Would you like to have some frogs?

... vagyis: "Nem akarsz pár békát?" - kérdezte Bernadette a piacon, miután kielemeztük, hogy kissé árnyékos és nedves kertünkben milyen élőlény érezné még jól magát - a páfrányon kívül. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy apró helyes békák fognak ugrálni a teraszon, de aztán nemet mondtam, mert a mi kertünk falatnyi, nincs benne víz, mint az övében (szép kis tava van a kertük egy rejtett zugában), valamint szerintem kaja sincs nekik elég. Hacsak a legyeket, darazsakat és a néha felbukkanó meztelencsigákat nem számolom. Bár a komposztedényben igencsak élénk élet folyik, de mégsem akarom kitenni a békákat semmiféle nehézségnek. Így békamentesek maradunk.

Bernadette egyébként jól behúzott a csőbe, pár hónapja mutatott nekem egy rózsakatalógust, kérdezte, melyik tetszik. Azonnal rávágtam, hogy a Margaret Merrill nevezetű. Olive, piaci kollégáim egyike, sokféle rózsát nevel a háza körül, és a piaci kávézóba szombatonként mindig ő hozza a virágokat, hogy legyen valami szép az asztalokon. Ott volt szerencsém először a Margaret Merrill-hez. Fehér, nagyvirágú, erős, édes illatú rózsa, valami csoda. Bernadette csak bólogatott, s pár hete szólt, hogy van számomra egy Margaret Merrill-je, szóljak, ha hozhatja. Belesápadtam, mert az ilyen rózsacsodáktól tartok, nincs elég nap a kertben, nem értek a metszéshez, csak megpusztul szegény... Mire ő legyintett, ne hagyjam magam megijeszteni, a rózsanevelést szeretik bonyolult és külön tudománytként feltüntetni a művelői, de nagyon egyszerű. Úgyhogy jövő héten egy Margaret Merrill boldog tulajdonosa leszek.

Már tudom is, mit fogok neki csinálni cserébe: egy csokoládétortát (az sokáig eláll, s csak ketten vannak rá a férjével), virágokkal, madarakkal és békákkal díszítve.

***

Kiderült, az uram érzékeny a darázscsípésre. Nem allergiás, de érzékeny. Péntek este éppen a Myles rendelte tortákat díszítettem, amikor jött az uram a dolgozó felől, hogy jaj, megcsípte valami, nézzem, dagad, piros, fáj... A karja szőrzetén ergy potrohmaradék volt, ebből gondoltam, darázs lehetett, amit ijedtében lecsapott a karjáról. Méhfullánk bent maradt volna. Hamar, elő a könyvet, mit kell csinálni, hideg víz, ecet, fertőtlenítős lemosás - erre jó az itteni univerzális szer, a TCP, aminek a szaga ugyan fertelmes, de kelésekre, csípésekre hatásos szer. (Bár legutóbb az aftáimmal szemben nem hatott.) Uram magából kikelve kutatott a tetem után, de nem találtuk meg. Ijesztő módon fel volt zaklatva, de én csak városi neveltetése rovására írtam ezt - utál minden repülő rovart, mindent, ami zümmög, dönög, cikázik. Már emlegettem eleget, egy évet töltött gyerekként Irakban, volt hol megutálnia a legyeket. Próbáltam tortamutogatással elterelni a figyelmét, de nem sikerült, majdhogynem hisztisen reagált.

A dagadás nem múlt el, sőt, egyre nagyobb lett, piros folt vette körül a sebet - ami ráadásul be is gennyesedett. Ez már aggasztott egy kicsit. Velem ilyesmi nem fordult elő. Uram bőre furán kemény a pirosodás területén, ma már zsibbadásra is panaszkodott. Riadtan küldtem a dokihoz, de csak délutánra kapott időpontot, meglátjuk, mi lesz. A sebtiben felkutatott infók szerint akár egy hétig is ilyen lehet a keze, adnak rá antihisztamint, kenőcsöket, netán antibiotikumot, ha elfertőződne.

Azt hiszem, ezentúl csak akkor hagyom nyitva az ablakot, ha egyedül vagyok itthon, és mielőtt hazaér, alaposan körbenézek, nincs-e valami repülő bizbasz a lakásban. Érdekes módon nem hallott sem zümmögést, nem is látta a darazsat, amelyik - egyesek szerint - így, közeledvén az őszhöz - fáradtan vonszolhatta magát a számítógép asztalon elterülő számos vezeték, vicikvacak között, amikor az uram rárakta a karját.

***

Tegnap Jennie és Myles is küldött egy-egy sms-t, hogy a Food and Wine kajamagazin versenyén Innovation kategóriában első lett a kávézó. Örvendeztem. Darren pár hete emlegette, hogy nevezték őket a legjobb vendéglő címére, kérdezte is, megyek-e a díjkiosztóra. Majd megveszem az új számot, hadd lássam, ki mit nyert. Szép kiállítású lap ez, sokféle témát érintenek, borokat ismertetnek, vendéglőkritikákat, recepteket közölnek, de ha választani kell, még mindig a Good Food angol magazinhoz húzok inkább, főleg, mert remek weboldala van, ahol a régi számokban megjelent receptek között lehet válogatni (http://www.bbcgoodfood.com/). A Food and Wine (Ireland's food and drink bible, mondja a címoldalon egy szerény sor) havonta jelenik meg, az ír kajamagazinok közül valóban a legszínvonalasabb, nagynéha megveszem, ha találok benne érdekeset (itt nem kapják le az ember fejét, ha az újságosnál ráérősen átlapozza a magazint). Nyár közepén vettem meg az egyik számot, mert a magyar boltokról írtak benne. Innen tudtam meg, hogy kettő is van belőlük Dublinban, a Paprika és a Gulyás Corner. A Paprika szélesebb választékkal rendelkezik, valahogy profibbnak tűnő a bolt, a helyiség is, a Gulyás Corner-nél azonban könnyebb parkolni, és nekünk közelebb is van. Amikor elmentünk megnézni, elég nehézkesen találtuk meg - rosszul emlékeztem rá, melyik utcában van -, de amikor megtaláltuk, alapos bevásárlást csaptunk. Nagyon pici bolthelyiség, a környék eléggé le van harcolva - egy részeg bácsika feküdt nem messze a kövezeten, körös-körül tanácsi lakásokra hasonlító épületek. Nagyon drágák a bolthelyiségek, amióta nézegetem az ingatlanügynökségek oldalait, konyhát keresve, már tudom, milyen sokat kell lerakni az asztalra, ha valaki boltot akar nyitni. Erre futotta, lényeg, hogy megnyitottak. Alaposan felpakoltunk Erős Pistából, erős paprikából, rétestésztából és túróból. Került a kosárba még kovászos uborka (az a finom lé! mind megittam, szenvedtem is utána), kolbászfélék. Néha azért jólesik hazait enni, és támogatni a honfitársakat. A vasárnapi lágytojásom elképzelhetetlen Édes Anna vagy Erős Pista nélkül!

Egyedül a borboltban nem voltunk még. Mivel az is van. Még online is lehet rendelni tőlük: http://www.hungarianwine.ie/. Nagyon remélem, hogy a bray-i Cafe Bar Deli nevű vendéglőben látott/ivott Tokaji fehérbor tőlük származik.

A magazin lapozgatása közben beütköztem egy képbe: jé, narancstorta. Nézem a cikket: jé, hiszen ez a kávézó narancstortájának a képe. Amit ezúttal citromtortaként sütöttek el. Soha nem volt citromtorta a kávézóban, de a recept, amit volt főnököm megadott, azt írta le. A sűrűn sütött narancstortájuk képének kíséretében. Hm.

***

Uram üzent, lemondta a doktort, mert munkája van, mégpedig sok. A hétvégét is átdolgozta, vasárnap 3 felé lett tele csak a hócipője, addig bírta. 9-re ment. Vigaszképpen csináltam neki egy gyümölcsös tortát, egy ámerikai szakácskönyvből. A mértékegységek átszámításával megszenvedtem, ahány online átszámító oldal, annyiféle érték, nem voltam róla meggyőződve, hogy a jót választom. Így történhetett, hogy a dekorálás végére kifutottam a málnás tejszínhabból, így a szép, elvágólag elhelyezendő habrózsák helyett gyümölccsel pakoltam tele a torta tetejét. A képen nem látszik (naná, hogy nem), de a torta hátuljára sem jutott már habdekor.

Ez pedig itt imádott páfrányunk, igazi tree fern, Dicksonia antarctica, azt hiszem, látszik rajta eléggé, hogy remekül érzi magát nálunk. Amolyan örök emlékeztető az új-zélandi útra. Kétlem, hogy akkora lesz, mint azok, amelyeket ott láttunk, de elég rohamosan fejlődik, gyakorlatilag amióta megvettük, egyfolytában hozza az új - s látványosan nagy - leveleit. Néha elérzékenyülve megsimogatom őket...