Kivándorló siralom

A több részletben végzett kicuccolásnak vannak hátrányai. A kevés hely. A hosszas válogatás (mit hozzak?), mely néha szívszakasztó döntések elé állít, mert van, amiről egy életre le kell mondani, elajándékozni költözés előtt, mert nem jöhet.

De ami a legbosszantóbb, az a saját emlékezetem. Amely gyakorta megtéveszt.

Ma kedvenc rádióadómban a rádiós könyvklub következő köteteként Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége c. könyvét emlegették. Lelki szemeim előtt lebegett a könyv, a sajátom: kisméretű, sötét borítóval, a betűtípus is előttem volt - este eszembe jutott, hogy elolvasnám azt a jelenetet, amely az egész könyvből megragadt belőlem (mentségemre, vagy húsz éve olvastam).

Megyek a polchoz. Nincs a többi Kundera között. "Kihoztuk? "- faggatom a férjem. "Persze." - volt a válasz. (Ehhez tegyük hozzá, hogy az uram a könyveit otthagyta Magyarországon, a húgának adta mindet. Ő nem őriz, nem babusgat tárgyakat. Amit apránként, autós utak során kihoztunk, alaposan kiválogatva a "muszáj"-köteteket, az az enyém.)

További reménykedős szemelgetés a polcon. Fotók, plüssállatok félretologatása, hátha mögöttük van... De nem. Bal felől az angol nyelvűek, jobbról a magyarok. A nagyja írók szerinti betűrendben, a másik, a később érkezettek, már keverve, ahol elférnek.

Nincs meg. Egyre élesebben előttem van a kötet. Bosszankodom. Ez már nem először fordul elő. Hogy beugrik egy mondat, egy régi kedves olvasmányból, s mennék a könyvért, hogy valóban jól emlékszem-e a sorra? S bármennyire is határozottan emlékszem, hogy kihoztuk, a kötet nincs sehol.

Fogcsikorgatás. A rohadt életbe. Egyre türelmetlenebbül kutatok, nézem az egymásra pakolt sorokat. Engem, akinek általában minden lehetőleg azonnal kell, ez a "lehet, hogy mégsem hoztuk ki"- érzés őrjítő, dühítő, bosszantó. Ez a legnagyobb hátrány a kitelepedésben. Hogy van, amit "otthon" hagytam. S közben azt hiszem, itt van.

Legközelebb csak konténerrel, MINDENT egyszerre felpakolva vagyok hajlandó mozdulni.

Vagy ráérős időmben csinálok egy könyvjegyzéket, s akkor nem kell megszállottan kutatnom, hanem azonnal rájövök, hogy a keresett kedvenc már nincs meg. Apropó, ha valaki tudja, kinek adtam kölcsön a Levelek a Zugligetből c. Sárközi-könyvemet, az szóljon! Az biztos megvolt, s most nem találom...