"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Családunkban Apu az, aki nehezen válik/vált meg dolgoktól. Majd valamire még jó lesz az az izé. Talán már meséltem, hogy egyszer régen különböző háztartási dolgok papírdobozai hónapokig gyűltek a szekrény tetején, aztán egyszer szoborrá ragasztotta őket össze, s még címet is kapott az alkotás: Fogyasztói Társadalom Numero Uno. Az alkotás sokáig porosodott a szekrény tetején, aztán alighanem a kályhában végezte. Egyik kedvenc írónőmnek van egy regénye, amelyben a főhősnek ki kell üríteni a családi házat. Segítségül hív egy nőt, akinek az ilyen szelektálásos nagytakarítás az üzlete. Azok a bekezdések, amelyek leírták, hogy a nő szépen apránként hogyan vág ki minden általa feleslegesnek ítélt dolgot, no, az nagyon megviselt. Hogy ez milyen nehéz. Megválni dolgoktól. Engem is ezzel vert meg a sors. Nem csak hogy nehezen tudok befejezni egy vitát, okoskodom, rágódom rajta, és még az utolsó szó után is mondanék valamit, de a dolgoktól, tárgyaktól sem tudok megválni. "Valamire j...

Rosszul adtam meg egy receptet, amit még a nyáron raktam fel. A krumplis zsemléét ... Annyira ostoba vagyok... Mentségemre, hogy egy videóról másoltam le a hozzávalókat, aztán átmásoltam egy füzetbe az egészet, ahol elosztottam a hozzávalók mennyiségét, hogy 12 darabra való legyen, s amikor beírtam a végleges helyére a receptet, kimaradt egy fontos alkotórész, a vaj... Hónapokon át úgy sütöttem a zsemléket, hogy nem volt bennük vaj. Így is ízlett az embereknek, legtöbbször elfogyott, de ez nem mentség a hibára. Soha még nem írtam le úgy receptet, hogy kihagytam volna belőle valamit, főleg a blogon nem, most ez is megtörtént.  Most szombaton már vajasan sültek a zsemlék, szépek lettek, de nem maradt teszteléshez példány, mert elfogyott mind a piacon. Csak sejtem, hogy a vaj javított az ízükön, állagukon. *** Írtam már a véradási kísérletemről . Decemberben elején sms-t kaptam, hogy ismét lesz véradás, menjek. Nahát, gondoltam, remek, akkor talán megfeleltem a kritériumo...

Nem volt mese, tegnap munkába kellett állnom. A kenyerek újra elfoglalták a hűtőszekrény nagyobbik részét, s a mézeskalács emberek is ott száradtak a rácsokon. Ma reggel szállítottam a kávézónak, magamat is megleptem, hogy a felkelés milyen könnyen ment. A város a szokásos képét mutatta: minden poszter a nagy januári leárazásokat hirdeti, a benzin ára megint felment. A darukon még ott a karácsonyi fénysor, de a boltok kirakatában már a Bálint-napi készülődésre bíztatnak. S reggel megkaptam az első megrendeléssel kapcsolatos emailt, így nyugodtan mondhatom, elmúlt az ünnep, hiába van hatodika. Emilie és Paco, volt kollégáim még javában ünnepelnek, Madridban. Nekik majd jövő hétfőtől kezdődnek a szürke hétköznapok. Mint minden csütörtökön, aprósütit kellett sütnöm a piaci kávézónak is. Kb. 60-70 darabot kell minden héten, ezért kerek 7.50-et kapok én, vagy ha nyaralok, az, aki éppen hajlandó sütni. Korábban, amikor dolgoztam, s nem értem rá erre, titkárként kínszenvedés volt rávenni...

A viharos szél és az eső, amit Angliának ígértek, ide is megérkezett az év első hajnalán, hallottam, hogyan csapkod a nylonzsák a szélben, amivel a lábon álló virágládát/madárodút letakartam (sajnos, nem egészen vízálló az odú, a csinos tetőelemek között beszivárog a víz, majd muszáj lesz szigetelni). V. biztos mondaná, hogy ezt is csak ír építette, szépnek szép, de nem praktikus, és kivételesen egyet kell értsek vele. A hajnali/reggeli zajokat színezte a falszomszéd, aki úgy fél négy magasságában mintha egy marék vasgolyót ejtett volna egy kongó asztalra... Valamik olyan hangosan gurultak szét a falon túl, hogy nemhogy V., de még én is felébredtem rá. S alighanem szállóvendégük volt az amúgy máskor csendes szobájukban, mert amikor felkeltünk, határozottan hallottam, hogy valaki odaát horkol. Hiába, a nyállal összeragasztott papírfalak mellett minden áthallatszik. Az éjféli tervet, miszerint lemegyünk virslizni a tengerpartra, a lustaságom és az eső hiúsította meg. Tíz felé kezd...