Mit tanultam ma?

Ma azt tanultam meg, hogy a karácsonyi bevásárlást legjobb elkerülni. Nem elhagyni az utolsó 1-2 napra, hanem szépen, szisztematikusan megejteni egy héttel előbb. Vagy elfelejteni, úgy-ahogy van, s nem csinálni felhajtást. Ha mégis akarnánk valami különlegeset főzni-sütni, és belevetjük magunkat a vásárlói hadak közé, akkor ne lepődjünk meg, ha

a) tíz percig ülünk a kocsiban a parkoló előtt, hogy egyáltalán bejussunk a bevásárlóközpont területére.

b) kifelé menet megismételjük ugyanezt.

c) a hentesnél már minden, figyelemre méltó húsdarab elfogyott.

d) a dupla sárgán kell parkolnunk, ha egyáltalán be akarunk jutni a kissé kedvetlen henteshez. Nem tudom, ő mitől kedvetlen, amikor mindent eladott már.

e) a vásárlás végére heveny emberundor fog el bennünket, s bár a pénztárnál sorbanállva még kellemes csevegést folytattunk kisöregekkel, az épületből kijutva már mélységesen és szívből gyűlölünk mindenkit, aki előttünk és körülöttünk van az úton, s ezt súlyosbítandó, egy véresszájú leszbikus feminista, és egy katolikus pap vitatkozik a rádióban a házasság szentségéről. Szívet melengető a hangulat.

f) A vásárlás végére már annak is örülünk, ha megvannak a hozzávalók az esti, teljesen hétköznapi kajához. Sőt, a karácsony esti alternatívaként bedobott hétköznapi fogásokhoz.

g) kezdjük megérteni a karácsonyi őrületből önként teljesen kimaradókat - végül is, ez a nap nem a mi szülinapunk, ünnepeljen az ünnepelt, mi majd iszunk az egészségére egy pohárkával, mondjuk, egy jól sikerült sajtos makaróni felett.