Tegnap fél napon át beszerzéseket intéztem. Először irány a doki, ahol kaptam egy beutalót (aggodalomra semmi ok, szokásos éves ellenőrzés), majd V.-t leraktam a Gyárban (szakadt az eső), majdnem összecsókolóztam egy, a körforgalom megfelelő sávjait nehezen megtaláló fehér autóval (gondolom, mert szakadt az eső), leautóztam Dun Laoghaire-be, leraktam a kocsit a parkolóban és mentem vásárolni. Az eső még mindig szakadt. Tortadoboz, tortaalátét, csevegés. A cukrásznéni köszönte a Szamosról az információkat, a tulaj már felvette velük a kapcsolatot. Hurrá!
Még mindig szakadt az eső.
Útközben találkoztam a Tolka Eggs szállítójával, akit - ha jól emlékszem - Davidnek hívnak, a kávézóba ő szállította mindig a tojást. Ráköszöntem, és kellemesen elbeszélgettünk - ő hogy van, én hogy vagyok... Mindig is kedveltem, udvarias, kellemes ember, kora ötvenes, mindig számíthattam rá, ha nagyhirtelen plusz tojásra volt szükség, mert mindig volt ideje elugrani a kávézóba pár tálca tojással... S mindig pontosan érkezett.
Persze, szóba került a recesszió, a várható megszorítások, és nagy meglepetésemre egyetértett velük. Azt mondta, szerinte az embereknek tényleg kicsit összébb kellene húzniuk magukat, s akkor pár éven belül talán jobb lenne. Meglepett, hogy így érez, mert eddig csak a habzószájazás ment, igaz, főleg a tévéből, rádióból, és az nem feltétlenül az átlagember véleményét tükrözi.
Mesélte, hogy tud cégről, amelyik Lengyelországból hűtőkocsival hozatja a tojást, inkább, mint hogy ír tojást vegyen, mert az drága. Pedig most kellene támogatni a hazai ipart-termelőket - mondta -, azzal, hogy ír terméket vesz az ember. 29 éve dolgozik a Tolka Eggs-nél, fizetésemelés nem volt náluk már egy ideje, de örül, hogy van állása, neki és a feleségének.
Adtam neki egy névjegyet, mondván, ha tortára, ünnepi sütire van szüksége, szóljon, az áraim barátságosak - de félreértette, s mondta, hogy majd körbekérdezi a kuncsaftokat, hátha máshová is szállíthatnék sütiket. Pedig én neki akartam kedveskedni, nem új munkalehetőséget kerestem.
Amikor kérdezte, minden rendben-e, határozottan vágtam rá, hogy nincs okom panaszra, s aztán gondoltam bele, hogy bizony nincs. Valami tennivaló mindig akad, élünk és egészségesek vagyunk... S még az eső is elállt, míg vele beszélgettem :-)
***
A cukrászattól visszafelé jövet még benéztem a teás boltba, ahol kiderült a néniről, hogy nem japán, hanem kínai, és sokszor hoz hazulról kínai teákat, amikor látogatóba hazamegy. Ezeken a zacskókon aztán csak kínai felirat olvasható, az egyetlen, amit én is megértettem, az a kicsi ráragasztott címkére írt név és súly volt. Használati utasítás már úgy jár hozzá, külön, a nénitől, tört angolsággal, taglejtésekkel. De megértettük egymást, a két "alien". Nagyon kellemes kis boltja van.
***
Aztán irány a Country Cellar, megrendelni az újabb zsák rozslisztet (már ki-kisütött a nap, szaunameleget teremtve a járda felett). A parkolóház felé menet ezúttal hiába kerestem az utcán azt a nénit, akinél a múltkor halat vettem. Igen, ott árulja őket az utcán, kis bódéból, a halak vizes ruhákkal letakart dobozokban - frissen veszi-hozza őket a kikötőből, a neve, mint Daphne-tól megtudtam -, Vera. Vera the fishmonger. A múltkor véletlenül egy utcányit túlmentem az úticélomnál, akkor akadtam rá, egy kis kereszteződésben. Amikor a múltkor megálltam nála, megcsodálni a ládákba pakolt halakat, az első gondolat, ami beugrott, hogy vajon a helyi Health and Safety officer mit szól ehhez? A csendes, forgalomtól elzárt kereszteződésben, de mégis a nyílt utcán árul, a halak ugyan letakarva, de mégis... légydöngés... napsütés... A második gondolatom pedig az volt, hogy a fenébe a Health and Safety Officer-rel, ilyen Verák nélkül fakóbb lenne ez az ország, adjon egy halat, kérem szépen, de kicsit, mert csak egy főnek lesz.
Ilyenkor jövök rá, hogy el kell tévedni néha a városkákban, amiről azt hisszük, hogy ismerjük már, és akkor csuda élményekben részesülhet az ember.
***
Majd irány a Musgrave, ezúttal már teljes jogú tagsági igazolvány boldog birtokosaként vettem a lisztet, cukrot, fűszert, hosszú hónapokra elegendőt. Csak egyszer csábultam el, a nem egészen megindokolható beszerzés tárgya egy 5 literes üvegnyi csemegeuborka volt, gondosan kiválasztottam azt, amiben nem dudoros uborkák vannak, mert az uram nem állhatja a dudoros bőrűeket.
***
Aztán heti bevásárlás a Dunnes-ban, a különféle sale-eknek, "kettőt egyért" akcióknak köszönhetően megint sikerült 30 euróval kevesebbet kiadni a szokásosnál. A kocsi ekkor már nagyon meg volt pakolva, a hátsó ülésen bevásárlás, a csomagtartóban a sütési cuccok, lassan kifutottam az időből, igyekezni kellett haza, mert Medve ígérte, hogy a reptérről hazafelé beugrik hozzánk pár percre. Egy ideje megviselik a gyomrát a nemes párlatok, így úgy döntött, nekem ad néhány üveg whisky-t. Udvariasan szabódtam, de ha egyszer az ember elé raknak egy palack Edradourt, akkor nem nagyon tiltakozik :-)
Medve sok mindenben járatos, így ebből megmondta (németül), milyen lúgba mártják a perecet, hogy olyan szép színe legyen. S hogy hol kapunk olcsón csiszológépet, amivel a hátsó ajtó tökéletesre varázsolható. S hogy miért isznak a skandinávok annyi kávét. Üresen. S még azt is elmesélte, hogy ugyanannál a cégnél, Cork-ban, ahonnan nekem a rozslisztet rendeli a Country Cellar, szombatonként fillérekért lehet sérült csomagolású termékeket venni, többek között rozslisztet is...
Valamint kaptunk tőle és a feleségétől egy szalonnás-sajtos kenyeret, aminek köszönhetően a kelleténél kicsit többet ettünk vacsorára. Házi vajjal, zöldekkel, felvágottal abbahagyhatatlan volt. A hosszúra nyúlt nap tökéletes befejezést nyert.
Nincs okunk panaszra, amíg ilyen napjaink vannak.
Még mindig szakadt az eső.
Útközben találkoztam a Tolka Eggs szállítójával, akit - ha jól emlékszem - Davidnek hívnak, a kávézóba ő szállította mindig a tojást. Ráköszöntem, és kellemesen elbeszélgettünk - ő hogy van, én hogy vagyok... Mindig is kedveltem, udvarias, kellemes ember, kora ötvenes, mindig számíthattam rá, ha nagyhirtelen plusz tojásra volt szükség, mert mindig volt ideje elugrani a kávézóba pár tálca tojással... S mindig pontosan érkezett.
Persze, szóba került a recesszió, a várható megszorítások, és nagy meglepetésemre egyetértett velük. Azt mondta, szerinte az embereknek tényleg kicsit összébb kellene húzniuk magukat, s akkor pár éven belül talán jobb lenne. Meglepett, hogy így érez, mert eddig csak a habzószájazás ment, igaz, főleg a tévéből, rádióból, és az nem feltétlenül az átlagember véleményét tükrözi.
Mesélte, hogy tud cégről, amelyik Lengyelországból hűtőkocsival hozatja a tojást, inkább, mint hogy ír tojást vegyen, mert az drága. Pedig most kellene támogatni a hazai ipart-termelőket - mondta -, azzal, hogy ír terméket vesz az ember. 29 éve dolgozik a Tolka Eggs-nél, fizetésemelés nem volt náluk már egy ideje, de örül, hogy van állása, neki és a feleségének.
Adtam neki egy névjegyet, mondván, ha tortára, ünnepi sütire van szüksége, szóljon, az áraim barátságosak - de félreértette, s mondta, hogy majd körbekérdezi a kuncsaftokat, hátha máshová is szállíthatnék sütiket. Pedig én neki akartam kedveskedni, nem új munkalehetőséget kerestem.
Amikor kérdezte, minden rendben-e, határozottan vágtam rá, hogy nincs okom panaszra, s aztán gondoltam bele, hogy bizony nincs. Valami tennivaló mindig akad, élünk és egészségesek vagyunk... S még az eső is elállt, míg vele beszélgettem :-)
***
A cukrászattól visszafelé jövet még benéztem a teás boltba, ahol kiderült a néniről, hogy nem japán, hanem kínai, és sokszor hoz hazulról kínai teákat, amikor látogatóba hazamegy. Ezeken a zacskókon aztán csak kínai felirat olvasható, az egyetlen, amit én is megértettem, az a kicsi ráragasztott címkére írt név és súly volt. Használati utasítás már úgy jár hozzá, külön, a nénitől, tört angolsággal, taglejtésekkel. De megértettük egymást, a két "alien". Nagyon kellemes kis boltja van.
***
Aztán irány a Country Cellar, megrendelni az újabb zsák rozslisztet (már ki-kisütött a nap, szaunameleget teremtve a járda felett). A parkolóház felé menet ezúttal hiába kerestem az utcán azt a nénit, akinél a múltkor halat vettem. Igen, ott árulja őket az utcán, kis bódéból, a halak vizes ruhákkal letakart dobozokban - frissen veszi-hozza őket a kikötőből, a neve, mint Daphne-tól megtudtam -, Vera. Vera the fishmonger. A múltkor véletlenül egy utcányit túlmentem az úticélomnál, akkor akadtam rá, egy kis kereszteződésben. Amikor a múltkor megálltam nála, megcsodálni a ládákba pakolt halakat, az első gondolat, ami beugrott, hogy vajon a helyi Health and Safety officer mit szól ehhez? A csendes, forgalomtól elzárt kereszteződésben, de mégis a nyílt utcán árul, a halak ugyan letakarva, de mégis... légydöngés... napsütés... A második gondolatom pedig az volt, hogy a fenébe a Health and Safety Officer-rel, ilyen Verák nélkül fakóbb lenne ez az ország, adjon egy halat, kérem szépen, de kicsit, mert csak egy főnek lesz.
Ilyenkor jövök rá, hogy el kell tévedni néha a városkákban, amiről azt hisszük, hogy ismerjük már, és akkor csuda élményekben részesülhet az ember.
***
Majd irány a Musgrave, ezúttal már teljes jogú tagsági igazolvány boldog birtokosaként vettem a lisztet, cukrot, fűszert, hosszú hónapokra elegendőt. Csak egyszer csábultam el, a nem egészen megindokolható beszerzés tárgya egy 5 literes üvegnyi csemegeuborka volt, gondosan kiválasztottam azt, amiben nem dudoros uborkák vannak, mert az uram nem állhatja a dudoros bőrűeket.
***
Aztán heti bevásárlás a Dunnes-ban, a különféle sale-eknek, "kettőt egyért" akcióknak köszönhetően megint sikerült 30 euróval kevesebbet kiadni a szokásosnál. A kocsi ekkor már nagyon meg volt pakolva, a hátsó ülésen bevásárlás, a csomagtartóban a sütési cuccok, lassan kifutottam az időből, igyekezni kellett haza, mert Medve ígérte, hogy a reptérről hazafelé beugrik hozzánk pár percre. Egy ideje megviselik a gyomrát a nemes párlatok, így úgy döntött, nekem ad néhány üveg whisky-t. Udvariasan szabódtam, de ha egyszer az ember elé raknak egy palack Edradourt, akkor nem nagyon tiltakozik :-)
Medve sok mindenben járatos, így ebből megmondta (németül), milyen lúgba mártják a perecet, hogy olyan szép színe legyen. S hogy hol kapunk olcsón csiszológépet, amivel a hátsó ajtó tökéletesre varázsolható. S hogy miért isznak a skandinávok annyi kávét. Üresen. S még azt is elmesélte, hogy ugyanannál a cégnél, Cork-ban, ahonnan nekem a rozslisztet rendeli a Country Cellar, szombatonként fillérekért lehet sérült csomagolású termékeket venni, többek között rozslisztet is...
Valamint kaptunk tőle és a feleségétől egy szalonnás-sajtos kenyeret, aminek köszönhetően a kelleténél kicsit többet ettünk vacsorára. Házi vajjal, zöldekkel, felvágottal abbahagyhatatlan volt. A hosszúra nyúlt nap tökéletes befejezést nyert.
Nincs okunk panaszra, amíg ilyen napjaink vannak.
11 megjegyzés:
Miért isznak annyi kávét? Most már izgat. :)
Kata
Engem is :) Oket meg gondolom a sok kave izgatja...hihi :)
Mert nem bírnak nélküle ébren maradni :-) Amolyan társasági rituálé a kávézás, még neve is van, "fika" (kávészünetre menni), lehet mellette pletyizni, tervezgetni, randizni, de főleg telik vele az idő. Gyenge kávét isznak üresen.
(Érdekes adat: A svédek 7.8 kg őrölt kávéból készült kávét isznak meg évente átlagosan, az íreknél ez az adat 0.7 kg.)
Nem izgatja oket a kave, csak a hianya. Vagy meg az sem. Semmi sem.
Par eve a danok csinaltak egy felmerest (tan epp az aarhus-i egyetemen), miszerint az a napi masfel-ket liter kave egyaltalan nem okoz semmifele egeszsegi problemat, sot. Csak eddig azert hittek ezt, mert a legtobb orszagban a stresszes eletet elok isznak sok kavet.
7.8kg? Bele kell huznom, alig tobb, mint egy kilo fogyott az utobbi 3 honap folyaman a jo kis sved keszletembol, az csak 4-5 kg egy evre, es annak is egy reszet a budos kis Bjornsson itta meg. Igaz, legalabb annyit megiszom hazon kivul is.
Egyebkent a rangsor ha jol tudom Finnorszag, Dania, Norvegia, Svedorszag, Ausztria, Izland, Nemetorszag - de csak mert a bajorok kave helyett is sort isznak, igy rontjak az atlagot - miert a finnek az elsok, es azutan fene sokaig csupa german nep? Fura ez.
Na, de az dán kávé elég bő lére van eresztve, nem? Másfél liter magyar módra lefőzött kávétól én már kiverném a plafont...
Biztos vagyok benne, hogy az unalom és a félhomály miatt isznak annyi kávét a skandinávok :-)
Inkább megyek, s iszom egy bögrével javítani az ír statisztikát.
Az igaz, de nem (csak) literben vezetnek a skandinávok, hanem kilóban:). Az én napi másfél-két liter üzemanyagom lefőzéséhez kb. annyi őrlemény kell, mint 5-7 bögre dupla presszókávéhoz (vagy mocha? hogy hívják azt a mérget újmagyarul?). Na erre iszom, ha már hajnali kilenckor fölébresztett ez a barom német!
Ne nyafogj már a futár miatt, a HCk futárék néha egészen lehetetlen időpontban jönnek. Igaz, a komptól/begyűjtési helyszínektől függ a bekopogásuk ideje - ellenben mindig, mindent megbízhatóan elszállítanak - igen, reklám helye -, s ezért elnézem nekik a hajnali fél hatos érkezést is...
Húú, köszi az info-t. Akkor én még messze vagyok tőlük. én csak 3-4 nagy bögrényit iszom, igaz, abban egy teáskanálnyi nescafe van, és tejet is töltök bele. Hajrá narancsbőr.. :p
Koszi az irasert, ami szep emlekeket idezett - Country Cellar, Vera the fishmonger... Bo ket evig laktunk DL-ben. A Cakeboxot ismered? :)
Hogyne! Őket emlegetem az első bekezdésben. Törzsvevő voltam, ha kellett valami eszköz a sütéshez. Kedvesek, beszédesek, a tanáccsal sem szűkölködnek. De most már inkább dublini boltokba járok, melóhely miatt közelebb vannak.
Ma láttalak meg csak az olvasók között, úgyhogy alkalom megragadva: üdv! Már felfedeztem két érdekes könyvet a blogodon (az ír fákról, virágokról), megnézem őket majd a boltban.
Rajuk gondoltam en is, csak nem voltam benne biztos. Egy doboznyi kiszurot vasaroltam ossze naluk aprankent. :)))
Koszi az udvozlest, es orulok, hogy felkeltettek az erdeklodesedet a konyvek. Most nagyon nosztalgikus hangulatba kerultem...
Megjegyzés küldése