Kedves Emese és Laci!

Ebben a hónapban rekord bevételem lesz a piacon. Egyrészt, mert öt szombat esett bele, másrészt, mert többen nyaraltak, és őket helyettesíteni kellett. Vagyis készíthettem-árulhattam olyasmit, amit máskor másvalaki csinál, mondhatni, más monopóliuma. Szeptember első hetében is csinálok majd ilyesmit, pl. piskótát, amit eddig más csinált. Valamint megígértem Olive-nak, aki a biocsirkét árulja, hogy megveszek tőle hetente egy-egy megmaradt csirkét 14 euróért (ha megmarad, mert legtöbbször elfogy mind a 25), és csinálok valami csirkés kaját, körettel, szépen elrendezem alutálcán, és árulni fogom. Ha nem kel el, az lesz az ebédünk, V.-nek és nekem.

Nagy meglepetésünkre, tegnap nemcsak Mavis 8 palack limonádéja, hanem az én 8 palackom is elfogyott. Kérték, ezután is csak csináljak ennyit. Odamentem Elsie-hez, és mondtam neki, hogy múltkor alig félóra gondolkodás után jöttem rá, honnan is ismerős a fia. Erre elújságolta, hogy Stanley ma este és hétfőn is szerepel egy kétrészes ír tv-filmben, ami egy nagy port kavart orvosi botrányról, illetve egy perbe fogott nőgyógyászról szól, aki nők tucatjait operálta meg feleslegesen, kivette a méhüket, tönkretette őket egy életre. "Guess, who plays the gynecologist?" - kérdezte mosolyogva. Mesélte még, hogy az orvos áldozatainak tartottak egy privát vetítést, s ők áldásukat adták a filmre. Meglepődtem, mert meglehetősen friss az eset, még én is emlékszem, miket írtak az újságok a drogedai Dr. Neary-ről. Valamint megkaptam Bernadette-től a Margaret Merrill-t, jó 70 centis rózsa, ígéretes bimbókkal a tetején. A Maggie névre hallgat. Most éppen a kertben élvezi az utolsó napsugarakat, az etető alatt, oda még éppen besüt a nap. Ami egyre korábban megy le, múltkor meglepetve jöttem rá, hogy már fél 9 körül sötétedik. Hiába, itt az ősz. Mennyire örülök neki! Ez az izzasztó, hol hűvös, hol meleg, hol szaunás idő nem a kedvencem.

Anna eléggé késve esett be a piac ajtaján, beszélt Olive-val és Betty-vel, aki a piac elnöke, és szóban közölte velük lemondását. Nem lesz többé tag, a karrierjére koncentrál. Lemondó levelét én fogom felolvasni a legközelebbi piaci meetingen. Alig tudtam vele váltani pár szót, mert sietett tovább, a szüleihez, de megegyeztünk, hogy majd ír, hogyan válik be az új munkahelye, és ha V.-nek véget ér ez a hajtós időszak (megjegyzem, most is dolgozik), akkor eljönnek Paidar-ral, a barátjával hozzánk egy vacsorára.

Amikor kezdett lecsengeni a vásárlók rohama, Clarissa Pilkington, a megrendelések pultjánál dolgozó idős hölgy, odaintett magához, hogy kérése van. Tudnék-e előadást tartani az Irish Countrywomens Association (http://www.ica.ie/) egyik helyi csoportjának a karácsonykor hagyományos magyar ételekről? Szám tátva maradt. Tettem egy célzást a nem tökéletes angolomra, mire arcon nevetett, hogy ne vicceljek már, és ugye, elfogadom a felkérést, amiért 50 eurót fizetnének. Fél-háromnegyed órát kellene beszélni, és számítsak sok fura kérdésre.

Mit mondjak, az agyam meglódult. Ott helyben, azonnal. "Szokásokról is beszélhetek?" -kérdeztem. Mivel némileg másképpen ünnepeljük a Karácsonyt, mint az írek. "Természetesen." - hangzott a válasz, s olyan izgatott lettem, mintha csoportkísérésre kértek volna fel. Kavarogtak agyamban az ötletek. Mentem Minához, ebédet venni, az éppen autóvásárlást végző Trish-nek és V.-nek, akik reggel mentek a Trish által végre kiszemelt Fiestáért, Carlow-ba. Minánál baromira lassú volt a kiszolgálás, sehol a gyors kezű kínai lányok - akiket V. folyton zavarba hozott a "double shot latte, no foam" kérésével -, helyettük csak Mina és egy láthatóan kezdő leány igyekezett ellátni a négyasztalnyi vendéget és engem. Kicsit beszélgettünk, aztán siettem haza, s mivel a Bray-be vezető úton hosszasan állt a dugó, magamnak kezdtem mondani angolul a kis karácsonyi előadásomat. Annyi ötletem van! Habcsók, beigli, szaloncukor, Mikulás-csomag (tudom, nem tartozik szigorúan a Karácsonyhoz, de adhatnék a tagoknak egy-egy kis csomagot, karácsonyi finomságokkal). Már Paprikáéknak is írtam, mikor jön meg boltjukba az első karácsonyi szállítmány, mert az előadást december 9-én kell megtartanom. Ígértek puszedlit, marcipánt finomságokat, de még nem tudták megmondani, mikor jön az első adag. A mézeskalácsot meg tudom csinálni magam is... Előtte vasárnap be is tudnék vásárolni, vagy még az előtt egy héttel, biztos vagyok benne, hogy a Mikulás-csomagok azért megjönnek időben, hogy az itt élő magyar gyerekeknek legyen mit rakjon a cipőjébe a Mikulás.

Talán felállíthatnék egy aprócska fát, biztos kapok cserepeset a kertészetben, feldíszíteném, ahogy mi szoktuk, csinálok habcsókot, amit nagyanyám mindig rakott a fára, mesélek majd a szaloncukor történetéről, talán kapok Szamos-féle finomat, és beiglit, amit felszeletelnék, raknék minden asztalra, kóstolónak...

Nem vagyok normális, tegnap csak ez járt a fejemben, még a délutáni szieszta is csak nehezen sikerült, minden piros-arany-zöld volt a fejemben. Trish alig ment el ebéd után - sajnos, az autóvétel az utolsó pillanatban meghiúsult, nem akartak engedni egy fillért sem az árból -, V. is követte, ment dolgozni a Gyárba, egyedül maradtam, és csak járt a szám, itt beszéltem hangosan, próbáltam összeállítani, miről milyen sorrendben beszéljek. Lapozgattam a Köhnemann kiadó Culinaria sorozatának magyar konyháról szóló kötetét - az angol szöveg összeállításában segíthet, ha kell, bár tudok én beszélni... Legfeljebb megkérem Trisht, nézze át a szöveget, ne maradjon bent valami nyelvtani gubanc.

V. azt mondta, eljön, és meghallgat.