Kedvenc téli idézet, avagy a dolgok állása II.

"Yes, the newspapers were right: snow is general all over Ireland. It was falling on every part of the dark central plain, on the treeless hills, falling softly upon the Bog of Allen and farther westward, softly falling into the dark mutinous Shannon waves. It was falling, too, upon every part of the lonely churchyard on the hill where Michael Furey lay buried. It lay thickly drifted on the crooked crosses and headstones, on the spears of the little gate, on the barren thorns. His soul swooned slowly as he heard the snow falling faintly through the universe and faintly falling, like the descent of their last end, upon all the living and the dead."

Joyce: The Dead - Dubliners

A dolgok állása

1 am

8 am

9:30 am

11:30 am

Miközben Dublinban tízezrek vonultak fel szakszervezeti zászlók alatt, tiltakozva az "austerity measures" (tanulgatom, új kifejezés = megszorító intézkedések) ellen, addig engem önző módon inkább cukorfigurák készítése, és a havat hozó dörgős-villámlós éjszaka foglal le. Ha továbbra is ilyen hideg idő marad, izgalmas autózások elé nézek reggelenként.

Mostanában...

... csak a munkának élek.

Munka van, oszt' dolgozni kell

A kávézó mostantól hivatalosan is az Üzem nevet viseli. Nagy termelés folyik, ami gondos odafigyelést és nyugalmat igényel (sütik), azt itthon csinálom, az úgynevezett szabadnapomon. De ezért külön, darabra fizetnek, juhé.

Két nagy megrendelés is beesett, így a hétvége is munkanapokká alakult át. Újabb adag kis Ford-os sütiket kell legyártanom, a Top Gear autós műsor közelgő dublini show-jára, a Palmerstown Estate-nek. A másik egy gyógyszergyártól jött, a Merck-től, egy új termékhez kértek logós sütit. Ezeket kedden kell leszállítanom, a Ford-okat péntekre. Ezen felül kell(ene) még karácsonyi sütiket sütnöm az Üzemnek, és a piacnak is - ha belefér. Nem panaszkodom, dicsekszem! A piacon ma hárman kértek meg, hogy süssek nekik Karácsonyra, visszajáró vevők, illetve Stephanie (p.k.), nem lehetett azt mondani, hogy nem. Daphne jót szórakozott rajtam, s mesélte, hogy nemrég hallotta egy női vállalkozóknak szóló beszédben, hogy a nők nehezebben mondanak nemet az üzleti életben, pedig kellene. S egy vicc szerint, a Cork-ban kimondott "nem" általában azt jelenti "ah, why not..."

A sok meló azzal jár, hogy munka van, rogyásig, sütés-dekor minden nap, olyan hívságokra, mint levelezés, netezés, újságolvasás, nem, vagy csak alig jut idő. A kötött sálakkal a LUAS-on való üldögélésnek hála, haladok. Vacsora is kerül mindig az asztalra. S a bankszámla is gyarapszik, hurrá. Bilbao csábítóan csalogat, Bogi vár minket, mehetünk látogatóba. Alig várom.


Ez itt egy kisbaba, az Üzemben üldögélt a mamája mellett, vagy egy órát csendben eljátszott a színes mütyürjeivel, hang nélkül, csoda. Elég sok a kismama vendég, de egyre több nyugdíjas is bejár, sütire-kávézni, főleg késő délután. Délben pedig az irodisták jönnek, ebédre. Akkor mindig tömeg van, s sorállás az asztalokért.

Az elmúlt munkanapok során (csak) kétszer akartam hisztis rohamot kapni, az elsőt múlt héten, pénteken, amikor a LUAS lerobbanása miatt kocsival mentem dolgozni, s az utcán vagyont fizettem az egész napi parkolásért, s csak a sokadik gép fogadta el a pénzem, mialatt az ún. ebédidőmben rohangáltam az utcán a marék aprómmal. Abból a napból a tortamegrendeléseknek hála 12 órás műszak kerekedett. Utána órákig nem bírtam lecsillapodni, úgy tele voltam kávéval, amit gondos kollégák főztek nekem.

A másik most pénteken tört volna ki belőlem (de erős voltam), amikor a főnököm a leszállítandó cupcake-es dobozokkal megpakolta a szállító bicikli kosarát, és a bicikli (amit felelőtlenül egy széknek támasztott) felfordult, szétterítve a dobozokat a földön. Az egész Üzem a szívéhez kapott, a vendégeket is beleértve. A cucpcake-ek fele odalett, kishíján magukkal rántva az idegeimet is. De a sütő mögé menekülve sikerült összednem magam, s utána közös erővel rendbe hoztuk, amit lehetett.

Erősödöm! Edződnek az idegeim. Taktikai okokból mindig megkérdezem főnökömet, hogy mit csináljak előbb, hogy osszam be a melót, így nem követek el hibát. A rendeléseket is ő intézi, én csak bárgyún vigyorgok a t. vevőre a keverőgép mögül. A tortákat sem égetem már oda, kitapasztaltam a sütő gyenge és erős pontjait :-) Minden tortából 5 sül egyszerre, ha fél óránként forgatom, cserélgetem a helyüket a sütőben, megsülnek anélkül, hogy odakapnának.


Aztán készült rólam ez a nem túl hízelgő kép, amint tortát dekorálok, az utolsó simításokat teszem fel egy olyan tortára, amit nem én fedtem le pocsék cukormázzal. UTÁLOM a Merriwhite-nak nevezett borzadállyal készülő "cukor"mázat, merev, nagyon édes, ha higítom, folyós lesz, fúj. A tojásfehérjésnél nincs jobb. Amit ott kiadok a kezemből, az nem szép, de nincs idő babrára.


Amúgy a torta egy híres/hírhedt dublini transzvesztita születésnapjára készült. Aki a valós életben egy igencsak markáns, szögletes arcú férfi, de beöltözve módfelett dögös nő.

No, ennyit dióhéjban, megyek, mert vacsorát is kell enni valamikor. Élünk, megvagyunk, szerencsésen és boldogan. S ez mindent megér, beleértve a korai felkelést, s az alkalmankénti gyomorszorulásokat is. Ugye?

Remembrance Sunday, 2010, Glencree

Alighanem a hivatalos koszorúzás után pár órával érkezhettünk, a gyertyák még keveset égtek le. A sírok és egyes virágágyások szépen ki voltak ültetve fehér ciklámenekkel. Két síron volt csak virág, az egyikre én tettem. Sajnos, a név egyre kevésbé látszik... Dr. Herbert Rumpf. Egy nemrég frissített weboldal szerint Írország felett, Waterford megyében lőtte le egy angol gép azt a bombázót, amin szolgált. (Akit érdekel, a rendkívül részletes adatokat az Írország felett lelőtt/lezuhant gépekről, itt megtekintheti. Dr. Rumpf 1941. június 10-én halt meg. Nem rokon, de a név a sírkövön - ezt írtam már - némi szent borzadállyal tölt el. Ki tudja...

Lassan belejövök

Azt nem mondom, hogy két nap után már kialakult a rutin, de azért már percre pontosan tudom, hogy reggel 8.30-ig mikor hol vagyok, és mit csinálok. 5.20 ébredés (eh), zuhany, gyors ébresztő tea, reggeliszerűség arcomba nyomása, majd amint lehet, irány a kocsi. 6.15-re a LUAS-megállóban vagyok, miután beálltam az én parkolóhelyemre, s a megállóig való baktatás (fák! gyep! hulló levelek!) alatt meghallgatom a madarakat. (Szerintem Maskának köszönhető, hogy nem hallok mostanában reggel madárcsicsert a kert felől.) 6.20-kor jön a LUAS, 6.45-kor Harcourt Street-en leszállok, és 7-kor már bent vagyok átöltözve, sütőket, villanyokat, szellőzőt felkapcsolva az "üzemben". Aztán kenyerek, majd scone-ok sora...

A régi scone-recept eléggé el volt változtatva, utáltam benne a sok sütőport, újra a régi recept alapján sütöm, meg is jegyezték a népek, hogy jé. Most már nem érződik rajta a sütőpor erős utóíze. Állítólag azért lett más a recept, mert valaki elfelejtett megrendelni hozzá egy fontos alapanyagot, a cream of tartar-t, ami szódabikarbónával keverve kiválthatja a sütőport, s annak nincs utóíze.

Apropó, örömmel tapasztaltam, hogy a kávézó udvarán még megvan (vagy van) egy madár, Berta, a madaram, aki egy szürkebegy, és akinek a scone-morzsákat szoktam kiszórni, még régen. A mostani is szürkebegy, hogy ugyanaz a Berta-e, azt nem tudom, de a vendégek által szétszórt morzsákat ez is összeszedi. Nevezzük Berta II.-nek :-)

Jasper, a Galway-ból a Ballymaloe Cookery School-on (mázlista!) át idekerült szakács srác igen kedves, segítőkész. Nagy rajongója a gulyásnak! Ma nagyon szerettem volna, ha nem fél 11-kor, hanem előbb kezd. Főnököm mesélte, hogy a szerda valamilyen ismeretlen okból igen húzós, így ma reggel, nyitás után főleg főztem, és nem sütöttem. Ja de, azt is, fél kézzel. S a kétfelé figyelésnek köszönhetően sikerült szénné égetnem egy tojásételt a sütőben, mert azt hittem, a főnököm figyel rá. Hiszen tőlem csak annyit kért, ugyan, "dobjam már be a sütőbe". Az megtörtént. Azt nem mondta, vegyem is ki, ha kész... Erre is kell majd figyelni, ez is új, régen nem kellett a kajával törődnöm - ez most alighanem annak köszönhető, hogy a régi beosztással ellentétben csak ketten vagyunk fél 12-ig. Amikor is beindul a nagyüzem, s megindul a nép, jönnek ebédelni...

***

Ma vettem egy üveg vodkát, a kapott vaníliarudak (és a régiek) abban áznak. Nevettem, mert ezt a vaníliakivonat-készítést még régen Chili és Vaníliától tanultam, aztán továbbpasszoltam az ötletet főnökömnek, ennek köszönhető, hogy a kávézó szekrényében két liter vodka áll jelenleg is, sötéten, vaníliarudaktól megtömve.

***

Az első komolyabb tortarendelés is megtörtént. Szombatra egy jókora kerek csokitortát kell készítenem, egy 60. házassági évfordulóra. A dekort én javasoltam, a weboldalamon látható Theo-torta diszítésére gondoltam. A srác, aki a tortát rendelte - a kávézó felett lévő építészeti irodában dolgozik -, elmesélte, hogy a nagyapja katonaként esküdött, és a templom előtt katonatársai kardokat tartottak ív alakban az ifjú pár felett... Így beszereztek egy kardot, s azzal fogja majd az "ifjú" pár felvágni a tortát... Remélem, hoz majd fotókat!

S aligha fogok majd mindennap blogolni, mert a hét során egyre hosszabbodnak a munkanapok, így addig csicsergek, amig csak lehet :-)

Boldog születésnapot, Laci!

Mert a nagy nap az ma van! Mentünk haza meglepetésnek, és ettünk együtt családi körben szombaton (megjegyzem, felelőtlen blogolásommal sikerült lebuktatnom magunkat, mert az uram nem árulta el, hogy titok...). Kaptam kocsonyát, halászlevet, szaloncukrot, és még sorolhatnám. S könyveket is vettünk, és felnőttként ültünk nagy asztalnál, jobbra és balra is beszélve, jusson mindenkinek pár mondat - ahogy egy ilyen nagyasztalos ünnephez illik. Sok érdekesség kiderült a beszédek alatt, de azokat fedje a diszkréció leple :-)

S ma reggel pedig mélyvíz. Túléltem, jobbára időben sikerült is mindent megcsinálnom, de van még mit tanulni. Pl. az a szó, hogy "nem", törlendő a szótárból. Ha a vevő sütit akar, legyen. Ha nincs, akkor lehozzuk neki a csillagokat az égből. Lehetőleg félórán belül.

Találtam ingyenes parkolóhelyet, így már nem kell folyton azon aggódni, van-e elég apróm reggel a gép megtömésére, haha (mert a dög parkolóautomata nem ad vissza). A LUAS-megállóhoz vezető séta oda-vissza igen látványos, még gyerekkort és soproni lakóhelyet idéző vadgesztenyét is sikerült ma rugdalnom aranybarna avaron - s a megállóval szemközti sokemeletes ház egyik ablakában megtekintenem egy alsógatyában bámészkodó férfit. Alighanem azt hitte, ha vízszintesen esik, senki nem néz fel, s egyszálgatyázhat a panorámaablak előtt.

De a piaci tömeggyártást elfelejthetem, mert azt már biztos, hogy a munkaidőm nem akkor ér véget, amikor az óra mondja, hanem amikor mindennel készen vagyok. Át kell majd szerveznem az időbosztásomat, mert mostantól a laza lötyögésnek vége. Hétfőn, a piaci mítingen majd megbeszélem velük a dolgot.

A telefonnal nem lehet látványos fotót készíteni, sajnos, a bácsit is úgy loptam be a képbe, hogy valamihez lehessen viszonyítani a méreteket... de még így sem tudom visszaadni a látványt. Erős szél tombol (egy szélviharnak köszönhetően, amely főleg a nyugati megyéket sújtotta), annyira erős szél van, hogy még Böhöm egy meglehetősen súlyos, régi felnijét is odébb görgette az ajtó elől. Valamint a virágkosár is elég érdekes pózban lógott ma délutánra. Muszáj volt megállni, megcsodálni a hullámokat, a széldobálta sirályokat, megpróbálni fényképezni, arcomban a hideg permettel.

Maskát még nem láttam, biztosan megsértődött a 4 napi távollétem (hehe, kajahiány!) miatt.

No, házimunkára fel!