2009. október 26.

Aranyló zsírkarikák vigasztaló húslevesben

Most ott tartok, hogy a hervasztó hét/hétvége után főzéssel vigasztalom magam. Csirkeleves. Már az is örömmel töltött el, hogy hagymát hámozhattam, fokhagymát pucolhattam, csirketetemet trancsírozhattam. Még a könnyeimet is örömmel folyattam a vágódeszka felett. Lehet, hogy erre volna szükségem, egy jó bőgésre, hogy minden kiszakadjon belőlem, s lerázzam magamról ezt a depressziós hangulatot, ezt a "sehogysejó"-t. Olyan sok biztatást kaptam, mégis semmilyen a kedvem. Holnap már lesz sok tennivaló, újraindult a rutin, talán addigra elmúlik.

Telepakoltam zöldekkel a levest, még egy csilit is raktam bele, hadd marjon - s alaposan megízesítettem azzal a finom zöldséges sóval, amit még a francúzoknál vettünk, a nyaralás során - s most halkan gyöngyözik a a tűzhelyen. Ő fogja ma nekem a mára kirótt boldogságadagot biztosítani. Ma még Alfa-meet is lesz, a Sally Gap-hez megyünk, ahol majd a fiúk megeszik a piacról maradt sütiket, én pedig gyönyörködöm a tájban. Remélhetőleg kitart addig a napsütéses őszi idő.

Keddi depressziómat csak az esti lánybuli enyhítette. Ugyanis régi kollégákkal találkoztam, a Londis-os időkből. Susan, Margaret, Fiona és én. Az összejövetel apropóját az adta, hogy Fiona nemrég ünnepelte 25. házassági évfordulóját, s erről írt a helyi lap, a Panorama is. Kikerestem a telszámát a könyvből, és megbeszéltünk egy találkozót. Úgysem jöttünk már össze évek óta, korábban azért sűrűbben találkoztunk.

Többórás pletyi, beszélgetés lett a vacsora eredménye, mindenkinek volt mesélnivalója, nagyon jó volt. Sajnos, Margaret nemrég elvesztette az állását, a Friends First nevű biztosítónál dolgozott eddig. Autóbiztosítással foglalkozott, de annyira visszaesett a kötött biztosítások száma, hogy a cég utcára tett több mint 80 embert. A férje szintén munkanélküli lett tavaly, de most egy közösségi klubban gondnok, délelőttönként 4 órában.

Fiona ellenben saját bevallása szerint még sosem dolgozott olyan sokat, mint most: a FÁS-nál van, szakmai tanfolyamokat szervez, irányít. Nagyon sok munkanélküli iratkozik be ezekre a tanfolyásokra. A férje tíz év után lett munkanélküli, most ő is beiratkozott egy college-ba, s egyetlen bánata, hogy mindenkinél idősebb az évfolyamban!

Susan alig várja a decembert, amikor otthagyja a boltot, és az unokájára fog vigyázni, mert a lánya megy vissza dolgozni. Távoztával már csak Bernie marad a boltban a régiek közül.

Én is beszámoltam az elmúlt két év változásairól, s Fiona egyből megigérte, hogy majd ő szerez nekem megrendeléseket, ne aggódjak. Margaret nővére januárban lesz 50 éves, egy amerikai bevásárlós úttal fogják meglepni, ugye, csinálok neki tortát? Susan azonnal a csokitortát ajánlotta, a Szabadság-szobrot fogom rásikeríteni. S karácsonyra is csinálok tortát? Igen? Nagyszerű. Így mire felriadtam, máris volt két megrendelésem. Igen biztattak, s gratuláltak, hogy a magam ura vagyok. Ettől kicsit jobban éreztem magam.

***

Szerdán aztán menten Stillorgan-be, de látogatásom, körbeszimatolásom nem indult valami jól. Szakadt az eső. Csak a parkolóban, a Focisból kiszállva - az első pocsolya után - jutott eszembe, hogy ennek a pár cipőmnek mindkét talpa repedt, de akkor már késő volt, a zoknim szörcsögve szívta magába a vizet. Így a piaci látogatást cipővásárlással kezdtem. Az eladónő nagyon bámult az arcomba, utólag jöttem rá, hogy alighanem vevőm volt régen, a boltban, ott lakik/lakott a telepen.

Azonnal cipőt váltottam, s mentem piacnézőbe. 10-12 stand, a szokásosnak nevezhető felhozatal. Biozöldség, számos sütis, kenyeres pult, egy cupcake-eket árusító hölgy, odébb egy virágos... A szél rázta a ponyvákat, az eső folyt a nyakamba, egyik pulttól a másikig mentem, a manager-t keresve. Mint kiderült, egy Sally nevű nőt kellett volna keresnem, aki csak alkalmanként bukkan fel, amikor a helybért begyűjti. Senkinek nem volt meg a telefonszáma!

Végül e
gy curry-t árusító sráccal sikerült beszélnem, aki - amikor a manager után érdeklődtem -, azt hitte, hogy higiénikus vagyok, de megnyugtattam, hogy nem ellenőrzési, hanem csatlakozási szándékkal vagyok ott. Telefonszámot ő sem tudott, de elrakta a névjegyemet, s megigérte, hogy továbbítja a manager-nek. Kellemesen elcsevegtünk a piacozásról, a bérleti díjakról (hm...) ajánlotta, nézzem meg a Ranelagh-ban egy hónapja nyílt új Village Market-et, mert érzése szerint ott több esélyem lenne a sütikkel, mert a stillorgani piacon már 3-4 sütis stand is kínálja áruit. Megköszöntem a tanácsot, és távoztam. Azóta sem kaptam sem telefonhívást, sem sms-t. De legalább ettem egy jó csípős curry-t.

Csütörtökön aztán, tiramisu leadása közben nagy meglepetésemre Mina is megemlítette ezt a ranelagh-i piacot. Ő komolyan fontolgatja, hogy paninis standot nyit ott, mondván, sok iroda van a környéken, lenne forgalom. Adott telefonszámot, webcímet is a piachoz. Ez már egy komolyabb üzlet, mint a stillorgani. Csütörtöktől-vasárnapig kell ott lenni, kétféle biztosítás birtokában lehet csak jelentkezni, előre be kell mutatni az árulni kívánt termékeket, s folyamatosan ellenőrzik, hogy ki mennyire veszi komolyan az ottani piacozást, s ha valaki késik, vagy előbb elmegy, vagy nem minőségi az áruja, megválnak tőle.

Ezek után elég nagy várakozással mentem oda V.-vel tegnap, hogy megnézzük. Csalódtam. Elég hevenyészett képet mutatott. Azt hittem, olyan lesz, mint a híres corki English Market, de nem. A profi
weboldal alapján többre számítottam: tulajdonképpen egy félig fedett, félig nyitott piac, mindenki maga viszi a standját, vagyis elég vegyes a kép, rendezetlennek tűnik. A zöldség meglehetősen drága... De V.-t annyira elbűvölte a szőlő, hogy nyaralást idézendő vett két nagy fürtöt. Életemben ennyit nem fizettem még ki látványosan dagadt szemű, de enyhén keserű héjú szőlőért, de legközelebb (ha lesz legközelebb) majd szégyentelenül kóstolni fogok, mielőtt ilyet teszek. A sajtospultnál is elakadt az uram, vett két szelet ízesítettet, római köményeset, és fokhagymás-bazsalikomosat.

Én a csokis magoknál álltam meg, jó hosszan, s kellő hezitálás után sikerült a csokoládéval bevont brazil dió mellett döntenem. A súlyomnak aligha tesz jót, de abbahagyhatatlanul eteti magát.

Jó páran sétálgattak a standok között, de ahogy néztem, alig vásárolt valaki. Van pár asztal, le lehet ülni, s megenni a helyben vett kajákat, ez jó ötlet. Kávé is van. De még fejleszteni kell, ha igazán profivá akarják tenni, s odacsábítani az embereket, főleg heti 4 napon keresztül! Vannak sütik, finomságok, de inkább a szememet meresztettem, hogy milyen a választék. Olyan süti, mint az enyém, nincs. Cupcake és otthon megsüthető sütitészta ("Kookie dough", haha) bőven van, de gingerbread man-t, dekorált sütit nem láttam. De az biztos, hogy ehhez én kicsi vagyok: mennyi sütit kellene lesütnöm ahhoz, hogy 4 napon át, reggel 10től este 6-ig, 7-ig árulni tudjak? S még profitot is termeljek?

Még kiváncsiságból átmentünk a közeli iskola udvarán lévő
School Yard Food Yard piachoz, ahol szintén alig voltak. Mindjárt találtam egy öteuróst a földön, s mivel nem akadt gazdája, elköltöttem juhsajtra. Könnyen jött, könnyen ment. Szert tettem még két szép szelet halra, s a halas mindjárt ki is faggatott, honnan jöttem, sűrűn járok-e errefelé, stb. Donegal-ból hozza a halait. S azonnal tudomásomra hozta, hogy az ő halai 30 %-kal olcsóbbak, mint a másik piacé.

Ez a piac hasonló a stillorganihoz, az az egy probléma vele, hogy vasárnap van... de ide több esélyt látok bejutni.

Utána túró/kovászos uborka utánpótlásért a Gulyás Corner-be mentünk. Majd - mivel elég szűkös volt a választék (nem volt sem túró, sem kovászos, csak Édes Anna és majonézes torma), átmentünk még a másik magyar boltba. S mivel már elvertünk minden készpénzt, ami nálunk volt, hazaindultunk.

Útközben még beugrottunk a Tesco-ba, tejfölért és szalonnáért, hogy legyen V.-nek túrós csusza. (Igen, tudom, miért nem a magyar boltban vettük meg ezeket a dolgokat? Mert elfeledtem, hogy otthon ezek sincsenek a hűtőben.) Fizetéskor V. tömködte volna a gépbe a Gulyás Cornerben kapott tízeuróst, de a gép mindig visszadobta. Türelmetlenül elvettem tőle, újra és újra kisimítottam, újra és újra visszaköpte a gép. Mijafene? Nézem a pénzt, forgatom... valami nem stimmel... a mindenségit, ez hamis!

Újabb bosszúság.

Végül kártyával fizettünk, majd a bolt elől felhívtuk a Gulyás Cornert, hogy mi legyen, hiszen tőlük kaptuk a tizest visszajáróként. A tulaj szabadkozott, hogy nincs nála pénzvizsgáló kézi készülék, nem is gondolták volna, hogy hamis lehet a pénz, de ha legközelebb megyünk, szóljunk előre, s visszaadja a tizesünket. Azóta nézegettem ezzel kapcsolatos cikkeket, s bizony, egyre sűrűbben fordul elő, hogy - főleg pénzellenőrzővel nem rendelkező -, kis boltokban hamis öt-, tízeuróssal fizetnek. A hamis pénzek főleg északról származnak. Felületes ránézésre tökéletes, kicsit meg vagy gyötörve ugyan, főleg a fémes színű csík a végén, de ha az ember jobban odapillant, akkor azonnal látni, hogy hamis. A széle rosszul van levágva, nincs benne vízjel...

Ilyen elkedvetlenítő élmények után muszáj csirkelevessel vigasztalódni. S V. most szólt, az Alfa-meet is elmarad, csak ketten lennének, akkor pedig minek... Majd elmegyünk sétálni helyette. Úgysem tett volna jót érzésem szerint Böhöm kipufogójának, s puha lengéscsillapítójának az erdei utakon való zötykölődés...

A csirkeleves szürcsölgetése mellé még jó könyvem is van, a piacon kértem kölcsön Clarissától. Sebastian Faulks "A week in December" c. könyve. (Cserébe odaadom neki a Birdsong-ot, kiváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá. Ezt a könyvet érdekesnek, de nehéz olvasmánynak titulálta.)

Szerintem szatíra akar lenni, néha jókat rötyögök felette, van benne pár igen jól eltalált mondat, jellemzés. Mások szerint a mai angol társadalom keresztmetszete, a recessziót okozó bankok sötét üzelmeivel megfűszerezve. Whatever. Eddigi legkedvesebb, kissé torokszorító jelenetem, amikor a csatnifőzésből meggazdagodott pakisztáni milliomos egy megsavanyodott irodalomkritikus segítségével készül fel az angol irodalom nagyjaiból. Ugyanis kitüntetését készül átvenni a királynőtől, s fel akar készülni az "esetleges csevelyre" a királynővel. Erre persze, halvány esélye sincs, de ezt nem tudja. Verseket tanul, a kritikus által kijelölt könyveket olvassa lázas igyekezettel, egyenmondatokat magol be. S egy alkalommal gyakorlásképpen verset szaval a dolgozószobájában. S az irodalomkritikust hirtelen szíven üti, hogy itt vannak, egy szobában, ő, az angol, és a pakisztáni csatnifőző, aki egy második generációs holland bevándorló (John Betjeman) Londonról szóló versét szavalja... Hirtelen eltűnik a cinikussága, rabul ejtik a vers sorai, a szavak szépsége... s eszébe jut, hogy szerte Londonban hol éltek a költők, írók, azok, akiknek írásait megpróbálja megszerettetni-megismertetni ezzel a pakisztánival, aki korábban olvasni legfeljebb az üzleti papírjait szokta... Nagyszerű jelenet!

3 megjegyzés:

Cat(hrine) írta...

Hű, pont ma délelőtt néztem, hogy még mindig semmi a blogban, tán csak nem a falevelek alatt lapul Móni, de most megnyugodtam, hogy azért mégsem. :)

csibike írta...

Örülök, hogy a falevelek alatt is van net :) A piacokkal kapcsolatban mikor lesz hír, lehet tudni?

kisrumpf írta...

Egyikhez sem fogok csatlakozni, úgy tűnik. Idén biztosan nem. A meglévő piac karácsonyára koncentrálok :-) és elindítom a weboldalamat. Szólok, ha működni fog!