Ha péntek, akkor Paolo

Teljesen átlagosan indult ez a nap: mihelyt megpillantottam a hiányos tejtermékszállítmányt az Üzem ajtaja előtt, tudtam, nem lesz vidám. Ray, a már-nem-annyira-új séfkolléga elfelejtette megrendelni a vajat, tejszínt, ahogy kértem (és fel is írtam neki, mert mindennek nyoma kell hogy maradjon). Kicsivel ezután a mosogatógép robbant fel, szolid pukkanással, némi fényjátékkal (beázott az áram alatt lévő része, mint később kiderült). Délelőtt még felgyújtottam (megint) az egyik szemetest (Isten bizony, én úgy emlékszem, alaposan elnyomtam a hosszú kandallógyufát az éppen kidobott körtehéjakkal, de úgy látszik, nem eléggé). Főnököm a délelőtt folyamán szaporodó apró bosszúságok hatására ekkor már rezzenéstelen arccal öntött egy fél teát a lángokra, megjegyezve, hogy ez már csak ilyen nap. (A kandallógyufa a sütőm begyújtásához kell, jó mélyen kell a torkába nyomni, hogy belobbanjon a gáz, a gomb, ami a szikrát adná, ezer éve nem működik.)

Ray az első szendvics készítésekor megkérdezte, mit csináltam a kenyérrel, mert valahogy olyan más... puhább, könnyebben szelhető. Főnököm meghallotta, s rákérdezett, hogy csak nem máris érződik a kurzus hatása a kenyereimen? Csendben pirultam, ugyanis nem volt szándékos a javulás: elfelejtettem beledobni a vajkockákat a keverékbe, amikor elkezdtem a géppel kikeverni a tésztát, s csak sokkal később adtam hozzá a kenyértésztához. Talán ezért lett puhább, "más" a kenyér. Vagy azért, mert ma nem dömöcköltem lapossá, ahogy eddig szoktam, hanem csak hajtogattam, és nem gyűrtem össze. Ki tudja. Majd jövő héten megint kísérletezem, egyszer a vajjal, aztán a hajtogatással, meglátjuk, melyik okozza a javulást.

Ma este etetem megint az állatkámat. Bertinet - aki nem szereti a nagyon savanyú kovászt, 2-3 nap után javasolja az etetést, én szeretem a savanyú kovászt, így kivártam az 5 napot. Hét közben elég keménynek, hidegnek találtam őkelmét, kiengedtem pár órára melegedni, aztán mehetett vissza megint a hűtőbe, s ma folyékonyabb kaját kap: annyi lisztet, amennyi a súlya, és kétszerannyi se nem hideg, se nem meleg vizet. Meglátjuk, ezután mit produkál.

***

Caroline, egyetemista kolléganőm - akinek elég jó hangja van, már énekel itt-ott bárokban esténként, s a Youtube-on sparrolina néven tölt fel dalokat -, pár hónapja egy pénteken a saját IPodjáról adta a zenét az Üzemben. A konyhazajhoz, vendégek csevegéséhez a háttérzenét általában Aniz, vagy vállalkozó szellemű kollégák aki-kapja-marja alapon szolgáltatják, feltéve, ha főnökünk tolerálja az adott együttest. (Cseh Tamásnál és Tyereskovánál éppen nem volt bent :-)) Péntekenként délután 3 felé főnökünk távozik, s akkor szabad a vásár! A csak péntekenként dolgozó Caroline jó zenéket szokott hozni, ma például a Lemon Jelly nevű együttes egyik kellemes albuma volt soron. Bár az első szám (Nice weather for ducks) elég furán hangzott, mégis, az utána következő dalok/számok feldobták a mai, átvitt értelemben is sűrűn befelhősödő napot.

Caroline-nak köszönhetem, hogy Paolo-val találkoztam. Ó, szerelem első látásra. Vagyis hallásra. Nem tudtam, ki zenél, azt hittem, egy kissé selypegősen pösze jamaicai öregembert hallok, a sokadik rum után. Hogy nem az, csak sokára derült ki, amikor volt időm megkérdezni Caroline-t, ki az, mi az, amit hallgatunk. Az életben nem hallottam a nevét, pedig meglehetősen sikeres zenész. Mivel akkor éppen nem volt alkalmam szórni a pénzt olyan világi hívságokra, mint CD-k, vártam péntekenként Caroline-t, mint a messiást, hogy ugyan, rakja már fel megint Paolo Nutini-t az IPodra.... Azóta a karácsonyi kiárusításoknak hála, két album szorgalmas hallgatója vagyok, s mivel az uram nem bírja a "bájgúnárt", leginkább akkor hallgatom, ha ő elmerül a Halo-zásban, s rácsukhatom az ajtót. Vagy péntekenként, amikor jön Caroline... A két CD egészen más stílus, a régebbi (These Streets) valahogy jobban tetszik, de az újabbnak (Sunny Side Up) jobbak a szövegei.

S bájgúnárnak tényleg bájgúnár, még akkor sem veszi be a gyomrom a pengeéles vonásait, amikor nem énekel, hanem imádnivaló skót akcentussal beszél. Mert - ki hitte volna ilyen névvel - skót a lelkem...!