Újranyitás a piacon

Tegnapelőtt volt a második, Covid-szünet utáni piac. Most több fényképet sikerült csinálnom, nyitás előtt-után, igaz, sebtiben, de nem volt olyan izgatott futkosás, kapkodás, mint múlt héten, ráértem erre is. A fotókon látható, hogy nem valami ultramodern megoldásokkal éltünk, ahogy az épület is kopottas, és öregecske, így a felállított kézfertőtlenítős/kávés/egyéb standoknak is megvan a maguk lepukkant, amatőr érzete. Egyes részek a plafontról lógó plexilapok mögé rejtettek most, az én kávés pultomat is félig egy lap fedi, annak rejtekéből és arcvédő lap mögül adom ki a kávét. Hogy mennyire véd, ki tudja. De az arcvédő védelmében gond nélkül tudtam dolgozni.

Nem tudtuk, igazából mire számítsunk, hány ember jön el, mekkora lesz az érdeklődés. Akik a érdeklődtek a nyitás után, Facebook-on, telefonon, emailben, azoknak mind küldtek üzenetet, hogy mikor nyitunk. Mennyit süssünk? Mit süssünk? Csak a népszerűbb dolgokat, vagy mindent, amit korábban szoktunk? Mivel nem volt friss csirke, és készételből is csak kevés, volt hely jobban szétteríteni az árukat, hogy a távolságtartás ne legyen gond.

Végül úgy döntöttem, megnézem az utolsó piacnapot, mit adtam el, mi volt népszerű, s aszerint sütök. Ha marad valami, a kenyereseim megkapják ajándékba, gondoltam. Eszerint álltam neki. Szépen elosztottam pár napra a sütnivalót, de a rendelt dekorálások miatt megcsúsztam, s elég sok minden jutott péntekre. A csomagolás vette el a legtöbb időt, és a cimkék kinyomtatása. A kételkedő piaci kollégámnak igaza volt, nagyon nehezen tudtam összehozni a cimkenyomtatást, mert hiába használtam a megadott kódot és programot, a szöveg a lap alján csúszott, két cimkére került egy helyett... Sok ideig tartott a bűvészkedés, de most már kész, most már csak a nyomtatóba ragadhat az ötapadós papír, ahogy tette egyszer.

Az elsők között értem oda, szigorúan megkaptuk, hogy 9:15-ig be kell vétetni mindenkinek a dolgait. Alig értem oda, mögöttem már jött két másik tag, később kiderült, egyikük felhánytorgatta, hogy milyen hosszan kellett ülnie a kocsijában, hű meg ha. Ennyit a kezdeti buktatókhoz szükséges jóindulattól. Odabent aztán hamar ment a 'becsekkelés', főleg, mert tálcára raktam minden süteményt, nem kellett dobozokat nyitogatni, minden könnyen megszámolható volt. A mézeskalács emberkék néztek ki a legprofibban, felcimkézve, zacskóban.

Az elnök is hamar megérkezett, még gyorsan felrakott néhány figyelmeztető feliratot, neki van színes nyomtatója, lamináló gépe otthon, rengeteg munkát végzett ezzel is. Hamar megteltek a pultok, öröm volt látni a sok sütivel, kenyérrel, lekvárral, zöldséggel teli asztalt. Közben kiraktuk a kisasztalokat, székeket, remélve, hogy lesz, aki kiül az épület elé. Felállítottuk a kávés standot, az elnök hozott egy csomó UHT-s kistejet a B and B-je készletéből, mert úgy beszéltük meg, hogy nem lesz tejeskancsó, nem szabad most kirakni.

Megjelent az első vevő, egy öregúr, aki mindig elsőként szokott jönni, s elvette a számot, majd visszaült a kocsijába, miután bepillantott a terembe. Nem volt rajta maszk, valaki gyorsan elmagyarázta neki az új rendszert, s később, nyitásra már abban jött vissza. Volt örömködés, mert mindenki időre megérkezett a termelők közül, s bőven kész volt a 'becsekkelés' nyitásra. Odakint pedig egyre gyűltek a vásárlók...

Megható volt látni, hogy ennyien eljöttek, s türelmesen várakoztak. Sőt, sok új arcot is láttunk, fiatal családokat, mind maszkosan. Zárás után is beesett pár érdeklődő, akkor is, most hétvégén is, akiknek még új volt a piac, nem ismerték a nyitvatartást. Az önkiszolgálós módszer működött, de a vevők érdeklődése meglassította kicsit a dolgot, mert ugyan az elején, nyitás előtt az elnök kiállt eléjük, s elmagyarázta a rendszert, odabent mindnek volt kérdése, s hosszan időztek ott, ahol a volt kiszolgálás (pl. a virágos pultnál), s beszélgettek. Ezt megelőzendő, az elnök megkérte az egyik igen csevegős kollégát, mászkáljon a pultok mögött, igazgassa az árut, s finoman terelje tovább a vevőket. Ő aztán igazán elemében volt, s ügyesen vitte magával a beszélgetés miatt leállt embereket.

A kávékészítés úgy ment, hogy aki kért kávét, annak megcsináltam, French press-ben, én töltöttem ki, papírpohárba vagy bögrébe, ahogy kérték, az egyenként zacskóba rakott sütit odaadtam mellé, a többit már a vevő intézte a kisasztalnál. Amikor visszahozták a bögrét, ment egyből a mosogatógépbe, én pedig fertőtlenettem a kezem. Fél óra múlva már írtam is fel, hogy kézkrémet hozzak legközelebb, feszült a bőröm az alkoholos cucctól. A segítőm, Neasa, akinek gond van a bőrével, s ő az, aki a kosarakat fertőtlenítőzte, hozott magával krémet, felkészültebb volt ezen a téren, mint én.

Egyre csak jöttek a vásárlók, régiek, újak, minden volt maszk, s nem türelmetlenkedtek. A csomagolás miatt megemelt árakon sem morgott senki, alig hoztam haza valamit. Második héten is szépen fogytak a dolgok, de pl. glutenmentes süti alig fogyott, nem jöttek azok, akik venni szokták. A megszokott kávézók/teázók közül is jöttek, megteltek kint a székek, lehetne több asztal. De a máskor megszokott tea mellé rakott süteményől jócskán maradt, még a második hét után is. Nem tudom megmondani, hány vásárló jött, de majd alkalomadtán rékérdezek a pénztárosnál.

Hogy megéri-e csinálni, az később fog kiderülni. Pénz beszél... A magam részéről annak örültem, hogy megint van igazi "tanyasi" tojás, mert akármennyire erőlködtem, nekem nem sikerült elérnem az embert a farmján, most pedig, mondhatni, házhoz jön a tojás. Boldogan hoztam haza a szokásos harmincat. Csak most nem fogy el egy hét alatt.

Ami jól fogyott: kovászos kenyér (félbevágva), a krumplis bucik kettesével csomagolva, a mézeskalács emberkék (megálltam, s nem festettem rájuk maszkot), s az az egyszerű, de közkedvelt csokoládés keksz szelet, aminek megkaptam a készítési engedélyét, mert aki eddig csinálta, nem jön többet, beteges, nem akarja megreszkírozni.

Nem tudom megjósolni, hogyan lesz, mint lesz a későbbiekben. A második alkalommal sem volt gond a sorállás, igaz, szép idő volt, nem esett. Meglátjuk. A második alkalomra már vittem rendes tejet, mert sokan hiányolták, s ha kért valaki, kitöltöttem a kávéjába, nem ők tapogatták a palackot. Elég babrás azokkal a kis kapszlikkal bíbelődni, s kevés "tej" van bennük. Volt, aki a vett sütiszelettel ült le odakint, a gyepet szegélyező kövekre, megette a zacskóból. Egyértelmű, hogy mindenkinek hiányzik a leülős-csevegéses-újságolvasós vásárlás élménye. Javasolni fogom, hogy építtessünk egy egyszerű kis lapostetőt az épület teljes hosszában, vagy kiengedhető napernyőt, hogy ha esne, ott állhassanak a vevők. S ugye, az időjárás nem lesz jobb, most pl. egész héten igen esős volt, s nem mindenki akar a kocsijában üldögélni, ahogy a kép is mutatja. Csak ugye, kérdés, mennyibe kerülne...

Ami a legszomorúbb, hogy egyfajta, a Head Office által kiutalt jogi szöveget is ki kellett rakni, mert híre ment, hogy itt-ott az emberek elkezdtek perelni boltokat, helyeket, hogy ott kaphatták el a vírust... Az itt is virágzó claim culture erre a "lehetőségre" is lecsapott már. Szomorú!