Az utolsó sűrű hét

Csak el ne kiabáljam...

Csütörtökön este volt a Wedding Fair, ahová készültem sokféle sütivel, csináltam kóstolót is, de sajnos, összesen csak két érdeklődő volt. De azok legalább vittek el magukkal telefonszámot, és ettek a sütikből. A végén, két betévedő kis kamaszlánynak már ajándékba adtam a sütiket, mert a következő Wedding Fair téli témájú lesz, arra nem lesznek már jók egy hónap múlva ezek a mintapéldányok.

Az Apák napi süticsomagokból hármat hagytam a kávézóban, egyet vettek meg még pénteken. Sokalltam a főnököm által megszabott árát (5.80 € a hat sütiért...), így a többit inkább elvittem a piacra, fele annyiért, el is fogyott. Szépen becsomagoltam celofánba, az adott neki némi tartást, védelmet, mert igen vékonyka sütik voltak: szerszámok. Fúrógép, kalapács, fűrész, csavarhúzók, csípőfogó. S mert az utolsó pillanatra hagytam, nem kaptam már ezüst ehető szprét, így a szerszámok fém részét is úgy húztam ki, kevésbé lett poénos, mint ahogy szerettem volna.

A Fair alatt a pultnál ültem, dekoráltam, figyelemfelkeltőként. De ezzel a húzással csak a Daintree boltban dolgozó egyik hölgy figyelmét sikerült felkelteni, aki odajött, és egy csomót kérdezett a sütidekorálásról. Másnap éppen hazafele mentem a bolton át, amikor megállított, hogy megkérdezte a többi ott dolgozó nőt, s szeretnének megkérni egy kis okításra. Fizetnek érte, megszervezik, melyikük konyhájában jöjjünk össze... érdekelne-e? Kicsit habozva mondtam, hogy jó, majd beszéljük meg a részleteket...

***

Elkészültem a dinnyés sállal. Sőt, már el is adtam! Ugyanaz az idős hölgy vette meg, aki az első sálamat, még tavaly. Nagyon féltem, hogy az áráért majd kapok megjegyzéseket a többiektől, s azzal győzködtem magam, hogy a kézműves dolgokat áruló weboldalakon ezeknek a sálaknak bizony ilyen ára van. Talán fél órája voltunk nyitva, amikor Sheila (p.k.), akinek a szövetelefántjai és patchwork takarói közé volt kitéve egy ruhaakasztón a sál, a terem ajtajából integetett nekem, hogy figyeljek csak, s aztán feltartotta a hüvelyujját. Leesett állal intettem vissza: Csak nem?! Ő pedig bólogatott, hogy de bizony... a sál gazdára talált.

Az alábbi képeket Aniz csinálta. Ugyan azt kértem/reméltem, hogy majd egy neki máskor is modellkedő barátnőjét kéri fel a fotózáshoz, de nem: egyik reggel, nyitáskor a főnököm közreműködésével készültek a képek. Sajnos, elég sebtiben... Közel sem olyan mutatós fotók, mint amiket az etsy.com-on láthat az ember, de emlék gyanánt megteszik:

Az uram ma dolgozik, talán azért majd együtt tudunk ebédelni. Szolidaritásból vasalok, közben megnézem a héten felvett filmeket... S kötök, mert már belekezdtem egy új sálba. Nincs más hírem, átlagos hétvége ez is, hűvös, esős idővel.

Rövid

Ma hajnalban olyan durva, émelygéses, elfehéredős migrén ébresztett, amilyen utoljára az erdélyi út alatt, tehát több mint egy éve köszöntött rám. A megváltó eső délelőtt érkezett meg, azóta is kitartóan esik, én pedig kissé tompán nézek kifelé a fejemből, riadtan befelé figyelve.

A "munka-élet" egyensúly mostanság mindkettőnknek a munka irányába dől. V. most egész hétvégén dolgozik, a japánok is hozzá igazítják a munkaidejüket, mert szoros a határidő, össze kell hangolni a munkát, legyenek akármelyik földrészen is. Mostanság az uram tizenkétórázik... Én pedig már hetek óta nem tudok összeszervezni egy kávézást egyik volt kolléganőmmel, mert vagy ő van elhavazva, vagy én. Ő is süt...

Hamarosan elvonszolom magam a bolt felé, vajat venni, mert felajánlottam, hogy hétfő reggelre megsütöm-dekorálom azt a tortát, amit a National Library rendelt, egy William Butler Yeats-szel kapcsolatos fotózásra. Főnököm kissé aggódott, hogy a kollégáim nem fogják tudni elég szépre megcsinálni a tortát hétfőn reggel, én pedig akkorra lendületben voltam pénteken (szuperhosszú műszak megint), hogy szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon a felajánlás. Az ilyen munkás napon a sokadik, lendületadó kávé után gyakran elfog az "ide nekem az oroszlánt is"-érzés, és hajlamos vagyok nagylelkű felajánlásokra.

Azért várok még kicsit, míg csendesedik az eső, mert gyalog kell menjek. Ugyanis tegnap, 4 év balesetmentes vezetés után elvittem egy parkoló autó tükrét. Mentségemre legyen mondva, szembejövő busz elől húzódtam le, a jelek szerint azonban túlságosan. Szerencsére a másik autónak csak a tükre fordult ki, esett ki, és repedezett össze, a toknak nem lett baja. Az én bal tükröm helyén csak egy szomorú roncs lóg. Hétfőn visszük szereldébe, s közben folyamatosan fohászkodom, hogy a másik fél (bérelt kocsi, tehát az autóbérlő céggel lesz majd dolgom) rugalmasan kezelje a dolgot. Egy kanadai turistának rontottam el a nyaralását... Nagyon röstellem magam, főleg mert Focis oldalán most csúnya karcolások is vannak, ahol nekiverődött a széttört tükörtok. Megsirattam szegényt, de ez a dolgokon nem változtat. Megint egy váratlan kiadás. V. vigasztalt, hogy jobb volt így átesni a tűzkeresztségen, mint mondjuk, elütni valakit, de azért kissé összeszorul a gyomrom, amikor eszembe jut az a csattanás.

A sok meló ellenére azért esténként volt időm kötni, így befejeztem a Botond által kiválasztott "dinnyés" mintával készült habkönnyű, kék stólát. Odaadtam Aniz-nak, hogy készítsen róla művészi fotókat, hadd maradjon majd valami emlékem róla, ha esetleg sikerül eladnom. Körbenéztem az etsy.com-on, és más weboldalakon, és a patchwork-öző Sheilá-val (p.k.) is megbeszéltem, mennyit lehet kérni egy egyedi kötött darabért, s úgy döntöttem, hogy az én sálam is megér 70 eurót.

Tehát: dolgozunk, élünk, megvagyunk, közben volt egy olyan hétvége is, amikor kiállítás, séta és rózsák szagolgatása is belefért a vasárnapba, de egyelőre a szürke munkás hétköznapok dominálnak.

3600 cupcake...

No, a cupcake-őrület 3 hónapja véget ért, az utolsó roham szerdán volt, letudtam becsülettel. Ha jól tudom, 600 ember fizetett elő a féláron kapható 6 cupcake-re a Citydeal-en keresztül, vagyis elvileg 3600 cupcake-et sütöttünk le. (Nem tudom, begyűjtötte-e minden feliratkozó őket, mert a főnököm még nem összesítette a papírokat.)

Kedden egyfolytában a telefont kapkodtam, ráadásul megjelent sok üzletember, s mind reggelizni akart, így Paco folyamatosan kévát főzött, én csináltam a reggeliket, és nekem jutottak a telefonok is. De legalább alaposan begyakoroltam, mit mondjak ékes és udvarias angolsággal, akkor, amikor az ajánlat lejártának napján ötpercenként telefonált riadtan valaki, hogy "jaj, most jöttem rá, hogy ma lejár az ajánlat, mikor jöhetek a cupcake-jeimért?"

Csak egy ember lelkébe másztam bele, sajnos. Mentségemre (?) legyen mondva, egyszerre próbáltam őt kiszolgálni, fogadni egy hívást, a szememet rajta tartani egy pár sülő tojáson, és egy biciklis futáron, aki egy leszállítandó tortára várakozott. Nem sikerült. Így a hölgy kissé felpaprikázva távozott. Nem mentség, hogy utána elég kellemetlenül éreztem magam.

Aztán az uram egy másik, szintén a héten történt eset kapcsán elmagyarázta, hogy próbáljak meg a vevő fejével gondolkozni, a vevőt nem fogják érdekelni a kifogásaim, az elfoglaltságom, hanem azt akarja, hogy szolgáljam ki, és megkapja, ami jár neki. Hiába, a vevőszolgálat terén van még mit tanulnom. Hamarabb keresek magyarázatot, kifogást, mint megoldást a problémára, ez a gond.

Aztán csütörtökön már szinte csend volt. Megszűnt a folyamatosnak nevezhető email-áradat, a cupcake megrendelések száma majdnem nullára visszazuhant. Pénteken másfél órával előbb eljöttem az Üzemből! Most már elég lesz hetente a 12 kiló vaj, nem kell 24, a cupcake-ekhez, a vajkrémhez. Talán új torták is beleférnek majd az időmbe (csak óvatosan az ilyen optimista kijelentéssel).

***

Mióta nadrágszíjhúzás van a benzinárak miatt, Böhöm kihasználatlanul pihen a ház előtt. Olyannyira kihasználatlanul, hogy elhagyott autónak hitték, s ragasztottak rá egy papírt, hogy ha két héten belül nem értesítjük a management company-t a tulajdonjogunkról, elvontatják. A félreértéshez az is hozzájárult, hogy V. nem tartja a kocsi adó- és, biztosítópapírját a szélvédőn, az előírás szerint, mert a tükröződés zavarja vezetés közben. Így joggal hitték elhagyott autónak szemünk fényét. Azóta tisztázódott az ügy, s a biztonság kedvéért visszakerültek a papírok a szélvédő mögé.

***

Pár hete egy "nincs kedvem főzni" estém volt, ezért a közeli Bombay Pantry-ből hozattunk kaját. Interneten át lehet rendelni, azonnal megjön a visszaigazolás, 37 perc múlva előttünk volt a finom étel. Arra emlékszem, hogy sokáig csak kéjes nyögések és sóhajok törtek fel belőlem, prawn panjim-t kértem... V. vigyorogva nézett, annyira élvezkedtem a finom kaja felett. Rá pár napra, bevásárláskor megláttam a Dunnes polcain a curry szószt a Bombay Pantry-től... Mindenkinek bátran merem ajánlani ezeket, egyszerűen tökéletesek. Amikor kinyitottam a műanyag pekedlit a konyhában, V. megérezte az illatot a nappaliban... Igaz, ez jelentheti azt is, szkeptikusoknak, hogy túl kicsi a lakás, de én inkább a szósz kiváló alapanyagokból való tökéletes összeállítottságára következtetek ebből. A mindent betöltő illatárt sokáig szagolgattam, mielőtt ráöntöttem a csirkére - azt hiszem, ez volt az egyetlen alkalom, amikor az ujjammal töröltem ki az edényt, aztán nyalakodtam, nehogy egy csepp is vesszen belőle. Tessék kipróbálni, nagyon finomak!

A másik mostani kedvencünk a Killowen joghurt, egyliteres edényben. Az ország délkeleti részében a boltokban kapható, itt Dublinban az Üzemen át férek hozzá: amikor Eamonn, a halkszavú szállítóember meghozza az Üzemnek a zabkásához, müzlihez használt sima joghurtot, akkor hozza V.-nek is a három egyliteres palackot. Lutri, azt kapok, ami éppen van: hol epreset, hol málnásat. A három litert megkapom nagybani áron, valamint egy ír céget támogatok vele, remek. A reggeli kukoricapehelyre, müzlire öntve tökéletes, de van úgy, hogy csak egyszerűen kiisszuk a palackból...

Ugyan ez megtévesztő, korántsem élünk jaj, de egészségesen, állandóan csak tervezem a fogyást, a kalóriaszámolgatást. Most már arra sikerült rászoktatnom magam, hogy ne csipegessek az Üzemben, ne nyalakodjak a krémekből, és az óránkénti egy pohár víz is elfogy a napi két kávé mellé. Bébiléptekkel halad csak a fogyási terv, haha. Időnként előveszem az Ámerikában vett szép pulcsikat, s elképzelem, hogy behúzott has nélkül is beléjük férek, uram bocsá' lógnak rajtam. Tehát a cél a szó szoros értelmében előttem lebeg :-)

Ami pedig legutóbbi bejegyzésem tárgyát érinti: az elnöki látogatás másnapján már kaphatók voltak a feliratos pólók Moneygall-ban. Az ország nagyobbik része párás szemmel emlegeti a röpke vizitet, az amerikai látogatók özöne most jó darabig Moneygall-ba is el fog menni :-)

Mindeközben sikerült megnéznem Bobby Flay látogatását az Üzemben, fönököm a múlt héten megkapta a DVD-t a műsorral. Nem volt rossz, bár igazából keveset lehetett bezsúfolni az ír konyhaművészetet ért változásokból az egyórás műsorba. V. szerint, aki felületes érdeklődőként nézte végig a műsort, eléggé összecsapták a látogatást. De az amerikaiakat sikerül vele idecsábítani, s az a lényeg. A többiek inkább tájékozódjanak máshonnan. Pl. a Good Food Ireland weboldaláról, vagy ír magazinokból.

***

Lakrendezünk: egy fiatal magyar párnak, akik most rendezik itt be új életüket, odaadtuk a futont, így végre megszűnik a nappali sarkában való ruhaszárítás, amitől átmeneti szállás jelleget kapott a szoba az elmúlt 4 évben... A ruhaszárítót átrakjuk a számgépszobába, és a nappaliban újra lesz kötő/olvasó/ejtőző sarok, fotellel, újra lesz hová teríteni a hatalmas iraki szőnyeget. A feleslegessé vált ágyneműk mennek charity-be, a maradék majd kap szekrényt, az elöregedett, leszakadással fenyegető polcok helyett idővel veszünk újakat. Úgysem voltam még az IKEÁ-ban :-)

Megpróbálunk letisztult, jobban kézben tartható elrendezést adni a lakásnak, mert úgy tűnik, sokáig lakunk majd itt (kopp-kopp). Eldöntöttük, hogy sok év másokkal együttlakás után elértünk abba a korba, amikor már inkább a magunk kényelme számít, s a lakás csinosítgatása fontosabb, mint hogy valaki elférjen egy földre rakott gumimatracon, s esetleg kényelmetlenül toporogjunk a lakás egyetlen wc-je előtt, sorry. El kellett hogy jöjjön ennek is az ideje. Kicsit kellemetlen érzésünk lett, mert alig kezdtünk tervezgetni, mit-hová rakjunk, amikor szólt egy rokon, hogy esetleg meglátogatna bennünket, s mi nem tudtunk neki ágyat felajánlani. De szerencsére megértően fogadta a hírt.

Most már csak ahhoz kellene vennem a bátorságot, hogy Ray, az Üzem mindenesének utasításai alapján fel merjem rakni az első képet. Kicsit aggódom, hogyan lehet szöget verni ebbe a nevetségesen vékony falutánzatba, ami elválasztja egymástól a szobákat... Azt a Sopron szőlőskertjeit lábrázoló látképet is ki akarom rakni, amit nászajándékba kaptunk, szülővárosom egyik neves festőjétől, Öcsém is fog majd nyomtatni pár emlékezetes fotót az új-zélandi útról, s az örökszép Lady Agnew is szeretne kikerülni a falra...

Is féidir linn

"This little country, that inspires the biggest things - your best days are still ahead. Our greatest triumphs -- in America and Ireland alike - are still to come. And, Ireland, if anyone ever says otherwise, if anybody ever tells you that your problems are too big, or your challenges are too great, that we can’t do something, that we shouldn’t even try - think about all that we’ve done together. Remember that whatever hardships the winter may bring, springtime is always just around the corner. And if they keep on arguing with you, just respond with a simple creed: Is féidir linn. Yes, we can. Yes, we can. Is féidir linn."

Kérdés, de inkább legyen fogadás tárgya: Mikor fog ez megjelenni pólón? Mármint a "Is féidir linn" sor? Obamától. Már most irigylem a pólóárust, aki ebből csinál vagyont :-)

Szépen tudnak beszélni a politikusok, de most már vagyok olyan vén (ha nem is tapasztalt, de kiokosított), hogy nem hiszem el, elsőre sem?

Szép, tényleg szép amit mond, de ... cui bono? Választások lesznek, majd, s jól fog jönni a sok (zöld) szavazat... ugye?

Tényleg, ilyenkor mi van? A tömeg örjöng, tapsol, netán könnyesedik a szeme. A kőszívű edzettek, beszédírók, kampányfőnökök, ötletgyárosok mit értékelnek ilyenkor? Elismerően bólintanak, ez igen, basszus, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe? Mert ha a mondanivalóban nehezen lehet hinni - szép szavak -, de az előadásmód, az ötlet, no... az igen!

Akkor azt értékelem. Mit színésznek, úgy tapsolok. Csillagos ötös. Megyek pólót venni :-)

Ciki

Ettől a bakitól eltekintve a látogatás remekül folyt, a falucska, Moneygall, ahonnan Obama nagyapjának nagyapja származik, éppen fülig érő utcapartival ünnepli a sikeres látogatást. Már megvolt a kötelező csecsemőemelgetés, a lelkes helyiekkel való csevej és kézrázás, a Guinness-iszogatás, találkozás a kuzinokkal. Igazi, olajozottan folyó esemény ez, amit még a folyton megeredő eső sem tudott elrontani. Nagyon profi az elnök és a neje.

Megint egy ír falucska, amely majd felkerül a térképre, mert onnan származik egy amerikai elnök. Remélem, tódulni fognak a turisták.

Aztán nemrég beszéd az emberekkel tömött College Green-en, Dublinban - szem nem maradt szárazon, a lelkek lobogtak. Kis időre mindenki feldobódott, aztán majd oszlik a tömeg, tele lesznek a kocsmák, s holnap megint lehet akadálytalanul buszozni keresztül a városon. S lehet aggódni, hogy eléri-e a légteret az izlandi hamufelhő.

Itt volt a királynő, itt volt a soros amerikai elnök. Csupa izgalom, ami megtörte a hétköznapok unalmát.

Fotók

A fotók a Mount Usher Garden-ről és a Hunter's Hotel-ről a Picasán találhatók. Érdeklődőknek elküldöm a linket.

Amerikai invázió és egyebek

Kedves Fernel és kedves aggódók: tényleg csak a munka temetett maga alá, nem a baj, a napok pedig igen gyorsan múlnak. Fejben sokat írtam, ide azonban semmi sem jutott el. Így kissé hosszas összefoglaló következik az eltelt hetekről.

Valószínűleg nem meséltem még (azt sem), hogy elárasztották az Üzemet az amerikaiak. Még tavaly, volt kollégám Facebook oldaláról tudtam meg, hogy egy híres (általam sajnos, nem ismert) amerikai séf, Bobby Flay ellátogatott Írországba, és a Food Network csatornának készített egy műsort a kulináris élvezetekről, amiket az ország nyújtani tud. S hogy, hogy nem, bemutatták, amint reggelizik az Üzemben.

Szt. Patrik-napon adták le az adást, s rá pár napra megindult az invázió. Nem túlzok. Heteken át, reggelente le lehetett fogadni, hogy az első, nyitáskor percre pontosan érkező látogatók amerikaiak lesznek. (Akadt olyan is, aki 7:40-kor kopogott az ajtón, amikor éppen könyékig kenyértésztában voltam, hogy nyitva vagyunk-e? Percre pontosan visszajöttek 8:30-kor :-))

Főleg idősebb, országjáróban lévő párok érkeznek, vagy családok. Ugyanazt kérik reggelire, mint a séf. Volt olyan család, amely a teljes reggeli menüt végigette. Legtöbbször kibukik belőlük, hogy miért is jöttek, volt olyan is, aki kérte főnökömet, hadd készítsen egy fotót a társaságában az ajtó előtt. Főnököm kissé vörös fejjel ment fotózkodni, előtte hosszasan csinálta a semmit, húzta az időt, de nem tudta elkerülni. Volt, hogy a pultnál ülők felől izgatott sutyorgást hallgattam végig, amint megvitatták, hogy a kávégépnél szorgoskodó tejfelszőke nő vajon a tulaj-e... de nem, mégsem, mert más színű haja volt a műsorban... (Főnököm időnként hol csibeszőke, hol világosbarna hajat visel, legutóbbi szőkítéskor berózsaszínesedett, napokig tartott, míg kiszőkült, pár napig igen aggódott a hajszínéért.)

A legtöbb amerikai igen érdeklődő, nagyon beszédesek. Mindig elmondják, mi hozta őket ide, s hová visz a útjuk, mit néznek még meg: a következő állomás az a kocsma, vagy fish-and-chips-es, ahol Bobby Flay is evett :-) A legtöbbjük kedves, minden ízlik nekik, minden "wow", mindent lefotóznak, veszik a rózsaszín-barna designer konyharuhát, szatyrot, a stilizált Dublin-térképpel, s igen hangosan tudnak rácsodálkozni a zabkására, amit mindegyik kivétel nélkül reszelt narancshéjjal és mézzel kér, mert "Bobby Flay is úgy ette". Van, aki kenyeret vett, vagy becsomagoltatott magának a rendelkezésre álló sütikből egy-egy szeletet. Mind tiptop, lazán elegáns turistaruhában, frissen borotválta, nők csinosan, diszkrét sminkkel. Le sem tagadhatnák, honnan jöttek. S imádják Paco erős spanyol akcentusát, s sármját, mert ha jó hangulata van, s az első visszajelzés pozitív, Paco igen sármos tud lenni.

De volt olyan is, aki teljesen kifordult magából, mert hétfő reggel 9-kor (igen, kivételesen dolgoztam, jelen voltam) nem volt a pulton az összes torta, ami a menün szerepel. S hogy ez mekkora csalódás neki. Mert ő azért jött. Szegény kollégám, Paco hiába érvelt, hogy alig nyitottunk ki, szombaton minden elfogyott, és lám, tessék nézni, mint igyekszik a baker, hogy legyen süti, esetleg jöjjenek vissza kora délután - a hölgyet nem érdekelte.

Sajnos, a műsort nem láttam, azóta sem találok rá a neten. Állítólag főnököm majd kap egy DVD-t a társaságtól, amelyik a műsort készítette. Remélem, lesz alkalmam megnézni. Bobby Flay amúgy egy dedikált szakácskönyvet és kedves köszönő kártyát küldött főnökömnek, azóta is ott van a pulton, a többi, inspirációként használt szakácskönyvhalom tetején.

Az amerikai látogatók száma mostanság azért már csökkenőben, már nincs (akkora) roham, de hihetetlen, hogy mekkora hatást lehet elérni egy tv-műsorral.

Vagy egy-egy személyre szabott sütivel! A minap a FabFood (Fabolous Food Trails) kanadai újságírókat hozott látogatóba. A FabFood-os Eveleen küldte az sms-t előző délután, hogy jönnek, az egyikük fotós, mivel tudnék készülni? Elővettem a talán még sosem használt réz juharlevél formájú kiszúrómat, s kaptak piros juharlevelet! Manka, látnod kellett volna a hatást! Utána már leginkább a sütikre voltak kiváncsiak, hogyan készül, milyen formák vannak, dagadtam a büszkeségtől.

Kevésbé dagadtam, amikor kiderült, hogy múlt szombaton az egyik vevőnek készült tortám teljesen be volt repedezve, a díszítés a csokibevonattal belesüppedt a tortába, s amikor végül szétvágták a tortát, hogy legalább szeletenként eladható lkegyen, gyakorlatilag összeomlott, teljesen össze volt törve belül. Volt botrány. Újra dekoráltak neki egyet, de azzal nem volt elégedett, mert kollégám kézírása nem volt szép, tehát a cukorfelirat sem nézett ki szépen az új tortán. Nem szólt róla nekem senki, kézen-közön tudtam meg. Nagyon bánt! Azóta is azon töprengek, hogy hogyan történt? Tökéletesen nézett ki, amikor bedobozolva otthagytam a polcon, ahol a begyűjtésre váró tortákat tartjuk. Végül csak elmesélte főnököm a dolgot egyik reggel, s mint kiderült, egy sajnálatos véletlen folytán ennek a vevőnek nem ez volt az első gondja velünk. S már az első gond idején is meglehetősen idegesen, agresszívan reagált, hát még most! A legutóbb, még az én munkábaállásom előtt egy héttel rendelt tortája sem volt tökéletes, nem tetszett neki a dekor. A főnököm hétvégén újra sütötte, dekorálta neki a kívánt tortát, s kocsival vitték a rendezvény helyére (keresztelői torta volt). Most a kisfiú első születésnapjára készült a torta, cukorvirágok, felirat, slussz. Valahol az az érzésem, hogy talán meglökte valaki azt a tortát a polcon... Hogy éppen a belül mindig puha csokitortám lenne "csak úgy magától" összetörve belül? Nem létezik... Főnököm azóta többször próbálta elérni a vevőt, de nem fogadják a hívást. Valahol, valaki meg van róla győződve, hogy pocsék vagyok. Zavar!

***

A piacnak is volt egy kis ingyenreklám: sok képpel illusztrált rövidke cikk jelent meg rólunk a Dundrum Gazette-ben. Willie (p.k.) fel is markolt vagy 30 példányt az újságból valahol, s terítette mindenhol a piac épületében: asztalokon, pultokon, a pénztár mellett, mindenhol ott hevert a magazin. Meg is lett a hatása a cikknek: sok új vásárló volt múlt szombaton, olyan is, aki pirulva vallotta be, hogy sosem hallott még rólunk, pedig mióta itt él a környéken. Elraktam egy példányt a többi sajtócetli mellé, a "portfóliómba". Remek fotók készültek a tagokról és a pultokról!

Múlt szombaton, a piacról gyűjtötte be esküvői sütijeit első online megrendelőm, Sean. Busszal jött le a piacra, szállításra nem éppen megfelelő, keskeny szájú szatyrokkal. Zavartan topogott már a piac nagy fája alatt, az eső elől oda menekülve, amikor 9-kor a piachoz értem, a megbeszélt időpontnál fél órával korábban - ugyanis rosszul számította ki az érkezés idejét.

Kerestünk neki nagyobb szatyrokat, megpróbáltam biztonságosan beékelni a papírdobozokat a szatyraiba, majd elvittem a LUAS-hoz, egyrészt, hogy ne várjon a megbízhatatlan 44-es buszra szegény az esőben, másrészt féltem, hogy a buszozás alatt összetörik pár süti. A LUAS kevésbé ráz :-) Most pénteken, 13-án volt az esküvő! Fura nap volt, hol sütött, hol esett, sütött megint, majd szakadt, még jégesőt is kaptunk... Vajon megúszták-e elázás nélkül?

Mivel nem tudtam neki visszaadni, s a pénzét sem tudták felváltani a piacon, adósom maradt, s a maradék pénzt egy kedves (német vegetáriánus vendéglőt hirdető) képeslap kíséretében otthagyta nekem a kávézóban. Alighanem azt hitte , német vagyok, és így akart kedvesedni. Ah, első online megrendelőm... Az első vadidegen, aki még sosem hallott rólam, s bár járt a Daintree papírbolt épületben, esküvői menüket nyomtattatni, az Üzemben nem járt még sosem.

***

Az alatt a három nap alatt, míg Botond nálunk volt, nem dolgoztunk. Igazi felüdülés volt a társasága! Pihenés, hosszú tartalmas beszélgetések, rengeteg belga sajt, sörök, azóta a belga csokiknak is neki estünk, hiába dugdosnám, rohamos fogy :-) Kaptunk magyar olvasnivalót, magyar filmet, újságokat, zenét... Sétáltunk a Dun Laoghaire-i mólón, este, DART-tal utaztunk, éjszakai fényeket bámulva. Lementünk az Usher Garden-be, ahol rengeteg fénykép készült, az éppen most virágzó bluebell-ekről, medvehagymákról, és arról a rengeteg szép növényről, amelyeknek színei csak úgy ragyogtak a napfényben. A Picasawebre felrakom a képeket, akinek van türelme hozzá, ott megnézheti őket, a letöltés igen lassú, majd külön idelinkelem.

A séta megkorozásaként a Hunter's Hotelben ettünk, megérkezésünkkel megfelezve a vendégek átlagéletkorát :-) Az ebéd finom volt, s utána addig erősködtem, míg ittunk egy kávét (is) a kocsmarészben, mert Botondnak azt is látnia kellett. Sikerült lefényképeznem azt a magyar nevet, az évszámmal, amit az egyik ablaktáblába vésve találtam, a kocsmarész kényelmes kanapéja felett. Csodás hely, elfogadható árak, romantikus környezet, semmi kapkodás, semmi zaj... El is határoztam, hogy a fene fog izzadni-aggódni a karácsonyi ebéd menüje felett, amikor amúgyis sok a dolog, hogy ne sikkadjon el a nap ünnepi érzete, inkább lefoglalok ott egy asztalt, (ha megint lesz ilyen ajánlatuk) s eszünk ott, talán még hó is lesz...

No jó, ne álmodozzak ébren. Aligha lesz minden évben hó, főleg nem olyan sokáig, mint tavaly. De a fogadó, és a környéke csodálatosan szép lehet friss hóval fedve. A konyhakertet utolsó látogatásunk óta teljesen kialakították, körbejárható, megcsodálható, valaki(k) nagy szeretettel művelik - ellentétben a mi közösségi kertecskénkkel, ahová már csak én járok ki vasárnaponként, vagy már én sem, mert ma ágyban maradtak...

Legutóbb egyedül kötözgettem fel a nyurga hajtásokat, nem jött ki senki más. Olyanokon bukik meg a dolog, mint hogy X átmenjen-e Y-hoz, begyűjteni a palántákat az erkélyéről, vagy inkább Y fáradjon-e fel vele az emeletre... s erről váltanak emaileket...Jajistenem...

Vettem pár növénykét a kertembe, mármint a teraszra. Sarkantyúkát, például, aminek látványosan szép virága van, s néhány pistikét is, és pár aprócska muskátlipalántát, mert a régiek kifagytak az ajtó elől. Távlati terv a kert alsó részének kiganézása. Valahogy dűlőre kell jutnom Maskával azt illetően, hogy hová is kakál, mert a kiskertemet szeretném visszakapni tőle. S talán egy vadszőlőre is futja majd, nagy cserépben, hogy befussa a napsütötte falat, oldalt . Amúgy az elmúlt hét sok esőt hozott, jót is tett a kerteknek a hosszú, váratlan meleg idő után.

Amíg meleg volt, az Üzemben igencsak sok volt a vendég, több kenyeret is kellett sütnöm. Egy reggeli beszélgetés során céloztam főnökömnél arra, hogy talán nyáron dolgozhatnék többet, hogy az iramot bírjam (s a pénz sem mellékes, ugye). Nem kért belőle. Amint meghűvösödött az idő, a látogatószám visszaesett a megszokottra, s abba már belefértek a megszokott sütemények. Újak nem...

De hamarosan véget ér a cupcake-es őrület, lesz időm nyárias, gyümölcsös sütik elkészítésére. Ha többet nem is kell dolgoznom, de azért a munkaóráim elosztásával variáltam egy kicsit. Csütörtök lett a legrövidebb nap, s kedd-szerdán egy-egy órával többet maradok.

Két hétig csak kerülgettem a megvett fonalat, de már belekezdtem egy újabb sálba. A fonal más színű, de ugyanaz a márka (a helyi bolt nem is tart más vékony gyapjúfonalat, hosszasabb keresgéléshez pedig nem volt türelmem, időm. Csak az ujjam viszketett, hogy kötni KELL!) Három minta is kínálta magát a Victorian lace today c. könyvből, végül Botondra bíztam, válassza ki, melyikbe kezdjek.

***

Még hétfő estig tart az őrület, aztán megint lazábban leszek egy kicsit, és sűrűbben fogok írni. Remélhetőleg! Egy esküvői megrendelés lesz a hétvégi feladat, az Üzemen át, aztán már saját megrendelőim következnek. Az uram születésnapi tortája, aztán egy piaci kliens kislányának elsőáldozói sütijei következnek utána. Közben jön a királynő, jön Obama, már izzik Dublin, készülnek erősen a látogatásokra. Útlezárások, elkerítések lesznek, több helyre csak motozás után lehet majd odajutni azoknak, akik közelebbről akarnak látni.

Én majd megnézek mindent tévén, újságban, kényelmesen, biztonságos távolból.

***

S a jutalom a sok hajtás után: Bilbao - öt nap, október végén!