Két napja csiklandósan kapar a torkom, első nap mentem V.-hez, homlokcsókra, lázas vagyok?? Jajdehogy. Sápadt hipochinderként nyomtam magamba a citromos, kurkumás, gyömbéres teákat, szopogattam a Strepsilt, míg V. nyugtatott, hogy csak megfáztam, hideget ittam... Erőt vettem magamon, s bár közel voltam hozzá, mint mindig, ha valami "gyanúsat" vélek felfedezni, nem rohangáltam sikoltozva a lakásban, ijedten csapkodva, hogy jajmeghalok. Inkább bosszankodtam azon, hogy a pöpecnek tartott, remekül sikerült rozskenyerem nem volt siker, mert túlságosan savanykásnak találta a rendelő. Nademama, hát kovászos! Feladták a leckét, csináljak olyan kenyeret, ami ugyanilyen finom, bélzete is ilyen, de nem kovászos. Legyen... nézegettem más recepteket, de alighanem az eredetit fogom kevesebb kovásszal, s némi élesztővel megerősítve elétenni. Ha ez sem sikerül, feladom. Akkor elismerem, hogy nem tudok (hála Istennek) Lidl minőségű kenyeret sütni. Amiről egyébként kiderült, hogy mutatóba van benne rozs. De azért megpróbálom, pénteken nincs sok rendelés, belefér.
Most már egy szép rózsaszín ív húzódik a kerti házikó tetejéig a kert falától, kinyílt a klemátisz összes virága. Tegnap ki is ültem, olvasni, nézelődni, élvezni a napsütés melegét, hallgatni a madarak motozását az etetőnél. A legmerészebb a vörösbegy, mint mindig, néha közel ugrált, megnézni, mit csinálok. A maskák csak este kerültek elő, egész napos barangolás után, éhesen vernyákolva. Mancinak már két napozó/alvóhelye is van a kerti gazosban, teknőctarka szőrével egészen beleolvad az árnyékfoltokba.
Sajnos, méheket nem látok, a kis tál vízre csak darazsak jönnek inni a sok hasznos zümmögő helyett. Bezzeg légyből sok van. A telepi bodzák szépen zöldellnek, remélem, lesz sok virág, mert az utolsó palack bodzaszörpnél tartunk.
Lassan ideje lenne megcsinálnom az anpanokat. Egy kovászoló ismerősöm, a japán kultúra nagy rajongója, próbálkozik rizskovász készítésével, igaz, ő már hónapok óta saját miso-t, saját sakét érlel, nagyon járatos a témában. Japánból rendelte a megfelelő gombakultúrát a rizskovászhoz. Megfordult az agyamban, hogy ha sikerrel jár, kérek tőle postán sakadane kovászt, de félek, nem élné túl az utazást. Marad az élesztő. Alkalmasint a következő vásárláskor elmegyek a lengyel boltba, ha nyitva van, s megpróbálok friss élesztőt venni, s azt használom, nem ezt a porítottat.
***
Írja köreit a neten az alábbi videó. Nagyon bájos, nagyon pozitív, de ami engem illet, pesszimista vagyok a jövőt illetően. Nem fog változni semmi, már ami az emberek hozzáállását illeti. Aki valóban változtat, abból lesz a legkevesebb. Könnyű a jót megszokni, nehéz feladni a kényelmet, a régi szokásokat, hajaj. Mi is azon ábrándozunk, mikor utazhatunk megint, aggódunk, hogy beindul-e az autó a sok állás után, lesz-e repjárat, ahová utazni szeretnénk, mikor nyitnak majd a kávézók, lesz-e szükség a sütikre... A számítgatások, hogy hogyan alakul a járvány, persze, aggasztóak, visszatér-e a nyáron, amikor az emberek legtöbbje lazábban veszi majd az előírásokat, esetleg számottevő része lesz-e az elkövetkező pár évnek, amíg a vakcina (remélhetőleg) elkészül, nos, igen, az okoz pár aggodalommal teli percet, de aztán csenget a sütő, ki kell venni a kenyeret, bekeverni az újat... S háttérbe kerül az aggodalom. Nem tudom. Jó lenne hinni benne, hogy az emberiség visszavesz a lendületből, de erre kevés az esély.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése