Hogyan jótékonykodunk? - kérdezte Pappito, a Habitat for Humanity c. bejegyzése kapcsán.
Eleinte csak az utcai pénzgyűjtőknél dobtunk be egy-két fontot/eurót a perselyükbe, vagy a boltban, a pakolásnál segédkező diákok vödrébe. Őket az uram sosem hagyja pakolni, mert elég rosszul csinálják, neki pedig megvan a maga, sok-sok Tetris-ezéssel kialakított rendszere. De azért szoktunk dobni nekik néhány fillért.
Hogyan jótékonykodunk? Lottózunk :-) Az ír National Lottery oldalán azt is meg lehet nézni térképen, hogy az országban hol, milyen célra, milyen szervezet, közösségi kezdeményezés kapott a lottóalapból. Azt hiszem, ez a legnagyobb pénzmennyiség, amit a csodában reménykedve, és közvetve, de jótékonykodásra fordítunk.
Az ír National Shopping Monitor tagjaként havi 6 euró értékű pontot kapok azért, hogy a bevásárlásaimat beszkennelem, s ezzel adatgyűjtenek rólam, átlagos vásárlóról. (Good fun, egyetlen hátránya, hogy nem kaphatom meg a rólam gyűjtött adatokat, én pedig lusta vagyok ahhoz, hogy magam nézzem meg, évente mondjuk, hány liter tejet vásárolok, és hol?)
Ha kellő számú pont gyűlik fel, akkor kikérhetem őket, ajándékutalvány formájában, s meghatározhatom, hogy mire akarom költeni: könyvre válthatom, vagy különféle áruházak utalványaihoz juthatok. De támogathatunk különféle jótékonysági szervezeteket is, akik pénzben kapják meg ezeket a pontokat. Ezért mi a Dublin Society for Prevention of Cruelty to Animals nevű állatvédő-egyesületet szoktuk támogatni - bár volt már, hogy önző módon egyik évben könyvre költöttem az összegyűlt pontokat.
Rendszeresen kopogtatnak az ajtón olyan emberek, akik segélyszervezeknek gyűjtenek: ők nem pénzt kérnek, hanem hogy havi rendszerességgel bankon át utaljunk 5 eurótól akár 45 euróig pénzt, az ő számlájukra. Egy éven át a Concern-t segítettük, de aztán lemondtam, mert nagyon zavart, hogy időnként nagyalakú, színes magazinban értesítettek a tevékenységükről, amikor beértem volna egy emaillel is - nem színes-szagos, de olcsóbb.
A Deaf Child Worldwide képviselői tavaly rohantak le, gyakorlatilag nem tudtam nemet mondani, annyira nyomta a szöveget a fickó az ajtóban. Ott havi 18 eurót kértek, amit el is vállaltunk, egy évre. Legnagyobb meglepetésemre azonban tavaly júliustól egyszer sem vonták le tőlünk a pénzt. Októberben felhívtam őket, mégis mi van? Minden szükséges adat megvolt, a bankot is értesítettük, hogy igen, fizessék nekik a pénzt, mégsem történt semmi. Idén áprilisban végül lemondtuk az automatikus átutalást, mert úgy tűnt, mégsem volt akkora szükség a pénzünkre, mint a fickó állította az ajtóban.
Ha lehet, inkább állatmenhelyeket támogatunk, mint emberekkel foglalkozó jótékonysági csoportokat. Egy időben az Irish Seal Sanctuary-t segítettük egyéves tagsági díjjal, ma már nem. Nekik sütiket sütöttem legutóbb, remélhetőleg sikerült eladniuk az egészet. Amikor először hallottunk róluk, gyakorlatilag csak magánszemélyek adományaiból tartották fent magukat és telepüket, az ír kormánytól nem kaptak egy fillért sem. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem vagyok tag, továbbra is kapok maileket, sms-eket a rendezvényeikről, fóka-szabadoneresztésekről.
A bevásárlóközpontok ajtajában sokszor álldogálnak önkéntesek, így mindig van nálam apró erre a célra, különösen, ha olyan, szívemhez közel álló szervezetnek gyűjtenek, mint a Cats Protection Association (mely az anyaszervezet, az ISPCA része). Tavaly a Little Sisters of the Poor apácájával álltam meg beszélgetni a Tesco-ban - ők rászoruló időseket ápolnak, háznál, vagy a saját maguk fenntartotta idősek otthonában. Nekik is süteményeket, tortákat sütöttem az alapítójuk születésnapján évente megrendezendő nagy tombolás összejövetelükre. Ennek köszönhető, hogy van egy "ereklyém", amit az apáca adott, köszönetképpen, mondván, ez majd mindig meg fog védeni a bajban. Kicsit szégyelltem is magam, amikor a torták leszállításakor invitált, hogy majd egyszer menjek vissza, és látogassam meg őket, nézzem meg, hogyan dolgoznak, mert tudtam, hogy nem fogok visszamenni. Vannak jótékonykodó rohamaim, de nem kötelezem el magam egyetlen szervezet mellett sem. Pedig mostanság bőven lenne időm, mondjuk, beállni valamelyik charity shop pultja mögé.
Mostanában, hogy nincs csak úgy mindenre pénz, jobban meggondolja az ember, mire ad ki, ezért inkább sütikkel segítek, ha mód van rá, mint készpénzzel. Azokat többért el lehet adni, mint amennyit most ki tudnánk magunkból szorítani egy-egy szervezetnek. De azért az Irish Cancer Society nárciszos kitűzőjéből minden évben veszek, márciusban.
Eleinte csak az utcai pénzgyűjtőknél dobtunk be egy-két fontot/eurót a perselyükbe, vagy a boltban, a pakolásnál segédkező diákok vödrébe. Őket az uram sosem hagyja pakolni, mert elég rosszul csinálják, neki pedig megvan a maga, sok-sok Tetris-ezéssel kialakított rendszere. De azért szoktunk dobni nekik néhány fillért.
Hogyan jótékonykodunk? Lottózunk :-) Az ír National Lottery oldalán azt is meg lehet nézni térképen, hogy az országban hol, milyen célra, milyen szervezet, közösségi kezdeményezés kapott a lottóalapból. Azt hiszem, ez a legnagyobb pénzmennyiség, amit a csodában reménykedve, és közvetve, de jótékonykodásra fordítunk.
Az ír National Shopping Monitor tagjaként havi 6 euró értékű pontot kapok azért, hogy a bevásárlásaimat beszkennelem, s ezzel adatgyűjtenek rólam, átlagos vásárlóról. (Good fun, egyetlen hátránya, hogy nem kaphatom meg a rólam gyűjtött adatokat, én pedig lusta vagyok ahhoz, hogy magam nézzem meg, évente mondjuk, hány liter tejet vásárolok, és hol?)
Ha kellő számú pont gyűlik fel, akkor kikérhetem őket, ajándékutalvány formájában, s meghatározhatom, hogy mire akarom költeni: könyvre válthatom, vagy különféle áruházak utalványaihoz juthatok. De támogathatunk különféle jótékonysági szervezeteket is, akik pénzben kapják meg ezeket a pontokat. Ezért mi a Dublin Society for Prevention of Cruelty to Animals nevű állatvédő-egyesületet szoktuk támogatni - bár volt már, hogy önző módon egyik évben könyvre költöttem az összegyűlt pontokat.
Rendszeresen kopogtatnak az ajtón olyan emberek, akik segélyszervezeknek gyűjtenek: ők nem pénzt kérnek, hanem hogy havi rendszerességgel bankon át utaljunk 5 eurótól akár 45 euróig pénzt, az ő számlájukra. Egy éven át a Concern-t segítettük, de aztán lemondtam, mert nagyon zavart, hogy időnként nagyalakú, színes magazinban értesítettek a tevékenységükről, amikor beértem volna egy emaillel is - nem színes-szagos, de olcsóbb.
A Deaf Child Worldwide képviselői tavaly rohantak le, gyakorlatilag nem tudtam nemet mondani, annyira nyomta a szöveget a fickó az ajtóban. Ott havi 18 eurót kértek, amit el is vállaltunk, egy évre. Legnagyobb meglepetésemre azonban tavaly júliustól egyszer sem vonták le tőlünk a pénzt. Októberben felhívtam őket, mégis mi van? Minden szükséges adat megvolt, a bankot is értesítettük, hogy igen, fizessék nekik a pénzt, mégsem történt semmi. Idén áprilisban végül lemondtuk az automatikus átutalást, mert úgy tűnt, mégsem volt akkora szükség a pénzünkre, mint a fickó állította az ajtóban.
Ha lehet, inkább állatmenhelyeket támogatunk, mint emberekkel foglalkozó jótékonysági csoportokat. Egy időben az Irish Seal Sanctuary-t segítettük egyéves tagsági díjjal, ma már nem. Nekik sütiket sütöttem legutóbb, remélhetőleg sikerült eladniuk az egészet. Amikor először hallottunk róluk, gyakorlatilag csak magánszemélyek adományaiból tartották fent magukat és telepüket, az ír kormánytól nem kaptak egy fillért sem. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem vagyok tag, továbbra is kapok maileket, sms-eket a rendezvényeikről, fóka-szabadoneresztésekről.
A bevásárlóközpontok ajtajában sokszor álldogálnak önkéntesek, így mindig van nálam apró erre a célra, különösen, ha olyan, szívemhez közel álló szervezetnek gyűjtenek, mint a Cats Protection Association (mely az anyaszervezet, az ISPCA része). Tavaly a Little Sisters of the Poor apácájával álltam meg beszélgetni a Tesco-ban - ők rászoruló időseket ápolnak, háznál, vagy a saját maguk fenntartotta idősek otthonában. Nekik is süteményeket, tortákat sütöttem az alapítójuk születésnapján évente megrendezendő nagy tombolás összejövetelükre. Ennek köszönhető, hogy van egy "ereklyém", amit az apáca adott, köszönetképpen, mondván, ez majd mindig meg fog védeni a bajban. Kicsit szégyelltem is magam, amikor a torták leszállításakor invitált, hogy majd egyszer menjek vissza, és látogassam meg őket, nézzem meg, hogyan dolgoznak, mert tudtam, hogy nem fogok visszamenni. Vannak jótékonykodó rohamaim, de nem kötelezem el magam egyetlen szervezet mellett sem. Pedig mostanság bőven lenne időm, mondjuk, beállni valamelyik charity shop pultja mögé.
Mostanában, hogy nincs csak úgy mindenre pénz, jobban meggondolja az ember, mire ad ki, ezért inkább sütikkel segítek, ha mód van rá, mint készpénzzel. Azokat többért el lehet adni, mint amennyit most ki tudnánk magunkból szorítani egy-egy szervezetnek. De azért az Irish Cancer Society nárciszos kitűzőjéből minden évben veszek, márciusban.
Medvém, William már tele van mindeféle virágos, vakvezető kutyás stb. kitűzőkkel, amelyek az évek során gyűltek fel. Utolsó adakozásomként a donorságra bíztató szervezetnél vettem pár euróért kulcstartót. Amibe bele lehet illeszteni azt a kis papírkát, amin engedélyt adunk szerveink felhasználására, baleset esetén. Hogy ezt V. - mint legközelebbi hozzátartozóm - hajlandó-e aláírni, azt még nem döntötte el.
Így jótékonykodunk. Mikor hogyan telik rá.
3 megjegyzés:
A lottó itt is támogat mindenfélét, sőt pályázni is lehet hozzá, a magyar anyukák által életre hívott és gondozgatott magyar játszóház is szokott pályázni és kapni pénzt az itteni lottótól.
és az ISPCA is nagyon megy, itt rádiókban reklámozzák magukat (gondolom a reklámért nem kell fizetni, ez is adomány)
és rendszeresek a charity kolbászsütések a nagy bevásárlóközpontok előtt.
Még négy dolog lemaradt a listáról.
- Néha előfordul, hogy a kollégáim gyűjtenek pénzt ilyen-olyan szervezetnek, pl. haldokló gyerekeknek (még leírni is hidegkirázós érzés), hajléktalanoknak (akiktől a román koldusok gyakorlatilag teljesen átvették az utcai koldulást), idősek otthonának, rákszűrő berendezések beszerzéséhez egy női klinikára, stb, nekik szoktam adni 5-25 eurónyi összeget, alkalomtól függően.
- A másik az céges akció, pl. karácsonykor a gyárban gyűjtést rendeznek ajándékvásárlásra. Elmegy a tinta (a főnök titkárnője és a csoport mindenese egyben) a közeli gyerekotthonba, felírja sok-sok cédulára egy-egy gyerek keresztnevét és életkorát, amit felaggat a céges karácsonyfára. Lemegy a dolgozó ebédszünetben, leakaszt egy ilyen cédulát, és vesz a gyereknek valamit. Esetleg a részleg vezetője összegyűjt 10 nevet, és a részleg összedob annyi pénzt, hogy jusson mindenkinek ajándék. Aztán ha marad még cédula a fán (nem nagyon szokott), azoknak a cég vesz ajándékot, nehogy már valakinek ne legyen made in china feliratú egyszerhasználatos műanyagbigyója (tudom, nem szép dolog tőlem ilyet mondani, de amiket venni szoktak, az tökéletesen jellemzi a fogyasztói társadalmat).
-Aztán vannak a nagy, véges felbuzdulások, pl. földrengés vagy árvíz idején a cég rendez gyűjtést, az összegyűlt pénzt megduplázza, és úgy küldi tovább pl. a Vöröskeresztnek.
-Az utolsó pedig az, hogy évente ad 3 nap "szabit", amit bejegyzett jótékonységi szervezetnél dolgozva lehet eltölteni. A dolog úgy működik, h pl. ki kell festeni egy gyerekotthont, összeáll 4-5 ember és megcsinálják 3 nap alatt. Vagy ilyesmi.
véges=céges, elnézést
Megjegyzés küldése