"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Saját laptopról pöntyögök, juhé! Használt, egyelőre még minden idegen rajta, főleg, mert megszoktam a jókora billentyűzetet a nagy számgépen. V. beállított nekem mindent, én pedig néztem, mint szamár a hegyen, s arra gondoltam, mennyire a kőkorszakban lennék, ha V. nem segítene.  A szombati piac nagyon jól ment, bár az elején hamar elfogyott a nyitásra várakozó sor. Utána vagy egy óráig tétlenül ténferegtünk a teremben, kávéztunk és bámultuk a hegyről felszálló felhőket. Nyirkos, nagyon nyirkos volt a levegő, de ennek köszönhetően olyan szép zöld mohafoltról csináltam fotót az épület oldalában, mindenféle szűrő nélkül, hogy csoda. Japánkertet idéző réteg vonja be azt a pár kőlapot, ami egykor a sütögetések helyszínéül szolgált. Most csak a vörösbegyek ugrálnak rajta.  Azok a vörösbegyek, amelyek közül egy a múltkori piacon egyszerűen beszaladt mellém, a kávékuckóba. A szemem sarkából láttam a barnás villanást, ijedten ugrottam egyet, egérnek hittem. Ő is ugrott, kifele, aztán ...

Nem állítom, hogy a januárt úgy kezdtem, mint egy boldogan ugráló kiskutya, tele energiával és tervvel. Terv volt, lendület nem volt. Nehezen lendültem neki a munkának. Sütis stb. tervek azok voltak, vannak, de - rám jellemző módon - kipróbálásukat, megvalósításukat az utolsó pillanatra halasztottam, péntekre, amikor amúgy is sok a sütnivaló. Vagyis nem fogtam semmi újba. Nem változtam/változtattam semmit, semmin, hiába ugrott az évszám, hiába szimpatikus ez a két kettes egymás mellett. Attól, hogy Szilveszterkor valami sokadszor látott film közben (Harry and Sally, naná), éjfélkor kimerevítve a képernyő képét, mondhatni köptetővel és geneverrel koccintottunk (mert kár lett volna csak a kedvemért kinyitni a jó pezsgőt), szóval attól a halasztgatós, ej-rá-érünk-arra-még természetem nem változott.  Elég baj ez!  *** Csendes kémkedés (értsd, Ray másik kávézójának követése Instagram-on) alatt azért kiderült, miért is akart megszabadulni az Üzemtől. Az északi oldalon lévő hely nagy...

Évvégi értékelés - írja a felugró címke. Fenét. Nem értékelek, csak belegondolok, mi volt jó. Mert jó a jó dolgokba kapaszkodni, amikor a helyzet csak nem akar javulni. A rosszakat most félreteszem, a Covidot, az aggodalmakat, a megosztott társadalmat, ki rábólint az oltásra, ki nem, a marakodást-vitákat efelett, a régi házunk lassú átalakulását mások keze alatt, mások tervei alapján, félreteszem a politikát, a híreket, az adok-kapokat. Nem gondolok előre, mi lesz, mi jöhet, ráérek majd akkor aggódni, ha ott vagyok. Tehát jöjjön a sok jó. Az év egyik legjobbja volt az online kvíz rokonokkal, haverokkal, ismeretlenekkel, akik szegről-végről ismerősökké váltak a sok nevetős, egymást cukkolós este alatt, ahogy a télből tavasz lett, majd nyár, hol erkélyről, hol karácsonyra feldíszített szobából jelentkeztek be a résztvevők, háttérben madárfütty és repülőzaj, aztán kutyamorgás... s jó volt élőben is találkozni. Jó volt várni mindig a szerdákat, készülni papírral, ceruzával, pohár borral a...

Csendes punny, olvasás, elmaradt olvasmányok befejezése, a felgyűlt hétvégi lapok szelektálása. Közben meggyőzöm magam, hogy sokat nem ér elmúlt hetek idejétmúlt híreit elolvasni, mehetnek a reciklálós kukába. Vagyis mennének, mert a kukatárolóban a reciklálós kukát már régen maga alá temette a rengeteg csomagolóanyag, egy hányadék az egész helyiség. Valami észlény még az üveges kukát is teletömte a papírjaival. Isten bizony elmegyek a legközelebbi lakógyűlésre, s javasolni fogom, legyen még egy ilyen reciklálós kuka, mert az az egy, ami van, minden csütörtöki ürítésre púposra telik. S azt azért nem lehet elvárni a kukásoktól, hogy a kukatárolóba befolyt esővíztől szottyosra ázott aljú, megtömött papírdobozokat kicipeljék a kukásautóig. *** Az elmúlt hónap legfőbb híre, számomra legalábbis, hogy Ray eladta az Üzemet, de megtartotta a testvérkávézót, a Slice-t, az északi oldalon. Az új főnökkel mindjárt akkor és ott reggel találkoztam, amikor Ray megosztotta velem a hírt, de már a nevét...