Bárcsak...

...minden ilyen flottul menne. Most ment el a higiénikus néni. Szerintem úgy tíz percet töltött a lakásban. Átöltözött, hajhálót vett fel, kezet mosott, bejött a konyhába, körülnézett, megnézte a sütik hűlését, a gingerbread men-ek dekorálásának folyamatát, én pedig kérdeztem okosakat.

Nagy örömömre lehet használni a viaszosvászon terítőt tésztanyújtáshoz. Így legalább a sütőpapíron is megtakarítok valamicskét. Lényeg a rendszeresen fertőtlenítés. Most valami új baciról beszélt, és kérte, mossak sűrűn kezet sütés közben is, ha a hajamhoz, szememhez nyúlok, orrot fújok. Kaptam továbbá egy igen hasznos kiadványt ételallergiákat illetően, amit majd beviszek a kávézóba, mert elég sűrűn megy a vita, hogy a tönkölyliszt az most glüténmentes-e vagy sem. (Nem az.) Már kiharcoltam, hogy érdeklődő telefonokra mondhassam, hogy glüténmentes tortát nem, de lisztmenteset készítünk.

Hajnalban arra ébredtem, hogy a vizitje jár a fejemben, ehhez képest nem volt semmi gond.

***

... vagyis azért volt. Ebben a percben hívott, hogy aggódik a cukormáz miatt, merthogy nyers tojásfehérjével készül. S az szalmonellafertőzést okozhat. S hogy esetleg használjak inkább pasztörizált tojásfehérjét (Dunnes-ban kapható elvileg), vagy már előre kikevert cukormázat, vízzel higítva. Vagy albument, porított tojásfehérjét, amit egyébként a kávézóban is használunk.

Ó.

Nem volt egyébként kioktató vagy ilyesmi, teljesen normálisan elcsevegtünk a tojásfehérjékről, hogyan marad meg kettő egy adag gingerbread men kisütése után... Azonkívül, hogy tudom, terhes nőre veszélyes lehet a nyers tojásfehérjéből készült kaja, a cukormáz miatt sosem aggódtam. 30 grammnyit keverek ki tetemes mennyiségű (150 gr) porcukorral, nem gondoltam volna, hogy gond lehet belőle.

Mit csináljak akkor a megmaradó tojásfehérjéimmel? Szokjak rá a rántotta "lite"-ra?

Olvas engem mézeskalácsozó mester hazulról? Ott mit ír elő az ÁNTSZ? Just wondering...

Szabadabban, lazábban

Megint jön ellenőrizni a higiénikus néni.

Ezúttal jövő hétfőre jelentkezett be - ugyanis mikor kérdezte, mikor sütök, mondtam, hogy már csak hétfőnként, mivel hétközben újra dolgozom, mármint alkalmazottként. "Akkor jövök hétfőn" - mondta, nem az üres konyhára kiváncsi, hanem arra, hogyan néz ki, amikor dolgozom benne.

De most már minden úgy megy, ahogy elvárja tőlem. Viaszosvásznon dolgozom, van mindenféle bacik ellen hatásos Dettol is itthon a zöld tisztítószerek mellett, s számtalan doboz is van a tároláshoz. S mostanság olyan kevés sütit készítek a régi mennyiséghez képest. Kenyeret sem sütök már... Remélem, nem talál kifogásolnivalót. Drukk-drukk.

***

Tegnap egy hirtelen lendülettel előbányásztam háziurunk csavar-akasztó-szög gyűjteményét a kamrából, kiválasztottam egy masszívabb csavart, és szépen belecsavartam a falba, a hálószobában, szemben az ággyal. Könnyen ment, ahogy Medve is írta, felesleges misztifikálni a dolgot, kissé ferdén benyomott szög vagy csavar, s a kép máris felakasztható. A házasságkötésünk alkalmából kapott, télen bekereteztetett akvarell végre felkerült a falra. Szintezővel be is állítottam, hogy ne csak szemre legyen egyenes. A kép vízszintes a falon, a fotón nem, elnézést.


Füst tekereg a szőlőskertek felett, ősszel, talán gazt égetnek, vagy avart, elkent pasztellfoltok csak a fák - olyan kép, ami bámulásra, nosztalgiázásra késztet, beleláthatunk bármit: gyerekkori emléket, kamaszkori szüretet, kirándulást. Igazából már nem emlékszem, melyik dombokat akarja ábrázolni, sajnos, nincs ráírva a címe. Emlék, szülővárosomból. Van még két, Sopront ábrázoló fotó a lakásban, öcsémnek hála - az ő tehetségét dicséri mindkettő. Idővel azokat is kirakom.

***

Íme, egy érdekes cikk a Menekültek Világnapja alkalmából: A harmadikként nyilatkozó Olga Murphy-t tegnap hallottam a rádióban. 1956-ban érkezett menekültként Írországba, s azon kevesek közé tartozott, aki maradt. Még régebben írtam erről a témáról egy cikket, amiben - micsoda véletlen! - ugyanez a hölgy (is) kerül megemlítésre. Még a régi, Ír Gulyás című lapnak készült az írás, 2001. október 23-a alkalmából. Ha valakit érdekel, elküldöm mailben, mert ide túl hosszú lenne bemásolni.

***

Tegnap remek délutánom volt. Odakint folyamatosan esett az eső déltől, így nem jártak a gyűlölt legyek, kiültem a nyitott kertajtóba kötni. A minta számolást, alapos odafigyelést igényel, bonyolultabb, mint a másik. Hallgattam az esőt, s néha figyeltem Maskát, amint a bokor védelmébe húzódva szunyókált. Délelőtt, amikor még sütött a nap, s összehúzott függönyök mellett szellőztettem, Maska bejött a lakásba. Akkor éppen a nappaliban olvastam, amikor egyszerre halk kopogtatást hallok: apró karmok kopogása a padlón. A fotel védelméből lestem meg, ahogy határozottan bejött, végig a folyosón, csak a fürdőszoba ajtajában állt meg, belebámulni a sötétbe. Körbe-körbe nézegetett, minden érdekes volt neki. Csak a nappali közepén torpant meg, s nézett ki mereven a nappali ablakán. Aztán meglátott engem, amint széles vigyorral bámulom. Rá-hellóztam, mire sarkon fordult, s sebes topogással távozott. Azóta már készült kép arról, ahogy az ágy sarkánál ül, s néz befelé, reménykedőn. Továbbra is barátságtalan.

***

Még elvileg két nap, s V.-nek véget ér a tizenkétórázás. Ma már ő is kidőlt, aludtunk egy órát, mikor hazahozott. S aztán ment vissza, s ki tudja, ma mikor jön haza. Erősen szorítja őket a határidő.

De a hétvégén Alfa-találkozó lesz itt, Bray-ben, s innen majd Glendalough-ba autózunk. Talán belefér egy finom ebéd a Wicklow Heather-ben, megünnepelni a hajtás végét...

Az utolsó sűrű hét

Csak el ne kiabáljam...

Csütörtökön este volt a Wedding Fair, ahová készültem sokféle sütivel, csináltam kóstolót is, de sajnos, összesen csak két érdeklődő volt. De azok legalább vittek el magukkal telefonszámot, és ettek a sütikből. A végén, két betévedő kis kamaszlánynak már ajándékba adtam a sütiket, mert a következő Wedding Fair téli témájú lesz, arra nem lesznek már jók egy hónap múlva ezek a mintapéldányok.

Az Apák napi süticsomagokból hármat hagytam a kávézóban, egyet vettek meg még pénteken. Sokalltam a főnököm által megszabott árát (5.80 € a hat sütiért...), így a többit inkább elvittem a piacra, fele annyiért, el is fogyott. Szépen becsomagoltam celofánba, az adott neki némi tartást, védelmet, mert igen vékonyka sütik voltak: szerszámok. Fúrógép, kalapács, fűrész, csavarhúzók, csípőfogó. S mert az utolsó pillanatra hagytam, nem kaptam már ezüst ehető szprét, így a szerszámok fém részét is úgy húztam ki, kevésbé lett poénos, mint ahogy szerettem volna.

A Fair alatt a pultnál ültem, dekoráltam, figyelemfelkeltőként. De ezzel a húzással csak a Daintree boltban dolgozó egyik hölgy figyelmét sikerült felkelteni, aki odajött, és egy csomót kérdezett a sütidekorálásról. Másnap éppen hazafele mentem a bolton át, amikor megállított, hogy megkérdezte a többi ott dolgozó nőt, s szeretnének megkérni egy kis okításra. Fizetnek érte, megszervezik, melyikük konyhájában jöjjünk össze... érdekelne-e? Kicsit habozva mondtam, hogy jó, majd beszéljük meg a részleteket...

***

Elkészültem a dinnyés sállal. Sőt, már el is adtam! Ugyanaz az idős hölgy vette meg, aki az első sálamat, még tavaly. Nagyon féltem, hogy az áráért majd kapok megjegyzéseket a többiektől, s azzal győzködtem magam, hogy a kézműves dolgokat áruló weboldalakon ezeknek a sálaknak bizony ilyen ára van. Talán fél órája voltunk nyitva, amikor Sheila (p.k.), akinek a szövetelefántjai és patchwork takarói közé volt kitéve egy ruhaakasztón a sál, a terem ajtajából integetett nekem, hogy figyeljek csak, s aztán feltartotta a hüvelyujját. Leesett állal intettem vissza: Csak nem?! Ő pedig bólogatott, hogy de bizony... a sál gazdára talált.

Az alábbi képeket Aniz csinálta. Ugyan azt kértem/reméltem, hogy majd egy neki máskor is modellkedő barátnőjét kéri fel a fotózáshoz, de nem: egyik reggel, nyitáskor a főnököm közreműködésével készültek a képek. Sajnos, elég sebtiben... Közel sem olyan mutatós fotók, mint amiket az etsy.com-on láthat az ember, de emlék gyanánt megteszik:

Az uram ma dolgozik, talán azért majd együtt tudunk ebédelni. Szolidaritásból vasalok, közben megnézem a héten felvett filmeket... S kötök, mert már belekezdtem egy új sálba. Nincs más hírem, átlagos hétvége ez is, hűvös, esős idővel.

Rövid

Ma hajnalban olyan durva, émelygéses, elfehéredős migrén ébresztett, amilyen utoljára az erdélyi út alatt, tehát több mint egy éve köszöntött rám. A megváltó eső délelőtt érkezett meg, azóta is kitartóan esik, én pedig kissé tompán nézek kifelé a fejemből, riadtan befelé figyelve.

A "munka-élet" egyensúly mostanság mindkettőnknek a munka irányába dől. V. most egész hétvégén dolgozik, a japánok is hozzá igazítják a munkaidejüket, mert szoros a határidő, össze kell hangolni a munkát, legyenek akármelyik földrészen is. Mostanság az uram tizenkétórázik... Én pedig már hetek óta nem tudok összeszervezni egy kávézást egyik volt kolléganőmmel, mert vagy ő van elhavazva, vagy én. Ő is süt...

Hamarosan elvonszolom magam a bolt felé, vajat venni, mert felajánlottam, hogy hétfő reggelre megsütöm-dekorálom azt a tortát, amit a National Library rendelt, egy William Butler Yeats-szel kapcsolatos fotózásra. Főnököm kissé aggódott, hogy a kollégáim nem fogják tudni elég szépre megcsinálni a tortát hétfőn reggel, én pedig akkorra lendületben voltam pénteken (szuperhosszú műszak megint), hogy szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon a felajánlás. Az ilyen munkás napon a sokadik, lendületadó kávé után gyakran elfog az "ide nekem az oroszlánt is"-érzés, és hajlamos vagyok nagylelkű felajánlásokra.

Azért várok még kicsit, míg csendesedik az eső, mert gyalog kell menjek. Ugyanis tegnap, 4 év balesetmentes vezetés után elvittem egy parkoló autó tükrét. Mentségemre legyen mondva, szembejövő busz elől húzódtam le, a jelek szerint azonban túlságosan. Szerencsére a másik autónak csak a tükre fordult ki, esett ki, és repedezett össze, a toknak nem lett baja. Az én bal tükröm helyén csak egy szomorú roncs lóg. Hétfőn visszük szereldébe, s közben folyamatosan fohászkodom, hogy a másik fél (bérelt kocsi, tehát az autóbérlő céggel lesz majd dolgom) rugalmasan kezelje a dolgot. Egy kanadai turistának rontottam el a nyaralását... Nagyon röstellem magam, főleg mert Focis oldalán most csúnya karcolások is vannak, ahol nekiverődött a széttört tükörtok. Megsirattam szegényt, de ez a dolgokon nem változtat. Megint egy váratlan kiadás. V. vigasztalt, hogy jobb volt így átesni a tűzkeresztségen, mint mondjuk, elütni valakit, de azért kissé összeszorul a gyomrom, amikor eszembe jut az a csattanás.

A sok meló ellenére azért esténként volt időm kötni, így befejeztem a Botond által kiválasztott "dinnyés" mintával készült habkönnyű, kék stólát. Odaadtam Aniz-nak, hogy készítsen róla művészi fotókat, hadd maradjon majd valami emlékem róla, ha esetleg sikerül eladnom. Körbenéztem az etsy.com-on, és más weboldalakon, és a patchwork-öző Sheilá-val (p.k.) is megbeszéltem, mennyit lehet kérni egy egyedi kötött darabért, s úgy döntöttem, hogy az én sálam is megér 70 eurót.

Tehát: dolgozunk, élünk, megvagyunk, közben volt egy olyan hétvége is, amikor kiállítás, séta és rózsák szagolgatása is belefért a vasárnapba, de egyelőre a szürke munkás hétköznapok dominálnak.

3600 cupcake...

No, a cupcake-őrület 3 hónapja véget ért, az utolsó roham szerdán volt, letudtam becsülettel. Ha jól tudom, 600 ember fizetett elő a féláron kapható 6 cupcake-re a Citydeal-en keresztül, vagyis elvileg 3600 cupcake-et sütöttünk le. (Nem tudom, begyűjtötte-e minden feliratkozó őket, mert a főnököm még nem összesítette a papírokat.)

Kedden egyfolytában a telefont kapkodtam, ráadásul megjelent sok üzletember, s mind reggelizni akart, így Paco folyamatosan kévát főzött, én csináltam a reggeliket, és nekem jutottak a telefonok is. De legalább alaposan begyakoroltam, mit mondjak ékes és udvarias angolsággal, akkor, amikor az ajánlat lejártának napján ötpercenként telefonált riadtan valaki, hogy "jaj, most jöttem rá, hogy ma lejár az ajánlat, mikor jöhetek a cupcake-jeimért?"

Csak egy ember lelkébe másztam bele, sajnos. Mentségemre (?) legyen mondva, egyszerre próbáltam őt kiszolgálni, fogadni egy hívást, a szememet rajta tartani egy pár sülő tojáson, és egy biciklis futáron, aki egy leszállítandó tortára várakozott. Nem sikerült. Így a hölgy kissé felpaprikázva távozott. Nem mentség, hogy utána elég kellemetlenül éreztem magam.

Aztán az uram egy másik, szintén a héten történt eset kapcsán elmagyarázta, hogy próbáljak meg a vevő fejével gondolkozni, a vevőt nem fogják érdekelni a kifogásaim, az elfoglaltságom, hanem azt akarja, hogy szolgáljam ki, és megkapja, ami jár neki. Hiába, a vevőszolgálat terén van még mit tanulnom. Hamarabb keresek magyarázatot, kifogást, mint megoldást a problémára, ez a gond.

Aztán csütörtökön már szinte csend volt. Megszűnt a folyamatosnak nevezhető email-áradat, a cupcake megrendelések száma majdnem nullára visszazuhant. Pénteken másfél órával előbb eljöttem az Üzemből! Most már elég lesz hetente a 12 kiló vaj, nem kell 24, a cupcake-ekhez, a vajkrémhez. Talán új torták is beleférnek majd az időmbe (csak óvatosan az ilyen optimista kijelentéssel).

***

Mióta nadrágszíjhúzás van a benzinárak miatt, Böhöm kihasználatlanul pihen a ház előtt. Olyannyira kihasználatlanul, hogy elhagyott autónak hitték, s ragasztottak rá egy papírt, hogy ha két héten belül nem értesítjük a management company-t a tulajdonjogunkról, elvontatják. A félreértéshez az is hozzájárult, hogy V. nem tartja a kocsi adó- és, biztosítópapírját a szélvédőn, az előírás szerint, mert a tükröződés zavarja vezetés közben. Így joggal hitték elhagyott autónak szemünk fényét. Azóta tisztázódott az ügy, s a biztonság kedvéért visszakerültek a papírok a szélvédő mögé.

***

Pár hete egy "nincs kedvem főzni" estém volt, ezért a közeli Bombay Pantry-ből hozattunk kaját. Interneten át lehet rendelni, azonnal megjön a visszaigazolás, 37 perc múlva előttünk volt a finom étel. Arra emlékszem, hogy sokáig csak kéjes nyögések és sóhajok törtek fel belőlem, prawn panjim-t kértem... V. vigyorogva nézett, annyira élvezkedtem a finom kaja felett. Rá pár napra, bevásárláskor megláttam a Dunnes polcain a curry szószt a Bombay Pantry-től... Mindenkinek bátran merem ajánlani ezeket, egyszerűen tökéletesek. Amikor kinyitottam a műanyag pekedlit a konyhában, V. megérezte az illatot a nappaliban... Igaz, ez jelentheti azt is, szkeptikusoknak, hogy túl kicsi a lakás, de én inkább a szósz kiváló alapanyagokból való tökéletes összeállítottságára következtetek ebből. A mindent betöltő illatárt sokáig szagolgattam, mielőtt ráöntöttem a csirkére - azt hiszem, ez volt az egyetlen alkalom, amikor az ujjammal töröltem ki az edényt, aztán nyalakodtam, nehogy egy csepp is vesszen belőle. Tessék kipróbálni, nagyon finomak!

A másik mostani kedvencünk a Killowen joghurt, egyliteres edényben. Az ország délkeleti részében a boltokban kapható, itt Dublinban az Üzemen át férek hozzá: amikor Eamonn, a halkszavú szállítóember meghozza az Üzemnek a zabkásához, müzlihez használt sima joghurtot, akkor hozza V.-nek is a három egyliteres palackot. Lutri, azt kapok, ami éppen van: hol epreset, hol málnásat. A három litert megkapom nagybani áron, valamint egy ír céget támogatok vele, remek. A reggeli kukoricapehelyre, müzlire öntve tökéletes, de van úgy, hogy csak egyszerűen kiisszuk a palackból...

Ugyan ez megtévesztő, korántsem élünk jaj, de egészségesen, állandóan csak tervezem a fogyást, a kalóriaszámolgatást. Most már arra sikerült rászoktatnom magam, hogy ne csipegessek az Üzemben, ne nyalakodjak a krémekből, és az óránkénti egy pohár víz is elfogy a napi két kávé mellé. Bébiléptekkel halad csak a fogyási terv, haha. Időnként előveszem az Ámerikában vett szép pulcsikat, s elképzelem, hogy behúzott has nélkül is beléjük férek, uram bocsá' lógnak rajtam. Tehát a cél a szó szoros értelmében előttem lebeg :-)

Ami pedig legutóbbi bejegyzésem tárgyát érinti: az elnöki látogatás másnapján már kaphatók voltak a feliratos pólók Moneygall-ban. Az ország nagyobbik része párás szemmel emlegeti a röpke vizitet, az amerikai látogatók özöne most jó darabig Moneygall-ba is el fog menni :-)

Mindeközben sikerült megnéznem Bobby Flay látogatását az Üzemben, fönököm a múlt héten megkapta a DVD-t a műsorral. Nem volt rossz, bár igazából keveset lehetett bezsúfolni az ír konyhaművészetet ért változásokból az egyórás műsorba. V. szerint, aki felületes érdeklődőként nézte végig a műsort, eléggé összecsapták a látogatást. De az amerikaiakat sikerül vele idecsábítani, s az a lényeg. A többiek inkább tájékozódjanak máshonnan. Pl. a Good Food Ireland weboldaláról, vagy ír magazinokból.

***

Lakrendezünk: egy fiatal magyar párnak, akik most rendezik itt be új életüket, odaadtuk a futont, így végre megszűnik a nappali sarkában való ruhaszárítás, amitől átmeneti szállás jelleget kapott a szoba az elmúlt 4 évben... A ruhaszárítót átrakjuk a számgépszobába, és a nappaliban újra lesz kötő/olvasó/ejtőző sarok, fotellel, újra lesz hová teríteni a hatalmas iraki szőnyeget. A feleslegessé vált ágyneműk mennek charity-be, a maradék majd kap szekrényt, az elöregedett, leszakadással fenyegető polcok helyett idővel veszünk újakat. Úgysem voltam még az IKEÁ-ban :-)

Megpróbálunk letisztult, jobban kézben tartható elrendezést adni a lakásnak, mert úgy tűnik, sokáig lakunk majd itt (kopp-kopp). Eldöntöttük, hogy sok év másokkal együttlakás után elértünk abba a korba, amikor már inkább a magunk kényelme számít, s a lakás csinosítgatása fontosabb, mint hogy valaki elférjen egy földre rakott gumimatracon, s esetleg kényelmetlenül toporogjunk a lakás egyetlen wc-je előtt, sorry. El kellett hogy jöjjön ennek is az ideje. Kicsit kellemetlen érzésünk lett, mert alig kezdtünk tervezgetni, mit-hová rakjunk, amikor szólt egy rokon, hogy esetleg meglátogatna bennünket, s mi nem tudtunk neki ágyat felajánlani. De szerencsére megértően fogadta a hírt.

Most már csak ahhoz kellene vennem a bátorságot, hogy Ray, az Üzem mindenesének utasításai alapján fel merjem rakni az első képet. Kicsit aggódom, hogyan lehet szöget verni ebbe a nevetségesen vékony falutánzatba, ami elválasztja egymástól a szobákat... Azt a Sopron szőlőskertjeit lábrázoló látképet is ki akarom rakni, amit nászajándékba kaptunk, szülővárosom egyik neves festőjétől, Öcsém is fog majd nyomtatni pár emlékezetes fotót az új-zélandi útról, s az örökszép Lady Agnew is szeretne kikerülni a falra...

Is féidir linn

"This little country, that inspires the biggest things - your best days are still ahead. Our greatest triumphs -- in America and Ireland alike - are still to come. And, Ireland, if anyone ever says otherwise, if anybody ever tells you that your problems are too big, or your challenges are too great, that we can’t do something, that we shouldn’t even try - think about all that we’ve done together. Remember that whatever hardships the winter may bring, springtime is always just around the corner. And if they keep on arguing with you, just respond with a simple creed: Is féidir linn. Yes, we can. Yes, we can. Is féidir linn."

Kérdés, de inkább legyen fogadás tárgya: Mikor fog ez megjelenni pólón? Mármint a "Is féidir linn" sor? Obamától. Már most irigylem a pólóárust, aki ebből csinál vagyont :-)

Szépen tudnak beszélni a politikusok, de most már vagyok olyan vén (ha nem is tapasztalt, de kiokosított), hogy nem hiszem el, elsőre sem?

Szép, tényleg szép amit mond, de ... cui bono? Választások lesznek, majd, s jól fog jönni a sok (zöld) szavazat... ugye?

Tényleg, ilyenkor mi van? A tömeg örjöng, tapsol, netán könnyesedik a szeme. A kőszívű edzettek, beszédírók, kampányfőnökök, ötletgyárosok mit értékelnek ilyenkor? Elismerően bólintanak, ez igen, basszus, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe? Mert ha a mondanivalóban nehezen lehet hinni - szép szavak -, de az előadásmód, az ötlet, no... az igen!

Akkor azt értékelem. Mit színésznek, úgy tapsolok. Csillagos ötös. Megyek pólót venni :-)

Ciki

Ettől a bakitól eltekintve a látogatás remekül folyt, a falucska, Moneygall, ahonnan Obama nagyapjának nagyapja származik, éppen fülig érő utcapartival ünnepli a sikeres látogatást. Már megvolt a kötelező csecsemőemelgetés, a lelkes helyiekkel való csevej és kézrázás, a Guinness-iszogatás, találkozás a kuzinokkal. Igazi, olajozottan folyó esemény ez, amit még a folyton megeredő eső sem tudott elrontani. Nagyon profi az elnök és a neje.

Megint egy ír falucska, amely majd felkerül a térképre, mert onnan származik egy amerikai elnök. Remélem, tódulni fognak a turisták.

Aztán nemrég beszéd az emberekkel tömött College Green-en, Dublinban - szem nem maradt szárazon, a lelkek lobogtak. Kis időre mindenki feldobódott, aztán majd oszlik a tömeg, tele lesznek a kocsmák, s holnap megint lehet akadálytalanul buszozni keresztül a városon. S lehet aggódni, hogy eléri-e a légteret az izlandi hamufelhő.

Itt volt a királynő, itt volt a soros amerikai elnök. Csupa izgalom, ami megtörte a hétköznapok unalmát.