2009. augusztus 19.

Kukucs

Ez a hét amúgy jól kezdődött. Részben. Ugyanis hétfőn először voltam ír kórházban páciensként, mégpedig a National Maternity Hospital-ban voltam, nőgyógyásznál. Kicsit zavarba ejtő volt a nagyszámú, jókora pocakot maguk előtt toló nők látványa, nagyon kilógtam közülük, de valamit valamiért. Ugyanis Sheila (p.k.) magyarázta el, hogyan is juthatok el szakrendelésre, s mivel ő itt dolgozik - bár nem kértem -, még időpontot is intézett. Alig 3 hetet kellett várni az időpontra, és kellett egy levél a dokimtól. Első ránézésre minden nagyon tiszta és olajozottan működik, bár éppen ma hallottam a rádióban, hogy nem bírják a munkát, s van kismama, aki csak a 7. hónapban jutott először ultrahanghoz. De nagy megelégedésünkre betiltották a kórház épülete előtti dohányzást - valahányszor erre autóztunk, mindig állt egy-egy nagypocakú kismama az ajtó előtt cigizve... döbbenet.

Az időpontot telefonon át is megerősítették, sőt, egy levelet is kaptam róla, hogy mikorra várnak. A recepciónál egy erősen olaszos akcentussal beszélő, rengeteg hajú hölgy felvette az adataimat, nyitott rólam egy szép sárga irattartót, amiben már ott voltak Sheila emailjei, abba berakta a dokim levelét is. Meg kellett adni a koromat, lakcímet, családi állapotot, V. elérhetőségét, PPS-számot, biztosítóm nevét, mi a vallásom, majd be kellett ikszelnem egy rubrikát, hogy az adataimat stb.-t felhasználhatják-e kutatáshoz... Ment ez is az irattarttóba.

Viszonylag gyorsan sorra kerültem, udvarias és előzékeny volt mindenki. Először egy segéddoki faggatott ki, csak utána jött be hozzám maga a nőgyógyász. A vizsgálóban volt két külön kézmosó, minden tiszta volt és még egy magazin is várt az asztalon, ha esetleg olvasgatni támadna kedvem várakozás közben. Mindenhol táblácskák, amelyek a gyakori kézmosás fontosságát hangoztatták. A falon kép a Giant's Causeway-ről, a folyosóról behallatszottak a kint beinduló nagyüzem hangjai...

Csak az volt meglepő kissé, hogy a vizsgálat eredményeire 12 hetet kell várni, bár hallottam erről, mégis meglepett. Budapesten 4 hét alatt megvolt az eredmény, igaz, ott nem kórházba mentem.

A recepciónál kaptam egy kiskönyvet, amin a nevem, a szakrendelő neve, az orvos neve és egy kódszám szerepel, ha bármit akarok tőlük, újabb vizsgálatot, vagy eredmény után érdeklődni, ezzel a számra hivatkozhatok. Rá van nyomtatva a telefonszám, amin érdeklődhetek, vagy időpontot kérhetek. Szóval minden nagyon szervezettnek tűnt.

Talán az egyetlen, ami nehézkes lehet, az a parkolás. Mivel korán mentünk, bőven voltak még (fizetős) helyek a Merrion Square körül, de nem tudom, mit csinál az, aki mondjuk, délre van behíva, amikorra már tele vannak a tér körül lévő parkolók...

Nincsenek megjegyzések: