Múltkor szállítás közben (értsd, lebaktattam az első házsorig a telepen) kedves jelenetnek voltam tanúja. Az egyik apartmanblokk egyik napsütötte teraszán idős, maszkos fehér hajú néni nézett kifelé, lent pedig, a ház előtti parkolóból egy asszony és két kicsike lányka nézett felfelé, s a mama halk bíztatása mellett elénekelték a Happy Birthday to you-t. A nagyi (dédi?) feje mellett a korlátra kötve nagy léggömb lebegett, az a születésnapi sokszínű léggömb, a 80-as számot véltem átni rajta. Másnap szintén arra mentem, most közelebbi házhoz, s akkor megláttam a hatalmas sötétrózsaszín liliomcsokrot is a picike erkélyre szabott asztalkán.
Aztán az egyik szomszéd rendelt süteményt, öt-öt szeletet egy-egy dobozba. Az anyja születésnapjára kérte. Mindegyik testvérének és a mamának is vitt egy-egy dobozzal, aztán adott időben Zoom-on át felköszöntötték a mamát. A mamáért szépen feldíszítettem, csokimázból virágokat vágtam ki a tortaszeletekre, s cukormázból feliratot.
Mostanság így megy ez. Kamaszok ülnek a járda két oldalán, egymással szemben, s úgy folyik a társalgás. A madárszart mostam a kocsiról, amikor a szomszéd odaszólt, hogy 5 eurót ad a Dettol fertőtlenítős palackért... Liszt továbbra is hiánycikk, legalábbis a Tesco-ban. Maszkosan sétáltunk az olasz kávézóba finomságokért, mindenki széles ívben kikerült bennünket, V. szerint, ha más haszna nincs, már ezért megérte izzadni alatta. Néha összetalálkozom telepiekkel, jó messziről mondjuk egymásnak a mondandót, s a fickó, aki már régóta tartozott nekem öt euróval a kenyérért, két ujjal nyújtotta felém a bankót, amikor összefutottunk. Én az egyik már használt kesztyűmet kettéhajtva vettem el, s itthon úgy ejtettem a többi közé, hadd álljon... Mostanában úgysem fizetünk készpénzzel, már a lottóért sem. Sajnos, továbbra sincs latex kesztyű a gyógyszertárban, amit elhoztam a piacról, az nagy, vékony, vacak, de amíg nincs más, megteszi. V. mesélte, a Boots-ban le vannak takarva a piperecikkek, szemfestékek, rúzsok, minden, amit próbálgatni lehetett korábban.
Tegnapelőtt újabb pár érdeklődött a kenyereim után, amikor éppen a fickóval pénzeztem. Arra sétáltukban megálltak, s kiderült, hogy már korábban kérdezték az egyik vevőmet a kenyérről, aztán csak nem jelentkeztek... Most ők is bekerültek a Whatsapp-csoportba. Hétfőre már kértek is egy veknit. Hétfőre amúgy fehérkenyér-kísérletet tervezek, csinálok egy egyszerű élesztőset és egy Bertinet-félét vajjal, többszörös pihentetéssel készülő élesztőset, s meglátjuk, melyik ízlik jobban a rendelőnek, mert kettőt kért, lesz alkalma hasonlítgatni.
S álldogált egy palack sör is a hűtőben, most Bertinet sörös kenyerét is ki szeretném próbálni, amelyik nem használ sem kovászt, sem élesztőt. 3 óráig állt a sörrel kevert liszt (amolyan előtészta), most pedig már kikeverve kel (remélhetőleg) az esti kenyér. Drukk-drukk.
***
Apám mostanában ráér régi dolgokat szortírozni (s remélem, a papírjait is szortírozza, nincs olyan messze a június, amikor ki kell pakolnia az udvaron lévő bérelt raktárból). Küldött pár fényképet, a Marcaliban töltött évekből van mindegyik, talán éppen egy napon készülhettek, mert ugyanaz a felső van rajtam. Golyófejem jól érvényesül vékonyka gyereknyakamon.
A borz az erdészé volt, volt neki egy vizslája is, amelyik néha feljöhetett hozzánk Marcali "lakótelepének" emeletére (azt hiszem, 2 tömb volt csak, 3-3 emelettel), s ott vendégeskedhetett. (Apu, mint a Vízgazdálkodási Társulat alkalmazottja és egy fogorvos képviselte az értelmiséget a tömbben.) Ha apu felhozta a kutyát, néha átugratta vele a kiságy hátsó rácsából készült torlaszt, ami öcsémet volt hivatva a gyerekszobában tartani. Csak egy rács volt a két szoba között. A kutya jókat korcsolyázott a padlón, anyám pedig aggódott a lakk épségéért.
Valamilyen állat mindig volt nálunk, vagy fészekből kiesett madárka, veréb, befőttesüvegben (gyerek-ijesztegetésnek sem utolsó) pióca lakott, s emlékszem egy mocsári teknősre, aki tojást rakott a kiskádban kialakított lakásában, sajnos, a lámpafénynél nem keltek ki a homokba bújtatott tojások, de kísérletnek nem volt utolsó. Dönci simán tudott néhány lépést tenni úgy, úgy, hogy öcsémet ott egyensúlyozták a hátán. Sününk is volt, a könyvespolc alatt lakott, sajnos, éppen elérte tüskés háta a polc alját, s éjjelenként reszelős hang kíséretében járkált ott, hamar visszakerült a szabadba. (Illetve már nem emlékszem, hogy ez ott volt-e, vagy még szüleim első kölcsönlakásában történt a dolog, Pestszentimrén, egy köpésnyire - szó szerint - Gyál határától, ahol Apu testvére házában éltek szüleim - mert ott biztosan volt egy sün, amelyik megbetegedett, s a pesti állatorvos nem tudott rajta segíteni, s egy piros emeletes buszmodellt kaptam, miután a sün eltűnt az életemből. Hiába, egybefolynak már a dolgok.)
A hatalmas fikuszon egy levelibéka lakott, szokott brekegni, anyám állítása szerint mindig jelezte a Balaton felől érkező vihart. A fikusz egyébként elfoglalta a nappali egyik sarkát, s idővel akkorára nőtt, hogy költözéskor nem tudtuk kivinni a lakásból, ha jól emlékszem, ott maradt.
Ismerős érdeklődött, ekkor kezdődött-e kenyerek iránti rajongásom. Biztos vagyok benne, hogy nem, haha. S abban is biztos vagyok, hogy a kenyér héját sose vágattam le a szüleimmel.
A képről levágtam a szomszéd kislányt, aki kétszer akkora volt mint én, s folyton együtt lógtunk. Iskolába is együtt jártunk. Az erkélyünkön készült a fotó. Egy alkalommal felfedezett a Facebook-on, de nem vettük fel a "Helló, hogy vagy?"-on túl a kapcsolatot.
Nem lehetett valami sok ruhám, ha mindhárom képen ugyanaz a blúz van rajtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése