Balaton - random emlékek

A Csendes dűlőt barátnőnk ajánlotta, ő a Balaton nagy rajongója, sokszor leugrik, csak egy-egy napra fürdeni. A Csendes dűlő borászathoz jól fel kellett kapaszkodni a hegyre, poros kavicsos úton, de amikor megérkeztünk, elfelejtettük az autókínzást. Fent olyan kedves fogadtatás várt... A szakácsnő adott nekünk írómézet, amit tejsavóból lehet készíteni. Hidegtálat ettünk, s ültünk a napágyakban és néztük az elénk táruló csodálatos látványt, mintha valami mediterrán csoda terült volna el előttünk, olyan volt lenézni a hegyoldalra, és a Balatonra. A napsütés melegét még most is érzem...

Öcsém fejre esése - vagyis Coincidence: when God stays anonimous. Balatonberényben (70-es évek eleje) volt egy tóparti vendéglő, terasszal, amely egészen a partig kinyúlt az épülettől. Asztalok, betonplacc, tervezett családi ebéd... Megérkezéskor éppen csak totyogós öcsém meglódult a víz felé. Azt hiszem, anyámék háttal ültek az akciónak, s talán mások riadt kiáltására ugrottak fel, nem tudom, tény hogy öcsém fejjel előre beleesett a tóba, le a betonplaccról. Déli part, a víz nem mély nyilván, de végig a partot jókora kövek szegélyezték, amolyan hullámtörőként szolgáltak. Öcsém lendületből esett le a teraszról. A Jóisten azonban segített, mert azon a ponton, ahol ő beleesett a vízbe, vagy másfél méter hosszan nem volt kő. Egy darab sem. Egy töredék sem. Csak sekély víz és iszap. Apám kikapta a fiát a sekély vízből, s mindenkinek újra megindult a szívverése. Később öcsémet szüleim kopaszra nyirták, mert a szőke babahaja csak nem akarta elveszteni a durva iszapszagot... Anyám később nagyon sajnálta, mert öcsémnek igen aranyos szőke fürtjei voltak - annak ellenére, hogy mindkét szülője sötét hajú). 

Anyám, apám, és öcsém Zamárdiban

Pepsi Cola gyár Badacsonytomajon. Zajos üvegcsörgésre emlékszem s hogy anyám egy fasorban megállva rácsapja a kocsiajtót kisgyerek ujjaimra, amiket, hogy kit tudjak szállni a kocsiból, a zsanérhoz dugtam, kapaszkodásk végett. Éles, izzóan fehér fájdalom után üvöltés, az ajtó feltépése... De nem lett semmi baja az ujjaimnak, csak az a rettenetes lüktetés maradt meg emlékként.

Barátunk családi nyaralója, ahol össznépi bográcsgulyásozást tartottunk, kellő segítséggel, mert V. számára hamar bebizonyosodott, hogy nem tud főzni ilyesmit, de kéznél volt egy ismerős, akinek ez flottul ment. Fosókából készült pálinka is került az asztalra, úgy berúgtam tőle, hogy alig találtam be a hálószoba ajtón lefekvéskor. Mintha ketten lettünk volna egy testben, kuncogva, szinte kívülről figyeltem magamat, ahogy próbáltam az ajtón betalálni. A pálinka kiváló volt, mert másnap semmi bajom nem volt. A sekély vízben való bálnaszerű fürdőzésemet öcsém fotókon örökítette meg, nagyon jó volt a langyos vízben pancsolni. Egyik barátunk hozott sátorban aludt, hangos horkolása sokáig behallattszott a nyitott ablakon.

Régebben apámék Zamádiba vittek minket, Marcaliból jártunk fel, ahol 3 évig laktunk. Apám ott dolgozott a Vízgazdálkodási társulatnál, patakok, kisebb folyók medrét tervezte, javította, többek között az ő munkája a ma is létező Boronkai-árokra tervezett víztározó, ahonnan évente 20 tonna halat fognak ki.

A Boronkai-árok víztározója

Már gimi után voltunk egyszer baráti társasággal a Balaton déli partján, ahol egy faház mellett nyugágyakban, kempingágyakon aludtunk, azok után, hogy este egy meglehetősen vad vihar vonult át a tó felett. A lányok a parton izgultak, míg a fiúk ostoba módon a vízben maradtak, a körülöttünk csapkodó villámok ellenére. A faház és a kis birtok túloldalán egy újfounlandi kutya lakott, amelyik alatt szinte döngött a föld, ahogy rohant a kerítéshez barátkozni. Mindig is kedveltem a hatalmas testű kutyákat, a felém rohanó fekete tömbszerű állat látványa egyik meghatározó emlékem.

A tihanysajkodi strand: ez sajnos, nyilt titok már, korábban kevesen látogatták, legutóbb tömve volt, amikor odamentünk. V. minden egyes úton akar egyet fürödni a Balatonban, ezért volt, hogy a már bezárt strandra mentünk be, szeptemberben, amikor nem volt egy lélek sem, s a meglehetősen hűvös vízben mártózott meg, az őt csodálkozva kikerülő kacsák közelében. Elég kultúrhely, tetszik, és a környék gyönyörű.

Badacsonyi Németh-pince. Még első utazásaink alkalmával javasolta egy férfi, akivel utazásokkal kapcsolatos weboldalán keresztül ismerkedtünk meg. Hagyomány oda elmenni. Ünnepekkor csak az ő boraikat ittuk. A jégboruk legendás. Igazi családi vállakozás, apa, fia művelik a szőlőt, a feleség intézi az eladást a pincéből, s veszi fel a telefont, a meny kézzel festi meg az egyes palackokat, vagy tervezi a cimkéket. Nem árulják boltokban a boraikat, a pincéből elfogy minden.

A Balaton mellett szálltunk meg egyszer, azt hiszem, Füreden... Abban az évben, amikor egyik itteni barátunk új kocsit vett, s azzal mentek vissza Írországba. Mivel a Balaton déli partja mellett autóztak nyugat felé, mi pedig az északi oldalon aludtunk (volna), megbeszéltük, hogy este átautózunk a túlsó partra. Komp nem járt már, megkerültük a tó felét, s találkoztunk, hogy megcsodáljuk az új autót. Utána kitaláltuk, ha már nekiindultuk, kerüljük meg az egész tavat... Csak a rendőrök voltak ébren akkortájt, bele is futottunk egy ellenőrzésbe. A dolog pikantériája az volt, hogy egy Vastagh Béla nevű körzeti megbízott házában aludtunk (volna), mert csakis a felesége foglalkozott szobakiadással, ahogy azt mindjárt megérkezésünkkor jónak látta közölni, nehogy azt gondoljuk, hogy feketézik... 

Jó későn értünk haza, s sajnos, a szállásadónk ajtaját bezárva találtuk. Mit tegyünk? Marad a kocsiban alvás. Kis Ford Focusunk ülései nem éppen erre lettek kitalálva... Az éjszaka során többször is meglátogattam a kert tujasorát, pisilés céljából. Reggel 7-ig birtuk, akkor elautóztunk reggeliért, majd becsengettünk, s az álmosan kibotorkáló körzeti megbízott csodálkozva vette tudomásul, hogy mi nem használtuk a szobát. De azért fizetttünk, s fájdalomdíjként le akartam nyúlni egy hajtást a szoba különösen szép futónövényéről, de V. lebeszélt róla. 

Egy alkalommal a zánkai úttörőtáborban nyaralhattam, valami jutalomként, de már nem emlékszem, mivel nyertem. Volt egy kirándulás, amolyan gyalogtúra a Badacsonyi-hegy oldalába, vagy valami hasonló helyre. Korábban néhány napig  el voltam különítve, betegszobában, mert rubeolás lettem. Ami azért fura, mert már voltam korábban rubeolás, de másodszor is az lettem. Unalmas napokat töltöttem elkülönítve, s rögvest utána jött ez a túra, amit elég nyögvenyelősen tettem meg. Az egyik tanár végül segített cipelni az egy napra való cuccomat, s ez könnyebbé tette a felfele mászást. Sátrakban aludtunk. Éjszaka nagyon szomjas voltam, de nem mertem felkelni hogy a tábori csaphoz kimenjek (mindig is féltem a sötétben), ezért a sátorrúd hideg fém csövét szopogattam enyhülést keresve.

Néha beugrik az autózás Tapolca felé, elkanyarodva a tótól, miközben a Galaxisok együttes borongott a fiatalkor elmúlásán... Vagy egy másik autózás Kalaznó felé, amikor is megálltunk megnézni egy sárga Coupé Fiat-ot egy kereskedésben, éppen olyat, amilyet pár évvel később V. vásárolt...  A kompozások, a kék plakátok (amelyek azóta nyilván eltűntek) a tihanyi révnél, az ugyanott vett kispoharas kávé, vacak, keserű, de legalább forró, mert nem volt más, a tó színeváltozása, a hold egy hűvös éjszakán... 

A főúton elénk ugró, az aszfalton vadul kepesztő vaddisznó, ahogy eltűnik a túloldalon a nádasban... 

Egy másik nyaralás a tó feletti domboldalon, kellemes nyaralóban, rokonnál. Az az este, beszélgetéssel telt a teraszon...

Régi stoppolások emlékképei... 

Rossz helyen szálltam le a távolsági buszról a Lovasi elágazás helyett, s vagy két órát gyalogoltam a melegtől izzó és szagló aszfalton, s végül vettem egy hatalmas őszibarackot egy árustól, mert többre nem volt pénzem, s mire megettem, ragadtam mindenhol, s egy darázs üldözött... 

De akárhogy is élnek bennem ezek a halványuló, egymásba kavarodó emlékek, valahogy mindig az a kép ugrik be, ahogy nézzük a Balatont a Csendes dűlő kertjéből, meleg van, álmosító a kicsike bor, s elfogyott már a hidegtál... Azok a színek..! Azt nem lehet feledni.