Csak el ne kiabáljam...
Csütörtökön este volt a Wedding Fair, ahová készültem sokféle sütivel, csináltam kóstolót is, de sajnos, összesen csak két érdeklődő volt. De azok legalább vittek el magukkal telefonszámot, és ettek a sütikből. A végén, két betévedő kis kamaszlánynak már ajándékba adtam a sütiket, mert a következő Wedding Fair téli témájú lesz, arra nem lesznek már jók egy hónap múlva ezek a mintapéldányok.
Az Apák napi süticsomagokból hármat hagytam a kávézóban, egyet vettek meg még pénteken. Sokalltam a főnököm által megszabott árát (5.80 € a hat sütiért...), így a többit inkább elvittem a piacra, fele annyiért, el is fogyott. Szépen becsomagoltam celofánba, az adott neki némi tartást, védelmet, mert igen vékonyka sütik voltak: szerszámok. Fúrógép, kalapács, fűrész, csavarhúzók, csípőfogó. S mert az utolsó pillanatra hagytam, nem kaptam már ezüst ehető szprét, így a szerszámok fém részét is úgy húztam ki, kevésbé lett poénos, mint ahogy szerettem volna.
A Fair alatt a pultnál ültem, dekoráltam, figyelemfelkeltőként. De ezzel a húzással csak a Daintree boltban dolgozó egyik hölgy figyelmét sikerült felkelteni, aki odajött, és egy csomót kérdezett a sütidekorálásról. Másnap éppen hazafele mentem a bolton át, amikor megállított, hogy megkérdezte a többi ott dolgozó nőt, s szeretnének megkérni egy kis okításra. Fizetnek érte, megszervezik, melyikük konyhájában jöjjünk össze... érdekelne-e? Kicsit habozva mondtam, hogy jó, majd beszéljük meg a részleteket...
***
Elkészültem a dinnyés sállal. Sőt, már el is adtam! Ugyanaz az idős hölgy vette meg, aki az első sálamat, még tavaly. Nagyon féltem, hogy az áráért majd kapok megjegyzéseket a többiektől, s azzal győzködtem magam, hogy a kézműves dolgokat áruló weboldalakon ezeknek a sálaknak bizony ilyen ára van. Talán fél órája voltunk nyitva, amikor Sheila (p.k.), akinek a szövetelefántjai és patchwork takarói közé volt kitéve egy ruhaakasztón a sál, a terem ajtajából integetett nekem, hogy figyeljek csak, s aztán feltartotta a hüvelyujját. Leesett állal intettem vissza: Csak nem?! Ő pedig bólogatott, hogy de bizony... a sál gazdára talált.
Az alábbi képeket Aniz csinálta. Ugyan azt kértem/reméltem, hogy majd egy neki máskor is modellkedő barátnőjét kéri fel a fotózáshoz, de nem: egyik reggel, nyitáskor a főnököm közreműködésével készültek a képek. Sajnos, elég sebtiben... Közel sem olyan mutatós fotók, mint amiket az etsy.com-on láthat az ember, de emlék gyanánt megteszik:
Csütörtökön este volt a Wedding Fair, ahová készültem sokféle sütivel, csináltam kóstolót is, de sajnos, összesen csak két érdeklődő volt. De azok legalább vittek el magukkal telefonszámot, és ettek a sütikből. A végén, két betévedő kis kamaszlánynak már ajándékba adtam a sütiket, mert a következő Wedding Fair téli témájú lesz, arra nem lesznek már jók egy hónap múlva ezek a mintapéldányok.
Az Apák napi süticsomagokból hármat hagytam a kávézóban, egyet vettek meg még pénteken. Sokalltam a főnököm által megszabott árát (5.80 € a hat sütiért...), így a többit inkább elvittem a piacra, fele annyiért, el is fogyott. Szépen becsomagoltam celofánba, az adott neki némi tartást, védelmet, mert igen vékonyka sütik voltak: szerszámok. Fúrógép, kalapács, fűrész, csavarhúzók, csípőfogó. S mert az utolsó pillanatra hagytam, nem kaptam már ezüst ehető szprét, így a szerszámok fém részét is úgy húztam ki, kevésbé lett poénos, mint ahogy szerettem volna.
A Fair alatt a pultnál ültem, dekoráltam, figyelemfelkeltőként. De ezzel a húzással csak a Daintree boltban dolgozó egyik hölgy figyelmét sikerült felkelteni, aki odajött, és egy csomót kérdezett a sütidekorálásról. Másnap éppen hazafele mentem a bolton át, amikor megállított, hogy megkérdezte a többi ott dolgozó nőt, s szeretnének megkérni egy kis okításra. Fizetnek érte, megszervezik, melyikük konyhájában jöjjünk össze... érdekelne-e? Kicsit habozva mondtam, hogy jó, majd beszéljük meg a részleteket...
***
Elkészültem a dinnyés sállal. Sőt, már el is adtam! Ugyanaz az idős hölgy vette meg, aki az első sálamat, még tavaly. Nagyon féltem, hogy az áráért majd kapok megjegyzéseket a többiektől, s azzal győzködtem magam, hogy a kézműves dolgokat áruló weboldalakon ezeknek a sálaknak bizony ilyen ára van. Talán fél órája voltunk nyitva, amikor Sheila (p.k.), akinek a szövetelefántjai és patchwork takarói közé volt kitéve egy ruhaakasztón a sál, a terem ajtajából integetett nekem, hogy figyeljek csak, s aztán feltartotta a hüvelyujját. Leesett állal intettem vissza: Csak nem?! Ő pedig bólogatott, hogy de bizony... a sál gazdára talált.
Az alábbi képeket Aniz csinálta. Ugyan azt kértem/reméltem, hogy majd egy neki máskor is modellkedő barátnőjét kéri fel a fotózáshoz, de nem: egyik reggel, nyitáskor a főnököm közreműködésével készültek a képek. Sajnos, elég sebtiben... Közel sem olyan mutatós fotók, mint amiket az etsy.com-on láthat az ember, de emlék gyanánt megteszik:
Az uram ma dolgozik, talán azért majd együtt tudunk ebédelni. Szolidaritásból vasalok, közben megnézem a héten felvett filmeket... S kötök, mert már belekezdtem egy új sálba. Nincs más hírem, átlagos hétvége ez is, hűvös, esős idővel.
2 megjegyzés:
Nagyon szép lett a sál!!! Nyilván elképesztően sokat dolgoztál rajta, meg nagyon jó a minta ;-).
B.
Jó bizony :-) Majd megint választhatsz!
Megjegyzés küldése