, lenyelve a lenyelendőt, mert úgy, de úgy be akartunk jutni Ámerikába...
Már kedden megjöttek az útlevelek. Megint nem azt a vízumot adták, amit kértem (a múltkor turista vízum helyett bevándorlót adtak elsőre, mehettünk vissza reklamálni.) De most én jártam jól, hehe. Adtak tíz évre szóló business/tourist vízumot, úgyhogy tegnap este az jutott eszembe, hogy mivel már keresek, s "fussa", ha V. megy Seattle-be, megyek vele - akárhányszor is küldik. Nehogy már kihasználatlanul maradjon az a vízum...
Persze, azért várnak ránk még nehézségek, Zita barátnőm mesélte, az ellenőrzés kemény, ne érjen bennünket meglepetésként, ha alaposan átvizsgálnak.
***
Munka akad bőven, főleg, mert vészesen közeledik a Bálint-nap, s ilyenkor piros szívekből sosem elég. Az idén ezzel a kirakós szívvel indulok, bár nem sok megrendelés futott be eddig. Csinálok extra szíveket is, hátha valakinek az utolsó percben jut eszébe, hogy hoppá, kellene valami piros a kedvesnek...
A szélüket kihúzom piros cukormázzal, celofánba csomagolva, piros szalaggal kerülnek a vevő elé.
A kötéssel apránként haladok csak, de szépen alakul:
A bordó, izlandi fonalból készült sál sajnos, nem jutott el Argentinába, ahogy hittem. Bella fia ünnepek előtt szakított a menyasszonyával, így a lány nem kapta meg a sálat Karácsonyra. Visszavásároltam a sálat Bellától, s azóta már új gazdára talált az Üzemben. Az egyik állandó vevőnk vette meg, Maire, aki maga is köt, de még csak kezdő, s amikor meséltem neki a csipkemintákról, a gazda nélkül maradt sálról, kérte, mutassam meg neki. A tükör előtt aztán megállapította, hogy ez pont az ő színe, s már vitte is...!
Beestünk volna, de előtte sorba kellett állni a bebocsátásért, le kellett adni mindent, ami "elektronikus", telefont, USB-kulcsokat, kaptunk helyette nyakba akasztott számot... Mint a birkák, éppen csak a fülünkbe nem lőttek egy színes műanyag izét. De készültem, nem vittem semmi olyat, aminek az idegenek általi tapogatása fájt volna, csak könyvet - ahhoz nyúlhatnak.
Nem pikírtkedem, mert összehasonlíthatatlanabbul udvariasabbak voltak, mint tíz éve, amikor a fogadó ablakok függönyeinek elhúzása után egy testes nő, összecsapta a kezét, s odaszólt a kollégáinak: "Come on guys, let's get rid off these people!" Mi pedig, a "people" ott ültünk, lenyelve a lenyelendőt, mert úgy, de úgy be akartunk jutni Ámerikába...
Már kedden megjöttek az útlevelek. Megint nem azt a vízumot adták, amit kértem (a múltkor turista vízum helyett bevándorlót adtak elsőre, mehettünk vissza reklamálni.) De most én jártam jól, hehe. Adtak tíz évre szóló business/tourist vízumot, úgyhogy tegnap este az jutott eszembe, hogy mivel már keresek, s "fussa", ha V. megy Seattle-be, megyek vele - akárhányszor is küldik. Nehogy már kihasználatlanul maradjon az a vízum...
Persze, azért várnak ránk még nehézségek, Zita barátnőm mesélte, az ellenőrzés kemény, ne érjen bennünket meglepetésként, ha alaposan átvizsgálnak.
***
Munka akad bőven, főleg, mert vészesen közeledik a Bálint-nap, s ilyenkor piros szívekből sosem elég. Az idén ezzel a kirakós szívvel indulok, bár nem sok megrendelés futott be eddig. Csinálok extra szíveket is, hátha valakinek az utolsó percben jut eszébe, hogy hoppá, kellene valami piros a kedvesnek...
A szélüket kihúzom piros cukormázzal, celofánba csomagolva, piros szalaggal kerülnek a vevő elé.A kötéssel apránként haladok csak, de szépen alakul:
A bordó, izlandi fonalból készült sál sajnos, nem jutott el Argentinába, ahogy hittem. Bella fia ünnepek előtt szakított a menyasszonyával, így a lány nem kapta meg a sálat Karácsonyra. Visszavásároltam a sálat Bellától, s azóta már új gazdára talált az Üzemben. Az egyik állandó vevőnk vette meg, Maire, aki maga is köt, de még csak kezdő, s amikor meséltem neki a csipkemintákról, a gazda nélkül maradt sálról, kérte, mutassam meg neki. A tükör előtt aztán megállapította, hogy ez pont az ő színe, s már vitte is...!
8 megjegyzés:
Szia Moni! Kotogetos kavezo nyilt a szomszedos utcaban: http://winniethewoolwagon.com/
A holnap vagy a hetvegen talan megnezem a helyett a belulrol is!
Köszönöm szépen, már ismerem, igaz, még csak hallomásból. Éppen Maire, aki megvette a sálam, adta meg a címét hó elején, de még nem volt időm elnézni oda. Remélem, találsz valami szép fonalat! Valamikor megyek én is, mert a bray-i bolt választéka elég kicsi.
Akkor most már minden együtt van, hogy beléphess a nagy Ámerikába:)
Közelebb van az indulás, mint gondolnád! Én már csak tudom, holnap sztem arra ébredek, hogy 17 este van:D
Gondolom, addig a belső emésztőszerveid is pont megtalálják a függesztett helyüket a külvilágban :D a melótól.
Szia,mar a multkor is dicsertem a salat,de egyre szebb.Szivesen a nyakam kore tekernem:).Kellemes napokat,Eniko
At most ment egy hete, simán ment minden. :) Jó utat!
Köszönöm Dzsuszti! (Mikor frissülsz? Vizsgahegyek?)
Amúgy már minden eshetőségre készen állok. :-)
Hát nem mondom, hogy sosem megyek az USA felé, mert vannak gyönyörű helyek, és érintetlen természet; tervezünk is valamikorra egy körutat a bocsokkal, de minél kevesebb jenkivel kell interakcióba keverednünk, annál jobb. Hogy a kajáról ne is beszéljünk... V. hogy nem hal éhen???
Tapasztalataim alapján kedves, de felületes népek. A táj pedig mindenképpen megéri a vízummal való bajlódást. Ahogy szokták mondani, ott minden tényleg nagyobb!
Amúgy V. nem hal éhen, legutóbbi látogatásáról fennmaradt egy fotó, amint egyik kezében rántott hússal ül, ha jól emlékszem pörkölttel teli tál felett, másik kezében kovászos ubival :-)
Barátok házi koszttal várták :-)
De idén majd éttermivel is megpróbálkozunk. Majd mesélek :-)
Megjegyzés küldése