Én is sütök, én is főzök

Ez ugyan távolról sem egy gasztroblog, bár akadnak itt-ott receptek, de mostanság az áltam olvasott blogokon feltűntek olyan, hosszas fogalmazáshoz kedvet csináló írások, mint "Kedvenc szakácskönyveim", valamint a "Mióta főzök és miért" kérdésköre... Jöjjenek az én gondolataim. Ha unalmas, lehet az utolsó bekezdésekhez ugrani, ahol az állatállományunk megszaporodásáról számolok be.

31 éves koromban kezdtem el főzni tanulni. Férjhez mentem, s az uram, már nem emlékszem, mikor, milyen körülmények között, de kijelentette, hogy esténként meleg ételt szeretne. Nem emlékszem, hgy pánikoltam-e, de valószínűleg igen. Emlékszem még egyik első, közös bevásárlásunkra, a stillorgan-i Tesco-ban, ahol céltalanul bolyongtam, s próbáltam azokra a képekre támaszkodni, amelyek néha a fejemben elővillantak. Azok a képek, amelyeket az anyám által nászajándékként nekem ajándékozott könyvben láttam: ételek, amiket esetleg el tudnék készíteni. Álltam a boltban, a férjem kezében kosár, abban egy becsomagolt pisztráng (alufóliás pisztráng receptjéhez, máig is kedvencem), s ő kissé indignáltan kérdezte: "Nem szoktál listát csinálni?" Nem akartam elmondani neki, hogy esküvőnkig nagyon sok mindent nem szoktam csinálni, például listát sem, azt rendszerint nagyanyám írta, én csak bevásároltam vele.

Azóta írok listát. Ha valami fogyóban van, azonnal felkerül a listára. Sőt, van külön Bakery shopping és Shopping lista, mi kell sütésekhez, s mi kell a háztartáshoz.

A fenti jelenethez visszatérve elmesélem még, hogy az uram kifogásolta, hogy a csomagoláson át látszik a hal szeme. Azóta halételt, tengeri herkentyűket akkor eszem, ha elutazik, vagy ha sokáig dolgozik, s garantálni tudom, hogy a "halszag" távozik a lakásból, mire ő hazaér.

Akkor még a Horváth Ilona szakácskönyve és a Főzőiskola c. könyvek nyújtottak segítséget. Sosem felejtem el, az első egyedül elkészített fogást megkóstoltattam barátunkkal, Dáviddal, mondván, az uram elfogult, persze, hogy neki ízleni fog. Csak akkor nyugodtam meg, amikor Dávid is azt mondta, hogy ehető.

Magyarosan nem szoktam sűrűn főzni, a húsok magyar elnevezését sem tudom. Van egy-két bejáratott étel, ami sikerül (gulyás, paprikás csirke, rántott csirke), de ahogy már említettem, itt tanultam meg sütni-főzni, így a magyaros kajákat elég ritkán főzöm. Nem is merek belevágni az elkészítésükbe. Azokat, amelyeket az uram gyakorta vágyakozva felemleget, töltött káposzta, vargabéles, zserbó, pedig egyszerűen nem vagyok hajlandó csinálni, mert anyósoméval úgysem tudok vetekedni. Olyat akkor eszik, amikor meglátogatja őket :-)

Ellenben van néhány eléggé nem magyaros étel, aminek a receptje sikert arat, minden alkalommal. Magazinokból, kedvenc angol nyelvű szakácskönyveimből vett receptek ezek. Általában a sok hús-kevés zöld kategóriájába tartozó ételek ezek, mert az uram menthetetlenül húsevő. Engem néha elfog a vágy egy-egy zöldséges leves után, ezt általában külön főzöm meg, magamnak. Szeretek mindent nagy mennyiségben elkészíteni. Jókora húsokat, vájdlingnyi salátával. Sosem tudom kiszámolni, két emberre mennyi kaja elég.

A Horváth Ilona-féle szakácskönyv, Ede hagyatéka, igen fontos könyv a háztartásban. Utána Nigella könyvei következnek, a How to Eat és a How to be a Domestic Goddess. Kedvenc kisgazdám, Hugh Fearnley-Whittingstall receptjeit főleg azért szeretem, mert nincs bennük sok nehezen beszerezhető alapanyag, és valahogy olyan szívemhez közel álló ételek ezek. Egyszerűek, laktatóak, semmi fakszni - down to earth, mondja az angol.

Kedvenceim még a Woman's Weekly ausztrál magazin különkiadványai, igényesek, érdekesek, és finomak a bennük leközölt ételek. Sok konyhafelszerelési boltban kaphatók, de pl. láttam őket a Woodies-ban (az itteni OBI) is kirakva. Azért is szeretem őket, mert metrikus mértékegységeket használnak, az amerikai cup mértékegységtől még mindig ódzkodom.

Régebben rendszeresen vettem a BBC Good Food magazinját, sok jó ötletet kaptam belőlük - most már van weboldaluk, ahol megtalálhatók a régi receptek. Jó néhány évfolyam sorakozik a polcon, de mostanság már csak a karácsonyi ötletek miatt szoktam megvenni a novemberi számokat.

Ha a legeslegkedvesebb szakácskönyvemet kellene bemutatni, tanácstalan lennék. Sok van. "Minden gyerekemet egyformán szeretem." Néha csak lapozgatni, ábrándozni, néha kinézni egy-egy receptet, nekikészülni, és úgy főzni - azt nagyon szeretem.

Tavaly kaptam Botondéktól egy könyvet, Hozzávalók címmel, abból tanulgatom a húsok magyar elnevezését, összehasonlítva más könyvek képeivel. Most már tudom, hogy a pork belly (amiben csont is van) az az oldalas.

Sütni régebben a Váncza-féle A mi süteményeskönyvünk alapján sütöttem, most inkább magazinok, mások csodás blogjai alapján próbálkozom új süteményekkel. Sok sütis könyvem van, szakmai ártalom: főleg a nagy, átfogó, képekkel, tippek és trükkök leírásaival ellátott könyveket szeretem. Már említettem az In the Sweet Kitchen c. könyvet, nagyon-nagyon jó, sokat elmagyaráz a sütéshez használt alapanyagokról, de az is igaz, hogy eléggé az amerikai-kanadai piacra szabták. Ha azok a fránya mértékegységek nem cup-ok lennének, ötcsillagos lenne nálam.

Sütés terén a kávézóban a legnagyobb sikert a Good Food-ban talált (Angela Nielsen által kikísérletezett) legfinomabb csokitortájával és a Chilinél talált citromos szelettel értem el, melynek receptjét később láttam már itt-ott (Chili említi is, hogy ez egy népszerű sütemény az USA-ban), de igazán jól elkészíteni Chili leírása alapján sikerült. Ha kapok fagyasztott cranberry-t, tőzegáfonyát, akkor a sütemény új változatát is ki fogom próbálni. Szép lehet a sárga-piros rétegű süti. Egyszer már megpróbáltam elkészíteni málnával, de nagy siettemben kihagytam a tésztából a cukrot, s eléggé morzsalékos, töredezett lett a végeredmény. De a színe igen szép volt. Chili írta le azt is.

No és ott vannak az "én" sütijeim. Azok a színes aprósütik. Maga a sütemény egy igen egyszerű amerikai recept, de a kezem munkája, a dekoráció teszi őket érdekessé. A dekoráláshoz az ötleteket vagy maga a forma adja, vagy ihletet kapok néha egészen váratlan helyről. A nyúlsütijeim mosolyát egy ajándékba kapott cicababán találtam meg. A medvék sáljának ötletét saját, William nevű medvém sála adta. S így tovább.

Most már csak tanulnom és gyakorolnom kell... finomítani a megszerzett tudást.

***

Tegnap a kimerítő hosszúságú meeting után itthon még egy kis törköly mellett beszélgettünk Medvével, majd útjára bocsátottuk. Ment családot begyűjteni a reptérre. Én - ahogy szoktam -, kikukkantottam a kertbe, felgyújtva a kerti villanyt. Valami nagy mozdult odébb, odakapom a szemem... aztaszemit... egy patkány. Már megint! Teljes nyugalommal szaglászódott a virágcserepek és a páfrány között, méternyire tőlem.

Eddig Bertie-t vádoltam a komposzt feltúrásával, de rá kellett jönnöm, aligha ő (és esetleges társai-gyerekei) fúrnak lyukat a tojáshéjak közé. S valószínűleg nem ők ásnak újra és újra járatot a shed alá. Eddig úgy gondoltam, egy humánus egérfogóval fogok véget vetni a buzgólkodásuknak, mert akármilyen bájosak, azért ne legyen már egérkolónia a kertben, de a patkányt látva megint a méreg jutott eszembe. Persze, az én hibám: miért nem tömtem be a lyukat már régen, miért nem keményítettem meg anno a szívemet, s friss méreg elhelyezésével elejét vehettem volna az ilyen éjszakai látogatásoknak...

De ki a fenének van kedve öldökölni...