"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Délután négykor 20 fok volt! Egész nap nyitott ajtónál dolgoztunk az Üzemben. Maskát itthon úgy fejbe verte a meleg, hogy hazajövetelemkor ugyan felállt a cserepéről, hogy eljöjjön a szobaajtóig, és megnézze, adok-e neki valamit, de félúton inkább a betonon elterülés mellett döntött. Szinte szétfolyt! Végre kint teregettem, igazán remek volt az idő. Tegnap  hasonlóan langyos időben séta, és kertészkedés. Nagyon lazára vettük a délutánt, sütni alig sütöttem, inkább séta közben (helyett) kedvenc olasz kávézónkba tévedtünk be. Végül ott ettünk. Míg vártunk a kajára, ismerős fej vonult el odakint. Elnyílt a szám. "Mi az:" - kérdi az uram. "- Mintha... mintha..." - makogtam, de addigra már a jelenés megfordult és bejött a kávézóba. Sinead O'Connor, régi formájában. Nyoma sincs a tavalyi kövérségének, s megint van egy kevés haja. A lányával jött, kávét vettek. A vendégek részéről diszkrét bámulás. Gyakran bejár kávéért, mondta később az egyik olasz nő. V. megállta, é...

Megint egy sűrű hét... De legalább sikerült tisztázni a sosem csökkenő túlóráim ügyét a főnökömmel. Amikor megemlítettem - egy különösen jól sikerült, saját kézzel elkészített dögös presszókávé hatására -, hogy hátizé, túlórák, akkor megkérdezte, mi lenne nekem jobb, ha kifizet, vagy ha szabadnapot ad. Mondtam, mi a könnyebben elintézhető neki, mondta, az utóbbi. S hogy ő tulajdonképpen már tavaly is adott vagy 5 napot, azon felül, ami jár, nem írta meg nekem ezt a könyvelő?! Kicsit habogtam, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ilyen módon kompenzál, mert nem, nem írta meg a könyvelő, de akkor köszönöm, s jajdejó. S most már azért könnyebb szívvel fogok túlórázni, mint eddig, mert valahol megtérül. Még mindig azzal a taktikával élek, hogy azt nézem, mennyire okoz örömet nekem ez a túlórázás, s amit kiadok a kezem alól, az jól nézzen ki. Akkor nem bánom, ha bent kell maradni. A pepecses dekormelókat megcsinálom előre otthon, nyugalomban, amikor nem emelnek át forró víztől csöpögő edé...

Elég stresszes volt az elmúlt két hét... Mivel családtagok részéről már jött érdeklődő email, hogy élünk-e még, így magyarázatként röviden részletezem az elmúlt két hét "élményeit". Avagy miért nem volt idő blogolni. Próbasütikhez új tortaforma vétele vagyonért, a minta kisütése, dekorálása, nem jó, újra, aztán újra, végül a megrendelő az utolsó percben, kitartó zaklatásunkra közölte, PÉNTEKEN, délután 4-kor, hogy a mintasüti a tetején kézzel készült, ehető ezüsttel lefújt függő-utánzattal "nem reprezentálja megfelelően a márkát", nem kérik, eh... Utána örömködés, mert sikerült egy nagy sütimegrendelést elhappolni valaki más elől, aki szintén olyan sütiket gyárt, mint én... Öröm és bódottá', munkára rászánt hosszú hétvége, már félig készen voltam a 80 darab skótkockás cipő alakú sütivel, amihez a kiszúró - főnököm hitelkártyájának jóvoltából - Angliából száguldott ide gyorspostával, mire az utolsó pillanatban... sejtitek? Itt ugyan elégedettek voltak a ter...

Íme, egy kép az általunk talált észak-afrikai vadászribizliről. Ugye, szép? Most már azért nem ilyen daliás, hanem borsónyi zöld bogyók nőnek a virágfürtök helyén, kis szőrős nyúlvánnyal a végükön. Madaraknak biztos vonzó kaja lesz majd, nekünk kevésbé. Bernadette azt mondta, csak figyeljem a vizet a kis ágdarabokkal, ha nagyon zöldülne, frissítsem, de amúgy ne piszkáljam.