Vissza a ... régmúltba?

Saját laptopról pöntyögök, juhé! Használt, egyelőre még minden idegen rajta, főleg, mert megszoktam a jókora billentyűzetet a nagy számgépen. V. beállított nekem mindent, én pedig néztem, mint szamár a hegyen, s arra gondoltam, mennyire a kőkorszakban lennék, ha V. nem segítene. 

A szombati piac nagyon jól ment, bár az elején hamar elfogyott a nyitásra várakozó sor. Utána vagy egy óráig tétlenül ténferegtünk a teremben, kávéztunk és bámultuk a hegyről felszálló felhőket. Nyirkos, nagyon nyirkos volt a levegő, de ennek köszönhetően olyan szép zöld mohafoltról csináltam fotót az épület oldalában, mindenféle szűrő nélkül, hogy csoda. Japánkertet idéző réteg vonja be azt a pár kőlapot, ami egykor a sütögetések helyszínéül szolgált. Most csak a vörösbegyek ugrálnak rajta. 

Azok a vörösbegyek, amelyek közül egy a múltkori piacon egyszerűen beszaladt mellém, a kávékuckóba. A szemem sarkából láttam a barnás villanást, ijedten ugrottam egyet, egérnek hittem. Ő is ugrott, kifele, aztán már csak azt láttam, hogy a külső teremben arról asztalról rebben fel, ki az ajtón, ahol a kávét szolgálom fel. Kihussant, felült a faágra, s mint aki "hát te mit akarsz itt? kérdésemre visszabeszél, hangosan énekelni kezdett. 

Egy órával később, zárás után, takarítás közben hallottam ütemesen valami döbb-döbb-döbb hangot. Valaki párnát püföl? - néztem ki a mosogató mellől a kinti terembe, s egyből megláttam ezt a kismadarat, amint egyre csak verte magát az ablaknak, s repült volna kifelé. Kinyitottam az összes ajtót, s kitereltem az ekkor már a padlón futkosó kis rabot. Nem tanult az esetből, mert most szombaton megint ott ugrált az ajtó előtt, s hogy eltereljem a figyelmét, erre a zöld mohafoltra szórtam le némi morzsát, az ajtótól távol. Hamarosan már ketten voltak, de most figyeltem, hogy ne repüljenek be. Van is egy rossz fotóm ezekről a bájos kis vendégekről, amint az ajtóhoz közeli fáról nézelődnek befelé. Azt már mondanom sem kell, hogy erős hangú énekük nagyon feldobta a vevőre várakozás unalmas perceit.

Hiába tűnt lagymatagnak a forgalom, szépen fogytak a dolgaink a pultokról. Egy magam nevelte tigrisbegónia szép áron kelt el, meg is fogadtam, hogy nevelek egy újat. Egyetlen, ajándékba kapott virágcsokorban talált levélből gyökereztettem meg, s idővel szépen megnőtt. Ami nem változott, hogy a kenyereim fogytak el először. Aminek az árait a héten megemeltem a telepiek számára, a piaci vevőket pedig jövő héten fogja meglepni az áremelkedés. Felment a vaj ára 30 centtel, a porcukoré szintén, a liszté is, még ősszel, csak nem ellenőriztem, s nem tűnt fel. A 25 kilós zsák ára 5 eurót ugrott, s talán írtam, hogy ahol nem emeltek, ott a szállítás díja nőtt. Mellékes, de a hétvégi újság ára is több lett 40 centtel, holott talán múlt év elején emelték meg 20 centtel.

...

Ma reggel még fürdés előtt voltunk, amikor egy WC-lehúzás után gyanúsan hangos és hörgő zaj hallatszott a hot press-nek nevezett beugróból, ahol a víztároló lakik, és a pumpa, amely a vizet nyomja a különböző csapokba, s a WC-tartályba. Ez a vízpumpa azért szükséges, mert nincsen rendes víznyomás a telepen (sem). Eddig remekül bírta a munkát, bár még korábban kiderült, hogy belsejében műanyag alkatrészek vannak, amik idővel kezdenek - milyen szót használjak? - forgácsolódni, s az apró műanyag darabkák, csupa kis hegyes parányi műanyag darabka belekerült a fürdővízbe. Néha előbukkantak a zuhanyrózsa nyílásain át, vagy a WC-tartály modern víztöltőjét hozták zavarba, amikor is elég volt egy erőteljes mozdulattal meglocsogtatni a vizet, hogy a darabkák újra eltűnjenek a nem éppen vízpumpákhoz tervezett modern szerkezetből.

V., beszart a pumpa! - kiabáltam aggódó háziasszonyi hangon, várva a megoldást a férjtől, aki legalább annyira tanácstalan ilyen ügyekben, mint én. A hörgő eszköz áramforrását hamar lekapcsoltam, s kezdtem róni a szokásos jaj-Istenem-most-mi-lesz köreimet. De meglepően hamar lett megoldás, ugyanis V.-nek van az a mindenhez értő barátja, aki egykor szoftvermérnökként dolgozott, de ma már egy DIY fenomén, irigylésre méltó tudás birtokában. Biztatásomra V. felhívta, s ő azonnal adott nekünk egy tippet, hogy kit kell hívni. Telefon a Domestic Pumps nevű dublini cégnek, ahonnan a régi pumpa körbefotózása és a képek elküldése után kb. 5 perccel kaptunk árajánlatot egy jobb, csendesebb pumpára. Az eredeti pánikomat az okozta, hogy egy vízszerelőt kiimádkozni a lakáshoz komoly fegyvertény, s nem feltétlenül sikerül gyorsan. Ez a cég pedig már délben megírta, hogy csak szerdán tudnak jönni, de legalább tudtam, hogy jönnek. A róluk írt visszajelzések alapján megbízható népek. Persze, tudom, nyugtával dicsérd a napot, meglátjuk, szerdán is jó lesz-e róluk a véleményem.

Addig is, tábori módszerekkel élünk. Melegvíz a vízforralóból, vagy fazékban felforralva, mint ahogy nagyanyám csinálta a régi ház csöpp konyhájában. Ahol egyetlen mosogató volt, s amíg a gázt be nem vezették, a bojlerből jött a víz. Amit csak takarékosan lehetett használni, s szigorúan éjszakai árammal ment. Nagyanyám rettegett tőle, hogy valamit elrontok, ezért nem lehetett a víz hőfokát sem emelni, sem csökkenteni. Ahogy a szerelő beállította, az úgy is maradt! A mosogatás után a hokedlire tett tálcán száradtak az edények, amit előtte külön hideg vízzel teli tálban (vájdling!) merített meg, öblítésként. Egyszer vendégünk mosogatott így, talán félt (feleslegesen), hogy rászólunk a melegvíz használat miatt, vagy nem is tudom, de meglepett, hogy az akkori kényelmes konyhában ehhez a nagyanyámnál látott  mosogatási módszerhez folyamodott, kevés forró víz a mosogatóba, aztán hideg vízben merítés. Nagyanyám VIM-es dobozáról is megvannak az emlékeim... mint ahogy arról is, hogy mosogatás után egy félbevágott és kellemes illatú héjától már megfosztott citrommal kente be a keze fejét. 

Lavórban mosakodtunk ma, ez sem volt ismeretlen, hiszen volt, régen, amikor a kádban állva lavórból mosakodtam, már nem emlékszem, milyen apropóból, de megtörtént. Talán ez még a bojler felszerelése előtt volt nagyanyám házában...? Homályosak már az emlékek, de az biztos, hogy egy időben nagyanyám is a saját szobájában, szintén a hokedlire állított lavórban mosakodott, óvatosan vitte be be magának a forró vizet, s voltak azok a rejtélyes szövetdarabkák, amiket régi lepedőkből, törülközőkből vágott magának, arc- és egyéb testrészek mosásához. Nem volt akkor még olyan flanc, mint arctörlőkendő s társai. Legalábbis nem az ő házában. 

Azt hiszem, ez még erősen abban az időszakban volt, amikor komoly tekintélyre tehetett szert az általános iskolámban a lányok között az, aki gyöngyvirág- vagy mandarin illatú szappant kapott külföldről. Amit aztán nem szabadott használni, hanem be kellett tenni a ruhák közé, hadd vegye át az alsónemű a teljesen szintetikus illatot. Izgatottan és irigyen szagolgattuk a másik kincseit! Most pedig már az illattól mentes, teljesen bio szappan a menő.

Ezeken az emlékeimen mosolyogtam, míg ma ír módra mosogattam. A takarékos módszerrel.  Egy nagyobb edény került a mosogató közepébe az edényben forró víz a mosószerrel, s mellette folyathatjuk a hideg vizet öblítéshez (a főcsapon át, az nincs a pumpára kötve). A mosogatóvíz pedig mehet a wc-be, a zöldek szeme fénylene, ha látnák. Ki tudja, lehet, hogy egyszer majd, talán hamarosan ez lesz a bevett szokás. Csak egy vödör kell a mosogató mellé, s lehet vizet gyűjteni. Állítólag a "szürke víz", a teljesen környezetbarát, lebomló mosogatószer használata mellett, mehet egyből a növényekre locsolóvízként.

Az új pumpa a szerelő elmondása szerint réz alkatrészekkel rendelkezik, halkabb és jobb, mint a korábbi. Vagyis nem kandikálnak ki majd ficaknyi műanyag darabkák a zuhanyrózsából, s nem kell amiatt pirulni, ha az éjszaka közepén esetleg le kell húzni a WC-t, s aggódni, hogy mennyire hallatszik át az új szomszédokhoz. Akik - szerencsére -, azért hozzá vannak szokva a pumpák zajához, mert egy a mienkéhez hasonló lakásból költöznek át ide, gyakorlatilag a telep egyik feléről a másikba. Szegről-végről ismerjük egymást, az olasz Simona az, aki a telepet telerakta a maga készítette színes tündérajtókkal, s az általunk csak macskás kávézónak nevezett olasz helyen dolgozik séfként. Ami különösen szivet melengető volt, hogy megkérdezte, mikor kelünk, mert ő korán szeret kelni, bocs, ha áthallatszana valami, de nyugodjunk meg, 9 előtt nem fog porszívózni...