Ami késik, nem múlik

Ma délután felhívott egy barátságos női hang a Bray-i Environmental Health Office-tól, s bejelentkezett konyhaellenőrzésre jövő péntekre. Már fejben mindent el- és átrendeztem, így nem aggódom. Most már csak meg kell csinálni. Nagyon elégedett volt, hogy csak low risk food-ot csinálok, vagyis semmi olyasmit, ami húsos, vagy hűtést igényel. Én is megnyugodtam. Azt mondta, "nem kell félni, ez csak egy rutinellenőrzés". Mondjuk, ezt már a húsos dolog tisztázása után mondta.

Úgy legyen.

***

Megjöttek a kiszúróim! Némelyik kisebb, mint ahogy számítottam rá, mert méretként hol a szélességüket, hol a magasságukat adták meg a weboldalon, ahogy kis után-méricskélés után kiderült, de ettől még használhatóak.

***

Ez pedig egy kis karácsonyi előzetes. Photo shoot-ra készültek, a Confetti magazinhoz. Apropó, voltunk a kávézóban ma este, az új ember, Peter, látványosan barátságos, túl hangos, túl eager-beaver, V. úgy tippeli, amerikai. Szerintem biztos csak aggódik a srác, hiszen még csak most kezdett ott dolgozni. Majd meglátjuk, hogy válik be, egyelőre képzetlenebbnek, tájékozatlanabbnak tűnik, mint Lydia volt egykor. Talán még nem tanították be rendesen.

Elárvult nyulak

Szomorú vagyok: nemrég elhunyt Barry Flanagan, welsh szob-rász. 68 éves volt. Akkor hallottam először róla, amikor Dublinban, az O'Connell Street-en végig, le a Grafton Street végéig, hat hatalmas szobor jelent meg, amolyan "hát ez mi?" kérdésre késztető alkotások, főleg nyulak. Hosszú lábú, vidám, nagyfülű nyulak, megmosolyogtatóan kedves szobrok. Nagyon tetszettek, bumfordiak voltak, volt bennük valami szívet melengető, amitől vigyorogni kellett, amitől jobb lett a nap, hacsak arra a pár percre is, amíg az embernek volt ideje bámészkodni... Emlékszem, ment a vita az újságban, hogy a kutyát ölelő nyúlszobra sérti-e közízlést, vajon pirulva kell-e magyaráznunk a kisgyerekeknek, hogy mit is csinál a nyuszi a kutyussal?

(fotó: Jacqian)

Semmit sem csinál. Öleli.



Később elmentünk V.-vel megnézni Flanagan kiállítását a Museum of Modern Art épületében, s kertjében. Nagyon tetszett, bár összenéztünk, amikor az egyik kiállítási tárgyról kiderült, hogy nem más, mint egy kötéllel elkerített homokkupac. Hülyére vesz - mondtuk egymásnak. De tegye. Megérte, mert ott voltak a kisebb-nagyobb állatszobrok, a nagyok szinte hanyagul "összedobva", mégis tökéletesen visszaadva a mezei nyulak izmos-inas végtagjait, az elefánt kerek súlyos testét, a kiscsikó gacsos lábait. A kicsi szobrok pedig hihetetlen gonddal és odafigyeléssel voltak megformálva. Viszketett a tenyerem, hogy nem tudok végigsimítani rajtuk.

S most olvasom, hogy hosszú betegség után meghalt. Nem csinál többet vidám, légies, nyúlánk szobrokat.

Szomorú vagyok.

Tiramisura fel!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a biztatásokat a tiramisu et. al.-al kapcsolatban. Szívesen leültetnélek Titeket egy asztal köré, kanállal a kézben, őszinte kritikát kérve - de Erika, nem kell idővel sátorponyvába öltöznöd :-), mert a kritikusom Mina lesz: kérte, készítsem el a két kis tálnyi tiramisut, s majd ő és a rokonai megkritizálják. Még V.-nek sem szabad elsőként belekóstolnia. Neki ellenben kitaláltam valami meglepetés-tortát, azzal fogom haza várni a hosszú frankfurti kiruccanás után.

Nagyon győzköd, hogy menjek utána hétvégére, de valahogy nem fűlik a fogam Frankfurthoz. Szerintem úgyis hullafáradt lesz az egész hetes fotózás-hajlongás-guggolás után. Mindössze annyit tudok a városról, hogy ott a világ egyik legnagyobb, legforgalmasabb reptere - mellette autóz(t)unk el Magyarország fele menet, visszafele jövet, s emlékszem, mennyire lenyűgöztek a leszállásra érkező repülőgépek fényei - mint egy laza gyöngysor, úgy lógtak sűrű egymás utánban a levegőben.

(Éppen most jött haza, s meséli az uram, hogy a frankfurti autókiállítás területe 170 000 négyzetméter... s kaptak egy szép PRESSE feliratú táblácskát is, úgyhogy média ge**i lett az uramból, hehe :-))

Minával úgy állapodtunk meg, hogy először csak tiramisut fogok csinálni neki, s csak annyi változtatást kért a recepten, hogy ne Marsala (desszert) bort használjak hozzá, mert azt személy szerint ki nem állhatja, hanem Baileys-t. Kaptam még igazi olasz babapiskótákat is, mert az ír babapiskóta túl vékony az igazi, autentikus tiramisuhoz. Egy hatalmas zacskóban porcukrot is hozott ki, kis műanyag pekedlikben, mondván, az itteni kristálycukor túl durva a tiramisuhoz, próbáljam meg olasz porcukorral... Felpakolva jöttem el!

Mina mesélt még a higiénikusok nála tett látogatásairól, s mindjárt kiderült, hogy egyszer ugyanaz a nő járt nála, és nálunk a piacon is. Mina sokáig fontolgatta, hogy hivatalosan is panaszt tesz a nő ellen, mert a legnagyobb roham idején ellenőrizte a kávézóját, nagyon láb alatt volt, s hangos kérdésekkel faggatta a személyzete, míg azok kiszolgálni próbálták a sorban állókat. Amikor második alkalommal jött ki Minához, a vevők előtt kérdőjelezte meg a hűtőpult helyes működtetését, az előkészített paninik frissességét... Mina végül is beérte azzal, hogy megkérte a nőt, talán a hűtőpult gyártóit faggassa arról, mennyire képes a termékük hidegen (és frissen) tartani dolgokat. Azóta nem ez a nő jön ellenőrizni, hanem más.

Valamint boldogan fedezte fel nemrég a könyvesboltban a Delizia! c. könyvet, amely az olasz ételek-konyhakultúra történelméről szól. Először a cím ragadta meg a figyelmét, naná, aztán ott bele is olvasott, s meg is vette. Hallottam a könyvről, de nem árultam el neki, hogy engem inkább a spanyol konyhakultúráról írt kötet érdekel.

***

Tegnap este a közeli off-licence-ben talált tokaji furminttal koccintottunk V. bónuszára és elő-nem-léptetésére. Amivel igazán elégedett lehet, az a kollégái által írt jellemzések voltak: mindenki felemlegette, hogy V. milyen segítőkész, roham idején megőrzi a nyugalmát (engem is ő csitít, ha rámjönne a hiszti), jó kollégának nevezték, akire mindig lehet számítani. Egy negatív megjegyzés volt csak - azon a közeljövőben változtatni fog.

Mesélte még, hogy megint lesz Alfa-találkozó. Ezúttal Clonmel-ben. Megírta a többieknek, hogy nem tud elmenni, nem lesz itthon. "Nem baj - kapta válaszul -, küldd el az asszonyt a sütijeivel." Annyira meghatott, hogy emlékeztek a sütijeimre, hogy felajánlottam, csinálok nekik ezt-azt a "meet"-re, ha valamelyikük hajlandó átvenni tőlem, mert én nem fogok a kis Focisommal megjelenni a találkozón, az biztos. Az egyik tag itt lakik a közelben, talán eljönne a sütikért. Cseresznyés brownie... a lent említett Angel cake, ezúttal citromos bevonattal - az írek édesszájúak, biztos ízlene nekik!

***

Írországban a munkanélküliség aránya jelenleg 12.2 %. Lesz még rosszabb is, huhognak az újságok. Folyamatosan hallani, hogy ez vagy az a cég elküld embereket. A waterfordi gyógyszergyárról már írtam. Ma egy neves csokoládékészítő műhely tönkrementét jelentették be. Bella (p.k.) tőle szokatlan nyíltsággal mesélte nekem, hogy nagyon nem fogynak a lekvárjai, s az embereket már nem izgatja a minőség, megveszik a "vackot". (Fejemben volt ő ma, David, a férje egy éve halt meg.) A piacon szerencsére még nem tapasztaltam visszaesést, a kávézóban is mindig elfogynak a dolgaim, még többet is szállíthatnék, ha volt főnököm kérné... A következő "budget" idejére újabb adókat jósolnak, ingatlanadó, vízdíj (aminek a bevezetésével egyetértek), azt hiszem, komor tele lesz az országnak.

De a jó hír az, hogy mulatságosan kevés gázdíjat fizettünk az elmúlt 2 hónapra, 38 eurót! Igaz, csak a fürdő- és mosogatóvíz melegítésére használtuk. Előbb-utóbb be kell kapcsolnunk a fűtést - ma fordult velem elő először, hogy pólóban fáztam a lakásban. S noha még nem, vagy alig színesednek a levelek, azért hűvösek már a reggelek, s a szinte állandóan jelenlévő sok felhő elég komor hangulatot áraszt.

Sötét ég ide vagy oda, a madarak mindig feldobják a hangulatomat. A legbátrabb galambom ma egyből leszállt a teraszra, amint megjelentem, és kiváncsian totyogott utánam, amikor a komposzthoz vittem a zöldséghéjakat. (Ilyenkor mindig belerázom az edénybe a fedő szélén hűsölő gilisztákat. Nagyon sok van!) Jött utánam, várakozón, végigasszisztálta az etető újra-töltését. Nem kifejezetten ők a célcsoport etetés szempontjából, de ha már ilyen bátor volt, megjutalmaztam egy kis adag maggal.

Váratlan ajánlat

Sajnos, nem lett előléptetés. Délután hívott az uram a hírrel. (Már) nem volt nagyon dühös, de fel sem volt dobva. Kapott helyette helyre bónuszt, ami némi vigaszt nyújt... s halványka ígéretek is elhangzottak, hogy majd jövőre... talán... esetleg.

***

Mina, az utóbbi időben egyre ritkábban látogatott Delizia kávézó tulajdonosa meglepő ötlettel állt elő szombaton, amikor hosszú idő után betértünk hozzá. Több süteményt akar a kávézójába, tudnék-e neki sütni? Az első három színolasz édességet, amit felhozott példának, még sosem próbáltam elkészíteni, de olasz szakácskönyvem birtokában bele merek vágni. Ma délelőtt elvittem hozzá a könyvet, nézze meg, mennyire autentikusak a receptek, és holnap megint megyek hozzá, megbeszélésre. Ma este azt mondta, a receptek nagyon jók, maga a könyv is megbízható, a többit pedig majd személyesen.

Juj, izgulok. Tiramisu, pannacotta, zabaglione... sosem csináltam még egyiket sem, bár egy dús, vaníliás pannacotta kikísérletezésénél segédkeztem a kávézóban. De az már régen volt.

Kiváncsi vagyok, lesz-e ebből valami. Mina biztos meg fogja mondani, ha nem elégedett az olaszos édességek terén felmutatott "tapasztalatommal", legfeljebb sajnálkozunk egyet. De mindenképpen ki akarom próbálni magamat ezen az ismeretlen terepen.

Pekándiós szelet

Óóó, azért nincs ám annál jobb érzés, mint amikor az ember kézhez veszi a csekket, amiért keményen megdolgozott. No jó, van, de azért ma annyira jó volt átadnom az augusztusi piaci csekket az uramnak. A fesztiváli pénzt is megkaptuk, hurrá, lesz miből kifizetni az új kipufogót :-)

Este mindjárt tobzódtam a Tortissimo weboldalán, új kiszúrókat rendelve. (Ha bárki jó minőségű kiszúrókat keres, tudom őket ajánlani. Kártyás fizetés lehetséges!) Stephanie-nak mutattam az új Peggy Porschen-könyvet, s teljesen beleszeretett a pudli alakú sütikbe. Tudnék-e csinálni? Neki? Bármit. Így muszáj volt pudlis kiszúrót rendelnem, s mellé ördögös és angyalkát... és vizilovat.. és télapót... és tyúkocskát... és...

Stephanie-nak nagyon tetszett a torta. Mint kiderült, azért színeződött csak el a cukormáz a csokicsíkok mentén, mert rácsuktam a doboz fedőt, s kicsit melege lett. Reggelig nyitott dobozban pihent a torta, s fehér volt a cukormáz, megszáradt az éjjel. Kiváncsi vagyok, hogy fog nekik ízleni, mert az ilyen gyümölcstortát illett volna whiskey-vel "etetni", de az unokák miatt nem mertem... pedig az adja meg igazán az ünnepi gyümölcstorta finom ízét!

Megkérdezték a piacon, akarok-e megint levest csinálni. Régóta nem csináltam, holott pár éve mindig szállítottam 5-6 pekedli vizitorma-, téli zöldség-, és paradicsomlevest. Utóbbit főleg akkor, amikor vidéken lakó ismerőseink, Feriék rengeteg minőségi paradicsomlevet testáltak ránk, mert az őket alkalmazó olasz tulaj telepakolta a kamrát, s meg kellett volna enni-inni a sűrű leveket, mielőtt lejárt volna a szavatosságuk...

Aztán kifogytam a paradicsomlevekből, a pekedlik beszerzése is nehézkes is volt akkor még - ráadásul egy másik tag a biokertje terményeiből elkezdett leveseket csinálni, így felhagytam vele. Mert ami zöldséget én vettem a boltban, az nem volt bio. De most - mint kiderült - Leslie benyújtott egy igen hosszú listát, hogy miket szeretne szállítani, s a kontrollerek azt mondták, ácsi, a régi tagoké az elsőbbség, mert szerepelt pár olyan dolog azon a listán, amit mi már korábban csináltunk. Ezért kérdeztek meg, hogy akarok-e megint levest csinálni, vagy átpasszolom a lehetőséget? A leves jó ötlet, jól eltalált fűszerezéssel nyerők lehetünk, így örömmel bólogattam, hogy hogyne, télire szívesen készítek levest. S most már pekedlit sem nehéz venni, saját kártyám van a nagybanihoz. Így szabadság után elkezdem a levesek árusítását.

***

Íme, az ígért recept, első olyan sütim, amit a Joy of Cooking (1973) c. könyvből készítettem, meglehetősen zavaros módszerrel élve. Amelyik mértékegységnek az átszámítása könnyű volt (egy másik amerikai sütős könyv segítségével, azt átszámoltam ounce-ra (egy ounce kb. 2.5 deka), mert van ilyen beosztás a mérlegemen. A lisztet nem számítottam át, hanem elővettem a cup-os mérőedényemet, s addig rázogattam, ütögettem a pulthoz, míg sikerült kimérnem a szükséges mennyiséget. De ha valaki biztosra akar menni, annak az alábbi átszámítós oldalt ajánlom. Az eredeti amerikai mértékegységekkel írom a receptet, s aztán odaírom (a könnyebbség kedvéért) az említett oldal segítségével átszámított értékeket. Én inkább az ounce-okkal "bajlódtam", mint hogy leüljek a gép elé :-)

A tésztához kell:

1/2 cup (115 g) vaj

1/4 cup (57 g) kristálycukor

1 tojás

1 és 1/4 cup (155 g) sima liszt

1/8 kk só

1/2 kk vanília esszencia

A tetejére kerülő réteg:

2 és 1/4 cup (250 g) pekándió - durvára darálva

1 cup (200 g) kristálycukor

1 és 1/2 kk őrölt fahéj

4 tojásfehérje

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy 9 x 13 inches () sütőtepsit kivajazunk-lisztezünk. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd belekeverjük a tojást is. Hozzáadjuk a lisztet, a vanília esszenciát és a sót, és simára keverjük. A tésztát lisztes tenyérrel egyenletesen ellapogatjuk a sütőtepsi alján. Az előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

Míg sül, egy fazékban kis láng fölött összekeverjük a cukrot a tojásfehérjével, majd beleszórjuk a pekándiót és a fahéjat. Lassú tűz felett kevergessük, míg a cukor feloldódik, majd kicsit nagyobb lángon addig melegítjük-kavargatjuk a keveréket, míg kezd elválni az edény falától, s akkor azonnal levesszük a tűzről, hogy ne száradjon ki, szép kenhető, folyós maradjon.

A forró tésztát kivesszük a sütőből, s ráöntjük a szintén forró keveréket. Kanál hátával szépen simítsuk el egyenletesen a tészta tetején, majd rakjuk vissza a sütőbe további 15 percre. A tepsi ben hagyjuk kihülni, s utána tetszés szerinti szeletekre lehet vágni. Én 4x8 kockára vágtam. Meglehetősen dús süti, de teával igen finom.

Van egy turbósított változata is, amit a könyv Angel cake-nek nevez, vagyis angyal sütinek, s egy kedves kis sztorit is mellékel hozzá. Azért Angel cake lett a változat neve (amúgy nut bar, vagyis diós/magos szelet), mert az egyik elkészítője gyerekei szerint ez a süti annyira finom, hogy Szt. Péter a mennyek kapujában biztos ilyennel várja a gyerekeket (khm). A tésztája ugyanaz, mint a pekándiós szeleté, ugyanúgy kell megsütni, csak a tetején a réteg más:

2 kissé felvert tojás

1 és 1/2 cup (330 g) barna cukor
1/2 cup (115 g) kókuszreszelék
1 cup (115 g) durvára darált pekándió
2 evőkanál sima liszt
1/2 kk sütőpor
1/2 kk só
1 kk vanília esszencia

A fentieket keverjük össze, és a 15 percig sült forró tészta tetejére simítsuk rá, majd tegyük vissza a sütőbe, további 25 percre. Amikor kész, keverjünk össze

1 és 1/2 cup (180 g) porcukrot

annyi frissen facsart citromlével

hogy könnyen kenhető keveréket kapjunk, és ezzel kenjük le a kihűlt süteményt. (Személy szerint ezt már túlzásnak tartom, de ha valaki igen édesszájú, akkor rajta!)

Csekk - OK, torta - kész, szalmaözvegység - ajaj...

Volt főnököm úgy elszégyellhette magát (tegyük fel), amiért nem fizetett ki időben, hogy zavarában az egy hónapja aláírt, de még kitöltetlen csekkre az augusztusra járó összeget írta be a júliusi helyett. Ami sok-sok euróval több, mint a júliusi. Hihihi. Örülünk.

Lydiát hívtam, hogy felhívjam a figyelmét a tévedésre, s azért őt, mert abban biztos lehettem, hogy ex-főnököm idén is, mint máskor, éppen útban van az Electric Picnic nevű vidéki hejehuja helyszínére. Nem tévedtem. Lydia - miután írt neki egy feljegyzést a problémáról - elmesélte, hogy ez az utolsó munkanapja! Leesett állal hallgattam terveit: lazítás, utazás Vietnam-ba októberben... Megköszöntem a munkáját, hogy mindig zargathattam a nyűgeimmel, és mindig készséges volt, segíteni próbált... aztán barátian elbúcsúztunk. Mondta, Karácsony környékén lehet, hogy megkeres néhány süti erejéig. Jövő héten pedig egy Peter nevű embernek kell majd bemutatkoznom, ő lesz a manager mostantól.

***

Ez itt Theodore tortája. Theodore 90 éves, és Stephanie férje, azé az idős hölgyé a piacról, aki engem annyira szeret, nem utolsósorban azért, mert magyar vagyok. (Volt neki lánykorában egy magyar barátnője.) A torta gyümölcstorta, az emészthetőbb, amerikai változat, szárított mazsolával, cseresznyével, dióval, és koktélcseresznyével dúsítva. Marcipán- és cukormáz réteg fedi. A tortán a dísz tubusból kinyomható csokoládéra hajazó mázzal készült, ezüst cukorgömbökkel. A csokoládé majdnem remek minőségű, egyetlen hibája, hogy a minta körül kissé gyöngyszínűre vált a cukormáz az elmúlt két órában - talán a csokiban lévő zsír miatt. Várom, reggelre milyen lesz, mert ha nagyon elszíneződik, akkor újra kell díszítenem a tortát. Theo születésnapja szerdán lesz, tehát még van időm, de Stephanie holnap akarja átvenni a tortát a piacon. A mintát - khm - Peggy Porschen könyvéből "kölcsönöztem". A felirat kissé elcsúszott, ezért biggyesztettem oda egy cikornyát.

***

Ma bejelentették egy waterfordi gyógyszergyárban, hogy jövőre kb. 400 embernek mutatnak ajtót, s a gyártást áthelyezik Magyarországra. Mivel harmadannyiba kerül ugyanannak a gyógyszernek a gyártása odahaza. Vagyis az írek szeme sír, a magyaroké nevet, vagy hogyan...

***

V. legnagyobb bánatára a vártnál több autót kell fotózniuk Frankfurtban, így a 4 nap helyett 10-et lesz távol... S hiába lesz benne hétvége, nem pihenhet, mert majdnem egy tucatnyi autót kell lefényképezniük. 10 nap - amennyire emlékszem, még csak egyszer volt tőlem távol ennyi időre. Szalma leszek, de nagyon...

***

Következő bejegyzésünk recept lesz, egy finom, pekándiós, dús süti, egyszerű, hamar kész, és remekül felhasználhatók hozzá a megmaradt tojásfehérjék. Stay tuned!

S hadd legyen egy kerti kép is...

amin madár eszik az etetőn, de nem nagyon látszik szegény...

S most hívott a kávézó, hogy a csekk kitöltve vár, juhé!! Merő félreértésből csúszott ennyire (hm), jaj, de sajnálják... s ha már beszélünk, tudnék-e pár esküvői sütit készíteni, egy esküvős kiállításra - holnap reggelre?

Hát persze, hogy tudok...