A mai éjszaka elég furára sikeredett. Először kora este meg-néztem egy Leonard Cohen-koncertet, felvételről, ott olvadoztam a tv előtt - az az arc... az a hang..! Most ugyan leírok olyasmit, hogy mézédes, cukorbarna hang, kordbársonypuha hang, de ez hülyeség, és a jelzők rosszak, mert nincs mese, hallani kell. Az pedig nem lepett meg egyáltalán, hogy minden dal után felállva ünnepelte a jobbára negyvenen túli közönség.
A dublini koncentjére csak legyintettem, kegyetlenül drágák a jegyek. Marad a tévés felvétel és a kazetták.
Jóóó vóóót.
Utána egy Robert Redford-filmet akartam volna megnézni, de V. játékra csábított. Rossz az, aki rosszra gondol, hehe, ugyanis X-box-oztunk. A játék során mindenféle egzotikus helyszíneken eldugott tárgyakat kell megkeresni. Mire végeztünk, már éjfél volt. Máskor ilyenkor én már javában alszom, de valahogy kiment az álom a szememből. Még bele akartam nézni a felvett filmbe, s mivel érdekes volt a történet, leragadtam előtte, majd V. is odajött, s együtt megnéztük a teljes filmet. Az ilyesmi - mármint közös filmnézés - ritka dolog nálunk, ízlésünk erősen eltérő, már nem is tudom, mikor néztünk végig együtt egy filmet. Azt hiszem, talán a múltkor a félig megnézett Notting Hill volt az, amire nagy meglepetésemre az uram azt mondta, hogy "nem is olyan rossz kis film ez".
Negyed 3 volt, mire ágyba kerültünk. Tetszett a film mindkettőnknek, annak ellenére, hogy Jennifer Lopez is játszott benne, akit amúgy nem kedvelek.
Ennek volt köszönhető, hogy nagyon-nagyon későn keltünk. De utána mindjárt hasznosan töltöttük az időt, elmentünk a Gyárba bodzavirágért. Az irodaházak körül ugyanis szépen kialakított, parkosított rész van, távol az autóutaktól, ahol bőven terem bodza is. Cigiző biztonsági emberek unott tekintete kísért bennünket, míg elballagtunk a Gyár egyik épülete mögé, s megtömtük a jókora papírzacskót virágfejekkel. Sajnos, a legtöbb virágfej már hervad, hullatják a szirmaikat. De az az illat, ami a bokrokat körülveszi...! Emlékszem, amikor egyik kávézóbeli managerem megkérdezte, hogy meddig tudom csinálni a bodzaszörpöt, mondtam neki, úgy 2-3 hétig. Ja, ő azt hitte, egész nyáron virágzik a bodza... Sajnos, nem. A 6 palack elfogyott a piacon, megpróbálok még egyszer ennyit eladni, aztán véget is ért a bodzaillatú időszak.
Utána V.-nek muszáj volt beugrania az irodába, én pedig addig megcsapoltam a kávégépet. V. megmutatta a Surface-t, ami ki volt állítva az emelet közepén. A mintapéldányon a Concierge nevű alkalmazás futott, így az éppen betöltött London térképet tologattam, nagyítottam-kicsínyítettem az ujjaimmal, keresve az ismerős címeket, helyeket. A Surface nagyon jó, sokáig elszórakozhat rajta az ember, azt meg sem mertem kérdezni, mennyibe kerül. Egyelőre csak cégek számára vehető meg.
Amúgy rettenetes, milyen a levegő bent a Gyárban, hétvégén, amikor nincs légkondícionálás. A számgépek mennek éjjel-nappal, a levegő sűrű, nehéz, szinte harapni lehet, rossz szagú, szinte fojtó. Míg megittam a kávét, nem is maradtunk bent, kimentünk a folyosóra, nyitott ablak mellé. El sem tudom képzelni, hogy bír megmaradni bent az, akinek esetleg hétvégén dolgoznia kell.
Amúgy nem szeretek bejárni a Gyárba, legalábbis munkaidőben nem. A folyosókon velem szembejövő emberek elnéznek a fejem mellett, köszönésemet nagyritkán viszonozza csak valaki, idegennek és nemkívánatosnak érzem magam, ha valamiért bemegyek V.-hez. Hatalmas útvesztőhely. Mindig eltévedek, rossz felé fordulok, V.-t csak a kirakott magyar zászló segítségével szoktam megtalálni. Nem is tudom, tudnék-e dolgozni ilyen kis kasznikra osztott helyen, ahol minden köhhentést hallani, s az ember nem igazgathatja meg nyugodtan a bekapott bugyiját anélkül, hogy ne kellene attól tartania, hogy a háta mögött ülő esetleg éppen akkor fordul felé a székkel.
***
A tortát a várakozásommal ellentétben nem anyu, hanem apu gyűjtötte be, ráadásul hozta magával a születésnapost is. A kislány láttán összeugrott a gyomrom, no, most azonnal kiderül, tetszik-e neki a torta, nincs haladék. Nem mertem az arcába nézni, míg levettem a dobozról a tetejét, de V. állította, hogy a gyereknek elnyílt a szeme, és láthatóan tetszett neki, amit látott. Fura volt, hogy apu a kiscsaj kezébe nyomta a számlát, míg kivitte a tortát a kocsihoz. Azt hittem, meglepetésnek szánják a tortát, de apu csak legyintett, s mondta a lánya feje felett, hogy nem titok, tud róla.
V. hiába bizonygatta, hogy minden OK, addig nem nyugodtam meg, míg meg nem kaptam szombat délután az sms-t a mamától, hogy köszönik a tortát, s nagyon boldoggá tettem a lányát. Phű.
***
Adós vagyok a színházi beszámolóval. Kizárólag Trish kedvéért mentem el megnézni vele a világpremieres darabot: Shawshank Redemption. Stephen King novellája, amiből a világ egyik legközkedveltebb filmje készült Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével. Lehet azt felülmúlni? Lehet még újat kihozni belőle? Erősen kételkedtem. Nem is adott újat. Annak, aki látta a filmet, olyan érzése lehetett, hogy a filmet látja rövidítve, képeskönyvszerűen. A darabban a főhős kiszolgáltatottságát egy kis full frontal nudity-val és kicsit begyakorolatlannak tűnő "erőszakos" verésekkel és verekedésekkel ábrázolták, amitől egyrészt pirult a fülem (igen, zavarba tud hozni egy pucér férfi/segg látványa), másrészt valahogy olyan hiteltelen volt az egész. Nem tudtam komolyan venni, nem rázott meg. Na, nem fröcsögő vérsugárra vágytam, csak arra, hogy tényleg tűnjék igazibbnak, valódibbnak az a "mintha".
Az utolsó öt perc azonban, no, az tetszett. Red monológja volt csak szerintem olyan jó, hogy megérdemelt néhány elkent könnyet, és vörösre tapsolt tenyeret. Az az öt perc volt a lényeg, attól a remek fekete színésztől, akinek arra az öt percre száz százalékig elhittem, hogy ő tényleg az, akit alakít, s micsoda boldogság is kiszabadulni annyi év után a börtönből, és találkozni rég látott barátunkkal. Azért az öt percért megérte végigülni az előadást. Nem volt rossz, erős közepesnek osztályoznám. A filmhez mindenesetre nagy kedvet csinál.
A dublini koncentjére csak legyintettem, kegyetlenül drágák a jegyek. Marad a tévés felvétel és a kazetták.
Jóóó vóóót.
Utána egy Robert Redford-filmet akartam volna megnézni, de V. játékra csábított. Rossz az, aki rosszra gondol, hehe, ugyanis X-box-oztunk. A játék során mindenféle egzotikus helyszíneken eldugott tárgyakat kell megkeresni. Mire végeztünk, már éjfél volt. Máskor ilyenkor én már javában alszom, de valahogy kiment az álom a szememből. Még bele akartam nézni a felvett filmbe, s mivel érdekes volt a történet, leragadtam előtte, majd V. is odajött, s együtt megnéztük a teljes filmet. Az ilyesmi - mármint közös filmnézés - ritka dolog nálunk, ízlésünk erősen eltérő, már nem is tudom, mikor néztünk végig együtt egy filmet. Azt hiszem, talán a múltkor a félig megnézett Notting Hill volt az, amire nagy meglepetésemre az uram azt mondta, hogy "nem is olyan rossz kis film ez".
Negyed 3 volt, mire ágyba kerültünk. Tetszett a film mindkettőnknek, annak ellenére, hogy Jennifer Lopez is játszott benne, akit amúgy nem kedvelek.
Ennek volt köszönhető, hogy nagyon-nagyon későn keltünk. De utána mindjárt hasznosan töltöttük az időt, elmentünk a Gyárba bodzavirágért. Az irodaházak körül ugyanis szépen kialakított, parkosított rész van, távol az autóutaktól, ahol bőven terem bodza is. Cigiző biztonsági emberek unott tekintete kísért bennünket, míg elballagtunk a Gyár egyik épülete mögé, s megtömtük a jókora papírzacskót virágfejekkel. Sajnos, a legtöbb virágfej már hervad, hullatják a szirmaikat. De az az illat, ami a bokrokat körülveszi...! Emlékszem, amikor egyik kávézóbeli managerem megkérdezte, hogy meddig tudom csinálni a bodzaszörpöt, mondtam neki, úgy 2-3 hétig. Ja, ő azt hitte, egész nyáron virágzik a bodza... Sajnos, nem. A 6 palack elfogyott a piacon, megpróbálok még egyszer ennyit eladni, aztán véget is ért a bodzaillatú időszak.
Utána V.-nek muszáj volt beugrania az irodába, én pedig addig megcsapoltam a kávégépet. V. megmutatta a Surface-t, ami ki volt állítva az emelet közepén. A mintapéldányon a Concierge nevű alkalmazás futott, így az éppen betöltött London térképet tologattam, nagyítottam-kicsínyítettem az ujjaimmal, keresve az ismerős címeket, helyeket. A Surface nagyon jó, sokáig elszórakozhat rajta az ember, azt meg sem mertem kérdezni, mennyibe kerül. Egyelőre csak cégek számára vehető meg.
Amúgy rettenetes, milyen a levegő bent a Gyárban, hétvégén, amikor nincs légkondícionálás. A számgépek mennek éjjel-nappal, a levegő sűrű, nehéz, szinte harapni lehet, rossz szagú, szinte fojtó. Míg megittam a kávét, nem is maradtunk bent, kimentünk a folyosóra, nyitott ablak mellé. El sem tudom képzelni, hogy bír megmaradni bent az, akinek esetleg hétvégén dolgoznia kell.
Amúgy nem szeretek bejárni a Gyárba, legalábbis munkaidőben nem. A folyosókon velem szembejövő emberek elnéznek a fejem mellett, köszönésemet nagyritkán viszonozza csak valaki, idegennek és nemkívánatosnak érzem magam, ha valamiért bemegyek V.-hez. Hatalmas útvesztőhely. Mindig eltévedek, rossz felé fordulok, V.-t csak a kirakott magyar zászló segítségével szoktam megtalálni. Nem is tudom, tudnék-e dolgozni ilyen kis kasznikra osztott helyen, ahol minden köhhentést hallani, s az ember nem igazgathatja meg nyugodtan a bekapott bugyiját anélkül, hogy ne kellene attól tartania, hogy a háta mögött ülő esetleg éppen akkor fordul felé a székkel.
***
A tortát a várakozásommal ellentétben nem anyu, hanem apu gyűjtötte be, ráadásul hozta magával a születésnapost is. A kislány láttán összeugrott a gyomrom, no, most azonnal kiderül, tetszik-e neki a torta, nincs haladék. Nem mertem az arcába nézni, míg levettem a dobozról a tetejét, de V. állította, hogy a gyereknek elnyílt a szeme, és láthatóan tetszett neki, amit látott. Fura volt, hogy apu a kiscsaj kezébe nyomta a számlát, míg kivitte a tortát a kocsihoz. Azt hittem, meglepetésnek szánják a tortát, de apu csak legyintett, s mondta a lánya feje felett, hogy nem titok, tud róla.
V. hiába bizonygatta, hogy minden OK, addig nem nyugodtam meg, míg meg nem kaptam szombat délután az sms-t a mamától, hogy köszönik a tortát, s nagyon boldoggá tettem a lányát. Phű.
***
Adós vagyok a színházi beszámolóval. Kizárólag Trish kedvéért mentem el megnézni vele a világpremieres darabot: Shawshank Redemption. Stephen King novellája, amiből a világ egyik legközkedveltebb filmje készült Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével. Lehet azt felülmúlni? Lehet még újat kihozni belőle? Erősen kételkedtem. Nem is adott újat. Annak, aki látta a filmet, olyan érzése lehetett, hogy a filmet látja rövidítve, képeskönyvszerűen. A darabban a főhős kiszolgáltatottságát egy kis full frontal nudity-val és kicsit begyakorolatlannak tűnő "erőszakos" verésekkel és verekedésekkel ábrázolták, amitől egyrészt pirult a fülem (igen, zavarba tud hozni egy pucér férfi/segg látványa), másrészt valahogy olyan hiteltelen volt az egész. Nem tudtam komolyan venni, nem rázott meg. Na, nem fröcsögő vérsugárra vágytam, csak arra, hogy tényleg tűnjék igazibbnak, valódibbnak az a "mintha".
Az utolsó öt perc azonban, no, az tetszett. Red monológja volt csak szerintem olyan jó, hogy megérdemelt néhány elkent könnyet, és vörösre tapsolt tenyeret. Az az öt perc volt a lényeg, attól a remek fekete színésztől, akinek arra az öt percre száz százalékig elhittem, hogy ő tényleg az, akit alakít, s micsoda boldogság is kiszabadulni annyi év után a börtönből, és találkozni rég látott barátunkkal. Azért az öt percért megérte végigülni az előadást. Nem volt rossz, erős közepesnek osztályoznám. A filmhez mindenesetre nagy kedvet csinál.
2 megjegyzés:
ezt a Notting Hill-re vonatkozó megjegyzést egy gyenge pillanatomban tettem, erre most...
továbbra is retro-, és nem metroszexuális vagyok...
De orulok, hogy irtal a Shawshank Redemption-rol, ez az egyik kedvenc filmem. Nagyon jol megcsinaltak. (Nekem az Andy levele is tetszett, amit Red-nek irt.) Erdekes lehetett latni szinhazban. Erzso Ui.: Megcsinaltam a hires citromos tartodat (mar regota keszultem ra), naggggyon finom lett, koszonet a receptert!!!!!!! :o)
Megjegyzés küldése