Hideg-meleg-hideg

Odakint mintha november lenne, hideg szél fúj és esik, egyre csak esik, telnek az edények vízzel, hiába öntögetem át őket a lassan már teli víztartályba, megtelnek újra hamar. Múlt vasárnap óta egészen őszies lett az idő, elkel a pulóver, az esti félóra fűtés. A váratlan, iskolakezdésre időzített melegnek nyoma sincs. 

A szeles, ronda idő hatása a tegnapi piacon is érződött, nem volt sok vevő, csak lézengtek az emberek, s ez is meg is látszott az eladott termékeken. Nekünk, újaknak most sem volt örömre okunk, minden piac alatt megállapíthattuk, másfajta vevőkör, a mi termékeink nem népszerűek. Múlt héten egyetlen egy sem, ezen a héten csak két gingerbread fogyott, kedvetlenül pakoltam el a máskor oly népszerű dinoszauruszaimat. A kenyerek jobban fogytak, de azokért nagyon megküzdöttem előző este, mert péntek délelőtt és délben programom volt, délután értem csak haza s akkor kezdtem neki a munkának.

Sebaj, jövő hétre van megrendelés, és charity event, amire lehet sütni, igaz, adományként, de mégis kreatívkodhatok, anélkül, hogy valakinek a tyúkszemére lépnék.

Múlt hétvége a piaci kedvetlenség ellenére igen kellemesen telt, ugyanis látogatónk volt. Barátunk remekül időzítette a hétvégét, amit két hivatalos program között velünk tudott tölteni. Szinte nyári meleg volt, még naptejet is fújtunk magunkra - bár egyes orvosok szerint ezt már akkor is kellene, ha felhős az ég. Legalábbis azoknak a piaci ismerőseimnek, akikről kisebb bőrrákos foltot szedtek le az orvosok, ezt tanácsolták: naptej, mindig, fejet betakarni, fület is bekenni, nemcsak a nyakat... Elég ijesztő! 

Szóval a hétvége remek volt, s nemcsak az idő miatt. Annyit nevettünk! A közös emlékek, az "amikor együtt kezdtük" emlékei az első itt töltött évekből, a rácsodálkozás, hogy mivé-kivé fejlődtünk azóta, a kirándulások, az együtt evések - aminek során megtanultuk, hogy a finom mushy pea-t is el lehet rontani egy rosszul megválasztott fűszerkombinációval. 

Ezúttal felmentem az Avondale Forest Park hatalmas kilátójába, s megérte elballagni a spirális walkway tetejére, el a sorban álló gyerekek és felnőttek sora mellett, akik a kilátó belsejébe épített spirális csőben csúsztak le, szőnyegdarabokon. Szelíden lejtő a csúszda, ki is próbáltam volna, ha nem lett volna teljesen zárt, csak a pár méterenként lévő kis ablakok világítják meg felülről, s az nekem nem elég. Öregszem, pár éve egy alig háromméteres csőben is csak hosszú hezitálás után mertem lecsúszni, ami semmiség ennek a hosszúságához képest, mégis megijesztett.

Odafentről csodaszép kilátás nyílt a környező vidékre, az erős napfényben izzottak a színek, a sokféle zöld, a felhők, felülről lehetett nézni a fák koronáját, a távoli hegyeket. Most már biztosan feljövök ide máskor is, nem leszek lusta. Az építők számítottak a tömegre, mert a korlátra különféle feladatokat ismertető táblákat ragasztottak ki: amíg az ember sorban áll a lecsúszáshoz, vagy a kilátáshoz, felsorolhatja a sziget megyéit, országok nevét abc sorrendben... Utóbbival mi is eljátszottunk, hosszan gondolkodva, hogy Wales-en kívül akad-e még W-vel kezdődő ország? Elég sűrűn kint van a figyelmeztető tábla, hogy viharos időben ne maradjunk fent a kilátó tetején, érdekes lehetne pedig nézni, ahogy közeledik a vihar, de a villámcsapás esélye elég nagy ezen a fák közül kiemelkedő fém- és faépítményen. 

Igen szépen elrendezett, karbantartott hely ez a park, élmény mindig. Legközelebb késő ősszel szeretném megnézni, amikor már színesednek a fák.

A hétvége fénypontja mégis a Russborough House and Parkland volt, ahol még - szégyen és gyalázat - sosem jártunk az itt töltött évtizedek alatt. Már a hegyen át odavezető keskeny, birkákkal és erdőcskékkel szegélyezett út is egy élmény. A birtok egykor hatalmas volt, most is elég tekintélyes, pl. van egy sétaútja, amelyet vagy negyven perc lejárni. A ház kávézója egyenesen kiugróan jó, s igen elegáns helynek tűnik. Gyerekeknek játszótér, bokrokból épített útvesztő, a már említett sétaút, melynek során tekintélyes korú és méretű fákkal találkozhatunk, van külön rhododendron sétány, fákra erősített tündérlakok, kis épített sziget, japán stílusú piros fahíddal s így, szeptember táján rengeteg ciklámennel a fák alatt. A házat vezetéssel lehet megnézni, amely majdnem egy órás, igen érdekes. Érdemes megnézni, hogyan éltek jómódúék ebben a hatalmas épületben, s meg lehet csodálni a rengeteg értéket, amit gyűjtöttek a nemzedékek során.  

A ház, illetve a család festménygyűjteményéről is nevezetes, a National Gallery-ben két szárny is róluk van elnevezve. A leginkább a festményeik elrablása miatt lehet ismerős a Russborough vagy a Beit név, mert a ház értékes képeiből többet is többször is elraboltak, ezek közül kettő még mindig nem került meg. Egy idő után aztán a legértékesebbeket a National Gallery-nek adományoztak: kedvencem az a gyűjtemény, amelynek mindegyikén levélírással kapcsolatos jelenet szerepel. 

Jelenleg 24 órás biztonsági szolgálat őrzi az épületet, be van kamerázva minden, de ehhez a kormánytól semmilyen segítséget, anyagi támogatást nem kapnak, saját maguknak kell fenntartani magukat. Így nem csoda, ha van egy jókora, eklektikus választékkal rendelkező ajándékbolt, s mindenféle rendezvények, s természetesen, a parkolás és a házban történő vezetés is fizetős. De az a pár euró nagyon megéri, igen szép a ház, kellemes a kávézó, s a vezetés is igen szórakoztató volt. Nemsokára Art Fair lesz, aztán Halloween közeledtével jönnek a "szellemes" programok, tűznyelők bemutatója, az útvesztőben pl. majd szellemek és töklámpások között lehet utat keresgélni. Vagyis remek hétvégi program. Szerencsénk is volt, éppen elkerültük az egyik turistabuszt, s nem voltunk túl sokan a vezetésen. Mint kiderült, a házból a Wicklow-hegység hegyeire néző kilátást védettnek nyilvánították, nem építhetnek semmilyen házat, új telepet sem oda, ameddig a szem a szó szoros értelmében ellát. 

Séta közben találtam egy frissnek és erőteljesnek tűnő makkot, amit pár napja el is ültettem. Az eggyel korábbi tölgyfa-próbálkozásomat sajnos már második alkalommal támadja meg a lisztharmat, pedig már két arasznyi nagyságú és szépen el is ágazott. Hiába törölgettem a leveleit, nem javul az állapota. 

A szép langyos idő - bár kora estére befelhősödött - kitartott vasárnap estig, nevettünk is, mert miután barátunkat leraktuk a szállodában, minket hazafelé autózva már elkapott az eső. A kert most is átázott, minden szottyos. Kedvetlenné tesz az időjárás, a folyton felhős ég, a korai sötétedés, hiányzik a napi séta is, a jó levegő. Valamint az egyik fogam is rendetlenkedik, várom, hogy a doki által ajánlott kezelés hasson, s ne ezen járjon az agyam. 

Nemrég, ahogy már régóta terveztem, pár órás munka keretében kurta kis fűrészemet latba vetve alaposan visszavágtam a hátsó "kert" hatalmasra nőtt bokrát, s több fordulóval, a közösségi kert talicskájával hordtam le a kertfalon átdobált rengeteg apróbb ágat, a földről feltépett borostyánok szétfutó hajtásait. S jé! Most van fény a hátsó kertben, ki is raktam oda azokat a cserepes növényeket, amik eddig a félárnyékban éltek. 

Borostyántalanítás közben találtam a földből alig kiálló, szinte csukó vastagságú borostyán gyökeret, amihez majd kisbalta vagy fűrész kell, úgy áll ki a földből, mint egy makacs könyök. Egy pár centis szeder ágacskát elkezdtem húzni a most lazává vált földből, s egy méternyi alattomos gyökérhálózatot téptem fel végül. A harc ezekkel örökké tart, borostyánból is van még elég a fal tetején, lesz még velük munka. Csodálatos terveim vannak a hátsó kerttel, ha sikerül megvalósítani, nagyon büszke leszek magamra, de legelőször is a régi shed falaitól kellene megszabadulni, a szétmállott tetejét kellene összelapátolni, lefeszegetni a téglafalról a borostyán kopasz ágait, elegyengetni a kavics/föld keveréket, az ágakból megcsinálni egy esetleges virágágyás szegélyét... Terv, az van bőven! Még mindig nem érkeztek meg a telepre azok a konténerek, amibe évente kétszer beledobálhattuk a feleslegessé váló dolgokat, ott végezte a shed ajtaja, teteje, régi konyhaszekrény ajtók, rovar- és ki tudja még mi rágta padlóaljzat... 

De legalább most már világosabb a hátsó rész, a növényeknek jobb helyük van. Szegény mókust ma rajtakaptam, amint tanácstalanul ült az egyik ágcsonkon, nem volt semmi, amiről átugorhatott volna a kis fenyőfára, nem volt meg a megszokott közlekedési útvonala a tál vízhez, amiben a madarak fürdenek, s ami az ő ivótála is egyben... Kénytelen volt a szottyos földre lemerészkedni.