Kedves Emese és Laci!

A tegnap esti vacsora kicsit durvára sikerült. Spanyol fokhagymaleves akart lenni, de a folyadéknak csak a felét vettem, a fűszerekből azonban teljes adagot raktam bele. Ezért kissé túl sós lett. Ugyanis lusta voltam a mélyhűtőből kiolvasztani a csodás házi csirkeleves lét, inkább lengyel Podravkára támaszkodtam, ami hiba volt. Még régebben vettem egy kilót (miért is?), de lassan fogy. Túl sokat raktam a levesbe. Mindegy, azért dögös kis leves lett, ütöttem bele tojást, a tegnapelőtti sertéssel és rizzsel lett V.-nek lett belőle kétfogásos vacsora. Utána pedig citromos lepény. Vagy minek fordítsam a lemon tart-ot?


Olyasmi történt egyébként, amire igen-igen régen volt példa a háztartásban: megpenészesedett a kenyér. Az én kenyerem, nem bolti, hanem rozskenyér, ugyanaz, amit a piacra is viszek. Igaz, 6 napos volt már, és az idő is igen fülledt, de mégis - valahogy meglepett. Annyian dicsérték, hogy milyen tartós kenyér, hogy azt hittem, kibírja az egy hét üldögélést is a konyhában. Meg akartam pirítani a levesbe, szegényt, ehelyett ment a kukába.


A mai reggelt a kávézóban kezdtem, szállítottam, aztán némi dekorálás, torta és cup cake-ek. Hazafelé már - mondhatni rutinosan -, az M50-esen jöttem, az elkerülő úton. Ha ott jövök-megyek Dublinba, akkor a szállítási idő alig 1 óra, 1 óra 10 perc. Megéri arra menni. Azért érzem még, hogy feszültebben ülök az ülésben, nem vagyok még az a rutinos száguldozó, de
ha nem figyelek, már én is 130-cal megyek, ami az uramat enyhe büszkeséggel, engem pedig enyhe rémülettel tölt el. Hogy milyen könnyű is ilyen gyorsan menni, és mégsem tűnik száguldásnak...

B. küldött néhány új könyvcímet, a Findusz-könyvek íróinak korábbi műveit. A cikk szerint az egyik legnépszerűbb macskanév mostanság a Findusz, Mao-n. Én beérném egy Colin nevű macskával is! Mostanában egyet sem látok a lakónegyedben, Maris is eltűnt, a kertet látogató egyéb macskák is. Nem az én patkánymérgezésemnek köszönhető, az biztos, mert eltüntettem a fölös mérget, de húspotyadékot sem rakok ki már, talán azért kerülnek?

Amúgy az új blog ötletét nemcsak V. szorgalmazta, hanem azt már korábban is irigyeltem másoktól. Legkedvesebb NZ-s blogom írója ügyesen ötvözi az életük eseményeit leíró bejegyzéseit az ottani érdekességekkel, amit én is megtehetnék. Mindjárt írhatnék is az áram árának emelkedéséről, ami mától lépett érvénybe, 17 %-os, hurrá. Mivel elektromos sütőm van, ez erősen érint. Aztán volt még egy áradás Newcastle-Westben, ahol ismerőseink élnek (tegnapelőtt voltak itt, a reptérre menet ugrottak be), már üzentem nekik, hogy jól vannak-e, de még nem válaszoltak. Dombon laknak, oda biztosan nem ment fel a víz, de a hírek szerint a belvárosi bolthelyiségeknek annyi.

S már megint borul! A kertemben minden nedves, meggyötört felmosóruhaként hever, főleg a máskor oly szép futómuskátli, minden csöpög, a virágfejek csatakosan lógnak... Csak a cinkék vidám csivogása dobja fel a hangulatot - egész nap nyitva a kertre néző ajtó, behallatszik, ahogy az etető környékén balhéznak.

De most munkára fel, ma a piacra sütök, két torta már a sütőben, most gyúrom be a rozskenyereket, aztán van egy megrendelés egy nagyobb tortára... V.-nek is sok a melója a négy projekttel, vagyis egyikünk sem unatkozik!