Nyomulok

A szűkszavú, de udvarias, "sajnálattal-értesítem-hogy-nem-szállítok-többet-januártól" email elment, visszavonhatatlanul. A "biznisz "címre küldtem, nem volt főnököm magán email címére. S hogy nehogy meginogjak, vagy mittudomén, ma a kulcsot is feladtam, kis borítékban.

Nem jött még válasz, alighanem nem is fog, vagy csak az ünnepek után bukkan rá az üzenetemre, sebaj, addig nyugi van.

Ma leszállítottuk az utolsó házat Olive-nak (p.k.) Kilternan-ba, és Pamela-nak, aki Ranelagh-ban lakik. A lefagyott út csak a telep bejáratáig tartott, onnan nem volt gond. Pamela háza jókora ház, a csengő amolyan rángatós, Victorian, nem hallottam, hogy csengett volna. Kopogok - semmi. Végül felhívtam, hogy a megbeszéltek alapján itt volnánk. Az alagsorból bukkan elő, oda kísér le, hatalmas, öreg, kissé sötét konyha (irigyen nyelek), a sarokban Aga duruzsol (nyelés), s egy kövér, vörös macska távozik a macskaajtón keresztül (sárgulok). Kifejezem a macskák iránti rajongásomat, mire Pamela közli, hogy a macska most nem barátkozik, félős, stresszel, mert a kutyák folyton hajtják.

Biztos attól olyan kövér, hogy alig fér ki a hátsó kert felé vezető ajtóra vágott macskaajtón.

A ház sikert arat, a rendelt hópelyhek-hóemberek is. Aláiratom a számlát, aztán mondom Pamela-nak, ha máskor süti kell, nyugodtan hívjon, mert többet a kávézón át nem ér el. Íme, a névjegyem. Csodálkozik, kérdi, miért nem szállítok oda többet? Khm-hm, mosolygok rejtélyesen, hátizé, problémák voltak, ezzel be is éri.

Megmutatja a lánya által készített csoki-mogyoró keverékéből készült "karácsonyfát", egy régi Darina Allen-recept alapján készült (aminek csak a habcsókos változatát ismerem). Lényege: csokiba hempergetett, apróra vágott mogyóróból egyre kisebb, lapos csillagokat formázunk sütőpapírra, hagyjuk megszáradni, majd egymásra rakjuk-ragasztjuk őket - fenyő alakban. Porcukorral leszórva, sötét színű, csokis-mogyorós, elég masszív karácsonyfát nyerünk, ehető ajándék, remek ötlet. Itt említem meg neki - mintegy mellékesen, haha - V. ötletét: mi lenne, ha előadást tartanék a szervezésükben mézeskalács ház építésből, dekorálásból? Meghirdetetheti a weboldalukon, november közepére. Nem ismerek magamra, nem hadarok, hanem nyugodtan, hibák nélkül adom elő az ötlet részleteit: előre megsütném a paneleket, minden résztvevő kapna egy házra elegendőt, én a helyszínen összeraknék egyet, ismertetve a különböző dekorálási stílusokat, a jajdecsicsás angolszásztól a visszafogott magyarig... Hogyan kell cukormázat kikeverni, zacskóba tölteni, azzal írni... Hogyan kell cukorablakot készíteni... Tetszik neki az ötlet, ígéri, majd még beszélünk róla, majd megjegyzi, hogy "edible gifts" - ez lenne a legjobb téma, csinálok másféle ehető ajándékokat is? Öööö, nem, a sütiken kívül nem, de a mézestésztát sokféleképpen fel lehet használni. Moha háza, mécsestartója ugrik be, Limara adventi koszorúja... mézesekről szóló könyvben látott mézes dobozok, puszedlik... az aacheni mézeskalács...

Az ötletet elültettem a fejében, vagy lesz belőle valami, vagy nem. Ha nem jön be, akkor nyomulhatok még, és megtarthatom ezt az előadást - mondjuk - az ICA-nek, akiknek tavaly a magyar karácsonyi hagyományokról beszéltem. Vagy adhatok fotókkal bőven illusztrált előadást itt is, nem? Recept, hozzávalók, cukrok, dekorálásai módszerek...

V.-t lerakom a Gyárban, otthon megsütöm Susan csokoládétortáját, közben egy csodás filmet nézek, Encounters at the End of the World címmel, Werner Herzog rendezte, nagyon tetszett, már amennyit láttam tegnap és ma belőle, mert tegnap fél 12-kor kidőltem, az utolsó 3/4 órát felvettem inkább. Nem áradozom, nézzétek meg, ha hozzáfértek, nagyszerű. A felvételek, a sztorik... Déli Sark, ahogy még sosem láttátok. A víz alatti felvételeknél V. fülébe sziszegtem, szörnyülködtem, huhogtam, ijesztő, elbüvölő, szépséges volt... a fene sem gondolta volna, hogy ilyen hely van még a földön.

Spoiler: ugyan ez távolról sem egy pingvines film ("Jaj de kis édes! Hogyan totyog!"), azért a szíven összefacsarodott a hegyek felé ballagó pingvint látva... az a csöpp kis fekete alak, amint ott bukdácsol a nagy fehérségben... még az én általában fölös érzékenykedéstől mentes uram is meghatónak, szomorúnak találta a jelenetet.

Délután még Stillorgan-t is megjártuk, Trish-nek vettünk ajándékot. A piac még nyitva volt, vettem fokhagymát (apropó, Dzsuszti, volt birsalmájuk! 13-án délelőtt nyitnak újra.) Az eladónőnél a fokhagyma eredete után érdeklődünk. Nézi a dobozt, "spanyol". Nagyszerű - jelentem ki, mire kérdi, tudok-e spanyolul. Nem - felelem. Mire ő: "Kár, milyen jól elbeszélgettünk volna". Vidám, csicsereg, miközben a fokhagyma fejeket a kezébe nyomom. Végül kiderül, Dél-Amerikából való. Mármint a nő.

A torta befejezve, ahogy Susan kérte, Santá-val, szánkóval, Rudolffal díszítve. Eddig minimális dekort szokott kérni, most ez volt az óhaj, "az unoka miatt". Az unoka fél éves, korántsem fogja érdekelni Santa és Rudolf, legfeljebb a színek, de a nagymama kérése parancs.

Holnap leszállítjuk a tortát, megöleljük őket, V. elvégzi még a maga kötelező munkáját a Gyárban és aztán... KARÁCSONY! Odakint kicsit fagy, este esett, és alighanem melegedés jön, mert fáj a fejem. A hegyeken halvány fehér bevonat volt ma reggel, de itt a tenger mellett kicsi az esélyünk hóra.

Azért fingers crossed...