Újra itthon

Tegnap hazaértünk az egyhónapos utazás után. Rengeteg ciklámen várt virágozva a hátsó kertben, kövér erdei galambok ringatóztak a visszavágott fa még meglévő bogyóit csipegetve, súlyos testük alatt meghajoltak az ágak. A frászt hozták rám, ahogy nagy nekirugaszkodással felrepültek az ajtónyitáskor. Minden edény tele vízzel, a klemátisz átvette az uralmat a kert felett, s úgy befonta a fenyő ágait, hogy az meghajol, s mind egy zöld ernyő, borul a terasz egy része fölé.

Kipakolás, szennyeselosztás, levelek átnézése, a szokásos menet. Minden rendben volt a ház körül, egyedül a kis tölgyfa csemetémet kopaszította le teljesen a lisztharmat. Hoztam burgenlandi kirándulásról makkokat, megpróbálom újra a csíráztatást, ezt pedig visszavágom, hátha magához tér. Az ajtó előtt halomba fújt levelek, de azért még alig színesednek a fák, minden szép zöld, s Kamilla ültette ágyásban csodásak a virágok, csak a gyermekláncfűből lett több. A közösségi kiskert megvan, bár almát nem láttam a fákon, majd alaposabban körülnézek. A két eladó ház/lakás tábláján ott a Sale Agreed, más nem változott, ugyanúgy szét vannak szórva a gyerekek biciklijei, rollerjei a füvön.  Nem változott továbbá a felettünk- mellettünk lévő gyereknyüszi, pedig ettől jó volt elszokni az egy hónap alatt.

*** 

Svájc csodás, a táj, a remek utak, a még zöldellő kukoricaföldekkel, a szőlőkkel a domboldalakon (a legtöbb helyen hálóval lefedve őrzik őket a madaraktól). De magyar borász is mesélte, hogy őzek, vaddisznók is bejárnak a szőlősbe, sőt, egy barátunk megmutatta, hogy a napraforgóföld hogyan nézett ki egy csapat szarvas éjszakai látogatása előtt és után... Minden virágfej eltűnt!, Ők hiába vették meg a felszerelést, a vadásztársaság nem szerelte még fel, bár vállalta. 

A túra során főleg a hegyekre koncentráltunk, különösen akkor, amikor rájöttünk, a 6 napba nem fog beleférni az a rengeteg látnivaló, amit a külön a Grand Tour-ra kiadott könyv ajánl. Hegyi séta egyáltalán nem volt. Néztünk és ettünk, haha. A túrához járó piros 'snack box'-ot remek finomságokkal töltötték meg a feltöltő helyeken, amelyek szégyentelenül vittek minket különféle félreeső helyekre: divatcikkekkel teli outlet-etbe, liechtensteini turistairodába, svájci falusi sütödébe, kisvárosi cukrászdába, ahol századok óta sütik ugyanazt a mézes, elsőre kőkemény süteményt (Willisauer ringli), ami idővel ehetővé puhul. Még keményen kellene a könyökünkkel darabokra törni, ehhez képes tájékoztatót ad a weboldal! Érdemes végignézni a süti készítéséről a videót. 

Akár a Baseli Leckerli, nagyon próbára teszi a fogakat és a türelmet. De szépen néz ki, finom is, csak bírja kivárni az ember a puhulását. Elvileg szopogatva lassan omlik szét az ember szájában. Tagadhatatlanul finom, s biztosan elveri az ember éhét, ahogy a hegyi lejtőn felfelé nyammog rajta, s a kemény darabka csak nem fogy...

Helyi gyümölcslé, sör, ásványvíz is került a dobozba volt olyan este, amikor a belerakott szalámiból-sajtból és hozzá kapott rozsbuciból állt a vacsoránk. No és a csokoládék... Újdonság volt nekünk a Cailler csokik, ami pedig azzal dicsekszik, hogy ellentétben a többi gyártóval, nem tejporból, hanem friss teljből készíti a csokijait. A gyár/múzeum gyereknek-felnőttnek egyaránt élmény, mulatságos és érdekes, s üvegfalon át ugyan, de be lehet kukkantani a gyártósorra.

Ahová visszamennénk, nyaralni, az Ascona, a Lake Maggiore partján, és Gersau, ahol a hotelből a tó vizébe ugorhat az ember, s a terasz is a tóra néz. Magyar pincér szolgált ki ott minket, amikor megálltunk kávézni, a Vierwaldstattersee tó partján, ugyanis a túra útvonala a tó másik partján vitt tovább, s ezt kompozással oldották meg.

Most így hirtelen még túlságosan tele a fejem élménnyel, rengeteg tapasztalattal, így csak a legérdekesebbet említem. Nagyon sokszor szálltunk meg olyan helyen, ahol nem volt recepció(s). Kódszámot kaptunk a netes foglalás után, s a szálloda, motel, vendégház ajtaján a foglaláshoz használt kredit kártyával mehettünk be, majd odabent egy képernyőn tölthettük ki a bejelentkező lapot, s köpte ki a gép a szobakulcskártyát. S ugyanazzal mehettünk ki a jobbára föld alatti parkolókból. Kényelmes volt, mindegyik helyen tágas szobák fogadtak bennünket csak kicsit rideg volt az egész. Ha megszorultunk, telefonos ügyelettel, angolul tudtunk beszélni valakivel, aki talán több ilyen szálloda telefonhívásait kapkodta fel, mondjuk otthon, vacsorafőzés közben.

Szállásként érdemes volt a városokból kieső helyeket választani, természetesen egyedibbek, személyesebbek voltak, mint ezek az e-hotelek (bár az E-room nevű, rögvest a St. Bernardino-hágó után igen kellemes kis faluban volt, régi épületben, szép kilátással és a közelben remek étteremmel). Az egyikben a thaiföldi tulaj (német sörfőző férjjel) a földszinten lévő teljes konyhát/ebédlőt/pihenőszobát a vendégek rendelkezésére bocsátotta, ahol a férj sörét ihattuk (korlátozás nélkül), kávégép, gyümölcs várt minket felhalmozva, hozzá péksütemény, s vacsora után a biliárdasztal is ránk várt. TV nem volt, de volt sok polcnyi könyv, eladó svájci bicska és svájci whisky kis és nagyobb üvegekben. De aludtunk egyszer egy hegyoldalban is, picike kis faluban, ahol vendéglő volt a szállás földszintjén, s a söröket a völgyre néző teraszon ihattuk meg. Sokkal szebek voltak, mint a parkolós, nagy fürdőszobás, modern de kissé rideg szállásaink. Mindkét féle szállásnak megvan a jó oldala, csak másképpen.