Először is, szívből jövő, tiszteletteljes gratulációm Schmidt Egon ornitológusnak és írónak, abból az alkalomból, hogy Kossuth-díjat kapott. Gyermekkoromban a polcon, apám jóvoltából ott voltak a könyvei, amelyekből sokat tanultam. Egy alkalommal, Kildare-be autóztunk, Feriékhez, a csodás lótelepre, Rathangan-ba, s akkor hallgattuk végig Tollasbál az erdőben c. CD-jét. Még az állatokért nem nagyon rajongó uramnak is tetszett a madárdallal zsúfolt felvétel.
***
Egy kommentelőm írta nekem, privát emailben (remélem, nem haragszik meg, hogy az engedélye nélkül idézem): "Remélem Ti nem érzitek meg annyira ezt a mostani válságot, persze olvasom a blogodat (szoktam morogni magamban amikor már régen nem írsz), de egy más szintről kezdeni a válságot az más végeredményt is jelenthet, talán könnyebb átvészelést."
Mondhatnám, nagy büszkén, hogy személy szerint nem érezzük meg. Annyira. Bár néha olyan "utánam az özönvíz" érzéssel veszem le a jobbik palack bort a polcról, egy kicsit belül remegve, hogy ez most okos döntés volt-e. Mindig ott van bennem, bennünk az "egyszer élünk" érzése. Ez általában segít dönteni, nem mindig okos a döntés, tudom, de így 42 évesen már sokszor az jár a fejemben, ki tudja, meddig és milyen egészségben tudjuk élvezni az életet, s ha ez eszembe jut, a recesszió an block nem érdekel, hanem a saját élvezetemre koncentrálok.
Amiért némileg megérezzük, az azért van, mert most minden összejött, nagy kiadásaink voltak-lesznek, egészség, kocsi, lakás, adó, de dolgozunk a megoldás érdekében. Ismétlem, dolgozunk, s nem bankkölcsönért kunyizunk valamelyik bankban, ahol a bankigazgatóknak és barátaiknak elég sok vaj van a füle mögött. Ami vérlázító. Az elmúlt hónapokban volt egypár olyan bankbotrány, hogy egyszerűen nem hittem a szememnek, fülemnek, mit meg nem engedtek maguknak egyesek. S még büntetést sem kapnak érte, mert arra most nincs idő, bűnösöket keresni, mondja a kormány, mindenki nyakig ül a kakiban, viseljük közösen a terheket. Tényleg??
Bizonnyal más végeredményt jelent egy más szintről kezdeni a válságot. Nem is tudom. Itt minden összeomlani látszik, várom, mikor tör ki az anarchia a birka kormány döntései miatt. Öcsém azt írta erre, talán azért nem érzik (mármint az Öcsémék, személy szerint) a válságot Magyarországon, mert azelőtt is sz*r volt (már bocsánat). A "más szint" - nos, az íreknek nagyon jó volt az elmúlt 15 évben - jobban megérzik, hogy most már nem engedhetnek meg maguknak mindent. Nekünk is jó volt, de nem szaladt el velünk a szekér, nem tartozunk senkinek, nem bankkölcsönnel, hanem munkával próbáljuk pótolni, ami a zsebünkből hiányzik. Az írek valószínűleg azért érzik meg jobban a válságot, mert elkényelmesedett ez az ország - a középrétegre értem most - az elmúlt 15 évben, évenkénti 2-3 nyaralás (lehetőleg külföldön), amikor szünete volt a gyereknek, apunak-anyunak külön kocsi, netán bejárónő, au-pair a kicsik mellé. S fizetendő jelzálogkölcsön a házra, esetleg fizetendő kölcsön az az autók után. (Volt olyan bank, amely 110 %-os kölcsönt hirdetett, hogy a lakásvásárlás után a t. vevő ki tudja pihenni, mondjuk Mallorcán, a vásárlással járó stresszt...)
Amikor egyszer próbáltam elmagyarázni egy rendkívül kötekedős magyarnak, aki később lehazugozott, hogy az írek miből élnek, mit bérelnek, s mennyiért, akkor nem tudtam megértetni vele, hogy sokan a végletekig el vannak adósodva. Nem hitte el nekem, hogy lehetnek ilyen felelőtlenek, hogy lehet megélni, amikor minden olyan drága. Hogy lehet a sokadik hitelkártyáért kinyújtani a kezüket, hiszen azt ki kell fizetni valamikor.
Mostanában mást sem hallani, csak rossz hírt. Nagyon sok bolthálózat zár be, megy tönkre. Autókereskedők, de erről már írtam. Az újonnan épített házak árai meredeken zuhannak, akinek volt türelme, spórolgatni, kivárni az elmúlt években, most igen jó üzletet csinálhat. (Pár éve azt kívántam, bárcsak esne pofára az ír ingatlanpiac, mert nagyon el voltam keseredve, hogy milyenek itt az árak. Íme, eljött az az idő is.) Sok az alkalmi munkát kereső hirdetés a boltok faliújságjain. Meghosszabbodtak a segélyért sorba álló sorok. Ez utóbbit nem személyesen tapasztaltam.
Rengeteg helyen a Sale feliratokkal van teleplakátolva a kirakat. Ugyanakkor a mindennapi megélhetés költségei állítólag esnek -, de nem vettem még észre, hogy olcsóbb lenne a tej, vaj, a tojás. A most benyújtandó pótköltségvetésnél a benzint, az alkoholt és a cigarettát veszik célba. S a középréteg nyilván magasabb adót fog fizetni. A hangulat rossz, az emberek félnek, ezt a félelmet, rossz hangulatot a tévéből, rádióból ömlő hírek csak fokozzák. Engem is fogott már el pánikhangulat, holott még van bevételem, nem kell filléreskednem - bár talán nem ártana. A férjem jól keres, megbecsülik - csakis és kizárólag ennek köszönhető, hogy még nem vagyunk a víz alatt.
Nemrég egy magyar hölgy, aki a Figyelőnek készít újságcikket, ezeket a kérdéseket tette fel az itt élő magyaroknak:
"Mennyire érzed a hétköznapokban az Írországot is elérő gazdasági válság hatását?Mit tennél, ha esetleg elveszítenéd a munkádat: hazamennél Magyarországra vagy Írországban próbálnál meg munkát keresni? Megváltozott-e a véleményed Írországról és az itteni életről az elmúlt néhány hónapban? Mit gondolsz, hogyan változott meg a közhangulat Írországban tavaly ősz óta?Tanácsolnád-e most otthoni barátaidnak, hogy költözzenek Írországba?"
Egy magát Bunny-nak nevező illető az alábbi válaszokat írta, azt hiszem, az ő válasza tükrözi leginkább az általános életérzését az itteni magyaroknak:
"Ugy erzem, szinte ramtelepszik ez a melabu es depresszio, amit a media sugall az embereknek. Termeszetesen nincsennek politikai kapcsolataim, de ugy erzem sokszor, hogy jobban fel van fujva a recesszio es hatasa, mint kellene. Nem vagyok biztos benne, hogy mindenhol indokolt a letszamleepites, talan csak olyanok, mint a birkaik, azt teszik a cegek, amit a tobbi ceg is tesz. A media nagy befolyasolo ero, meg itt is.
Aldiban dolgoztam az elmult 3 evben, elotte Dunnesban egy evig. A kereskedelemben orult valtozas ment vegbe. Elotte takaritottam, rengeteg munkank volt, uj hazakat es mar lakottakat is vallalt a ceg. Most alig 3 napot dolgoznak a takarito ismeroseim, ha meg dolgoznak. A kereskedelemben azt latom, hogy 20 szazalekos forgalomnovekedest produkalnak az olcso boltok, mint aldi es lidl. Elfogytak a nagy 300 euros trolik, rengetegen csak az akcios tenyleg olcso zoldseg, gyumolcs miatt jonnek, es rengeteg lett a kisvasarlo, akik par szatyorral megoldjak bevasarlasaikat, a teli troli helyett. Nem vettek fel tobb alkalmazottat, de amit 3 eve 3 ember csinalt, az most egy ember feladata es nem egyeduli feladata. Azt latom, hogy amelyik aruhazban 2-3 ir dolgozott, ott most 2-3 kulfoldi van es a tobbi ir alkalmazott. Az arak 3-4-szeresei a 4 evvel ezelottinek. Az arverseny megjelent ujra, mindenki a vevok megszerzesen es megtartasan munkalkodik. Nalunk mar a mosolygas is kotelezoen elo van irva. Parom ketszer esett letszamleepites ala. Nem mentunk haza. Hazudnek, ha nem irnam le, nyar elejen mar nem leszunk itt. Nem a valsag miatt koltozunk, szemelyes okai vannak.
Nem valtozott a velemenyem az elmult honapokban. Talan elfogytak a honnan jottel kerdesek, de valoszinu mindenki ismeri az arcomat ebben a kisvarosban. Nem a valsagnak tudhato be. Szembeotlo azonban az allami alkalmazottak elzarkozasa a kulfoldiekkel szemben. A helyi tanacsado irodaban elzarkoztak a segitsegnyujtastol, majd konkretumokkal visszatertem es lam, megtalaltak a szamitogepen az erre a celra szolgalo formanyomtatvanyt. A social welfareben is probaltak azt mondani, nem tudnak jobseeker benefitet adni, mire megkerdeztuk, akkor mennyit kell itt dolgozni, ha 4 ev sem eleg, plusz az apraja. Ott is ugy tettek, mintha elneztek volna valamit. Ehhez hasonlo torteneteket hallok masfelol is. Az eddig roppant kedves hivatali alkalmazottak (Citizen Information, Social Welfare, Tax Office) a novekvo munkanelkuliseggel parhuzamosan vesztettek segitokeszsegukbol, akar a felrevezeteshez vezethet, ugyanez megfigyelheto szinten szemelyes tapasztalat alapjan az ir rendorseg kotelekeben is. Elore megjosohato volt a valsag, mestersegesnek tunt ekkora pazarlas mellett, amivel talalkozom. Gondolok az uzletekben a tores-zuzasra. Sosem kellett kifizetniuk a vevoknek, sot originalt kaptak mindenbol, a mai napig. A leltar vicc. A hozzaertes is ebbe a kategoriaba esik az en szakteruletemen. Az epotipar, mint legerosebb huzo agazat megroppant. Nem avatkozott bele a kormany. Magaval sodorta a belfoldi turizmusra epulo hotelipart, a vendeglatast, a kereskedelmet.Tulzonak tartom ekkora szocialis halo fenntartasat. Rengeteget emeszt fel, nem osztonoz senkit munkavallalasra. Nem egy ismerosom nem dolgozik, mert full time allas mellett 100 euroval kevesebbet vinne haza, mint a segelye. Ha el is mennek dolgozni majd, akkor szigoruan 16 orat hetente,akkor annyi a megmaradt segely es a munkaber, mint a segely az elozoekben. Barataimnak most nem tanacsolnam, hogy ez legyen a vegallomas, mert ebben a pillanatban mindenhonnan azt hallani, juttatasokat kapnak a cegek, ha irish munkavallalot alkalmaznak. Igaznak velem, mert mindenhol megnott az ir munkavallalok szama, amerre csak jarok. A szemelyes velemenyem irtam le, kisvarosi Clare megyei tapasztalatom van. Nem tudom mi a helyzet mas varosokban, mert nincs szemelyes ralatasom."
Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok ilyen helyzetben, nem tapasztalok a bőrömön ennyi rosszat a válsággal kapcsolatban, főleg, ami az írek külföldiekkel való viselkedését illeti. (Mondjuk, munka terén merőben más lenne a helyzet, ha boltban pakolnék, vagy a kávézóban lennék, mert ott is megváltozott az emberek időbeosztása, sőt, kevesebben dolgoznak most. A régi munkahelyemen is rossz a helyzet, Susan mesélte, a bolt kevés bevételt csinál, s kurtítottak a beosztottak munkaidején).
***
Ma volt egy hosszú beszélgetésem az urammal, a kokárda viselésével kapcsolatban. A napsütötte utcákon sétálgattunk az újságos felé, édeskettes, béke, nyugalom, s emellé a számomra felfoghatatlan magyarázat, hogy miért nem tűzik ki némelyek a kokárdát odahaza, mivé lett a jelkép, kiknek a kezén. Mi kitűztük, ahogy odahaza is kitűztük mindig. Nem féltünk, nem mérlegeltünk, kitűztünk, mert március 15-e számunkra nemzeti ünnep és kész. S Magyarországon is kitűznénk. S ha valaki ezért minket orbánistának, vagy turbómagyarnak hisz, tegye. Csak sajnálni tudom az ilyen alakokat.
***
***
Egy kommentelőm írta nekem, privát emailben (remélem, nem haragszik meg, hogy az engedélye nélkül idézem): "Remélem Ti nem érzitek meg annyira ezt a mostani válságot, persze olvasom a blogodat (szoktam morogni magamban amikor már régen nem írsz), de egy más szintről kezdeni a válságot az más végeredményt is jelenthet, talán könnyebb átvészelést."
Mondhatnám, nagy büszkén, hogy személy szerint nem érezzük meg. Annyira. Bár néha olyan "utánam az özönvíz" érzéssel veszem le a jobbik palack bort a polcról, egy kicsit belül remegve, hogy ez most okos döntés volt-e. Mindig ott van bennem, bennünk az "egyszer élünk" érzése. Ez általában segít dönteni, nem mindig okos a döntés, tudom, de így 42 évesen már sokszor az jár a fejemben, ki tudja, meddig és milyen egészségben tudjuk élvezni az életet, s ha ez eszembe jut, a recesszió an block nem érdekel, hanem a saját élvezetemre koncentrálok.
Amiért némileg megérezzük, az azért van, mert most minden összejött, nagy kiadásaink voltak-lesznek, egészség, kocsi, lakás, adó, de dolgozunk a megoldás érdekében. Ismétlem, dolgozunk, s nem bankkölcsönért kunyizunk valamelyik bankban, ahol a bankigazgatóknak és barátaiknak elég sok vaj van a füle mögött. Ami vérlázító. Az elmúlt hónapokban volt egypár olyan bankbotrány, hogy egyszerűen nem hittem a szememnek, fülemnek, mit meg nem engedtek maguknak egyesek. S még büntetést sem kapnak érte, mert arra most nincs idő, bűnösöket keresni, mondja a kormány, mindenki nyakig ül a kakiban, viseljük közösen a terheket. Tényleg??
Bizonnyal más végeredményt jelent egy más szintről kezdeni a válságot. Nem is tudom. Itt minden összeomlani látszik, várom, mikor tör ki az anarchia a birka kormány döntései miatt. Öcsém azt írta erre, talán azért nem érzik (mármint az Öcsémék, személy szerint) a válságot Magyarországon, mert azelőtt is sz*r volt (már bocsánat). A "más szint" - nos, az íreknek nagyon jó volt az elmúlt 15 évben - jobban megérzik, hogy most már nem engedhetnek meg maguknak mindent. Nekünk is jó volt, de nem szaladt el velünk a szekér, nem tartozunk senkinek, nem bankkölcsönnel, hanem munkával próbáljuk pótolni, ami a zsebünkből hiányzik. Az írek valószínűleg azért érzik meg jobban a válságot, mert elkényelmesedett ez az ország - a középrétegre értem most - az elmúlt 15 évben, évenkénti 2-3 nyaralás (lehetőleg külföldön), amikor szünete volt a gyereknek, apunak-anyunak külön kocsi, netán bejárónő, au-pair a kicsik mellé. S fizetendő jelzálogkölcsön a házra, esetleg fizetendő kölcsön az az autók után. (Volt olyan bank, amely 110 %-os kölcsönt hirdetett, hogy a lakásvásárlás után a t. vevő ki tudja pihenni, mondjuk Mallorcán, a vásárlással járó stresszt...)
Amikor egyszer próbáltam elmagyarázni egy rendkívül kötekedős magyarnak, aki később lehazugozott, hogy az írek miből élnek, mit bérelnek, s mennyiért, akkor nem tudtam megértetni vele, hogy sokan a végletekig el vannak adósodva. Nem hitte el nekem, hogy lehetnek ilyen felelőtlenek, hogy lehet megélni, amikor minden olyan drága. Hogy lehet a sokadik hitelkártyáért kinyújtani a kezüket, hiszen azt ki kell fizetni valamikor.
Mostanában mást sem hallani, csak rossz hírt. Nagyon sok bolthálózat zár be, megy tönkre. Autókereskedők, de erről már írtam. Az újonnan épített házak árai meredeken zuhannak, akinek volt türelme, spórolgatni, kivárni az elmúlt években, most igen jó üzletet csinálhat. (Pár éve azt kívántam, bárcsak esne pofára az ír ingatlanpiac, mert nagyon el voltam keseredve, hogy milyenek itt az árak. Íme, eljött az az idő is.) Sok az alkalmi munkát kereső hirdetés a boltok faliújságjain. Meghosszabbodtak a segélyért sorba álló sorok. Ez utóbbit nem személyesen tapasztaltam.
Rengeteg helyen a Sale feliratokkal van teleplakátolva a kirakat. Ugyanakkor a mindennapi megélhetés költségei állítólag esnek -, de nem vettem még észre, hogy olcsóbb lenne a tej, vaj, a tojás. A most benyújtandó pótköltségvetésnél a benzint, az alkoholt és a cigarettát veszik célba. S a középréteg nyilván magasabb adót fog fizetni. A hangulat rossz, az emberek félnek, ezt a félelmet, rossz hangulatot a tévéből, rádióból ömlő hírek csak fokozzák. Engem is fogott már el pánikhangulat, holott még van bevételem, nem kell filléreskednem - bár talán nem ártana. A férjem jól keres, megbecsülik - csakis és kizárólag ennek köszönhető, hogy még nem vagyunk a víz alatt.
Nemrég egy magyar hölgy, aki a Figyelőnek készít újságcikket, ezeket a kérdéseket tette fel az itt élő magyaroknak:
"Mennyire érzed a hétköznapokban az Írországot is elérő gazdasági válság hatását?Mit tennél, ha esetleg elveszítenéd a munkádat: hazamennél Magyarországra vagy Írországban próbálnál meg munkát keresni? Megváltozott-e a véleményed Írországról és az itteni életről az elmúlt néhány hónapban? Mit gondolsz, hogyan változott meg a közhangulat Írországban tavaly ősz óta?Tanácsolnád-e most otthoni barátaidnak, hogy költözzenek Írországba?"
Egy magát Bunny-nak nevező illető az alábbi válaszokat írta, azt hiszem, az ő válasza tükrözi leginkább az általános életérzését az itteni magyaroknak:
"Ugy erzem, szinte ramtelepszik ez a melabu es depresszio, amit a media sugall az embereknek. Termeszetesen nincsennek politikai kapcsolataim, de ugy erzem sokszor, hogy jobban fel van fujva a recesszio es hatasa, mint kellene. Nem vagyok biztos benne, hogy mindenhol indokolt a letszamleepites, talan csak olyanok, mint a birkaik, azt teszik a cegek, amit a tobbi ceg is tesz. A media nagy befolyasolo ero, meg itt is.
Aldiban dolgoztam az elmult 3 evben, elotte Dunnesban egy evig. A kereskedelemben orult valtozas ment vegbe. Elotte takaritottam, rengeteg munkank volt, uj hazakat es mar lakottakat is vallalt a ceg. Most alig 3 napot dolgoznak a takarito ismeroseim, ha meg dolgoznak. A kereskedelemben azt latom, hogy 20 szazalekos forgalomnovekedest produkalnak az olcso boltok, mint aldi es lidl. Elfogytak a nagy 300 euros trolik, rengetegen csak az akcios tenyleg olcso zoldseg, gyumolcs miatt jonnek, es rengeteg lett a kisvasarlo, akik par szatyorral megoldjak bevasarlasaikat, a teli troli helyett. Nem vettek fel tobb alkalmazottat, de amit 3 eve 3 ember csinalt, az most egy ember feladata es nem egyeduli feladata. Azt latom, hogy amelyik aruhazban 2-3 ir dolgozott, ott most 2-3 kulfoldi van es a tobbi ir alkalmazott. Az arak 3-4-szeresei a 4 evvel ezelottinek. Az arverseny megjelent ujra, mindenki a vevok megszerzesen es megtartasan munkalkodik. Nalunk mar a mosolygas is kotelezoen elo van irva. Parom ketszer esett letszamleepites ala. Nem mentunk haza. Hazudnek, ha nem irnam le, nyar elejen mar nem leszunk itt. Nem a valsag miatt koltozunk, szemelyes okai vannak.
Nem valtozott a velemenyem az elmult honapokban. Talan elfogytak a honnan jottel kerdesek, de valoszinu mindenki ismeri az arcomat ebben a kisvarosban. Nem a valsagnak tudhato be. Szembeotlo azonban az allami alkalmazottak elzarkozasa a kulfoldiekkel szemben. A helyi tanacsado irodaban elzarkoztak a segitsegnyujtastol, majd konkretumokkal visszatertem es lam, megtalaltak a szamitogepen az erre a celra szolgalo formanyomtatvanyt. A social welfareben is probaltak azt mondani, nem tudnak jobseeker benefitet adni, mire megkerdeztuk, akkor mennyit kell itt dolgozni, ha 4 ev sem eleg, plusz az apraja. Ott is ugy tettek, mintha elneztek volna valamit. Ehhez hasonlo torteneteket hallok masfelol is. Az eddig roppant kedves hivatali alkalmazottak (Citizen Information, Social Welfare, Tax Office) a novekvo munkanelkuliseggel parhuzamosan vesztettek segitokeszsegukbol, akar a felrevezeteshez vezethet, ugyanez megfigyelheto szinten szemelyes tapasztalat alapjan az ir rendorseg kotelekeben is. Elore megjosohato volt a valsag, mestersegesnek tunt ekkora pazarlas mellett, amivel talalkozom. Gondolok az uzletekben a tores-zuzasra. Sosem kellett kifizetniuk a vevoknek, sot originalt kaptak mindenbol, a mai napig. A leltar vicc. A hozzaertes is ebbe a kategoriaba esik az en szakteruletemen. Az epotipar, mint legerosebb huzo agazat megroppant. Nem avatkozott bele a kormany. Magaval sodorta a belfoldi turizmusra epulo hotelipart, a vendeglatast, a kereskedelmet.Tulzonak tartom ekkora szocialis halo fenntartasat. Rengeteget emeszt fel, nem osztonoz senkit munkavallalasra. Nem egy ismerosom nem dolgozik, mert full time allas mellett 100 euroval kevesebbet vinne haza, mint a segelye. Ha el is mennek dolgozni majd, akkor szigoruan 16 orat hetente,akkor annyi a megmaradt segely es a munkaber, mint a segely az elozoekben. Barataimnak most nem tanacsolnam, hogy ez legyen a vegallomas, mert ebben a pillanatban mindenhonnan azt hallani, juttatasokat kapnak a cegek, ha irish munkavallalot alkalmaznak. Igaznak velem, mert mindenhol megnott az ir munkavallalok szama, amerre csak jarok. A szemelyes velemenyem irtam le, kisvarosi Clare megyei tapasztalatom van. Nem tudom mi a helyzet mas varosokban, mert nincs szemelyes ralatasom."
Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok ilyen helyzetben, nem tapasztalok a bőrömön ennyi rosszat a válsággal kapcsolatban, főleg, ami az írek külföldiekkel való viselkedését illeti. (Mondjuk, munka terén merőben más lenne a helyzet, ha boltban pakolnék, vagy a kávézóban lennék, mert ott is megváltozott az emberek időbeosztása, sőt, kevesebben dolgoznak most. A régi munkahelyemen is rossz a helyzet, Susan mesélte, a bolt kevés bevételt csinál, s kurtítottak a beosztottak munkaidején).
***
Ma volt egy hosszú beszélgetésem az urammal, a kokárda viselésével kapcsolatban. A napsütötte utcákon sétálgattunk az újságos felé, édeskettes, béke, nyugalom, s emellé a számomra felfoghatatlan magyarázat, hogy miért nem tűzik ki némelyek a kokárdát odahaza, mivé lett a jelkép, kiknek a kezén. Mi kitűztük, ahogy odahaza is kitűztük mindig. Nem féltünk, nem mérlegeltünk, kitűztünk, mert március 15-e számunkra nemzeti ünnep és kész. S Magyarországon is kitűznénk. S ha valaki ezért minket orbánistának, vagy turbómagyarnak hisz, tegye. Csak sajnálni tudom az ilyen alakokat.
***
A promenádon zajlott az élet, gyerekek, családok, lézengő kamaszok, sétálgató öregek - tömeg minden hullámvasúrnál, körhintánál, némelyik még az uramat is majdnem elcsábította. Ehelyett kávéztunk az olasz boltocskában, elsétáltunk egy közeli, eddig még fel nem fedezett parkig, ahol kisgyerekes szülők és szép házak és nárciszok között olvasgattuk a hétvégi újságot, és nevetgélve idéztük egymásnak a cikkeket. Aztán lementünk megint a promenádra, ahol már kinyitott a Porterhouse kocsma, vártam, hátha tényleg megjelenik a 3 órára ígért német zenekar (nem jelent meg), néztük a szédítően emelkedő, süllyedő körhinta-szerűséget. Hol itt a recesszió - kérdezhette volna a bámészkodó?
I
ddogáló, beszélgető emberek, sült krumpliba és szelet húsokba temetkező arcok. Később hazaballagtunk, mikor már nyilvánvalóvá lett, hogy sehol a zenekar, vagy ha lesz is, nem a megadott időben. Az egyik háztömb lépcsőjén Jenny üldögélt, a bőbeszédű ír hölgy, az ékszeres fogával, lehet úgy kora hatvan, már írtam róla. A telep bejáratánál lévő házak egyikében lakik. Odaköszöntünk, majd odamentem hozzá beszélgetni. Kivételesen nemcsak az időjárásról esett szó. Aztán lejött a lépcső tetején lévő lakás tulajdonosa is, a kutyáival, egy lepukkant, gyűrött arcú fickó, túl a negyvenen, s szóba került kiskert, nagykert, szép idő, a promenád, s hirtelen azt mondta: "Recesszió? Legyen. A jó kedvhez nem kell pénzt költeni, elég egy séta a kutyákkal a tengerparton, körbenézek, szép a kilátás... Ez elég." Eszembe jutott a park. A séta. Nem került pénzbe, mint a kávé, vagy a sör, de kávé és sör nélkül is idilli és békés, és tökéletes volt a vasárnapunk, holott ott a megjavítandó boiler, a 3 literes kocsi adója...Szóba került a fallal körülvett kert, a lakásunk mögött, s kiderült, nemcsak én vágyom bemászni oda, a fickó már megtette. Elvadult a kert, de csodás almák nőnek a falra feszített ágakon, van egy romos üvegház... Jenny mondta, ha van létrám, és bemásznék, ne legyenek skrupulusaim, majd ő segít. S elnevetgéltünk azon, hogy hogyan dobáljuk át egymást a falon túlra, át a két szögesdróton, a gazok és szedrek közé. Isten bizony, be fogok mászni, még ha később trespassing-gal vádolnak is. A fickó nagyon érdeklődőtt a kiskert ajánlat után, amit a piacon hirdettek, így odaadtam neki a kis zöld fecnit a hirdetéssel. Régebben volt kiskertje, nosztalgiázva emlegette a szép termést, az ott töltött órákat.
***
Tudom, csak csapongok itt, egyik téma a másik után, de talán érted, mit akartam mondani. Baj van, gond van, de nem érdekel minket. Egyszer élünk. Amíg tudunk dolgozni, nem tartozunk senkinek és egészségesek vagyunk, addig nem mérlegelem, hogy hol és hogyan fogjuk átvészelni a válságot, élünk napról-napra, megtalálva az apró örömöket, amikért igazán érdekes élni. Legyen az egy újság, egy napsütötte pad, egy csevely a szomszédokkal, egy nyakamra rakott férji kéz. Nem látom értelmét, hogy körömrágva böngésszem az újságokat a pokol bejáratát keresgélve. Amíg lehet, ragaszkodom a tökéletes vasárnapokhoz, napokhoz.
3 megjegyzés:
Örvendek, hogy ilyen pozitívan fogod fel a dolgokat. Ez az ami lelkierőt ad a folytatásra. Egyébként (szerintem) a kokárda minden magyar szimbóluma, a szabadságé, baloldali és jobboldali is büszkén viseli vagy viselheti. Tette ezt Gyurcsány is, meg Orbán is. Én is büszkén viseltem a tegnap és soha, semmilyen körülmények között nem szégyellem, hogy magyar vagyok.
Jaj bocsánat én a kokárda témán most egy kicsit átlépnék (az ugyanis hosszabb kommentet igényelne). És annyit tennék hozzá, hogy EZEK AZOK a pillanatok (vasárnapok), amikor én úgy érzem, hogy boldog vagyok, igen EZ a boldogság érzése és ehhez tényleg ilyen kevés kell, mert ilyen pillanatok a legeslegnagyobb gondok közepette is akadnak.
ui: Tracy-re válasz az én blogomban)
Igen, pontosan! De hogyan tudnám ezt átadni-megmagyarázni egy kedvetlen ismerősnek, aki úgy érzi, az élete örömtelen??
Megjegyzés küldése