"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Távolabbról teljesen hétköznapi ír férfiaknak tűntek, ahogy ott tanácstalankodtak a Tesco-ban, a fűszeres polcok előtt. Egyikük a legalsó polc előtt guggolt, s töprengve vette végig a sók sorát, láthatóan nem tudott dönteni a portugál biosó, himalájai rózsaszín, kevert fűszersó és a sima mezei (alkalmasint járda sózására is kiváló Tesco gazdaságos) só között. A második a középső polc előtt állt kissé meggörnyedve, ujjával követve végig a sok,  egyforma Schwartz papírdobozkát, amikben olyan rejtélyes dolgok lapultak, mint szárított kakukkfű, rozmaring vagy éppenséggel szegfűszeg. A harmadik magasabbra nézett, a legfölső polcon lévő fűszerkeverékek között válogatott, kezében lista (női gyöngybetűkkel), ő volt az, akit megkértem, hogy ugyan már, vegye le a számomra elérhetetlen magasságban lévő utolsó doboz bouqeut garni-t a polcról. Szemében mintha kis irigység csillant volna meg, mert négyünk közül alighanem én voltam az egyetlen, aki pontosan tudta, mit akar. A sor végéről még vis...

... még bírom. Munka, munka, megrendeléshegyek, de ezzel nem mondok újat. (Most is kaptam egy mailt a főnökömtől, hogy izé, ez a kis megrendelés még beleférne a keretbe...?) Az idén mintha kevesebb karácsonyi mince pie, torta fogyna az Üzemben, de partikra, irodai bulikra, nagy cégek részéről több a megrendelés, így aztán aprósüti, mézes is több kell. A hétvégét sütéssel fogom tölteni, de azért marad idő ma este kikapcsolódásra is, mert a lakóközösség pár tagja előkarácsonyi csevegésre-forraltborozásra invitált bennünket. Ilyen sem volt még! V. jelenleg ágyban egy alapos fejfájós, hányingeres mégnemtudommivel, ami délelőtt döntötte le a lábáról - így alighanem egyedül megyek. Édességet kértek, így csinálok nekik mini karácsonyi "pudingokat" (csokigolyókat), és mézeskalács hópelyheket a nevükkel és szalaggal, hogy felakaszthassák a fára. S ma nagy pohárral iszom, az biztos, mert rámfér.

Tavaly 54 centet, idén 48 centet kér rajtunk számon az Adóhivatal. Megkapják. Költsék gyógyszerre. Jól mondom, ugye, Emese? *** Ma sok meló volt, az Eye and Ear Hospital-ban volt valami konferencia, arra gyártották kollégáim a szendvicseket, én pedig az apró édességeket. A csendes reggel után olyan roham volt ebédidőben, hogy csuda, s nem is engedett fel egész délután. Úgyhogy tetszett, nem tetszett, a hosszú műszak után még maradnom kellett, összerakni a hozzávalókat 4 csokitortához, hogy legyen mit eladni másnap. Nem maradt ugyanis elég torta szombatra a roham után. Húztam a szám, de nem volt mese. Ma egy csokoládégyártó cég telefonált, érdeklődve, hogy tudnánk-e hetente 400 (nem elírás!) gingerbread man-t szállítani nekik. Főnököm kissé elhűlve magyarázta, hogy ennyit nem tudunk elvállalni, kis kávézó vagyunk, blablabla. Részletes emailt kért a cégtől. Majd némi számolgatás, tanakodás után 200-ra mondtam igent. Most még alkudoznak, ők és főnököm, az áron. Januártól tudn...

El vagyok havazva. Megrendeléshegyek. Nincs hétvége, nincs lazulás. Sheila-nak köszönhetően 3 piac, - ebből kettő "house fair", vagyis magánháznál tartott bemutató vásár - került a naptárba. Keddre 100 skót zászlót kell sütibe "szobornom". Mina, a Delizia kávézó tulajdonosa aranyszínű puttókat rendelt. Daphne, mentorom, születésnapra kért sütiket. S akkor még ott van Ray, a kollégám, aki egy barátja esküvőjére akar vinni valami "klasszat". No, és a kávézó... Nem fogok unatkozni, hála az Istennek. A Royal hotel tetején megjelent az integető Mikulás. Erről a fontos hírről Trish-t azonnal értesítettem, ugyanis a karácsonyi időszak szerinte addig nem kezdődik el, amíg a "waving Santa" nincs felrakva a tetőre. Elkezdődött. Visszaszámolunk. M ajd jövök és jelentek.