Ballywaltrim-i fiaskó

Íme, a piac új táblája. Készítője 350 euróért adta a lábazatot, a táblát, a tervet, annak elkészítését, a régi tábla leszerelését, az új felszerelését. A régit még a testvérem készítette, magam ragasztottam fel remegő kézzel a jókora öntapadós lapot a már meglévő fémlapra, az utasításai alapján. Büszkén jelenthetem, hogy a 6 éves régi tábla még mindig sértetlen, annak ellenére, hogy "csak" műanyag öntapadós lap. Most a piac épülete mögött vár sorsára. Ott szombaton búcsúzóul még megsimogattam testvérem keze munkáját, mert a fémlappal együtt alighanem jövő héten a szemétre kerül.

A Ballywaltrim-i Közösségi Napra való kivonulásunk nem volt valami sikeres. Rengeteg süti megmaradt, még azután is, hogy a programok végeztével féláron próbáltunk megszabadulni a scone-októl (túl sok készült), kenyerektől, sütiszeletektől. Egyszerűen nem tudtuk, mit várjunk, mekkora lesz a forgalom, így aztán néhányan erősen túllőttünk a célon. Azt sejtettük, hogy pár dolog nem lesz népszerű az árak miatt - Ballywaltrim nem éppen jó környék, de azért elvittünk mindent oda, ami megmaradt a piacról, kerüljön akármennyibe is. Panaszkodni nem panaszkodhatom, a gingerbread men-jeim és a dekorált aprósütik, pekándiós sütik mind elfogytak, a kenyereim azonban nem. Féláron megszabadultam kettőtől, a többit hazahoztam.

Egészen helyre kis sátor alatt voltunk, védve a széltől, az időnként rákezdő esőtől

Amúgy még életemben nem találkoztam ilyen felvágott nyelvű apróságokkal, mint itt, pedig bolti eladó koromban azért nekünk is voltak érdekes vásárlóink. Szerencsére azért több volt az udvarias gyerek, mint a szemtelen. De azért megmaradt bennem a jelenet, mely akkor zajlott le, mikor kiderült, hogy féláron adjuk a sütiket. Egy kislánycsoport jött oda, lehettek 8-11 évesek. Körbenéztek a megmaradt sütik között. "Van valami ingyér'?" - kérdezte egyikük. "Nem, féláron van mindegyik." - felelte Patricia (p.k.). "Féláron? Miért nem ingyért, úgyis csak tönkremennek holnapra." - mondta az egyik lány, a sütiket nézegetve. Patricia élből felelte, hogy nem mennek azok tönkre, és különben is, holnap is megyünk egy piacra, majd ott eladjuk a maradékot. (Ami, ugye, nem volt igaz.) "Aztán hoool?" - kérdezte egy a kiscsaj, de olyan hangsúllyal, hogy kedvem lett volna az arcocskáját egy tortába törölni. "Dundrumban." - jött a válasz, megint élből, amire a kiscsaj csak morgott valamit, hogy addig úgyis megpuhulnak a sütik. Majd elvonultak. Még soha nem hallottam egy ekkora leányzót ilyen pimaszul beszélni egy felnőttel, mondtam is Bellának, hogy ejha. Kis porbafingó, de dumálni azt tud.

Szerencsére voltak normális, érdeklődő emberek, sőt, olyan is akadt, aki hosszasan faggatózott, miket árulunk, és hol. Kapott szórólapot. Volt olyan is, aki alaposan bevásárolt Patricia zöldségeiből, sőt, a mellettünk lévő fagyiárus nemcsak sütikből, de lekvárokból is bevásárolt a féláras árusítás idején. Amúgy az ott töltött 3 óra alatt nekem úgy tűnt, hogy leginkább a mellettünk lévő fagyisnak és pizzásnak volt forgalma :-)

A közösségi nap nem volt valami élménydús, alighanem az erős szél, és az át-átvonuló záporok is távol tartottak a népet. Volt valami táncbemutató, birkózók is felléptek, de inkább a csúszdákon, "gumikastélyokon" ugráltak az apróságok, míg a szülők a fellépő csemetékben gyönyörködtek.

Patricia, Bella, Sally a megmaradt sütik számát ellenőrzi. Mellettük Michael, egyik legbuzgóbb tagunk, mindenhol ott van, ahol segíteni kell. S meglepő módon a helyi Irish Countrywomen's Association-nak is tagja :-)

Amikor késő délután elindultam haza, a közeli Kilruddery House-nál már gyülekezett a nép, az esti Jose Carreras-koncertre. Öltönyös biztonsági emberek szűrték az autókat a kapunál. Bevallom, csak a jegyek súlyos ára tartott vissza a résztvételtől. Este vájtfülű hozzáértők tollából olvastam, hogy miféle kifogásaik voltak a koncert ellen (hogy Carreras hangja nem a régi, és miért szabadtéri a koncert, itt, ahol augusztus végén már hűvösek az esték stb.), de azért elmentem volna, ha nem szaladnak el annyira az árakkal. Ugyan nem ugyanaz, de helyette felraktam Andrea Bocelli egy CD-jét, azt hallgattam sütidekor közben péntek este, és meghallgattam egy karácsonyi koncertet is, többek között Carreras-szal, Bécsből. Kicsit hülyén vette ki magát az Adeste Fideles így augusztusban, de hát már amúgy is csak 117 nap Karácsonyig, nem?