Munkahegyek

Hát... amivel nem kezdünk mondatot, ugye. Hát. Munka van. Sok. Túlórázom, reggel hétkor kezdek, hatkor végzek, este hazafelé eszünk valahol, aztán ágy, így mennek a napok. Katie-t "elvették" tőlem, vagyis nem süt, egyedül vagyok cukrászként két kávézóra, valamint a rendelésekre. Amelyekből ezen az elsőáldozásokkal tarkított hétvégén igencsak sok van. Tegnap 17 tortát dekoráltam, 17 tortát sütöttem. Kenyerek és egyebek mellett. Megvolt már a picsogás, a gyomorideg, az álmatlan éjszaka, de egyelőre nem tudok beszélni főnökömmel, hogy ez nem mehet így, mert ő most elfoglalt, a Ballymaloe Literary Festival lesz a hétvégén, amin saját standdal részt vesz ő is. 

Úgyhogy addig is, amíg ráérek mesélni, íme, egy friss cikk főnökömről, szép képekkel. (Szavam ne legyen, minket, a team-et is megemlíti...) A lényeg számomra azon a képen van, amin az ír konyhaművészet terén nagyot alkotó emberek tortát, sütiket esznek. Középen Darina Allen, első itteni szakácskönyvem szerzője, aki kicsit is érdeklődik itt a kaják iránt, az ismeri a nevét. Aki nem, annak majd egy alkalmas, munkamentes időben leírom, ki is ő. A kép egyébként még tavaly készült.

Ezt pedig a Twitter-ről csórtam, a Smock Alley Theatre születésnapi tortái: én csináltam mindkettőt. Csokis keksz torta. Nem egy nagy kunszt, fehér cukormáz, piros dekor, de remekbe szabott nyomtatott kézírásom itt (is) megcsodálható.

De most ágyikó!

 

Na de most ágyba!

Újra itthon

Tegnap este megérkezve olyan szokatlanul sterilnek tűnt a lakás, de elutazás előtt nagy rendrakás volt, szelektálás, ezért csak a nagy munka/számgép/stb. asztalon hódít a káosz, máshol jobbára rend van. Muszáj volt befűteni, olyan hideg volt... Ahogy néztem, itt annyi fok volt nappal, mint Budapesten éjjel.

A reptéren futó bosszankodás, a V. felsőjéhez kiválóan passzoló vadonatúj narancssárga bőrönd varrása végigrepedt a tetején, a zippzár alatt. Nem tépték fel (remélem), egyszerűen elszakadt, valaki rosszul fogta meg, nem a fülénél. A bélés bent tartott mindent, semmi más nem károsodott, de alapos újravarrásra szorul(na). V. nem hagyta annyiban, az Aer Lingus pultnál panaszkodott, hogy izé, erre kaptunk helyette egy másikat... Le voltam nyűgözve a zökkenőmentes panaszkezelésről. Samsonite, amolyan műanyag doboz, jellegtelen, merev, kong, kerekes, de talán jobban bírja majd a gyűrődést.  

A kertet lámpafényben néztem meg hajnali egykor, s szörnyülködve fedeztem fel, hogy az ázsiai boglárka, vagyis Persian buttercups (Ranunculus asiaticus)  szárait csigatömeg fedi, ezért nem kirakodás, hanem csigahajigálás volt az első programpontom. A kis törökszegfüveimet is megtámadták, némelyik bimbót mintha simán kettéharapta volna valaki, ezért ma biztosan átpakolom őket a ház másik oldalára, ahol a házat övező betoncsík miatt nem akkora a csigajárás. Az anyjuk mindenit. Ha harc, legyen harc, ma este sötétedés után, ha kell, gumikesztyűben fogok hajigálásra indulni. Fura, hogy ezeket a boglárkákat a házas csigák zabálták le, a meztelen csigák pedig a szegfüveket. Válogatunk, válogatunk?! Undorító volt amúgy úgy mászkálni az esővíztől nyirkos teraszonon, hogy pukkadoztak a cipőtalpam alatt a meztelencsigák. Rengeteg van!

 Az elpusztított boglárka

 A húsvéti kaktusz idén eltalálta a Húsvétot.

 Hogy senki ne maradjon macskás kép nélkül... Rua alszik a szomszéd shed-jének tetején.

Minden más nagyot nőtt, sőt, a tree fern nem hét, hanem kilenc új levéllel ajándékozott meg minket. A fenyő arasznyi hajtásokat hozott csak ez alatt a két hét alatt. A medvehagyma megkésve bár, de töretlenül virágzik. Trish megöntözte bent a kicsi kis palántákat is (ők hamarosan cserépbe kerülnek), a két cukkini szépen erősödik. A paprikák csak ímmel-ámmal fejlődnek, sajnos - alig kelt ki azóta új. 

A kertben a Cedronella canariensis (vagyis Balm of Gilead, Gileád balzsama névre hallgató fűszernövény) saját új hajtásainak súlya alatt meggörnyedt, fel kell majd kötözni. Ahhoz képest, hogy egy falatnyi cserépben van, elpusztíthatatlannak tűnik. Lehet, hogy meg kellene jutalmaznom egy átültetéssel? Kellene keresnem egy receptet hozzá, hogy hogyan lehet teaként felhasználni, azt írja róla egy weboldal, hogy valaha népszerű teafűként szolgált a Kanári-szigeteken, légúti fertőzésekre, köhögésre jó a teája, s illatával megnyugtatja a levert, vagy feldúlt lelket. Tény, hogy elég egy kicsit hozzáérni, s mindent betölt a finom illata!

A kis japánjuhar kibontotta pár, igen vékonyka, igen törékeny száron lógó leveleit. Azt hiszem, ő is a ház naposabb oldalára kerülhetne, mert az árnyékosabb kertben évek óta nem fejlődik. A rózsatövön (Lili Marlene) már van egy bimbó, a másik rózsán (Margaret Merril) több is. Örülök, tehát nem kellett volna aggódnom, amikor visszavágtam. Hiába tűnt drasztikusnak a visszavágás, így lesz belőle erős növény.

A klematisz kissé viharvert - esett sokat. Míg távol voltunk, nem lett melegebb, sőt erre az évre nedves, hűvös nyarat jósolnak a békák. A postaládát további szavazásra buzdító cetlikkel tömték meg - ezeket Trish lelkiismeretesen gyűjtögette nekünk az asztalon. Jaj, kit válasszak? Alighanem a joviális független jelölt lesz az, mert a) független (ha lehet valaki az, és én még hiszek a mesékben), s b) mert a minap becsengetett (nem is ő, hanem a pártolói, ő pár lépéssel messzebbről nézte, hogyan reagálok). Nem kellett vele beszélgetni, elég volt, hogy megmutatta az arcát. Az biztos, hogy a telepünkön lakó jelöltre (jobb felső) nem fogok szavazni, hozzá többször is volt szerencsém a lakógyűlések alatt, nagyon nem szimpatikus. Az általa régóta ígért-tervezett játszóteret a parton - hogy, hogy nem - éppen választás előtt egy hónappal kezdték el megépíteni...

 

Szóval itthon hideg(ebb) van, minden nagyon zöld és tömöttebb levelű, kerti munka dögivel, már telefonáltam az Üzemnek, hogy megjöttem, már tudom, milyen torta vár holnap s azután. Már megy a mosógép, már tiszteletüket tették a macskák, már behallatszik a templom harangja, és már megint esik. Ez itt pedig pár kép Budapestről. Megjöttünk, munka, élet újra. Hirtelen sok lett a tennivaló, vége a punnyadásnak, eszem-iszomnak, s remélhetőleg a hízásnak is.

 Megnéztük a Vigadót, ahonnan a kilátás nagyon klassz volt.

 Ó, az a 6:3...

 A fenti képet én alkottam, sok-sok évvel ezelőtt, s az egykori lázas könyvhetek hangulatát próbálja visszaadni barátnőm boltjában. Megtisztelő, hogy keretbe került, s magukkal vitték az új bolthelyiségbe.

Findusz. Apósom, Laci macskája. Nem gázolták el, hanem pihen. Van, aki ilyen pózban is tud.

Először láttam úgy a Parlamentet, hogy nem volt felállványozva egyik része sem. Amúgy a felújított épületek, terek nagyon szépek Budapesten. Számomra Budapest továbbra is ijesztően nagy, különösen Dublinhoz képest. Igazi "falusi kislány Pesten" érzésem volt, hát még amikor egyedül kellett járnom-kelnem, s nem volt mellettem V., hogy mutassa az utat..

Az utolsó esküvői torta

Többet nem vállalok, ha egy mód van rá. Lehet, hogy Susan barátnőm gyerekei még megkérnek, de többet, másnak, soha. Több stresszel jár, mint örömmel. S igen, szándékosan ilyen külsejű, mostanában ez a menő, ún. nude cake, szerintem szebb lenne rákent vajkrém, rászórt porcukor nélkül, de a mintaként kapott képen is ilyen volt. Két óra alatt raktam össze. A manager, akire a helyszín volt bízva, egy barátságtalan tahó volt, de szerencsére volt ott egy Jackie nevű högy, aki segített. Például segített elvonszolni az asztalt a terem napos oldaláról, ahová odaállították. A Harbourmaster Bar Dublinban, mint esküvői helyszín, szerintem kerülendő.

Leszokóban

Az előbb kimentem a kertbe teregetni, s valamilyen elképesztően finom és nyirkos íze volt a levegőnek: még mindig jön a köd a tenger felől. Sea haar! Már amikor az esküvői virágok begyűjtése után autóztam hazafelé, ma délben, akkor feltűnt, hogy milyen alacsonyan repülnek a felhők a Bray-be vezető lehajtó felett. Aztán, amikor a buszok miatt eltömődött városi útról inkább lekanyarodtam a parti útra, csodaszép látvány tárult elém: a tenger felől húzódott be a köd, alacsonyan, eltűnt Bray Head, eltűnt a promenád végében lévő szállók teteje, mintha november lett volna, csak éppen langymeleg volt a levegő ehhez a ködhöz. 

Szép volt nagyon. 

S most itt, a kertben is érezni a tengeri levegő nyirkosságát, ízét. A köd nem tud feljönni idáig, de az enyhe szél felhozza az ízt. 

Amit azonnal felvált a citrom- és vaníliaillat, amint visszalépek a lakásba. Már sülnek Andreas-ék esküvői tortái. Két 11"-es, két 9"-es és két 7"-es, citrommal csak kicsit ízesített vajas piskóta. A virágok, amiket Ivettől vettem, a kandalló előtt várják, hogy holnap a tortára kerüljenek. Kissé izgulok, nem is tudom, miért, hiszen V. elvállalta, hogy elvisz az étteremhez, aminek nincs parkolója, és csupa megállni tilos felfestés van a környékén. Az egyetlen parkolóhely előtte falatnyi, így V. odavisz, kirakodunk, majd visszamegy dolgozni. Dolgom végeztével pedig hazajövök vonattal. Phű.

A hűtőszekrényben ott a sok doboz málna, eper a dekorációhoz, micsoda mázli, hogy kaptam illatos melegházi ír epret, s nem az a puffasztott, vízízű amerikai és holland volt a nagybaniban. El is hoztam mindet, ami marad, megesszük. Olyan illatfelhő lesz a torta körül, hogy még!

***

A minap történt valami, ami elég szégyenletes dolog, főleg, hogy most már nem először esik meg hasonló, sajnos, de most kicsit magamba szálltam tőle. Azt hiszem, le fogok szokni (na jó, megpróbálom!) a Facebook-ozásról. Nagyon rászoktam arra, hogy feljönnek a születésnapi figyelmeztetések, gondolkodni/emlékezni sem kell, ping, jön az email, s megy az ember, boldogszületésnapot kíván még akkor is, ha ismerőse meglehetősen távoli. Mert az olyan jól esik, neki is, talán, s nekem is. Aztán mintegy véletlenül a sok feljövő kép között rátalálok egy torta friss képére, aminek készítője öcsém ismerőse, s akinek én is követője vagyok, mert olyan fantasztikus tortákat készít. A tortán Legó figura, a név rajta Áron.... és a boldog tulajdonos 7 éves... Miközben a tortát csodáltam, halk riasztó kezdett csilingelni a fülemben (alarm bells, mondja az angol), s leesett a kétfilléres: az öcsém kisfiának tortáját csodálom éppen. Az öcsém fiáét, akinek pár napja volt a születésnapja. Amire én még azt sem mondtam, hogy fapapucs... V. állítja, hogy ő még szólt is, de nyilván nem ért el a fülemig a figyelmeztetés...

Nagyon röstelltem magam, mert még erre sem voltam képes, s mert megszoktam, hogy minden információt lök elém a FB, gondolkodni sem kell, de az, ami családi, ami mondjuk emlékezést, esetleg naptárat igényel, az elsikkad. Elfeledkeztem már fontos dátumról, születésnapról máskor is, és öcsém - akkor is, most is -, nyugtatott, vele is megesik, de mégis, valahogy most rossz érzésem támadt, rosszabb, mint valaha.

De nem csak ez bántott. Nagyon rászoktam a Facebook-ra, amint hirtelen nincs mit csinálnom (vagy akkor is, amikor van!), vagy szabadnapon ébredés után első dolgom, hogy nyúlok a telefonért, kész röhej. Persze, sok érdekeset tud meg az ember, nem feltétlenül hasznosat, csak éppen érdekeset, szórakoztatót, ismerőseiről. De amikor ez már túl sok időt kitölt, akkor gond van. Nem vagyok már követője sok-sok bejelölt ismerősnek, barátnak, le-, és kiiratkoztam ilyen-olyan csoportokból, ilyen-olyan okok miatt, de a kíváncsiság még mindig erős bennem mások sorsa után. Ahelyett, hogy a magaméval, a magunkéval foglalkoznék. 

Úgyhogy, felfüggesztem magam, s a sok "lájk"-kal töltött időt inkább másra fogom fordítani. Aki akar, az úgyis megtalál, vagy megtaláljuk egymást. Addig is homlokcsók, meleg ölelés mindenkinek, bocsánat, de mostantól nem töltünk annyi időt egymás társaságában a neten. Inkább kiülök a kertbe és tengeri levegőt szagolgatok, madárdalos, napos, de áprilishoz méltóan hűvös délutánon, legalábbis addig, amíg a következő torta nem füttyent, hogy vegyem ki a sütőből.

Tavasz!

Nagy a nyüzsgés a kertben: kékcinkék, széncinkék, erdei pintyek, vörösbegyek és egy feketerigó pár jár be, enni és fészekrevalót gyűjteni. A rigók a szél által halomba gyűjtött, már-már bomlófélben lévő, szálasra szétesett leveleket szedik fel, a cinkék inkább a virágkosaraim külsejét borító puha szalmaréteget tépegetik, s pár perces tépegetés után kövér bajuszravalónyi anyaggal távoznak. Az etetőn is nagy a forgalom. A sirályok is hangoskodnak, a minap kettő vagy negyedórán át kiabált (udvarolt?) egymásnak az egyik ház tetején. Ugyan minden virágzik, a közösségi kiskertben is meglódultak a növények, s napközben szépen süt a nap, azért még hűvös van. Sokat fúj a szél, pedig olyan jó lenne már egy kis meleget érezni a hátamon. 

 

Mint kiderült, a kiskertről Hannah blogot vezet, így ott lehet megnézni a képeket: http://www.headlandscommunitygarden.blogspot.ie/. A rám testált cukkini magok közül még csak egy kelt ki, a paprikákból már többen jelezték, hogy életben vannak, s kidugták a fejüket a kis komposzttömbből, amibe beleültettem őket. Szabadság alatt majd Trish-re bízom őket. A melegházban már lassan beteltek az ágyások... főleg babot, borsót, és répát ültettek. Egy kicsit minden olyan amatőr módra folyik, terv nem született, hogy mi hová kerüljön, és igazából nincs senki, aki terelgetné a lelkes ültetőket. Orla és Fran, akik már tapasztalt kertészek, inkább a saját maguk kiskertjével vannak elfoglalva, s úgy tűnik, a vezető szerepét senki nem akarja felvállalni.

Megvettem, és a hétvégén elültettem a két rózsatövet, amit a kiskertbe ígértem. Eredetileg olyat szerettem volna, ami edényben van, fel van nyírva, s kis fácskaként díszítené a kiskert bejáratát, de rájöttem, nincs nyolcvan euróm két rózsatőre... Inkább ún. talajtakaró rózsákat vettem, barátságosabb áruk volt, és mindkettő - a cédulájuk szerint - jobban tűri majd a kevésbé kedvező körülményeket, mint egy kényes rózsatő. Ugyan földigilisztában bővelkedik a kiskert és a körülötte lévő "green" talaja, azért hamar kiderült, építkezési szemét borítja ezt a részt (is): rengeteg kő, nylonzacskó darabok és egy üres krémes tubus került elő, míg a töveknek kiástam a gödröket... Azért remélem, megmaradnak a rózsák.

Magunknak mentákat vettem, és fűszernövényeket. A kertre ráfér majd egy alapos takarítás, a télen felgyűlt leveleket, törmeléket ki kell majd söpörni a sarkokból. A Húsvét hétvégéjét megpróbálom munkamentesnek megtartani, s talán majd, akkor... Nagy meglepetésemre Nagypéntek is szabadnap lesz, négy napra bezár az Üzem. Így pénteken lesz időm a piacra sütni. S talán elmegyünk valahová, autózni egy nagyot.

Tervezgetjük a piac fennállásának 50. évfordulóját. Én azt javasoltam, újítsuk fel a régi, az alapításkor elhelyezett táblát, és csináltassunk mellé egy másikat, az új évforduló emlékére. Egyelőre úgy néz ki, egy átlagos piaci napot teszünk majd ünnepivé, ingyen teával-kávéval, sütikkel, feldíszítve az épületet, és egy másik alkalommal pedig a piac tagjai együtt elmennek valahová egy ünnepi ebédre, egybekötve az ebédet valamilyen kert- vagy arborétumlátogatással...

Nyaff-nyaff

Széklábfaragás van, kérem szépen. Az Üzemben gyártom tucatszám a tortákat, Katie segítségével, mert szerencsére felvette a főnököm, így májustól munkatársként, és nem csak gyakornokként számíthatok rá. Én délelőtt faragom a széklábakat, ő délután. Alkotó munka nemigen folyik, ma ugyan megpróbáltam egy elég semmilyenke torta szélét szépre dekorálni, erre megkaptam, hogy ne csináljam, mert. Csak egy habcsíkot akartam ráhúzni a tetejére, körben, a szélén, hogy a harminc eurójukért legyen anyag a tortán, de nem szabad. Legyen minden "egyszerű". Nem mertem belekezdeni abba, hogy az "egyszerű" és az "odahányok valamit" között van némi különbség, hagytam a fenébe, mert megtanultam, hogy vitatkozni, nemet mondani nem szabad. Végül is, azért fizet, hogy azt csináljam, amit mond.

De. A széklábfaragás, és a faragandó széklábak mennyisége, és a "mindent-gyorsan-most" miatt nyafogtam eleget, V.-nek, s mindenkinek, aki botor módon meghallgatott, amíg egy igen kedves ismerősöm, akivel mindig jól megmondjuk egymásnak, hogy mit kellene csinálnunk, megmondta, hogy nyafogok. S tényleg. Az alkalmankénti igen korai bemenések, pénteki 12 órázások gyümölcse eléggé kárpótol azért, hogy időnként hajlandó legyek csipás szemmel üldögélni a LUAS-on, félig ébren, a többi, ablaknak támasztott fejű, szúnyókáló koránkelővel. (Lám, más is csinálja, nem?) Lesz belőle utazás, autóba benzin, könyv, jó kaja. Fújja fel, ha széklábat akar, széklábat kap.

Ezért kissé elmaradtam a blogolással, örültem, ha a hétvégi újságot ki tudtam olvasni apránként. A Slice nyitása utáni roham így, egy hónap múltával enyhül kissé (lekopogom), úgyhogy most várok, reményeim szerint fog még normalizálódni a helyzet, a többi kellemetlenséget pedig a munkával járónak kell tekinteni.

Evvan. Amúgy minden rendben, élünk, virulunk, de most vár három fűszernövény elültetése.  

Meglepetés

Ezt a rövidke videót most találtam a neten az Üzemről, elég régi, mert még nem Ray, hanem Jasper volt a séf, és Tim is dolgozott hétközben, s még nem a hallgatók fejét tömte okosságokkal a Trinity egyetemen... A komor tekintetű csészepakoló bizony én volnék.

Short and sweet :-) Mármint a film, haha.