Habár igazából egy alapos porszívózás várna rám, de a reggeli hóeséstől felbuzulva megosztom örömömet. Kora reggel szállítottunk az Üzembe, amelynek sötét udvarát a még fentlévő karácsonyi fények dobták fel. Sajnos, megint csak elvitelre és szállításra vannak nyitva, de több tortamegrendelésük is van. Kicsit beszélgettünk a Covid helyzetről, s Jenny elmesélte, hogy a managerök elment egy esküvőre, ahol a megjelenés feltétele egy negatív Covid teszt volt (max. 25 fő), így a megjelentek nem a meghívóikat lengették, hanem a telefont a negatív tesztről szóló emaillel. Szép új világ...
Aztán a rég látott diplomatanegyedbe mentünk, egy ugrásnyira az amerikai nagykövetségről, leszállítani a magyar nyelvkönyveket (egyszerűbb, olcsóbb, mint postán, s mondhatni, útbaesik). Sokfelé fagyosan és fehéren csillogott az utca, zúzmarás bevonattal, irigyen néztem, nálunk csak a szélvédők voltak lefagyva. Aztán megindultunk délnek, mennem kellett a nagybaniba, a kenyérsütéshez szükséges magvakért. Ahogy közeledtünk Sallynoggin-hoz, úgy lettek egyre fehérebbek a háztetők, járdák, sóhajtoztam, hogy bezzeg itt esett, nálunk pedig semmi...
A nagybani parkolójában kipróbáltuk, mennyire csúszik a kocsi (semennyire), s elindultunk hazafelé. Ekkorra már kelt a nap, de a fényei eltűntek a vastag paplanként közeledő felhő alatt, s a Sugarloaf hegy elé mintha függönyt húztak volna. Izgatottan vártam, mikor ér el bennünket a hózápor, de csalódnom kellett: Bray addig lett fehér, amíg mi távol voltunk...
Valami pilinckázott az égből, mire a ház elé értünk, s a kocsimat és a telepet hó fedte, s már kint ugrált pár gyerek, élvezve a havat. S aztán, végre, amíg pakoltunk, reggeliztünk, hullani kezdett a hó, úgy igazából, s én szégyentelenül lelkendezve, gyerekes örömmel ültem az ágyon, s néztem reggelizés közben, hogyan fedi be a növényeimet. Készültek fotók, videók, mintha sosem látott jelenségnek lettem volna tanúja. Odakintről egyre csak hallatszottak a gyerekek kiáltásai, egymást kergetve hógolyóztak, s készültek az aprócska hóemberek. Minden kutyás kijött kutyát sétáltatni, mindenki élvezte a váratlan fehérséget, míg az autósok csigalassan araszoltak ki a ropogós, csúszós havon. Nekem is sikerült egy derékficamító csúszást előadnom szemét kivitel közben, de megérte: ahogy roppant a hó a talpam alatt, az régen vágyott ajándék volt!
Mancit hiába hívtam, nem került elő, csak jóval később láttam a nyomait a ház előtt, de nem várta meg, ahogy szokta, amíg meghallom, s kimegyek hozzá. Mostanában legtöbbször csak késő délután, este kerül elő. A múltkor V. éppen ment volna ki, s ahogy nyitotta az ajtót, Manci minden szokott tartózkodás, félelem nélkül, mondhatni uralva a helyzetet, egyből besétált, s vernyákolva jelezte V.-nek, hogy akkor ő éhes. A kis hurka testével, de úgy viselkedik, mint aki hetek óta nem kapott enni. Megesik, hogy lerakom neki a kaját, s evés helyett csak dörgölőzik, s ilyenkor gyömöszkölni kell.
***
Kerestem receptet a sok tojásfehérjéhez, olyat, amilyet V. is megeszik (a habcsóknak nem barátja). Egy régi névjegykártya akadt a kezembe, a budai Édesem cukrászdáé, annak a hátulján találtam egy friand receptet. Sütőformám is volt (ovális illenék), tojásfehérje pedig van bőven. Így kisütöttem hát a málnás friandokat, a készítés mikéntjéhez pedig Will Torrent könyve adott tanácsot.
5 db tojásfehérje
185 g porcukor
50 g sima liszt
90 g mandulaliszt
150 g lágyra olvasztva
100-130 g málna
S mert van itthon (khm), ezért raktam bele két evőkanál yuzu levet. Még más sütési tervek is vannak a fejemben ehhez a nagyon finom léhez, itt csak a tészta édességét akartam ellensúlyozni a citroménál enyhébb savassággal.
A tojásfehérjét lágyan habosra kell verni, míg a száraz belevalókat csak összeszitáljuk. A vajat langyosra felolvasztottam, hogy folyjon. A felvert tojásfehérjét hozzáadjuk a lisztes keverékhez, összekeverjük, s belecsorgatjuk a vajat. Simára keverjük, s elosztjuk a 12 friand- (vagy muffin-) forma között. Ezeket csak háromnegyedéig szabad megtölteni. 2-3 málnaszemet belenyomtam minden formába, s 200 fokon 20 perc alatt készre sütöttem őket.
Hogy fogyjon, a még karácsony előttről megmaradt yuzu-lekváromból kentem némelyik tetejére. Teljes siker. Sajnos, mohóságomban még langyosan megettem belőlük párat (hármat...), ami után aztán lelkifurdalás és enyhe hasfájás következett, s délutáni szunyókálásomat zavaros álmok zavarták meg, egy haspók nyugtalan álma. De annyira finom volt. Ezért tényleg csak gyaloglással lehet "bűnhődni"!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése