2019. december 3.

Ház - utóhang

Mint egy gyerek, úgy izgultam, s néztem az órát... Most indulhatnak az ügyvédhez, most olvassák fel a szerződést, most írhatják alá... Aztán jött a telefon, aláírták, a vevő fizetett, mindenkinek megvan a része.

S kész. Elkelt a ház, amihez időnként fel-feltörő nosztagia köt(ött), évtizednyi emlék, vidám és kevésbé vidám, boldog és kevésbé boldog napok. Néhány kisgyerekkori emlék. Nagyanyám, nagyapám, anyám múltja. Az enyém. Nincs mese, ki kellett pakolni, mert az új tulaj máris dolgozik a házon. Ez is az öcsémékre marad, megküzdeni a régi vackokkal, Apu cuccaival, amit majd tárolni kell valahol, a sok fontos iratot, mert Apu - akárcsak én - nehezen szabadul mindentől, mert ki tudja, lehet még egy fontos sor egy több évtizedes iratban. Aztán képet is küldött öcsém, megpakolt furgon, rengeteg régi ajtó- és ablakkeret, s egy ismerős heverő az oldalára állítva a kölcsönkapott furgon közepén: pillanatnyi szívfájdalom, azon a kanapén üldögélt évtizedeket nagyapám, azon a rugós, középen kissé púpos, ódivatű kanapén. Ki hinné, de megmaradt valahol. Amit lecseréltem a saját gyerekkori ágyamra, melyen  aztán még egy évtizedig aludtam ebben a házban. Macskával, kutyával, de leginkább egyedül, télen a radiátorhoz simulva, nyáron a nyitott ablakon át a vízmű fel-felhörrenő szivattyúira fülelve. 

Mint kiderült, sok szirszart rejtegetett  a ház, a pince, öcsém meglepő módon inkább vidáman mint bosszankodva mesélte, mik kerültek elő, nagyapám titkos pálinkafőző egységén keresztül két kis vaskályháig, hűtőszekrény csomagolásán át volt ott minden, ami az elmúlt majd 60 év alatt felgyűlhetett. De inkább próbálok nem gondolni rá. A névtáblát kértem csak a házból, s nagyanyám régi, száraztészta-tartó fémdobozát.

Persze, azért szomorú is az ilyen kipakolós munka, elválni egy házrésztől, de családom összes tagját inkább a megkönnyebbülés fogta el, amikor a szerződést aláírták. "Most már omolhat." - mondta öcsém. Felhagyhatok a felújítással kapcsolatos futó ábrándjaimmal,  a reménykedve ellenőrzött lottószelvényeimmel, majd elsétálunk arra tavasszal, s megnézzük, mit hoznak ki belőle. Remélem, nem lesz olyan áldatlan állapotban, mint keresztanyám egykor szép, ápolt kertű háza vidéken, ami mostanában egy sáros, kutyataposta udvarú putrira emlékeztet inkább, ott, a kocsma szomszédságában.

Gondolom, a kert fáit ki fogják vágni. Kell majd egy új bejáró, hogy hozzáférjenek az építkezés során. Biztos csinlnak szennyvízelvezetőt... Vajon mennyire fogják megmozgatni a talajt? Kivágják majd Gizi macskám fölül a többméteres tiszafát? Mi lesz a meggyfával - útban lesz az is. Ahogy útban lesz a sok medvehagyma, a tuják a kerítés mellett... 

De csitt. Ez már nem az én ügyem, nem az én gondom.

***

November jó sűrű hónap volt, s a megrendelések azóta is jönnek. Kezdem érezni, meddig tart nálam a határ, mi az, amit meg tudok csinálni, úgy értem, még kedvvel, s nem nyögve, hogy jajistenem, ezt minek is vállaltam el. Szerencsére elég változatos a meló, s jó zene is van mindig, hoy átsegítsen a nehezén. Rengeteg porcukrot használok el cukormáznak, s tele sütivel a sok dobozom. Nem veszek fel már több rendelést, csak az Üzemre és a piacra koncentrálok, megpróbálom ezeket jól ellátni. 

A kedvenc, megbízható szaténszalag-forrásom megszűnt, feldobta talpát a bolt. Egészen jól ment addig, amíg az Üzem mellett volt, aztán egy melegekkel kapcsolatos botránya és az azt követő kampánynak köszönhetően megcsappant a vásárlóköre. A vallásos tulaj nem akarta engedni, hogy egy, a bolt hátsó helyiségeiben rendezett esküvői kiállításon egynemű pároknak való tortadíszek is szerepeljenek. Ugyanakkor gond nélkül elkészítették a meghívóikat a boltban. A botrány lassan csitult csak el, s Paul eladta a boltot, s az épülethez tartozó műhelyeket is. Először csak egy külvárosban üzemelt a bolt új tulajdonos kezében, s mindig számíthattam rájuk, ha szükségem volt szalagra. Most már csak neten lehet elérni őket, illetve már úgy sem, mert nem válaszolnak emailekre. Még szerencse, hogy a közeli bevásárlókomplexumban egy bútorszöveteket árusító bolt most már kézimunkához, ruhavarráshoz való dolgokat is tart, s így sikerült hozzájutnom szép szalagokhoz. 

Ma a nagybaniban bevásároltam apró cukorkákból, hogy legyen mit a kis mézes házakba tenni. Még sosem vettem 3 kilós cukorkacsomagot, ennek is eljött az ideje. Az áruházban pedig nagy örömömre az amerikai termékeknek fenntartott polcokon találtam egy újdonságot: elvileg eperízű, hosszú, csavart zselépálcákat, amiket majd rá lehet rakni a nagy mézesházak tetejére, jelezve a tető szélét. Ízre valami borzalmasak, de kinézetre csudásak. Ha az embernek sok színes, erősen ízesített dekorcukorra van szüksége, ezekre az amerikai termékekre mindig támaszkodhat.

Aztán, mert útbaesett, bementem a kertészetbe, ajtódíszért. Sokáig mászkáltam körbe-körbe, olyan ajtódíszt keresve, amin nem volt Made in China műanyag dekoráció. Végül egy gallyacskákból és mohából kötött kis koszorúra találtam, egészen el volt dugva a sok műfenyő és műtoboz és műbogyó közé. Pár borostyánlevéllel és a piac melletti susnyából szedett bogyóval szerintem jól fog kinézni.

Apropó, borostyán. A telepen már több mint etgy hete vágják vissza a fákat. Sokszor hallani a fűrészt, s látni a nyomaikat, néhol egészen drasztikus volt a kopasztás. Rejtély például, hogy a velünk szemközti tömb előtti csodaszép nyírfát miért kellett derékban levágni?! Akárhogy is sütött a nap, nem vetett egyetlen lakás ablakára sem árnyékot, olyan szép volt leomló ágaival, arany leveleivel... vajon kinek lehetett útjában? Most a többi fa is csutkára lett vágva, igaz, a leveleik már lehullottak, kopaszak lennének amúgy is, de valahogy olyan most a telep, mintha erősen elkopott boszorkányseprűkkel lenne teletűzködve.

Ma munka közben hallgattam a fűrészt, s felvillant a fejemben a villanykörte: miért is nem kérem meg ezeket az embereket, hogy vágják vissza a hátsó kert falán túlburjánzott borostyánt? Tudom, tudom, télen a sűrű levélzet menedék a madaraknak, de menedéknek ott a fal túloldalán lévő elvadult kert, s bogyó is van ott elég. Öcsém mesélte, hogy a ház falára felfuttatott - amúgy nagyon látványos, s a madarak által is kedvelt - borostyán hogyan nőtt bele a falba, szinte lefeszítve itt-ott a vakolatot, kikezdve a téglákat. S mivel nem vagyok meggyőződve a kerti falunk tartósságáról, s a kilátást is egyre jobban takarták a felfelé nyúló ágak, a borostyánt már régóta halálra ítéltem. Amennyire elértem, levágtam az alsó ágakat, de néhol már kétujjnyi vastagon tekeregtek az ágak, ráfeszülve a fal tetejére, nem fértem hozzájuk.

A kertész alaposan megnézte az ágakat, hümmögött, hogy így meg úgy, elég vastagok ezek az ágak, s ezeket neki majd el kell vinnie a szeméttelepre, mert itt nem hagyhatja... Végül kedvező árat mondott, s még az ágakkal sem nekem kellett bajlódnom, remek. Miután végzett egy fával, nekitámasztotta  a létráját a falnak, aztán megcsodálhattam, hogyan egyensúlyoz a falon, s a jó kis Stihl-fűrésszel hogyan vet véget a borostyán uralmának. Tavasszal a másik, öregebb kertész azzal érvelt, hogy nem akar hozzányúlni, kell a fészkelőhely a madaraknak, de most már a bogyókat is leették róla, menjen. Igaz, hogy most elég érdekesen néz ki a fal teteje, a kiálló ágcsonkokkal, amiken majd finomítani kell, ne legyen olyan, mint egy tépett bozont, de újra látom a háztömbök tetejét, és a távolabbi fákat. Ez is megvan. 

Amúgy a telepen már két hete felbukkant az első karácsonyfa. A városban is égnek a fények, hangulatos végigautózni az utcákon. Szó volt róla, hogy a zenepavilonban is állítanak karácsonyfát, de nem akadt szponzor, és vandalizmustól is tartanak. Így csupasz maradt télre a szépen felújított épület:



2 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Nálam még csak most indult tobzódásnak a borostyán, így egyelőre nincs oka a visszavágásnak. Aminek volt, az a lilaakác, sajnos, a vendégházunk közel tövébe lett ültetve, és a gyökérzete alányúlt a ház alapjának, felszívva a vizet az egyik szobát is nyirkosan, nedvesen tartva. A ház oldalára felfutó ágak pedig nemcsak a tetőszerkezetet, de a falat is rombolták. Így most, a házikó újragondolásakor - plusz 2 férőhely a már meglévő, de eddig kihasználatlan térben, valamint egy infraszauna és relaxációs szoba alakul - az új vizesblokk kialakításával egyidőben a lilaakácot is kikaptuk gyökerestül. Persze, nem én lennék az én, ha nem próbálkoznék a megmentésével, így a gyökeret egy kissé távolabbi, de házfalat nem veszélyeztető ültetőgödörbe elültettem, és várom a tavaszt, hátha életre kel.

kisrumpf írta...

Ártatlanul nyúlt át a falon az első ág, elsőre szép volt, aztán csak nőtt, nyúlott, ide is, oda is... nagyon vigyázni kell vele!

Lilaakácról nem tudtam, hogy ennyire veszélyes.

Infraszauna?? Micsoda luxusszállàs készül!