Kedves Emese és Laci!

Tegnap egy elszúrt napom volt. Reggel visszaludtam szállítás után, nem tett jót, ugyanis jött a front, így fejfájósan ébredtem. A heti bevásárlást - és itthoni kipakolást - dörgő-villámló felhőszakadás kísérte, aggódtam is a zöldikéért. (De aztán írogatás közben láttam, hogy lerepült a földre, a lehullott magvak között bogarászott, lassacskán, de azért evett-ivott, és szárazak voltak a tollai. Talán megmarad.) Még a nagy eső idején kirohantam a postáért, na, voltak meglepetések, amikor bontogattam a borítékokat. Számla management fee-ről, telefonos riasztószolgálatról, éves befizetések - alig állt helyre a nyaralás után a bankszámlánk lelkiállapota, megérkeznek ezek a számlák. Ráadásul Böhömre biztosítást kell fizetni, majd október végéig V.-nek az adóját is intéznie kell, kiváncsi vagyok, mikor jelentkezik a könyvelő ezzel kapcsolatban, remélem, nem az utolsó héten. Novemberben aztán Focisra is kell a biztosítás... V. idei vállveregetése a Gyárban a vártnál visszafogottabbra sikerült, de azért nagyon is jól fog jönni a sok befizetés idején. Morogtam, de mint kiderült, idén senkivel nem voltak nagyvonalúak, recesszió van, vagy mittudomén.

Vigasz, hogy szeptemberben sok megrendelésem lesz, főleg az utolsó két héten a nem túl kis popsimat le fogom dolgozni. Megérkeztek - Zitának hála - az esküvői tortás kiszúrók, most már semmi sem állhat a megrendelések teljesítésének útjában.

Itt megjegyzem, hogy ha nem lennének a barátaim, nem lennék ilyen sikeres. Az ő segítségük nagyban hozzájárul ehhez! There, I said it. Önfeláldozó, segítő férj nélkül sem megy, de ő úgyis tudja...

***

Na, mielőtt átcsapnék szappanoperás érzékenykedésbe, jelentem, hogy tegnap végre vettem a bátorságot, és felhívtam Dingle-ben a fagyizót, hogy beszéljek az egyik tulajjal az esetleges mézeskalácsház-árusításról, Karácsony idején. Nem volt bent, a hölgy készségesen megadta volna a mobilszámát, de utálok mobilozni, inkább emailcímet kértem. Írtam is egy szépet, majd V. este megnézi, hogy elküldhető-e. Október közepére kérek benne randit a tulajtól, persze, csak ha még mindig érdeklődik a házak iránt.

A mai napot pedig egy mézeskalács ház összeállítása töltötte ki. Reggel bevásároltam mindent, ami a sütéshez, dekoráláshoz az elkövetkező 3 napban kell - hideg szél fújt, majd feldöntött, és esett vadul. A zöldike egyre ziláltabb, egyre nehezebben repül fel, és ma egy méternyire közelítettem meg, mire észrevette, hogy valaki van a közelében. A többiek már akkor felrepülnek, amikor az ajtóhoz lépek. Szegénykém, az egyik széles cserepem védelmébe húzódott az eső elől... Csináltam neki egy szélvédett, fedett helyet két nagyobb cserép között, egy fém doboztető segítségével, de kétlem, hogy oda húzódik be, hiába a jó szándék, egy vad madarat nem lehet úgy terelgetni, mint egy csirkét, hogy na, komám, itt jó neked, ide ülj.

A ház most szárad, 2 óra 50 perc volt az elkészítés ideje, a tésztája kikeverésétől az utolsó darab arany cukorka helyére ragasztásáig. Most 2 óra van, 3-ig hagyom száradni, aztán csomagolom, és viszem Betty-hez. Onnan fél 6-kor indul Kilkenny felé, Bernadette kocsijában, a többi holmival, ott lesz ugyanis holnap délelőtt a verseny.

Work in progress

Sajnos, a gingerbread keveréket sikerült túlságosan puhára készítenem. Túl sok golden syrup-ot adtam hozzá. Mert hogy igencsak angolszász mézeskalács ám ez a ház, méz egy csepp sincs benne, csak melasz (treacle) és a golden syrup-nak nevezett borzalom. Ami valamilyen cukorszirup, ahogy azt az In the Sweet Kitchen c. - szerintem alapműnek nyugodtan nevezhető - könyvből megtudtam, a nádcukor finomításakor nyert melléktermék. Ahogy neve is jelzi, aranyszínű, sűrű folyadék, ha Írországban nem akarunk vagyonokat költeni sütéskor mézre, vegyünk golden syrup-ot. Szóval túlságosan puha lett a keverék, ahogy sültek a ház oldalai, a megolvasztott cukorból lévő ablakok szinte eltűntek a lassan dagadó, föléjük folyó gingerbread alatt. Kénytelen voltam egy késsel közbelépni, és tologatni a gingerbread-et jobbra-balra, hogy az ablak négyszögletes formájú maradjon, és látszódjék valami a cukorüvegből. Kicsit babrás volt, de megérte.

A végtermék

Betty-től pedig Olive-hoz megyek, egy csirkéért, amiből a piacra kell majd kaját készítenem. Minához is be kellene ugrani, beszélni akar velem, sütikről. Erősen az az érzésem, hogy segíteni akar, nincs igazából szüksége semmire, de majd megtudom. Aztán pedig Horasztól kölcsönzött recept alapján csirkepörköltet szeretnék főzni. Ahhoz idő kell, így jó volna hamar hazaérni.

***

Túra megejtve. Voltam Betty-nél, voltam Olive-nál, a fagyott csirkét nagy nehezen begyömöszöltem a csöpp mélyhűtőbe, miután alaposan kitetris-eztem, hogy a sok egyéb zacskócska a mélyhűtött cuccaimmal hova fér el. Itthon már Daphne, a mentorom emailje várt, sütimegrendeléssel. Phű. Az már biztos, hogy holnap-holnapután sok munka lesz, mert a piacra sütök extrákat. Most pár napra félre kell tennem a kézimunkát, a tévéből felvett régi Vészhelyzeteket mert, hurrá, meló van!

A kézimunkában - amely egy babatakaró lesz, ha kész lesz -, itt tartok. Az első évszak, még koránsem befejezett állapotban. Karácsonykor akarom majd eladni a piacon. Talán látszik, hogy nem túl bonyolult, nagy keresztszemes öltésekkel készülő, amerikai, előrenyomott design. Bp-en vettem. Még a hátára valami bélést kell varrnom, mert az öltéseim nem szépek, és nyilván jövendőbeli tulajdonosának sem lenne jó, ha folyton beleakadnának valamibe a szálak. A nem túl nagy odafigyelést igénylő tévéműsorok idején szoktam öltögetni.

A ma nagy híre még, hogy Jennie, a volt manager ajándékot küldött nekem, Georgina Campbell egy régebbi szakácskönyvét, ír kenyerekről, süteményekről. S hozzá olyan kedves kártyát, hogy még. They all luv ya - üzente az uram, amikor elújságoltam neki Messengeren. Igen, they all luv me. Nem is panaszkodom. A rádióban hallottam Betty háza felé menet, hogy az okos néni éppen azt modta az aggódó szülőnek, kinek kedvetlen, mufurc, letört a kamasz fia: kérdezd meg tőle, milyen 3 jó dolog történt vele aznap. Soroltasd fel vele, hadd lássa, milyen boldog is az élete, csak rá kell döbbenteni. Nos ... Nem is nyafogok számlák miatt, hiszen csupa jó dolog történik velem. Valakinek írtam a minap: egészségesek vagyunk, van munkánk, tető a fejünk felett, kényelmesen élünk, némelyik barátunk előtt példa a házaséletünk - nehogymá' sírjak?!

Most már csak a zöldikének kellene meggyógyulnia...

***

Most megyek, beleöntöm a hatalmas fazékba, a csirkepörkölt fenségesen illatozó darabjai közé azt az üveg bort, amit Minánál vettem. Azért vettem meg, csakis és kizárólag, mert egy 2006-os Monica de Sardegna nevezetű vörösbor volt. Ki tud ellenállni egy olyan palack bornak, ami a nevét viseli? Meglátjuk, mit alakít ez a könnyű szardíniai vörösbor a csirkepörköltben, amihez magyar pirospaprika és magyar erős zöldpaprika szogáltatja az ízeket...

Horasz, köszönöm a receptet!