Hullapelyhes...

... egyelőre csak süti formában, habár hétvégére a "magasabb helyeken" akár hózápor is várható. Odakint nulla és plusz 1 fok között váltakozik a hőmérséklet, hideg éjszakákat ígérnek - s most hirtelen dörög és villámlik! A hegyek felől vaskos, koszos szürke felhők jönnek, egy árnyalattal világosabbak, mint maga a sötét ég... A végén még tényleg hó lesz ebből... Gyorsan mentek egyet...

Durr, megint...

A sütőben csirke illatozik, azokkal a csodás francia fokhagymagerezdekkel egyetemben, amelyekre nézve mindig Bilbao ugrik be, azok a varázsos napok, a napfény, a piac, a gateau Basque, és Bogi vigyora, amint a, ki tudja hányadik pintxo bár meglátogatására bíztat.

Majdnem teljes a béke (ha hajlandó volnék megfeledkezni a kifizetetlen csekkemről, és a vészesen közelgő interjúról, akkor akár teljes is lehetne a béke). Bernadette (p.k.) ma a piacon, amikor hallotta, hogy V. nem tud eljönni az 5-ére tervezett vacsorára, mert készülnie kell a kérdésekből, elhalasztotta a vacsorát egy héttel, és - miután értekezett a többi meghívottal -, odasúgta: "Remélem, a sikerét ünnepelhetjük majd." Majdnem elbőgtem magam. Annyira rendesek.

A piacon ma az árvízkárosultaknak gyűjtöttünk. Itthonról vittem a Micimackó formájú perselyemet, mégis csak jobban néz ki, mint egy befőttesüveg. Úgy 50 euró jött össze, és 1 font 12 penny :-)

Tegnap bedobtam az újonnan vett Wilton-kiszúrót, ami mindjárt mintát is nyom a sütire. Ma a kávékuckóban hópelyhet kaptak az emberek a tea/kávé mellé. Mivel a formája kerek, ezért csak magát a mintanyomót használom. A mintát elnézve - a szokásomtól eltérően - elég hamar "kapcsoltam", s a mintát "összeházasítottam" kedvenc, hópehely alakú kiszúrómmal. A házasság eredménye egy meglepően jól sikerült gyermek, örültem neki. Íme, képsorozat a gyártási folyamatról:

***

Beszereztem az új, fémrácsos, fémtetejű etetőt. Azt írja a vele járó használati utasítás, hogy "mókusok nem tudják kinyitni = squirrel proof. Ha. S patkányok? Ebből is hullik azért némi mag, noha azt mondják, napraforgómagot is rakhatok bele, nemsak mogyorót. A lehullott mag nem vész kárba, írtam már, hiszen felszedik a szürkebegyek, a verebek, a vörösbegy, vagy a mostanság állandósult két-három galamb. Van köztük egy gyerekgalamb, elég csúnyácska szegény, a még duzzadt csőre tövével, de igen szelíd! Magszedegetés közben nyitottam rájuk a kertajtót, alig ugrott tovább, nem úgy, mint a másik, felnőtt galamb. Az gyanakvóbb. Ezen felbátorodva leguggoltam, s addig izegtem-mozogtam, míg mellé(jük) értem. Óvatosan megsimogattam a gyerekgalamb hátát, mialatt szemezgetett. Nem bánta. Végül már egész tenyérrel simogattam. Sipogó hangot adott, rebegtette a szárnyát, s el-elugrott - no, nem előlem, hanem a másik galamb elől, amelyik néha ingerülten fejbecsapta a csőrével. Alighanem azért sipákolt, hogy ő még kicsi, tessék őt enni hagyni!

A nagy simogatás után könyékkel nyitottam az ajtót, indítottam meg a csapot, nyomtam a kezembe literszám a folyékony fertőtlenítős szappant. (A higiénikus látogatása óta megszaporodtak a fertőtlenítős cuccok, nem beszélve a sertésinfluenzáról.) Még ifjú koromban, - talán hatodikos voltam? - egyszer haza akartam vinni egy utcán talált beteg galambot. Jaj, szegény kicsi állat, szorongattam, arcomhoz simítottam, de az osztálytársam ragaszkodott hozzá, hogy meg kell ölni, nézzem meg, hát nem látom, végét járja, beteg. Ő elintézte a madarat, én pedig hazamentem, s olyan beteg lettem, hogy még. Láz, végtagfájdalmak, ágyfogság - s mellé anyám legorombítása, hogy minek nyalok-falok mindenféle koszlott állatot? Az orvos is a galambot okolta. Nem tudom, mit szedtem össze a galambtól - lehet, hogy madárinfluenzát?? Talán nem, de a sztori nagyon megmaradt bennem, így most duplán is óvatos voltam madártapizás után.

***

Ma piac után beugrottunk a Scalp Nursery-be, megkérdezni Ottalie-t, kell-e neki mézes ház. Kellett. Akkora rendelés adott le, hogy nem győztem jegyezni! Kihívtam a kocsihoz, megmutatni a minta hópelyheket - tetszett neki, abból is kért. Az uram kiszállt a kocsiból, bemutattam, s mielőtt észbe kaptam volna, az uram már mutogatta a többi (piacról megmaradt) sütimet, rátukmáltuk kóstolónak a maradék tortaszeleteket, pár csokis ropogóst - erre ezekből is rendelt. Az elkövetkező két hétben annyi munkám lesz, hogy csuda. Már megfenyegettem az uramat, hogy csak hideg vacsora lesz... Persze nem, mert felüdülés lesz a vacsorakészítés az egész napos sütéshez képest. A tiszta vasalt pólói is elfogytak, holnap, felkészülés közben majd vasalok.

Míg a kertészet bolthelyiségében jegyeztem a rendelést, bejött egy nő, és egy nagy tál, általam nem ismert téli növényt hozott be. Megvenné, de mondja csak meg Ottalie, ezt a növényt eszik az őzek?! "Are these deer-proof?" Felnéztem - muszáj volt látnom azt a boldog embert, aki őzekkel hadakozik a kertjében, s nem patkányokkal... Futólag felrémlett előttem a háza, hogy milyen lehet, a kertje, ahová bejárnak az őzek, valahol egy erdőszélen... Bár lehet, hogy ő pedig az én low maintenance kertemet irigyelné, s örülne a növényeket elkerülő, sipákoló galamboknak.

Aki csak most esik be az ajtón, annak felhívom a figyelmét a mézeskalács házakkal kapcsolatos játékra (lásd Elvis késik c. bejegyzés végét). Aki pedig olvas, és tippelt, azokat jegyeztem, s köszönöm a tippeket! S a figyelmet. S a drukkolást - nagyon jólesik. Ami minket illet, nagyon bizakodunk.